28. fejezet

Édes Istenem, fogalmam sincs mivel kezdjem. Nem fogok egy fél novellát írni arról, hogy miért nem hoztam részt már vagy két hónapja. Körülbelül az őszi szünet óta (vagy még több ideje) egy betűt sem írtam. Teljes írói válságban vagyok, és fogalmam sincs, hogy mikor leszek képes újra normálisat alkotni. De be fogom fejezni a történetet, csak időt kérek. Tudom, kaptam már időt bőven, de tudjátok, mindenkinek van az életében egy szakasz amikor kicsúszik a lába alól a talaj meg ilyenek. Nekem az most van. És nem sajnáltatni szeretném magam, csak kérlek titeket (már ha vannak még olvasóim), hogy ne haragudjatok amiért hónapokig nincs rész, igyekszem írni minél többet és minél jobbat. Sajnálom tényleg :(

Itt a 28. fejezet, remélem itt vagytok még:) <3

Kinyitottam a szemem. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán kitisztult a látásom, és felemeltem a fejem. Még mindig Márk vállán feküdtem, a nappaliban. Felöltözve.
Az egész csak egy álom volt.
Nem csókolóztunk, nem feküdtünk le. Még csak a szobámba sem vitt fel.
Márkra néztem, aki szintén a szemét dörzsölgette. Ezek szerint ő is elaludhatott.
- Már sötétedik. Mára befejeztük - mondta, én pedig szó nélkül bólintottam. Túlságosan kimerült voltam.
- Jó éjszakát - álltam fel, és ásítva a szobámba indultam.
- Neked is - mondta Márk, és ő is felment a szobájába.

Reggel nehezen keltem fel, hiszen tudtam mi vár rám. A szokásos reggeli teendők után ismét leültünk gyakorolni, de hogy feldobjam a hangulatot, a konyhában telepedtem le, az asztalon, Márk pedig velem szemben egy széken. Óránként tartottunk pihenőt, és az egyik szünet kicsit elhúzódott, mert Márknak megbeszélnivalója akadt Áronnal. Márk a szobájában Skypeolt Áronnal, én pedig írtam Lillának, mivel tudtam hogy suliban van, így nem hívhattam fel. Unalmamban a körmömet vizsgáltam, és megállapítottam, hogy ráférne egy újrafestés, mert a babakék körömlakkom már elég sok helyen lepattogzott. Szinte észre sem vettem, hogy megint a karmokkal próbálkozom. Szépen lassan engedtem őket, és semmi sem történt. Mármint, kinőttek a karmaim, de fájdalom nélkül! Megcsináltam! El sem hiszem...két napja csináltuk az egészet, de máris úgy éreztem, hogy soha nem fog sikerülni. Megcsíptem magam, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem álmodom ismét, lepattantam az asztalról, hogy közöljem Márkkal a jó hírt. De amikor megfordultam, láttam hogy épp lefelé jön a lépcsőről. Abban a pillanatban értem hozzá, amikor az utolsó lépcsőfokról is lelépett, és a nyakába ugrottam. Szorosan átöleltem, és nem törődtem az érzéssel, ami elárasztott. Elengedtem, és hatalmas vigyorral az arcomon néztem rá.
- Megcsináltam, Márk! - vigyorogtam tovább, és előtte is bemutattam a mutatványom - Egyáltalán nem fáj, érted? Azt hittem soha nem tudom megcsinálni.
- Nagyon ügyes vagy - húzott magához Márk vigyorogva, és ezúttal ő ölelt meg engem. - Tudtam hogy menni fog - suttogta a fülembe, amitől libabőrös lettem.
- Persze - húzódtam el. - És most?
- Pihenjünk - huppant le a kanapéra, én pedig elnevettem magam. - De előbb be kell mennem a városba. Hozzak valamit?
Egyértelmű volt, hogy Márk nem akar magával vinni, ami igazából kicsit rossz érzést keltett bennem, de legyűrtem, és elmosolyodtam.
- Igazából...-sétáltam oda a hűtőhöz - azt hiszem minden megvan. Szóval nem kell semmi.
- Oké - kapta fel a slusszkulcsot. - Ne szedd szét a házat - mosolygott rám.
- Igyekszem - mosolyogtam vissza.
Hatalmas sóhajjal ültem le a kanapéra. Az elmúlt napok...mintha nem is velem történtek volna meg. Néhány hónapja ha bárki azt állítja, hogy majd itt leszek, Márkkal, és éppen a természetfeletti erőmet tanulom használni...napokig rajta röhögtem volna. Persze ez még csak a kezdet. Ami ezután jött....rosszabb volt, mint amit el tudtam képzelni.
De nem volt kedvem ezen gondolkodni, szóval felálltam, és valami elfoglaltság után kutattam. A nappaliban lévő újságtartóban találtam egy receptújságot, és úgy döntöttem, sütök valamit. Nem vagyok ötcsillagos szakácsnő, de azért néhány ételt el tudok készíteni. Kipakoltam mindent, ami úgy gondoltam, hogy szükséges a sajtos croissanthoz, kerestem egy kötényt, bekapcsoltam a rádiót, és nekifogtam a dolgoknak. Persze mondanom sem kell, épp hogy belefogtam, hazaért Márk.
- Megjöttem - lépett be a házba, de a szó végét elég halkan mondta, mert meglátott. - Te meg mit csinálsz? - jött közelebb röhögve.
- Ne már, nem vicces. Sütök neked, te meg kiröhögsz - tettettem sértődöttséget.
- Csak nem számítottam erre - nevetett. - Segítsek? - erre én nevettem fel.
- Te? Sütöttél már valaha?
- Mondtam már, hogy jól tudok főzni. Főzni, sütni, ugyanaz. - mosolyodott el, és összelisztezte az orromat. Erre én szórtam egy adagot a pólójára. A rádióban elkezdődött Shawn Mendes Don't want your love-ja, ő pedig lenézett a pólójára, majd felvont szemöldökkel és félmosollyal rám nézett.
- Ezt kihívásnak veszem - vigyorodott el, és a következő pillanatban egy marék lisztet szórt rám. Döbbenten nézem a ruhámra, és azonnal visszavágtam. Mindent összeliszteztünk, a bútorokat, a padlót, de főleg magunkat. Amikor elfogyott az egy csomag liszt, a félig összegyúrt croissant tészta következett. Össze-vissza rohangáltunk, és dobáltuk egymást. A végére már fájt az arcom és a hasam a sok nevetéstől.
- Azt hiszem le kellene zuhanyoznunk - mondta Márk. Ő az egyik kanapén feküdt, én a másikon.
- Aha, nem ártana.
- Verseny?
- Mármint hogy ki lesz a gyorsabb?
- Aha - nézett rám magabiztosan.
- Márk, nő vagyok. Nem tudok gyorsan zuhanyozni.
- Azért próbáld meg - vigyorgott, és felrohant a lépcsőn. Vagyis, inkább száguldott. Konkrétan az egyik pillanatban még ott állt, a másikban meg már nem láttam.
- Hé! Ez nem ér! Kiáltottam utána, és elkezdtem felvonszolni magam a lépcsőn. Bezárkóztam a fürdőmbe, nagyot sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy akkor is én nyerek.
Rekordgyorsasággal végeztem, de amikor kiszálltam a kabinból, rájöttem, hogy nem hoztam be magammal tiszta ruhát. Mivel egészen biztos voltam benne, hogy Márk még nincs kész, magamra tekertem egy törülközőt, leengedtem a hajam, és kiléptem a fürdőszobából. Legnagyobb meglepetésemre azonban Márk ott állt a fürdőszoba előtt. Felöltözve.
- Én nyertem - vigyorgott.
- Ez nem ér! Életemben nem voltam még ilyen gyors! Lezuhanyoztál egyáltalán? - léptem hozzá közelebb.
- Persze - mosolygott. Már egészen előttem állt. Lassan lehervadt a mosoly az arcáról, ahogy végigmért. Nem volt szégyenlős, ráérősen futtatta végig rajtam a tekintetét.
- Tetszik? - kérdeztem, és vigyorogni akartam, de csak egyre szaporábban vettem a levegőt. Márk szorosan hozzám simult, és nekinyomott a falnak.
- Szerinted? - kérdezte, én pedig elmosolyodtam.
- Csókolj meg - néztem a szemébe, ő pedig engedelmeskedett.

27. fejezet

Sziasztok! Sajnos nem mondhatom azt, hogy vége van a szünetnek, de úgy éreztem, hogy itt az ideje egy új résznek. Nemsokára őszi szünet, és ha minden jól alakul akkor megpróbálom befejezni a történetet a szünetben, aztán pedig újra hozom a részeket. Jelenleg egyáltalán nincs sem időm, sem kedvem, sem ihletem, de a szünetben igyekezni fogok. Tényleg sajnálom, de igyekszem minél hamarabb újra megnyitni a blogot. Addig is itt a 27. fejezet, remélem tetszik, és nem tűnt még el az összes olvasóm! <3

Reggel 8 körül keltem. Gyorsan felöltöztem, a hajam lófarokba fogtam, és lementem szétnézni. Márk szobájának ajtaja még zárva volt, így gondoltam, hogy még nem kelt fel.
Előkerestem egy teafőzőt, és készítettem teát, mindkettőnknek. Épp betettem a kenyeret a pirítóba, amikor megjelent Márk. Pizsamanadrágban, póló nélkül. Álmosan dörzsölte az egyik szemét, a haja pedig szerteszét állt. Hú, ez túl sok így korán reggel.
- Reggelt - dünnyögte.
- Szia - mosolyogtam vidáman.
- Nagyon jó kedved van - ült le az asztalhoz.
- Igen. De hé! Nem akarsz segíteni?
- Persze, mindjárt.
- Ne mondd, hogy álmos vagy.
- De igen - ásított. - Nem leszel mindig ennyire friss. Hidd el, egy idő után ugyanannyi alvásra lesz szükséged, mint egy normál embernek - állt fel végre, és segített megteríteni. Mikor végre minden elkészült, leültünk enni.
- Nem akarsz felöltözni? - kérdeztem, mert a pillantásom akaratlanul is mindig visszavándorolt a mellkasára.
- Nem - vont vállat. - Zavar? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Nem, dehogy - néztem a tányéromat. Márk meg mosolyogni kezdett.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi - válaszolta továbbra is mosolyogva.
Reggeli után ő is felöltözött (végre), így elkezdhettünk gyakorolni.
- Készen állsz?
- Nem - nevettem fel.
- Remek - válaszolta, és leült. Értetlenkedve néztem rá.
- Most mi van?
- Ülj le.
- Üljek le? - kérdeztem furán, mert én azt hittem, gyakorolni fogunk.
- Felőlem állhatsz is. De ülve jobban viseled a fájdalmat. - Végre leesett, hogy miért kell leülnöm....ahhoz, hogy karmaim nőjenek, nem kell állnom.
- És most? - kérdeztem, amikor helyet foglaltam mellette.
- Képzeld el, hogy karmaid nőnek. Kicsit feszítsd be az ujjaidat. - Megtettem, amit mondott, de nem történt semmi.
- Mi lesz már? Nem érzek semmit.
- Túl görcsösen csinálod - kapta el a kezem. - Lazán, de mégis erősen. Ne görcsölj, csak képzeld el, hogy kinőnek.
Ellazítottam a karom, és a karmokra koncentráltam. Néhány másodpercen belül megéreztem a fájdalmat, és eltűntek a körmeim.
- Sikerült! - virultam. Márk azonban nem osztozott az örömömben.
- Megint!
- Mi? Azért legalább megdicsérhetnél, vagy ilyesmi. - nyavalyogtam.
- Majd megdicsérlek ha már fájdalom nélkül tudod végigcsinálni. Gyerünk! - sóhajtottam egyet, és megtettem amire kért.

- Nem bírom tovább - nyöszörögtem, és legördült egy könnycsepp az arcomon. Órák óta csináltuk ezt folyamatosan, és már a legkisebb erőlködés után is fájt a kezem.
- Nyugi - törölte le az arcom, és sóhajtott egyet - Tartsunk egy kis szünetet. Mindjárt elmúlik a fájdalom.
- Oké - sóhajtottam, és elengedtem magam. Mozdulni sem bírtam. Igaz, hogy csak a kezem fájt, de az borzalmasan. Fejemet a Márk vállára hajtottam, és egy picit lehunytam a szemem.

***

Amikor felkeltem, már sötét volt odakint, és a szobámban voltam. Gondolom elaludtam, és Márk felhozott ide. Legnagyobb meglepetésemre erölkődés nélkül fel tudtam állni, és nem fájt semmim sem. Nagyot sóhajtottam, és felemeltem mindkét kezem. Egy ideig néztem őket, majd lehunytam a szemem, és vártam a fájdalmat, ezúttal azonban elmaradt. Azt hitem, rosszul csináltam valamit, de amikor kinyitottam a szemem, karmokat láttam. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon, és lerohantam Márkhoz, aki épp tévét nézett, de a kirohanásom láttán felállt.
- Sikerült! - rohantam oda hozzá, és a nyakába ugrottam, de mivel nem számított erre, mindketten a kanapéra zuhantunk - Meg tudom csinálni! Fájdalom nélkül tudom előhozni a karmaimat. - mosolyogtam rá, és átöleltem.
- Ügyes vagy - ölelt vissza, és a hangjából kihallottam, hogy mosolyog - tudtam hogy menni fog.
- Tényleg? - emeltem fel a fejem a válláról, és ránéztem. Pár másodperc szünetet hagyott, mielőtt válaszolt volna, bennem pedig tudatosult, hogy az ölében ülök.
- Ühüm - nézett végig rajtam. A keze a csípőmön volt. Hosszasan a szemébe néztem, majd közelebb hajoltam, és megcsókoltam.

Díj

Sziasztok! A blog szünetel jelenleg, de nemrég megkaptam az első díjamat Lynch Maddisontól, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! <3

Szabályok:

• Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
• Olvasd el annak a blogját akitől a díjat kaptad!
• Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
• Írj 12 dolgot a saját blogodról!
• Válaszolj a díjazó által feltett kérdésekre!
• Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
• Kommentelj annak a blogján egy általad választott fejezethez, hiszen ez mindenkinek visszajelzés! Ez lehet kritika vagy véleményezés, a lényeg, hogy építő jellege legyen.
• Cseréljetek linket!
• Küldd tovább tizenkét embernek a díjat!
• Tedd ki a "plecsnit egy jól látható helyre, hogy az én blogomra vezessen!

12 dolog Lynch Maddison blogjáról:

1. A főszereplőt Margitnak hívják

2. Chris a Maddy becenevet adja neki

3. Davidék Magyarországról költöztek ki New Yorkba

4. A történet elején látogatóba mennek Margitékhoz

5. Chris náluk marad egy ideig

6. Margit orvosnak tanul szülei miatt

7. De inkább az énekelés vonzza

8. Az első részekben Tomiért van oda (és később is)

9. Az első randijukon Tomi átad neki egy borítékot, melyből Margit megtudja hogy őt kérték fel, hogy énekeljen a szalagavatón

10. Margit egy ruhaboltban jön rá hogy Lizi és Márk együtt vannak

11. Margit teljesen kiborult amiért nem mondták el neki,mivel a legjobb barátai

12. Margit zongoraórákat ad egy kislánynak, Cecíliának

12 dolgot a saját blogomról:

1. Ez a második blogom.

2. A Nagy Márk-lázam kellős közepén kezdtem el írni a történetem, ezért lett Márk neve Márk.
3. Hanna vezetékneve viszont nem a Bexi-sorozat miatt lett Budai, szimplán úgy gondoltam, a Budai Hanna egy jó hangzású név.

4. Néhány névvel azonban alaposan mellélőttem. Pontosabban a párosításukkal.
5. Fogalmam sincs hány fejezetes lesz végül a blog, de még tervezek sok mindent, szóval talán a 60-at is elérhetjük, de ki tudja, lehet az 50 sem lesz meg.

6. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik természetfeletti lényről írjak történetet. Nem akartam vámpíros, vagy vérfarkasos blogot, mert szerintem már van elég. Aztán megkaptam a Luxen sorozat 4. részét, és beugrott, hogy írhatnék luxenekről.
7. Lilla és Adrián kapcsolata elég tragikusan fog végződni.
8. A történet végére tervezek valamit, amiért valószínűleg ki fogtok nyírni.:D
9. Hamarosan megismerjük Budai Ádámot, akinek nagyon fontos szerepe lesz majd a történetben. Sőt, már most is jelentősen befolyásolja Márk és Hanna életét.
10. December óta, vagyis már majdnem egy éve írom a történetet. 
11. A blogot azonban csak pár hónappal később, februárban nyitottam meg.

12. Az utolsó, és a legfontosabb, amit direkt a végére hagytam. Ennek a blognak köszönhetően ismertem meg egy lányt, aki mára életem egyik legfontosabb személye. Ő az egyik a három emberből, akiben teljes mértékben megbízom, és a legjobb barátnőmnek mondhatok. Szeretlek Padlizsánom!❤ Ui.: Amikor ezt a bejegyzést írom, te épp életed talán egyik legrosszabb beszélgetésén vagy túl. De remélem tudod, hogy melletted vagyok, és segítek bármiben amiben tudok! ❤ Lehetne már nyár❤❤

Válaszaim Lynch Maddison kérdéseire:

1. Olvastad valaha a blogot? Fogod még ezután is?
A díjnak köszönhetően találtam rá a blogra, szóval előtte nem olvastam. Az előbb fejeztem be, és őszintén szólva, nekem nem igazán jött be a történet, szóval nem hiszem hogy folytatom.

2. Mi a véleményed Margit szüleinek a viselkedésük felől?
Szerintem elég gyerekes ez a fajta viselkedés, amikor a szülő nem tudja elfogadni azt, amit a gyermeke szeretne, és amilyen valójában.

3. Szerinted Margit helyesen cselekszik, hogy nem avatja be a szüleit Karola néni felől?
Lehet velem van a baj, de én nem jöttem rá hogy Karola néninek mégis mi szerepe van a történetben, szóval fogalmam sincs.

4. Mi a véleményed Tomiról?
Én az első perctől kezdve a Team Davidhez tartozom, szóval Tomit nem igazán csípem.

5. Véleményed szerint Margit melyik fiúval illene jobban össze? David, Chris, vagy Tomi? Válaszodat indokold.
David. *-* Margit gyerekkorában szerelmes volt bele, de David nem viszonozta. Tök romantikus lenne, ha most mindketten odalennének a másikért. Na ezt nem tudtam túl értelmesen megfogalmazni, mindegy.

6. Mi az eddigi kedvenc jeleneted?
Bármi, amiben Marigt és David együtt szerepeltek.

7. Mit nem szeretsz benne? Esetleg változtatnál valamit?
Margit és David tuti csókolóznának valamelyikben.

8. Melyik név tetszik jobban, Margit vagy Madison?
Madison. 

9. Mit gondolsz Liz és Márk titokban tartott kapcsolatáról?
Szerintem ha valaki a legjobb barátod, akkor azonnal elmondasz neki mindent a szerelmi ügyeidről, nem pedig titkolod, azt meg főleg nem, ha összejössz valakivel, pláne akkor nem, ha az a valaki történetesen az illető másik legjobb barátja. Abszolút nem értem, miért kellett Margit elől titkolniuk a dolgot. Liz előtt pedig le a kalappal, amiért képes volt egy ilyen dolgot ennyi ideig titokban tartani a legjobb barátnője előtt. Én ha nem mondhatnék el valami fontosat a legjobb barátaimnak, megőrülnék.

10. Szerinted Margit eléri, hogy a szülei elfogadják a zene iránt érzett vonzódását? Válaszodat indokold.
Szerintem igen, mert az úgy lesz happy end. Ismét egy értelmes magyarázat :DD Szerintem a szülei idővel képesek lesznek elfogadni, hogy a lányuk nem az orvosi pályát szeretné választani, mert szeretik Margitot.

11. Melyik számodra a legszimpatikusabb és a legellenszenvesebb szereplő? Miért?
Természetesen David a legszimpatikusabb, valahogy megfogott maga a srác. Úgy igazán ellenszenvesnek nem találtam senkit.

12. Mennyire találó a fejléc és a design a történethez?
A fejléc nagyon tetszik, szerintem tökéletesen illik a sztorihoz. A jobb oldali sáv is nagyon bejön, egyedül a lila háttérrel van bajom. A lila egy másik árnyalata szerintem sokkal jobban mutatna.


Kérdéseim a saját blogommal kapcsolatban:
1. A díjnak köszönhetően el kellett olvasnod a blogot. Hogy tetszett?
2. Fogod továbbra is olvasni?
3. Ki a kedvenc szereplőd? Miért?
4. Szerinted hogyan fog folytatódni a történet?
5. Kedvenc páros?
6. Szerinted ki lehet a történetben a főgonosz?
7. Mi a véleményed Márkról?
8. Kipróbálnád milyen luxennek lenni?
9. Mit gondolsz a desingról?
10. Ha találkozhatnál egy szereplővel, melyik lenne az?
11. Melyik a kedvenc fejezeted?
12. Mi a kedvenc jeleneted?

Díjazottaim:
Live or Die
Akik köztünk járnak
Who says you're not beautiful
A vámpír nem jár egyedül
Középiskolai életem
Felejthetetlen
Nem olvasok túl sok blogot, így csak ők hatan kapják tőlem a díjat:)
Hamarosan hozom a következő fejezetet. Addig is mindenkinek kitartást a sulihoz, főleg a kilencedikes sorstársaknak✋

26. fejezet

Sziasztok! Tudom, hogy már nagyon régen nem volt rész, és nem is magyarázkodom. Utálom, amikor nem tudom rendesen hozni a fejezeteket, szóval úgy döntöttem, hogy egy kis időre szüneteltetem a blogot. Megírok előre néhány részt (talán az összeset), szóval később időben tudom majd hozni a részeket. És hogy meddig tart majd a szünet? Fogalmam sincs. Igyekszem minél kevesebb ideig húzni, de nem ígérek semmit. Tényleg sajnálom, de most sem időm, sem kedvem, sem türelmem a bloggal foglalkozni. Hamarosan jelentkezem :* Addig is mindenkinek sok sikert, kitartást és lelkierőt a sulihoz...élvezzétek ki az utolsó hetet!


- Te jó ég - nyöszörögtem, és nem tudtam, mit csináljak. Ha csak az egyik kezem fájt, akkor a másikkal meg tudtam szorítani valamit, de most azt sem tudom mit csináljak, a fájdalomtól meg se tudok szólalni.
- Mindkettő? - kérdezte Márk, és mellém lépett. Válaszként csak bólintani tudtam. - Lélegezz mélyeket - szorította meg a csuklómat - Mindjárt elmúlik.
- Ez mindig ennyire fáj? - kérdeztem, amikor végre elmúlt a fájdalom, és a karmaim is visszahúzódtak.
- Nem, egy idő és sok gyakorlás után nem érzel majd semmit. Fáj még?
- Nem, már nem. A többi képességem elsajátítása is ennyire fog fájni?
- Nem, hacsak a gyorsaság gyakorlása közben nem szaladsz neki valaminek, és nem töröd darabokra magad - erre a kijelentésre akaratlanul is elmosolyodtam. Ezek után egyikünk sem szólt egy szót sem, csak csendben ettünk, már amennyire csendben lehet gabonapelyhet rágni.
- Késő van. Nem hiszem, hogy ma már fogunk gyakorolni, de holnap nem úszod meg.
- Tudom - sóhajtottam. - A karmaimmal kezdjük?
- Igen, aztán amivel szeretnéd, vagy ami jön.
- Körülbelül mennyi időbe fog telni? Amíg megtanulom.
- Ez tőled függ. Ha nagyon kitartó vagy, néhány hét elég. De szeptemberre mindenképp végeznünk kell.
- Értem - bólintottam, és elpakoltam a mosogatógépbe tálakat, mert mindketten befejeztük. - És most?
- Két választásod van. Vagy itthon maradsz, vagy pedig velem jössz.
- Pontosan hová is?
- Csak szétnézni a környéken. És vásárolnunk is kell. Ennyi kaja két luxennek...2 napig sem elég. Ráadásul csak gabonapelyhünk van.
- Akkor menjünk - mosolyogtam és felkaptam a táskámat.

***

- Márk, erre nincs szükségünk.
- De igen.
- Nem!
- De igen!
- Tedd már vissza! Mondom hogy nem kell! - morogtam égővörös fejjel, miközben egy csomag óvszert pakolgattunk. Márk a bevásárlókocsiba, én vissza a polcra.
- Hanna - nézett rám Márk - kell. Mi van, ha nem bírsz magaddal, és rám veted magad?
- Mi? - ráztam meg a fejem, és kínomban már nevettem - Márk, tedd már vissza azt a rohadt csomagot, és menjünk!
- Akkor is megvesszük - indult el, ezúttal a kezében tartva az óvszert.
- Nem hiszem el - forgattam a szemem, és utána indultam.
Már majdnem mindent beolvasott az eladó, amikor a csomagocskánk került a kezébe. Először rám nézett, majd Márkra, majd megint rám. Á, kicsit sem volt kínos.
- Most örülsz? - kérdeztem, amikor kiléptünk az áruházból. - Az a nő tökre megbámult minket!
- És? Legalább látott valami érdekeset is ma.
- Két óvszert vásároló kamaszt?
- Nem. Engem - nevetett fel, én meg megforgattam a szemem.
Egyébként egy csomó hozzávalót vettünk, mindenféle kajához, ami csak eszünkbe jutott. Azonban volt itt egy kis probléma.
- Márk! - mondtam, amikor beültem az autóba és bekötöttem magam.
- Hm?
- Oké, hogy megvettük a hozzávalókat, de...ki fog főzni?
- Te - válaszolta, miközben elindultunk.
- Én? - kérdeztem vissza döbbenten.
- Aha. Te vagy a nő, nem?
- Hé! Néhány órája még azt mondtad, hogy kitűnő szakács vagy.
- Igen. Kitűnően tudok gabonapelyhet készíteni - mondta, és mindkettőnkből kitört a nevetés. - Egyébként ketten megoldjuk valahogy - mosolyodott el.
- Oké - mosolyogtam én is.
8 után néhány perccel értünk haza. Vásárlás után még felderítettük a környéket. Áronnak igaza volt, legalább 3 kilométeren belül ez az egyetlen ház. Alföldiék nagyon szerethetik a magányt, ha a semmi közepére építettek házat.
Úgy gondoltam, nem árt egy kis pihenés, így gyorsan lezuhanyoztam. Amikor végeztem, Márk a nappaliban ült és tévét nézett.
- Lefekszem - mondtam neki a lépcsőnél állva. - Jó éjt.
- Neked is - mondta, én pedig felmentem a szobámba, de nem tudtam aludni. Bekapcsoltam a laptopomat és írtam Lillának egy üzit, hogy a ház gyönyörű, és hamarosan küldök néhány képet is. Hallottam, amint Márk bemegy a fürdőbe, és ha kiálltam a folyosóra, a víz csobogását is hallottam. Lezártam a gépem, és betakaróztam, de nem tudtam kiverni a fejemből a képet, amint Márk és én a zuhany alatt csókolózunk.

25. fejezet

A diri (bocsánat, igazgatónő) tényleg beleegyezett, hogy hamarabb befejezzük ezt a tanévet. Sőt, másnap még meg is látogatott, hogy biztosítson róla, mindenben támogat. Na, ezt sem gondoltam volna.
Mindenesetre az elmúlt héten a főbb tantárgyakból magoltam, ugyanis év végi témazárót kellett írnunk. Csodás.
- Hová is megyünk egészen pontosan? - kérdeztem Áront, miközben behúztam a bőröndöm cipzárját.
- Szegedtől néhány kilométerre van egy nyaralónk. A 3 kilométeres körzetben nem él senki, így nem fognak zavarni titeket.
- Értem. De miért pont Márk jön velem?
- Mert...Gábornak és nekem muszáj itt maradnunk. Nem mehetünk. Baj, hogy Márkkal kell menned?
- Nem, csak kicsit fura, hogy csak így elengedtek. Mindketten kiskorúak vagyunk.
- Tudom, de nincs választásunk. Egyébként pedig bízunk bennetek. Remélem nem hiába. - nézett rám szigorúan.
- Nem, dehogy.
- Remek. - adott egy puszit a fejemre, és kiment.

Reggel elbúcsúztunk mindenkitől. Márk családjától, anyáéktól, Lillától, Adriántól..mindenkitől, aki számított, és aki tudta, hova megyünk. Legalább hatszor hallgattuk végig ugyanazt a tanácsözönt. Mit csináljunk, mit ne csináljunk. Végül 10 körül indultunk el, Márk vezetett. Az út nagy részében mindketten hallgattunk, és a rádió volt bekapcsolva. Nagyjából félúton lehettünk Budapest és Szeged között, amikor éles fájdalom hasított az ujjaimba.
- Áú - nyögtem fel. Az elmúlt napokban semmi bajom nem volt. Réka azt mondta, vizsgálja az átalakult luxenek képességeinek kialakulását, így még mindig nem tudjuk, rossz-e, hogy nekem máris elkezdődött.
- Megint? - pillantott rám Márk.
- Igen - motyogtam összeszorított fogakkal.
- Álljak meg?
- Nem kell - vettem mély levegőt - mindjárt elmúlik.
- Biztos?
- Igen - fújtam ki hosszan a levegőt. - Elmúlt - sóhajtottam.

Kora délután érkeztünk meg a házba. Házba? Inkább palotába. Áronék tuti rengeteg pénzt öltek bele...modern stílusú volt és hatalmas. Hátul parkosított kerttel, és....medencével! Kezdem azt hinni, hogy megnyertem a főnyereményt. Másfél hónappal hamarabb fejeztem be a sulit, ez a ház, és még Márk is...mondjuk utóbbival fogalmam sincs, hogy állunk, de legalább itt van.
- Íme a kiképzőtáborod - mosolygott rám Márk, amikor kiszálltunk.
- Jobbat elképzelni sem tudnék - mosolyogtam vissza. Kiszedtük a csomagokat, és elindultam a bőröndömmel, de Márk kikapta a kezemből.
- Majd én viszem.
- Már én is luxen vagyok, emlékszel? - vigyorogtam rá. - Elbírom.
- Attól, hogy luxen vagy, még lehetek úriember - vette el újra a cuccomat.
- Úriember? - nevettem fel.
- Az - kacsintott rám, és elindult a házba. Megfogtam egy kisebb csomagot, és utána indultam. A házba belépve egyszerűen elakadt a lélegzetem. Gyönyörű volt. Az előszobából a nappaliba jutottunk. A nappali mellett volt a konyha és az ebédlő, amik nem voltak fallal elválasztva. Az ajtótól jobbra egy lépcső vezetett fel a felső szintre, ahol gondolom a szobák vannak.
- Ez....elképesztő - néztem körbe.
- Tudom. Imádom ezt a helyet. Mindjárt megmutatom a szobádat, csak behozom a többi cuccott. - Persze, hogy nem volt elég egy bőrönd. Hiszen azt sem tudom mennyi időre jöttünk! Márk után indultam, és ezúttal nem hagytam, hogy ő cipelje be helyettem. Lehet, hogy az elmúlt egy hónapban egyik képességem sem fejlődött ki (teljesen), de erősebb lettem, az biztos. Egyáltalán nem okozott gondot a bőröndöm becipelése, sőt, igazából pehelykönnyűnek éreztem. Amikor minden csomag a házban volt, Márk beállt a garázsba a kocsival, majd megmutatta a szobámat. Közvetlenül az övével szemben. Hát, ez érdekes lesz.
Egyébként a szobám is gyönyörű volt, de saját fürdőszoba nélkül. Ami azt jelenti, hogy Márkkal kell egy fürdőszobán osztoznom.
Elrendeztem a cuccaimat, kipakoltam a bőröndből, és hasonlók. Amikor végeztem, fáradtan rogytam le az ágyamra, és megkordult a gyomrom.
- Szeretnél enni? - kérdezte Márk, az ajtómban állva. Észre sem vettem, hogy bejött.
- Farkas éhes vagyok - álltam fel.
- Hallom - nevetett fel.
- Hé! Alig lehetett hallani.
- Mondd ezt egy luxenfülnek - mutatott a sajátjára.
- Akkor...a füled a legfejlettebb érzékszerved? - oké, ez elég hülyén hangzott.
- Igen - mosolyodott el. - Mehetünk?
- Persze - indultam el mellette - és mit eszünk?
- Gabonapelyhet. Jelenleg ez minden, amivel szolgálhatok.
- Te vagy az év mesterszakácsa.
- Ne is mondd. Már nem férnek el a kitüntetéseim - vigyorgott, miközben elővette a tejet és a gabonapelyhet, amiket otthonról hoztunk. Elővettem két tálat, és elkészítettük ezt a borzasztóan laktató ebédet, már ha lehet egy délután 4 órai étkezést ebédnek nevezni. Végül leültünk egymással szemben, és épp hogy csak elkezdtem enni, amikor a kanál kiesett a kezemből, és megint jött a fájdalom. De ezúttal a bal ujjaim is le akartak szakadni a helyükről.

24. fejezet

Sziasztok! Először is egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, amiért több mint két hétig nem volt rész. Akik személyesen is ismernek, azok tudják, hogy július elején miért nem írtam, azóta pedig nem sokat javult a helyzet, de a lényeg, hogy egyszerűen képtelen vagyok írni. Nem csak emiatt a személyes ügy miatt, hanem egyszerűen ha leülök a gép elé hogy akkor végre írok, nem jut eszembe egy értelmes gondolat sem. Szóval sajnos egy ideig csak körülbelül 2 hetente tudok részt hozni..én tényleg igyekszem, de nem ígérek semmit. Azért remélem még marad olvasója a blognak <3 Puszi.


Döbbentem bámultam a kezemet, és próbáltam felfogni, hogy miért pont most. Áron azt mondta, hogy még több, mint 1 hónapom van! Ez nem lehet normális. El akartam rejteni a kezem, de ismét a kékre festett körmömet láttam, és a fájdalom is elmúlt. Megrémülve ültem ott, amikor megláttam Márkot. Ő is pont akkor fordult felém, így odajött hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte. Gondolom, még mindig döbbentnek tűntem.
- Nem - mondtam remegő hangon - Miből gondoljátok, hogy még van egy hónapom, amíg jelentkeznek a képességeim?
- Eddig egyik átváltozott luxennek sem jött hamarabb. Miért?
- Mert épp most nőttek ki a karmaim! - néztem rá könnybe lábadt szemekkel. - Ez normális?
- Fogalmam sincs - mondta Márk döbbenten. - Menjünk haza - állított fel, amikor a luxen-van-a-közelben érzésem felerősödött, és Márk káromkodott egyet. Oda néztem, ahova ő, és megláttam, hogy egy csapat fiú közeledik felénk.
- Nahát, Márk, jó látni - vigyorodott el az egyikük. Magas volt, de néhány centivel így is kisebb, mint Márk.
- Ja, téged is - fogtak kezet, de Márkon látszott, hogy a pokolba kívánja a srácot.
- Milyen csinos barátnőd van - mért végig engem. A hideg rázott tőle. - De ez nem meglepő, hiszen luxen - vigyorgott rám.
- Ha nem haragszol, épp indultunk. Jó volt látni titeket - eresztett meg egy hamis mosolyt, és már ott sem voltunk.
- Mi volt ez? - kérdeztem, kellő távolságra a fiúktól.
- Minél hamarabb el vinnünk téged innen. Nem vagy biztonságban.
- Miért? És kik voltak ezek? - próbáltam kihúzni valamit Márkból.
- Tudod, vannak luxenek, akik képességek nélkül születtek. Ők képesek elszívni mások erejét, mint például az a srác, akivel beszéltem. Ők megérzik, ha gyenge vagy, Hanna. Nem vagy biztonságban, amíg meg nem tanulod kezelni az erődet. Ha egy ilyen megtalál, gondolkodás nélkül elkap, és elszívja a képességeidet. Budapest hemzseg a képességnélküliektől.
- Csak ideiglenesen kapják meg a képességeket, és utána újabb áldozatot keresnek? Vagy örökre megtartják?
- Örökre megtarthatják. De még így is túl sokan vannak, akiknek nem sikerült elkapniuk senkit. Mostantól nem járkálhatsz egyedül. Mindig legyen veled valaki, oké? Tökmindegy, hogy luxen-e vagy ember, a lényeg, hogy melletted legyen.
- Értettem főnök - dünnyögtem.
- Ne szemtelenkedj - húzott magához a derekamnál fogva, és a kezét pontosan a fenekem fölött pihentette.
- Hé! - szóltam rá.
- Úgy is azt hiszik, hogy a barátnőm vagy - vigyorodott el, mire megráztam a fejem, és én is elmosolyodtam.
Hazaérve elmondtuk Áronnak, hogy megjelent az első képességem.
- Mi? Máris? - kérdezte döbbenten. - De még soha, senkinek sem fejlődött ki ilyen hamar - gondolkodott el - mindenesetre megkérdezem Rékát, hátha tud valamit, amit mi nem. Ami pedig a képességnélkülieket illeti....azonnal el kell hagynotok a várost.
- Mi? - álltam fel. - Nem ér rá a szünetig? Már csak egy hónap.
- Te pedig minden egyes nappal egyre nagyobb veszélybe kerülsz, Hanna. Ha a képességeid elkezdtek kifejlődni, akkor az iskolában is történhetnek esetleges balesetek. Azzal pedig rájöhetnek a létezésünkre, ráadásul akár meg is ölhetsz valakit. Túl veszélyes lenne itt maradnod. Ráadásul...- kezdte, de nem fejezte be a mondatot.
- Ráadásul mi? - kérdeztem.
- Semmi. Felhívom Júliát.
- Milyen Júliát?
- Patakyt.
- És miért is?
- Elintézem, hogy ne kelljen már iskolába mennetek ebben a tanévben.
- Hogy? - esett le az állam a padlóig - És szerinted engedni fogja? - nevettem fel. - Kizárt.
- Ő is luxen.
- A diri is luxen? - döbbentem le mégegyszer. Mi jöhet még?
- Az igazgatónő. És igen, az. Tisztában van vele, hogy mennyire fontos, hogy biztonságban legyél.
- De mi lesz a jegyeinkkel? És mit mondanak a többieknek?
- Majd Júlia kitalál valamit, ezzel ne törődjetek. A jegyeitek pedig...úgy maradnak, ahogy vannak. Sajnálom, de nincs más választásom. És ha nem haragszol, szeretnék beszélni Márkkal. - Ez azt jelenti, hogy velem befejezte, úgyhogy húzzak ki.
Miután bezártam magam után az ajtót, megálltam, hogy hallgatózzak, de nem hallottam semmit. Tényleg, az égvilágon semmit. Hát, nem a hallásom fejlődött, az biztos.
- Hiába próbálkozol - szólalt meg mögöttem, anya, mire ijedtemben elugrottam az ajtótól. - Fejben kommunikálnak.
- Komolyan? - döbbentem le.
- Igen, de csak a született luxenek képesek rá. Úgyhogy ne is álmodj róla - mosolyodott el anya.
- Kár.
- Az - simította meg az arcom. - Elmentek már most, ugye?
- Igen - sóhajtottam, és átöleltem.

23. fejezet

Sziasztok! Most nem fogtok örülni nekem, de van egy rossz hírem. Jobb oldalt van egy szavazás, ahol eldönthetitek, hogy egy ideig (maximum a nyár végéig) szüneteljen e a blog, vagy pedig legyenek részek, de akkor sajnos nem tudom rendszeresen hozni őket, csak úgy 8-10 naponta. Pár hete úgy gondoltam, hogy tudom tartani a heti két fejezetet, de sajnos semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Tényleg nagyon sajnálom, de most nem tudok 100%-osan a blogra koncentrálni. Azért remélem a fejezet elnyeri a tetszéseteket :)
Ui.: A Facebookos csoportba valószínűleg teszek majd ki kis részleteket, de csak a szünet esetén :)


Miután Áronnal is beszélgetnem kellett, lefeküdtem aludni. Teljesen kimerültnek kellett volna éreznem magam, de igazából semmi bajom nem volt. Mondjuk ettől függetlenül hamar elaludtam.
Mint megtudtam, a képességeimet még egy darabig nem tudom majd használni. Legalább 2 hónap, mire előjön az első, így a suliban nem tudok semmit sem elszúrni. Az évzáró után pedig Márkkal vidékre kell mennem, hogy megtanuljam kezelni a dolgokat. Igazából nagyon várom már, mert minél hamarabb szeretném kipróbálni a képességeimet. És arra is kiváncsi vagyok, melyik érzékszervem lett erősebb.

*3 héttel később*

Ma van az utolsó tanítási nap az érettségi szünet előtt.  Amikor felkeltem, megdörzsöltem a szemem, és kimásztam az ágyból. De abban a pillanatban, amikor felálltam, zuhantam is vissza, ugyanis megszédültem, és a fejem elképesztően kezdett fájni. Épp újra meg akartam próbálkozni a felállással, amikor elmúlt. Mintha csak benyomtak volna egy gombot, a fájdalom azonnal eltűnt, és újra jól voltam. Ebben a pillanatban megkordult a gyomrom. Csak az éhség miatt volt.
Gyorsan megreggeliztem, felöltöztem, sminkeltem és lófarokba kötöttem a hajam. Lilla a házunk előtt várt rám. Bármit is mondott anya, Lillának elmondtam, ami történt. Szerintem még mindig emészti, hogy a legjobb barátnője nem ember.
A suliba vezető úton Adriánról beszélgettünk, akit hetek óta nem láttam. Hétfőn érettségizik, szóval ezt nem is csodálom.
A nap hihetetlenül gyorsan és lazán telt el. Utolsó óra után Lillával elindultunk hazafelé, amikor megéreztem azt az ismerős érzést, amit az utóbbi időben minden nap. Tulajdonképpen akkor, ha luxen van a közelemben. Azt hittem, Márk van mögöttünk, de megfordulva nem láttam senkit. Azonban amikor visszafordítottam a fejem, megláttam előttünk Adriánt. Rajta kívül senki sem volt a közelünkben, így döbbentem bámultam a legjobb barátnőm barátjára. Ő is luxen. Amikor odaért hozzánk, egy gyors köszönés után rövid csókot adott Lillának, majd tágra nyílt szemekkel vizslatott engem. Ő is észrevette.
- Nincs kedvetek beülni valahová? - kérdezte, és újra Lillára nézett.
. De mehetünk - vigyorgott a barátnőm. - De nem kellene tanulnod?
- Egész héten tanultam, és még itt az egész hétvége. Egy óra pihenésbe nem halok bele.
Így tehát elindultunk. A hozzánk közeli fagyizóba mentünk. Alig pár perce ültünk ott, amikor Lilla kiment a mosdóba. Éreztem, hogy Adrián csak erre a pillanatra várt.
- Mióta? - szegezte nekem a kérdést.
- Mit mióta? - játszottam a bambát.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Láttam, hogy néztél rám, amikor találkoztunk. Mióta?
- Nemrég - bámultam a fagyimat. - És te? - néztem fel az előttem ülő fiúra - Született luxen vagy?
- Igen. - Itt egy kis csend állt be, aztán egyszerre szólaltunk meg.
- Lilla tudja?
- Apád tud róla? Nem, Lillának még nem mondtam el.
- Évek óta nem beszéltem az apámmal. Miért kellene elmondanom neki? Szerintem azt se tudja, hogy létezünk egyáltalán. - Adrián válaszként csak egy fura grimaszt vágott.
- Elmondtad Lillának?
- Igen, el. Te is megtehetnéd. Vagy nem bízol benne? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- De igen. Szeretem őt, Hanna, de nem akarom kitenni ennek az egésznek. Túl veszélyes.
- Veszélyes? - kérdeztem furán, de ebben a pillanatban megérkezett Lilla, és másról kezdtünk el beszélni. Hirtelen megint erős fájdalom hasított a fejembe. Fájdalmas grimaszt vágtam, amit Lilla is észrevett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Csak kicsit fáj a fejem - álltam fel, de alig bírtam talpon maradni. - Jobb lesz, ha hazamegyek.
- Elkísérlek - állt fel Lilla, a nyomában pedig Adrián is.
- Nem, dehogy! Ti ketten szépen itt maradtok, és élvezitek az együtt töltött időt. Egy ideig nem lesz alkalmatok találkozni. - Mosolyogtam, és elbúcsúztam mindkettőjüktől.
Elmúlt a fejfájásom, és lassan sétáltam hazafelé, amikor a vállam kezdett fájni. A fájdalom lassan végighaladt az egész jobb karomon, nekem pedig le kellett ülnöm. Végül az ujjaim kezdtek fájni, de csak a jobb kezemen. Leültem egy padra, és amikor megint a kezemre néztem, a körmeim eltűntek, és a helyükön hatalmas karmok voltak. Az első képességem.

22. fejezet

Sziasztok! Tudom hogy későn hoztam, de itt a fejezet. Remélem tetszik <3 :)

Úgy éreztem, forog velem a világ. Ilyen nincs.
- Nem csak akkor válhatsz luxenné, ha méreg jut a szervezetedbe. Nem véletlenül nem gyógyítunk embereket. Ettől is átváltozhatsz, és a te esetedben nem kis mértékűről van szó. Teljesen biztos, hogy most már te is luxen vagy. - Csak bámultam a takarómat, és ezer gondolat futott át az agyamon. Más lettem. Nem vagyok többé ember. Márkra néztem, aki viszonozta a pillantásomat. Úgy éreztem, hogy beszélnem kell vele, méghozzá most azonnal.
- Beszélhetnék egy kicsit Márkkal? - kérdeztem körbenézve a többieken. Szerintem nem erre a reakcióra számítottak, de mindenki elhagyta a szobámat. Lerúgtam a takarómat és kimásztam az ágyból. Márk azonnal felállt.
- Ne kelj fel - fogta meg a karom.
- Jól vagyok. Tényleg - mosolyogtam rá halványan. Mindketten hallgattunk, miközben Márk az arcomat fürkészte.
- Sajnálom - mondta végül.
- Mit? - Néztem rá értetlenül.
- Átváltoztattalak. Mostantól soha nem lesz ugyanolyan az életed. Sajnálom, Hanna.
- Mi? Megmentettél, Márk. Az, hogy átváltoztam, eltörpül amellett, hogy megmentettél. Ha te nem lennél, most én sem állnék itt. - néztem mélyen a szemébe, majd kis hezitálás után szorosan átöleltem. Márk viszonozta az ölelést, és az állát a fejemre támasztotta.
- Egyébként pedig - néztem fel rá - nem lehet olyan rossz luxennek lenni. Kifejezetten jól érzem magam - mosolyogtam rá, mire ő is megvillantott egy halvány mosolyt.
- Akkor nem haragszol? - kérdezte újra elkomorodva.
- Dehogy haragszom - válaszoltam - eszedbe ne jusson mégegyszer, hogy hibáztatlak ezért. Megmentettél, és ezért soha nem lehetek elég hálás neked.
Ezek után megkértem mindenkit, hogy egy kicsit hagyjanak magamra. Tudom, hogy most beszélnünk kellene, de először magamban kell helyre raknom a dolgokat. Hogy örülök-e ennek az egésznek? Természetesen nem. Igazából fogalmam sincs, mit gondoljak. Nem akartam ezt, de már nem lehet visszacsinálni. Akaratlanul is egy könnycsepp gördült le az arcomon, de azonnal letöröltem. Inkább örülnöm kellene, hogy életben vagyok, nem pedig sírnom. Biztos vagyok benne, hogy emberek tízezrei vágynak a képességeimre.
- Hogy vagy? - jött be anya. A szeme vörös volt a sírástól.
- Jól - mosolyogtam rá. Eldöntöttem, hogy pozitívan kezelem a dolgot.
- Biztos? Nem fáj semmid? Nem vagy rosszul?
- Nem, tényleg semmi bajom. Tulajdonképpen jobban érzem magam, mint előtte. - És ez igaz is volt. Nem mondom, hogy majd kicsattantam az erőtől, de éreztem, hogy többre vagyok képes.
- Hanna..mit gondolsz? Erről az egészről? - ült le mellém az ágyamra. A takarómat kezdtem piszkálni.
- Igazából nem tudom. Annyira nem lehet vészes, nem igaz? Erősebb lettem. Ez azért nem hátrány.
- Egészen pontosan mennyit tudsz a luxenekről?
- Erősebbek mint mi. Vagyis, mint az emberek. És tudok néhány képességről...a gyorsaságról, a gyógyításról, és a méregről. És talán néhány érzékszervük élesebb mint az embereké.
- Igen, minden luxennek más, ez teljesen véletlenszerű. Ez minden, amiről tudsz?
- Igen, ez minden.
- Hanna...rengeteget kell még tanulnod, és nem lesz egyszerű. Sem fizikailag, sem lelkileg. Amint vége az iskolának, Márkkal vidékre mentek. Ő fog kiképezni.
- Kiképezni? Mi ez, katonai szövetség?
- Nem, Hanna, nem az, de fogalmad sincs, mi vár rád. Senki, ismétlem, senki sem tudhatja meg, hogy mi történt veled. Luxen vagy, más luxenek is érzik ezt. De nem beszélhetsz nekik semmiről, világos? Arról főleg nem, hogy ki vagy, vagy hogy hogyan változtál át.
- Én is érzem, ha egy másik luxen van a közelemben?
- Igen, érzed.
- És honnan tudsz te ennyit?
- Ezt is meg fogod tudni. Ha felkészültél.
- Ha felkészültem? Én tökéletesen fel vagyok készülve - ezen mi olyan nagy dolog? Lefogadom, hogy Áron mesélte el neki. Erre miért kell felkészülnöm?
- Azt te csak hiszed. Pihenj, és nagyon vigyázz magadra. A suliban mindig maradj Márk közelében, rendben?
- Igen - forgattam a szemem. Titkolnak előlem valamit, ebben egészen biztos vagyok.

21. fejezet

*Márk szemszöge*

Már egy ideje kerestem Hannát, és legalább harmadjára hívtam, amikor meghallottam a csengőhangját valahonnan az erdő belsejéből, így elindultam a hang irányába. Flóra folytonos motyogásának köszönhetően nagyon hamar megtaláltam, de így is túl későn.
- Mi a..- suttogtam döbbenettel vegyes rémülettel. - Azonnal engedd el! - rángattam le Flórát Hanna mozdulatlan testéről.
- Úristen - térdeltem le Hanna mellé. - Alig van pulzusa - suttogtam.
- Elkéstél, Márk - vigyorodott el gonoszul. - Megöltem! - mutatott rá.
- Most azonnal tűnj innen a francba! - álltam fel, és a kezemet a torkára fontam - De ezt nem fogod megúszni. Ezért megfizetsz, ezt garantálom!
Újra letérdeltem Hanna mellé, és azonnal hívtam Áront. 20 másodpercen belül ott volt, apámmal együtt.
- Mi a franc történt? - rohant oda Áron, és ő is letérdelt.
- Flóra megőrült.
- Ez..nem fogja túlélni - motyogta Áron.
- De túlélheti - néztem rá.
- Tudom, mire gondolsz, Márk, de nem tehetjük. Anita megölne, nem is beszélve Budairól. Belegondoltál mi történne, ha Ádám rájönne, mit tettünk a lányával? És egyébként is, nézz rá, Márk. Egy egészséges embernek is kis esélye van a túlélésre. Hát még neki.
- De attól még megpróbálhatjuk. - néztem a nagybátyámra, és igyekeztem elfojtani a dühömet. Nem adhatja fel ilyen könnyen!
- Márk, nincs értelme - kezdte apám is, mire a kezemet Hanna sebére tettem. Meg kell próbálnom. Minden erőmmel a sebre koncentráltam, és arra, ahogyan begyógyul. Még soha nem gyógyítottam ekkora sebesülést. Az sem biztos, hogy egyáltalán lehetséges.

***

Már legalább háromnegyed órája próbálom megmenteni Hannát, és az erőm erősen fogy. A leghosszabb gyógyításom 7 percig tartott. Áron és apa nem hiszik, hogy meg tudom csinálni, de én kitartok. A végsőkig elmegyek, csakhogy visszahozzam Hannát.

Újabb hosszú percek telnek el, én pedig egyre kevésbé bírom, de már csak apró forradások maradtak a sebekből. Azonban Hanna még mindig nem ébredt fel, ami nagyon nem jó jel. Tovább próbálkozom, de érzem, hogy a végső forrásaimat használom.
- Márk, hagyd abba. Előfordulhat, hogy csak később ébred fel, de ennél többet nem tehetsz. Csak magadnak ártasz. - Apa hangja távolinak tűnik, de igaza van. Ennél jobban már nem tudom meggyógyítani. Ha néhány órán belül felébred, akkor megérte, de ha nem...akkor elvesztettük. Örökre.

***

Mivel a szállodába nem vihettük vissza Hannát, Áron úgy döntött, hogy hazaviszi.
- Veletek megyek - hoztam ki a Hanna, és a saját cuccomat is.
- Biztos vagy benne? - kérdezte anya.
- Igen. Anita jön?
- Igen, itt vagyok - jött ki Anita. A szeme vörös volt a sírástól, és látszott rajta, hogy elképesztően kivan.
Hazafelé Áron ultragyorsan hajtott. Hátul ültem, Hanna feje pedig az ölemben volt. Nem kelt fel az egy órás út alatt.
Hazaérve Hannát a szobájába vittük. Áron Anitát próbálta vigasztalni, aki igyekezett visszatartani a könnyeit, de időnként nem sikerült. Idegörlő fél óra után Hanna mocorogni kezdett. Sikerült. Megmentettem. Hanna pislogott párat, és megpróbált felülni, de nem sikerült neki.
- Ne mozogj - tette a karjára a kezét Anita hatalmas mosollyal az arcán. - El sem hiszem hogy túlélted - ölelte át a lányát.
- Mi..mi történt? Emlékszem, hogy...
- Majd később megbeszéljük, inkább pihenj - mondta Áron.

*Hanna szemszöge*

Fogalmam sincs, hogy mi történt. Azt hittem, Flóra megölt, de nem, még mindig itt vagyok. Áron azt mondta, pihenjek, és altatót is adott. Fogalmam sincs mennyi időre dőltem ki, de már sötét van odakint. Mindenesetre különösen jól érzem magam. Erősnek.
- Elmondanátok végre, hogy miért nem haltam meg? - néztem körbe a szobában lévőkön, vagyis anyán, Áronon, Márkon, és Gáboron. Katával visszahozták a kicsiket, Dóri most Márkéknál van.
- Reggelizni készültünk - kezdte Áron - és mivel nem vetted fel a telefont, Márk elindult, hogy megkeressen - ha csörgött is a telefonom, nem vettem észre. - Ő talált rád és Flórára. Flóra elmenekült, de már keressük. Ezt nem fogja megúszni. Szóval Márk megtalált, és meggyógyított. - Óvatosan Márkra pillantottam, aki csak ült a fotelemben, és nézett maga elé. Túléltem, nem? Akkor ő miért nem örül?
- Elképesztő, hogy most itt vagy - folytatta Áron. - Nem hallottam még senkiről, akit sikerült meggyógyítani egy ekkora sebesülés után - mosolyodott el halványan. - Viszont...-hallgatott el.
- Viszont? - kérdeztem.
- Átváltoztál. Ezúttal teljesen biztos.

20. fejezet

Sziasztok! Nos, a mai egy nagyon fontos fejezet. Legalábbis szerintem :D Kíváncsi vagyok a véleményetekre, remélem tetszik :) Puszi :*


Reggel fél nyolckor keltem. Megdörzsöltem a szemem, és Márkra néztem, aki még mindig aludt, így ügyelve arra, hogy ne keltsek zajt, kiszedtem a ruhámat a bőröndömből és a fürdőbe mentem felöltözni. Mire mindennel végeztem, Márk is felébredt.
- Jó reggelt - köszöntem, amint visszamentem az ágyamhoz.
- Reggelt - ásított egyet. - Hány óra van?
- Nyolc múlt.
- A többiek?
- Fogalmam sincs, nemrég keltem.
Márk álmosan kikereste a cuccát, és ő is elment felöltözni. Amíg bent volt, kinéztem a folyosóra, és épp elkaptam anyát, amint kilép a szobájukból.
- Szia. - köszöntem.
- Jó reggelt.
- A többiek?
- Áron ébren, Dóri alszik, szerintem az ikrek is. Korán van még, szerintem egy ideig aludni fognak.
- Akkor szétnézek a hátsó udvaron, amíg felébrednek.
- Rendben - mosolygott rám, és tovább ment, én pedig visszamentem a szobámba.
- Hová mész? - kérdezte Márk, amikor a telefonommal a kezemben elindultam kifelé.
- Szétnézek odakint.
- Jó szórakozást - mosolygott, én pedig válaszként rámosolyogtam, és kimentem.
Egyenesen a kicsit parkosított részre mentem, ami hátul volt. Néhány percig gyönyörködtem, majd észrevettem egy kis ösvényt, ami egy erdős területre vezet. A fák elég nagy távolságra voltak, és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ez is a szállodához tartozik, bár fogalmam sem volt, mi köze van egy erdőnek egy szállodához. Mindenesetre az út mentén virágokat ültettek, így úgy gondoltam, nem lehet veszélyes, szóval elindultam. Elkövetve ezzel életem legnagyobb hibáját.

Lassan sétálgattam, és élveztem az erdő csendjét. Egy lélek sem volt arrafelé, legalábbis én nem vettem észre senkit. És mivel elfelejtkeztem arról, hogy a luxenek hangtalanul közlekednek, és senki sem figyelmeztetett, hogy az erdőkben bosszúszomjas luxenek járnak, nyugisan folytattam az utamat.
- Hogy lehetsz ennyire ostoba? - hallottam egy hangot magam mögül, mire ijedtemben összerezzentem, és megperdültem a tengelyem körül. Ő mégis hogy került ide?
- Mit keresel itt?
- Tényleg, Hanna, nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű préda leszel. De komolyan, hatalmas szívességet tettél nekem azzal, hogy idejöttél. Senki sem vesz észre, és még a nyomokat sem kell eltüntetnem. Hát lehetne ennél szebb napunk? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán.
- Mi a francról beszélsz, Flóra? - kérdeztem, mert bár elég egyértelmű volt, amit mondott, én mégsem értettem.
- Tudod, alig néhány hete tudsz a létezésemről, de máris több gondot okoztál nekem, mint bárki más a világon - jött hozzám közelebb, mire én meg hátrálni kezdtem. - Viszont ne aggódj. Nem vagyok megbocsátó típus.
- Te komolyan beteg vagy - néztem rá. - Körülbelül háromszor beszéltünk egymással. Mégis mivel ártottam neked? Lefeküdtem Márkkal, ezt elismerem, de nem tudtam, hogy jártok! És ez nem csak az én hibám.
- Tönkretetted a kapcsolatomat Márkkal, ezzel együtt a jövőmet is elbasztad. Ezt még lenyeltem volna. Vagyis, majdnem. Ezért akartalak átváltoztatni, hogy szenvedj, de ez sajnos nem jött össze. - eresztette ki újra a karmait, én pedig csak álltam ott, méterekre tőle. Talán még lett volna esélyem. Talán elmenekülhettem volna.
- Flóra, mit akarsz tőlem?
- Hallgass! - csattant fel. - Most én beszélek! Miattad történt velem minden! Apám meghalt. 2 napja találtak rá. - csendesítette le a hangját.
- Flóra, én sa..
- Ne merd azt mondani, hogy sajnálod! Mert egyáltalán nem sajnálod! Minden az apád műve, és ezt te is tudod! De miért, hm? Mégis mit tettünk? Az apámnak megállapodása volt a tiéddel...akkor miért? Fogadjunk, hogy eljárt neki a szád! Elmondtad, hogy át akartalak változtatni, és ezért ő így büntetett!
- Fogalmam sincs miről beszélsz! Évek óta nem beszéltem az apámmal!
- Ne hazudj nekem! - kiáltotta, és egy pillanat alatt a mögöttem lévő fához csapódtam, a nyakamon Flóra kezeivel. - Mindenért te fogsz megfizetni - fordított meg, és hiába ellenkeztem, ő luxen volt. Sokkal erősebb nálam. - És én a szenvedésed minden percét élvezni fogom - suttogta, és végigsimított a karomon egy...egy késsel. A pánik eluralkodott rajtam. Flóra sokkal erősebb nálam, egészen biztosan nem szabadulhatok ki.
- Esküszöm, hogy nem tudom miről beszélsz - kezdtem, de már megint félbeszakított.
- Nem érdekel a hülyeséged, Hanna. Megfizetsz - és alig két másodperccel később megéreztem az első szúrást. Fájdalmamban felnyögtem, és egyszerűen nem hittem el. Vége van, Flóra meg fog ölni, ebben biztos voltam. - Na, jó érzés? - nevetett fel. - Csak az a baj, hogy így nem látom ahogy szenvedsz. - mondta, majd elengedett, én pedig a földre zuhantam. Szédültem és alig tudtam nyitva tartani a szemem. Flóra a hátamra fordított, és ráült a lábaimra. Vigyorogva nézegette a kést, mielőtt újra belémdöfte volna. És újra. És újra, és újra, amíg már nem éreztem egyiket sem, csak a kifröccsenő vérem cuppanását hallottam. Fogalmam sem volt, hogy lehettem még magamnál, vagy egyáltalán hogy lehettem még életben.
Oldalra fordítottam a fejem. Márk volt az utolsó, amit láttam, mielőtt örökre lehunytam a szemem.

19. fejezet

Otthagyott.
Komolyan, így nézett rám, és ezek után csak úgy otthagyott.
Megráztam a fejem, kerestem egy törölközőt, és a többiek után indultam. Egész délután fürödtem és napoztam. Néha a kicsikkel voltam a gyerekmedencében, néha pedig úsztam egyet a mélyvizesben, de a forróvizesbe nem mentem, ugyanis épp elég meleg volt alapból is.
Este egy gyors átöltözés után megvacsoráztunk a szálloda éttermében, majd mindenki ment a saját szobájába. Közös megegyezés alapján először Márk ment fürödni, hogy aztán én kedvemre ülhessek a kádban akár holnap reggelig. Tényleg gyorsan végzett, én pedig felkaptam a cuccom és bevonultam. A kádat teleengedtem, és beletettem mindent, amit csak találtam - habfürdőt, különböző illóolajokat, sőt, még rózsaszirmokat is! Épp nyakig elmerültem a habokban, amikor kopogást hallottam.
- Bejöhetek? - hallottam Márk fojtott hangját a túloldalról.
- Nem - kiabáltam vissza.
- Remek - nyílt ki az ajtó, és lépett be Márk elégedett mosollyal az arcán.
- Megőrültél? - kiáltottam fel azonnal, és igyekeztem minél több habot magamra húzni, bár eddig is tökéletesen takart.
- Csak elfelejtettem fogat mosni - vigyorgott rám a tükörből.
- És nem tudtad megvárni, amíg végzek?
- Nem, mert aludni akarok, és ki tudja mikor végzel.
- Siess! - forgattam a szemem.
- Oké - nevetett fel fogkefével a szájában. Esküszöm, hogy direkt csigalassan mosott fogat! Minden egyes fogát legalább háromszor átsúrolta, többször öblített szájvízzel. Szemét!
- Kész vagy már?! - szólaltam meg, amikor elegem lett.
- Igen - villantott rám egy mosolyt.
- Akkor húzzál kifelé!
- Nyugi, cica - kacsintott egyet, és kiment. Akármennyire is volt idegesítő ez a kis akciója, muszáj volt mosolyognom rajta.
Ezek után már nem sokáig fürödtem. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, és hasonlók. Arra számítottam, hogy mire kimegyek, Márk már aludni fog. De nem, ehelyett az ágyán ült, és tévét nézett.
- Nem azt mondtad, hogy álmos vagy? - kérdeztem, miközben elpakoltam a használt ruhámat.
- Meggondoltam magam - vont vállat.
- Meggondoltad magad? Komolyan? - dobtam hozzá egy párnát. Mire egyet pislogtam, már mögöttem állt.
- Szexi vagy, amikor dühös vagy. - suttogta a fülembe, de nem ért hozzám. A szavai hallatán megborzongtam.
- Menj a francba - morogtam az orrom alatt, és elkezdtem pakolni, de Márk a csípőmre tette az egyik kezét. Lassan megfordított, így vele szemben álltam. Egy hosszú másodpercig egymás szemébe néztünk, mielőtt megszólaltam.
- Vedd le rólam a kezed - mondtam, mire válaszként egy gúnyos mosolyt kaptam, és azt, hogy egy szempillantás alatt a fal és Márk között találtam magam. Utálom a szupergyorsaságot!
- És ha nem? - kérdezte közelebb hajolva, és a csípőmre tette a másik kezét is. Lassan elindult felfelé, majd vissza, elérve ezzel, hogy szaporábban vegyem a levegőt - Úgy nézel rám, mint aki mindjárt felfal. Felőlem oké, csak össze kellene tolnunk az ágyakat. Úgy kényelmesebb - vigyorodott el kajánul.
- Mi van? - esett le az állam.
- Ha csókolózunk, az mindig az ágyban végződik.
- Remek. Akkor ez nem csók lesz - suttogtam, és a pólójánál magamhoz húztam.
Mint mindig, most is teljesen elvarázsolt, amit Márk az ajkaival művelt.Először lassan csókolt, szenvedélyesen, aztán gyorsan és durván. Végül, amikor már egyikünk sem kapott levegőt, elhúzódott tőlem, és lassú vigyorra húzta a száját.
- Imádom a nem-csókokat. De azt hiszem jobb lesz, ha most lefekszünk - döbbent arckifejezésem láttán még szélesebben mosolygott - mindenki a saját ágyába - kacsintott még egy utolsót, majd befeküdt az ágyába, én pedig még mindig csak álltam ott, a falnál, és egy hang sem jött ki a torkomon. -  Jó éjt, Hanna. - mondta, és lekapcsolta a saját villanyát. Én is odabotorkáltam a saját fekhelyemhez, lekapcsoltam a villanyt, és megpróbáltam aludni, de nem igazán sikerült. Akármi is legyen Márk és köztem, egészen biztos, hogy nem csak barátság. Ezen rágódva aludtam el, és úgy gondoltam, hogy ez lesz a legnagyobb gondom még egy ideig. Aha, persze. Akkor még nem sejtettem, hogy a holnapi lesz életem legmeghatározóbb napja.

18. fejezet

Sziasztok! Ma lezárult a közvélemény-kutatás, 56 szavazat érkezett :) A szavazatok megoszlása a következő:
Hétfő, csütörtök: 8 (14%)

Kedd, péntek: 12 (21%)

Szerda, szombat: 35 (62%)

Csütörtök, vasárnap: 1 (1%)

Tehát a részek szerdánként és szombatonként érkeznek majd, de csak júliustól. Nem húzom tovább a dolgokat, itt a fejezet. Remélem tetszik :) <3

Az elképesztően hosszú, 6 napos szünetre nem terveztem mást, mint otthon ülni, filmezni, enni és aludni. Persze természetesen miért is lenne úgy, ahogy én terveztem? Anya már az első reggel közölte, hogy készüljek, mert másnap indulunk a hegyekbe. 3 napos kirándulás, természetesen Márkékkal. Fogalmam sincs, minek köszönhetem azt a nagy 'szerencsét', hogy mindig megtalálom a Márkhoz vezető utat, de valahogy mindig összejön.

Szóval áthívtam Lillát, és együtt pakolni kezdtünk. 3 napra megyünk a Mátrába, így nem kell annyira sok cucc. Persze soha nem bírom ki, hogy csak annyi ruhát vigyek, ami minimálisan szükséges. Már majdnem befejeztem a pakolást, amikor Lilla a legszexibb fehérneműmet is a bőröndömre dobta.

- Ezt meg mire? - emeltem fel a darabokat.

- 3 teljes napon keresztül össze leszel zárva Márkkal. Gondolod, hogy kibírod anélkül, hogy nekiesnél? 

- Még szép, hogy kibírom! Egyszer megtörtént, és kész. Mindenki követ el hibákat.

- Majdnem kétszer. És egyébként is, nem hiszem, hogy akkora hiba lett volna, ha majdnem másodszor is beadtad a derekad. De akárhogy is legyen, nem árt, ha nálad van. Néha nagyon jól jön az ilyesmi - mosolyodott el, miközben a padlót nézte.

- Tényleg? Nem akarsz nekem elmesélni valamit?

- Öööööö - vigyorgott.

- Jajj Lilla - vigyorogtam - totál belezúgtál Adriánba, mi?

- Eléggé - mosolyodott el.

Másnap reggel 6-kor a telefonom csörömpölése ébresztett fel. Nagy nehezen felkeltem, és felöltöztem. Szerencsére tegnap este már kikészítettem mindent, így csak magamra kellett kapkodnom a cuccaimat. A többiek lázasan készülődtek, míg én zombiként kivánszorogtam, és megreggeliztem. Úgy látszik, rajtam kívül mindenki izgatott volt az utazás miatt, de én nem vágytam másra, csak egy kis pihenésre, amit tutira nem fogok megkapni. Az Alföldi egy örökmozgó család, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a luxenek nehezebben fáradnak el. Jó nekik.

Másfél órával később úton is voltunk Mátrafüredre. Két autóval mentünk, Gáborék előttünk, mi pedig utánuk. Legnagyobb sajnálatomra Zsófi megint nem tudott eljönni - jó neki - így megint nem lesz kivel beszélgetnem. Csodás. Mármint, igaz, hogy a gyerekek lekötnek, de az mégsem ugyanaz.

Negyed tíz körül értünk a szállásra, ami - legnagyobb meglepetésemre - egy ötcsillagos szálloda volt. Kitűnő anyagi helyzetben vagyunk, de azért annyira nem vagyunk gazdagok, hogy mindezt megengedhessük magunknak.

- Mi ez a hely? - kérdeztem.

- Gáborral kaptunk ide egy utat 10 főre.

- Kaptatok? Mégis kitől? És miért?

- A főnöktől. Idén 10 éve, hogy ott dolgozunk. Ez a jutalmunk, vagy mi. - Huhh, ez aztán egy bőkezű főnök. De nem volt kedvem kötekedni, így nem szóltam semmit.

Miután kerestünk valmi parkolóhelyet, először is elkértük a recepcióstól a szobák kulcsait.

- Rendben, 3 szoba van - szólalt meg Gábor - egy  négyágyas, egy háromágyas, és egy kétágyas. Ki hol szeretne aludni? - A kicsik ragaszkodtak hozzá, hogy a szüleikkel aludhassanak. Ami tökéletesen megoldható volt, ugyanis a négyágyasban elfért Gábor, Kata (Márk anyja) és az ikrek, a háromágyasban pedig Anyáék és Dóri. A probléma csak az volt, hogy így egy szobában kell aludnom Márkkal. Amit nem akartam.

- Hanna, Márk, ha nektek jó, akkor ti kapjátok a két ágyas szobát. - Tiltakozni akartam valami kifogással, de Márk megelőzött.

- Rendben. 

- Akkor mehetünk is a csomagokért. - és ezzel már végleg elúszott az esélyem a tiltakozásra.

A szobánk hatalmas volt, és gyönyörű. A két ágy külön-külön majdnem akkora volt, mint egy franciaágy, két ember is simán elfért volna rajta. Legalább leesni nem fogok. Az ágyakkal szemben volt egy komód, rajta egy hatalmas TV-vel. Az ajtótól balra nyílt a gyönyörű fürdőszobánk egy hatalmas sarkos káddal, két zuhanyzóval, és hasonlókkal. Mégis ami leginkább megfogott az egészben, és amit a belépésünkkor legelőször megláttam, az az ajtóval szemben lévő hatalmas ablak volt. A plafontól a padlóig ért, és csaknem az egész falat beterítette. És a kilátás...az valami elképesztő volt. A távolban látszottak a hegyek, és egy kisebb falu is látható volt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire magasan vagyunk. 

Odalent megbeszéltük, hogy mindenki kap 1 órát a kipakolásra, aztán a medencénél találkozunk. Anya és Kata minden napra eltervezték, hogy mit fogunk csinálni, a mai napra esett a strandolás. Ami tökéletes volt, ugyanis hiába jártunk április közepén, és voltunk a hegyekben, júliust megszégyenítő hőség volt. Holnap szétnézünk a környéken, holnapután pedig hazafelé menet megállunk Gödöllőn.

Nyaraláskor vagy kiránduláskor soha nem szoktam kipakolni, mert mindig félek, hogy otthagyok valamit, így nem kellett pakolnom. Igazából Márk sem foglalkozott ezzel, ledobta a bőröndjét a földre, majd elterült az ágyán, és telefonozni kezdett. Én jobb híján a gondolataimba merültem, és írtam Lillának. Mivel unatkoztam, és nem volt kedvem internetezni, úgy döntöttem, szétnézek az udvaron. Mint az egész hotel, ez is gyönyörű volt. Mindenhol virágok és fák voltak, és a legnagyobb része füvesítve volt. 3 medencét láttam, egyet gyerekeknek, egy mélyvizeset és egy forróvízeset. Hiába volt április, és hiába volt tavaszi szünet, nem voltak túl sokan, aminek nagyon örültem, ugyanis utálom a nagy tömeget. Igazából a kis túrám nem tartott sokáig, fél órán belül újra a szobánkban voltam. Úgy gondoltam, ideje átöltözni, így megkerestem a bikinimet, és megkértem Márkot, hogy ha lehet, egy időre kerülje el a fürdőszobát, mire csak egy vigyort kaptam válaszul. A biztonság kedvéért magamra zártam az ajtót.

A bikinim zöldeskék volt, és pántnélküli, szexi dekoltázzsal. Igazából eleinte kicsit zavarban voltam benne, de Lilla közölte velem, hogy kussoljak, mert ha valaki úgy néz ki, mint én, akkor nyugodtan mutogassam, mim van. Igen, általában ő szokott felrázni az önbizalomhiányból. Így hát magabiztosan indultam ki a fürdőből, de ez az önbizalom 2 ok miatt párolgott el nagyon gyorsan. Az egyik, hogy én igenis zavarban vagyok Márk előtt, mondhat Lilla bármit, a másik pedig, hogy amíg bent voltam, Márk is átöltözött, így nem volt rajta más, csak egy fürdőalsó. Amikor kiléptem épp a pólóját tette bele a bőröndbe, de azonnal rám nézett. Lassan végigmért, majd mielőtt bármit is észrevehettem volna, előttem állt, és a falhoz szorított, pontosabban nem ért hozzám, csak olyan közel volt, hogy kénytelen voltam a falhoz simulni. Hé, senki sem szólt, hogy ezek szupergyorsak is!

- Mi a...- kezdtem, de nem fejeztem be a mondatot.

- Ó, nem említettem, hogy hihetetlenül gyorsan tudok járni? - kérdezte ártatlan vigyorral az arcán.

- Nem, ezt az egyet elfelejtetted. - Fontam össze a karom a mellkasom előtt, mire Márk lenézett. Amikor újra feltekintett, tüzet láttam a szemében. Pár másodpercig csak figyeltük egymást. A jelenet kísértetiesen emlékeztetett arra az estére, amikor Alföldiékkel vacsoráztunk. És igen, azt akartam, hogy ugyanúgy folytatódjon. Hogy megcsókoljon. De a pillanatot egy kopogás szakította félbe.

- Márk, kész vagytok? - kérdezte Kata, de szerencsére nem nyitott be.

- Igen, máris megyünk - nézett Márk előbb az ajtóra, majd rám. Lassú félmosolyra húzta a száját, és elhúzódott tőlem.

17. fejezet

Sziasztok! Először is köszönöm az új feliratkozásokat, és a sok oldalmegjelenítést! Mostantól van egy újítás a blogon. Mindenki hozzászólhat a bejegyzésekhez, nem szükséges hozzá regisztráció :) Úgyhogy kommenteljetek, pipáljatok a bejegyzés alján, iratkozzatok fel, vagy aki még nem tette meg, csatlakozzon a blog Facebook csoportjába: https://www.facebook.com/groups/607058946074179/
És igen, végre nyár van, szóval hamarosan hetente 2 rész fog érkezni :) Jobb oldalt szavazhattok, hogy mely napokon szeretnétek részt :)
Remélem a fejezet is elnyeri a tetszéseteket :D ♥


- Negatív - sóhajtottam fel megkönnyebbülten - ez azt jelenti, hogy egészen biztosan nem vagyok terhes?
- Nem, nem vagy az. A méreg hatása mára teljesen elmúlt a szervezetedből, így a HCG is. Ha az lennél, a teszt pozitív lenne.
- Köszönöm. Mindent. - mondtam kifelé menet.
- Semmit sem kell megköszönnöd. De legközelebb legyetek óvatosabbak - mondta, én pedig úgy éreztem, hogy lángol az egész fejem.

- Legközelebb majd jobban figyelünk - suttogta a fülembe Márk, amikor a kocsijához értünk. A kezem épp a kilincsen volt, ő pedig mögöttem állt, így közé és a kocsi közé szorultam. Hirtelen bevillant egy kép, ahogy megfordulok, ő pedig az autóhoz nyomva megcsókol....
- Nem lesz legközelebb - mondtam, és beültem. Márk csak nevetett.
- A múltkor a szobádban nem úgy tűnt - vigyorgott tovább, amikor beült mellém.
- Akkor sem történt semmi, és máskor sem fog.
- Ha anyukád nem hív...- ahogy az utolsó szó elhagyta a száját, megcsörrent a mobilom. És milyen ironikus, anya hívott.
- Ebbe most beletrafáltál - nevettem fel, és fogadtam a hívást. Anya csak annyit akart, hogy lassan mehetnék haza, mert holnap suli, és még semmit sem tanultam. Így elindultunk hozzánk. Az út szótlanul telt, mindketten a gondolatainkba merültünk.
- Holnap találkozunk - mosolyodott el, amikor hazaértünk.
- Szia - mosolyogtam vissza, és kiszálltam. Egy hatalmas sóhaj kíséretében beléptem a házba, és amint lehúztam a cipőmet, kopogtattak a bejárati ajtón. Biztos voltam benne, hogy Lilla áll az ajtóban.
És igazam is lett.
- Épp hívtalak, amikor kinéztem az ablakon, és megláttalak titeket. Na, mi volt? - suttogta, mert anyáék úgy tudták, hogy vele mentem el.
- Menjünk a szobámba. - mondtam, és elindultam.
- Szóval, mire kellett a vizsgálat? - kérdezte, amikor bezártam a szobám ajtaját.
- Lilla, el kell mondanom valamit. Kérlek hallgass végig, és ígérd meg, hogy nem fogsz máshogy nézni Márkra, rendben?
- Mit csinált az a szemét? Csak nem küldött el...
- Nem! - vágtam a szavába. - Nem csinált semmit. És kértelek, hogy hallgass végig. Ülj le, mert hosszú lesz - mondtam, és az ágyamra mutattam.
- Kezdek félni.
- Nincs rá okod. Annyira. Szóval kezdem azzal, hogy nem vagyok terhes.
- Nem vagy? De a teszt pozitív lett, nem?
- Igen, az lett, mert a hormon, ami kimutatja a terhességet, a szervezetemben volt. Vasárnap délután átmentem Márkékhoz, az irodalom miatt. Váratlanul betoppant Flóra, és....hát, megmart. Mármint nem kikarmolt hanem szó szerint megmart - húztam fel a pulóverem ujját és mutattam meg a már éppen csak kivehető heget. - Karmai voltak. Ugyanis ő...ő nem ember. Ahogy Márk sem, és Áron sem, és az egész Alföldi család sem az. Ők luxenek.
- Április elseje a múlt héten volt. Kicsit elkéstél a tréfával.
- Lilla, halálosan komolyan beszélek.
- De luxenek nem léteznek, Hanna! Szívtál? Márk beadott neked valamit? Te is olvastad az Obszidiánt. Ők nem léteznek.
- Ők nem is. Csak a név azonos, meg néhány képesség. Ők nem földönkívüliek, csak természetfelettiek. Lilla, én láttam. És tapasztaltam. A körmük csak úgy átalakul karmokká, ami mérget tartalmaz. A méregben pedig megtalálható a HCG hormon, ami kimutatja a terhességet, így lett pozitív a tegnapi tesztem. Ma is csináltam egyet, és negatív lett. Nem hazudok, Lilla. Mi okom lenne rá? A legjobb barátnőm vagy.
- De ez képtelenség. Ez...
- Nem az. Egyáltalán nem. Ha láttad volna amit én..akkor nem kételkednél bennem. - Másfél óra győzködés után Lilla végre kezdett hinni nekem. Mindent elmondtam, amit csak tudtam.

A hét további része az elmúlt pár naphoz képest unalmas volt. Lilla kezdett hozzászokni a tényhez, hogy nem egyedül vagyunk a Földön. Márk és én alig beszéltünk egymással. Nem tudom, hogy azért-e, mert nem volt időnk, vagy pedig ő szeretne távolságot tartani. Igazából csak az órákon láttam, szünetekben nem volt a teremben, délután pedig nem jött át Áronhoz.
Egy héttel azután, hogy elmondtam Lillának az igazat, felszabadulva léptünk ki a suliból délután fél háromkor, ugyanis elkezdődött a tavaszi szünet. Az a szünet, ami az egész életemet megváltoztatta.

16. fejezet

16. fejezet...tudom, hogy ezek nem éppen a történelem legjobb fejezetei, de remélhetőleg a következő fejezetek már jobbak lesznek :) Jó olvasást :*


Bementem, és köszöntem a többieknek, majd felhívtam Lillát. Amint beértünk a szobámba, szorosan átölelt, én pedig megint sírva fakadtam.
- Nem hiszem el - zokogtam.
- Nyugodj meg - simogatta a hátam - nem azt mondtad, hogy Márk jól fogadta?
- De igen - húzódtam el - de attól...attól én még nem akarom ezt a gyereket! - mondtam ki végre, ami egész nap ott motoszkált a tudatalattimban, de nem akartam tudomást venni róla - Nem vagyok még elég idős ehhez. Képtelen vagyok felnevelni egy gyereket, Lilla.
- El akarod vetetni? - kérdezte, és leült mellém az ágyamra.
- Nem tudom, fogalmam sincs - töröltem meg a szemem.
- Mit mondott neked pontosan Márk?
- Hogy majd kitalálunk valamit. De előbb megvárjuk a vizsgálat eredményét.
- A teszt kimutatta, hogy terhes vagy. Mire kellett a vizsgálat?
- A nőgyógyász javasolta.
- Aha - bólintott Lilla kissé bizonytalanul. Elég késő volt már, így gyorsan hazament, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.

Egész délelőtt ideges voltam, a suliban se tudtam koncentrálni. Alig vártam, hogy végre kicsöngessenek utolsó óráról.
- Mehetünk? - jött oda a padomhoz Márk.
- Persze, egy pillanat - válaszoltam, és megöleltem Lillát.
- Írj ha hazaértetek - mondta, és elég szúrós pillantást vetett Márkra.
- Látom, Lilla haragszik rám - mondta Márk, miközben a kocsijához sétáltunk.
- Én nem tudok róla. Talán egy kicsit, de ez csak a minimum.
- A minimum?
- Igen. Ha Adrián teherbe ejtené, én is haragudnék rá, tök mindegy, mit csinálna.
- Aha. Szóval ez ilyen lány dolog - mosolyodott el.
- Úgy is mondhatjuk.

Fogalmam sem volt, miért kellettek a vizsgálatok, ezért ha lehet, még idegesebb voltam, mint tegnap. Sokkal többet kellett várnunk, így idegességemben Márk kezét szorongattam. Az egész szituáció egyszerűen...szürreális volt. Sokkal könnyebb volt feldolgozni azt, hogy természetfeletti lények élnek köztünk, mint azt, hogy Márkkal kézen fogva ülök a nőgyógyásznál, és terhes vagyok. És minél többször gondoltam a jövőmre, egyre biztosabb voltam benne, hogy nem akarom ezt a gyereket. Tudom, hogy szívtelenül hangzik, de én még egyáltalán nem készültem fel arra, ami rám vár. Márkkal, vagy nélküle, de nem tudnám felnevelni.
Végre kinyílt az ajtó, és Réka behívott minket.
- Üljetek le - intett az asztala előtt lévő székekre - Elég sok minden derült ki a vizsgálatokból, szóval kérlek, hallgassatok végig. - Válaszként csak mindketten bólintottunk. - Mint már mondtam nektek, épp a luxen-mérget vizsgálom. Nemrég rájöttem, hogy a méreg úgynevezett HCG-hormont tartalmaz, mely a terhesség kimutatására szolgál. Mivel a méreg tegnapra nem ürült ki a szervezetedből, az is előfordulhat, hogy csak a méreg miatt lett pozitív a teszted. Persze az is könnyen lehet, hogy tényleg terhes vagy. A tegnapi vizsgálat eredménye igazolja a HCG jelenlétét a szerveztetben, azonban amikor megvizsgáltalak, nem érzékeltem semmit. De ez is lehet amiatt, hogy még túl korai a terhességed. A legjobb az lenne, ha most elvégeznél egy gyorstesztet.
- Rendben - álltam fel, és elvettem a tesztet. Úton a mosdóba a hallottakat emésztettem. Nem éltem bele magam, de reménykedtem a negatív eredményben. Gyorsan megcsináltam a tesztet, és visszamentem. Amíg az eredményre vártunk, Réka mesélt még egy kicsit a kutatásairól. Fél percenként néztem a tesztre, és a sokadik ilyen alkalommal végre megláttam az eredményt.

15. fejezet

Sziasztok! Holnap irány Lengyelország (osztálykirándulás), így ma hoztam a részt :) Remélem tetszik :* <3


- Kérdezhetek valamit? - fordultam Márk felé az ülésen.
- Hm?
- A baba...szóval, ő is luxen lesz?
- Igen. Teljes mértékben.
- Hmm.
- Megérkeztünk.

- Márk - szóltam, miután lezárta a kocsit, és elindult a kórház felé.
- Igen? - állt meg velem szemben.
- Honnan tudod, hogy ez a Réka nem mondja el Áronnak, hogy itt jártunk?
- Tapasztalatból - vágta rá azonnal, miközben ujjait az enyémre kulcsolta, és elindultunk. A tenyerem bizseregni kezdett ott, ahol egymáshoz értünk.
- Szóval már hoztál hozzá más terhes lányokat is?
- Örülök hogy megmaradt a humorérzéked, de egyébként igen, hoztam hozzá más terhes lányokat is. - Egyáltalán nem gondoltam komolyan kérdést, így döbbenetemben megálltam - Látnod kellene az arcodat - nevetett fel - Zsófi volt az.
- Zsófi terhes volt? - döbbentem le még jobban.
- Igen, tavaly. Elvetette a gyereket.
- Az apa luxen volt?
- Nem, fogalma sem volt arról, hogy mi is Zsófi. Szakítottak, szóval már nem is fogja megtudni.
- Értem - válaszoltam, és bementünk az épületbe.
- Réka azt mondta üljünk le idekint, és majd kijön, ha végez a betegével. - mondta Márk, és mindketten leültünk. 2 perce sem várakoztunk, amikor nyílt az ajtó, és egy kismama után egy gyönyörű fiatal nő lépett ki. Vállig érő, szőke haja volt, a harmincas évei elején járhatott. Valószínűleg ő Réka. Ránk nézett, és a fejével az ajtó felé biccentett, mire mindketten felálltunk, és bementünk utána.
- Márk, Márk, Márk - kezdte - Már megint mibe keveredtél?
- Már megint? Ez úgy hangzott, mintha országos bűnöző lennék.
- Én a nőügyeidre értettem. Szóval te vagy Hanna? - nézett immár rám.
- Igen, én.
- Kárpáti Réka - nyújtotta a kezét.
- Budai Hanna - fogtam vele kezet.
- Márk említette, hogy a teszted pozitív lett. Először is megvizsgállak, rendben?
- Igen - bólintottam, és követtem egy függönnyel takart helyiségbe.
- Te addig ülj le itt. És ne leskelődj! - kacsintott Márkra, mire az elnevette magát. Úgy tűnik, nagyon jó kapcsolat van közöttük.
Miután végeztünk az asztalához mentünk, és megkért, hogy üljünk le.
- Hanna, körülbelül mennyi idős lehet a baba?
- Körülbelül 2 hetes - válaszoltam.
- Értem - motyogta, és leírt valamit egy papírra - Te vagy az a Hanna, akibe nemrég luxen méreg került, nem igaz?
- Igen, én vagyok.
- Akkor szükségünk lesz még néhány vizsgálatra.
- Miért? A méreg árthatott a babának? Alig néhány csepp került a szervezetébe. - mondta Márk.
- Mindent idejében megtudtok. Egyelőre csak feltételezéseim vannak, ugyanis éppen egy kutatás kellős közepén vagyok, ami a luxen-méreggel kapcsolatos. Tudom, hogy most a jövőtök forog kockán, de muszáj türelmesnek lennetek. Holnap mindent elmagyarázok. Mikor tudtok legkorábban idejönni?
- A szüleink semmiképp sem sejthetnek semmit. Így legkorábban suli után, úgy 3 körül. - válaszolta Márk.
- Rendben, akkor holnap találkozunk. - Állt fel, és legnagyobb meglepetésemre megölelt - Vigyázattok magatokra.
- Meglesz - bólintott Márk, és elhagytuk a szobát.

- Mondd meg anyukádnak, hogy holnap suli után elmegyünk valahová. Nem leszünk sokáig.
- Rendben - bólintottam. A házunk előtt álltunk.
- Holnap találkozunk. Vigyázz magadra. - Adott egy puszit a homlokomra.
- Köszönöm. - mondtam - Hogy így reagáltál. A legtöbben valószínűleg otthagytak volna a szarban.
- Ezen nincs mit megköszönnöd. Alap - mosolyodott el halványan, és elköszöntünk egymástól.

14. fejezet

Sziasztok! Itt a 14. fejezet :) Mostantól a fejléc alatti sávban elérhető egy Fejezetek című menüpont, ahol - értelemszerűen - a fejezeteket érhetitek el egyetlen kattintással. Jelen pillanatban a 27. fejezet az utolsó, amit beleírtam, ugyanis mindig az lesz ott az utolsó, amit éppen írok. Ez így nem tudom mennyire érthető, de a lényeg, hogy ott láthatjátok melyik fejezetet írom éppen. Igen, jelenleg a huszonhetediket :)
A következő fejezetet, ha lesz időm, akkor csütörtökön hozom. Ha nem, akkor csak hétfőn. Jó olvasást! :* <3

Ez nem lehet.
Pislogtam hármat, és újra megnéztem. Még mindig két csík van.
Ez egyszerűen..lehetetlen. 17 vagyok, nem lehetek terhes. Főleg nem egy olyan fiútól, akivel nem is vagyunk együtt. Képtelenség.
Rengetegszer hallottam már felelőtlen tinikről, akik egyetlen éjszaka nem voltak elég óvatosak, és az egész életüket tönkretették. De soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek ebben a helyzetben.
A szememet könnyek lepték el, de gyorsan pislogtam párat, mert nem akartam sírni. Még nem. Ha most kiborulok, akkor nem tudok kimenni, márpedig beszélnem kell Márkkal. A tesztet a szekrényemen hagytam, és kisétáltam a szobámból. Alig tettem pár lépést, amikor Márk befordult a szobámhoz vezető folyosóra.
- Mit keresel erre? - kérdeztem, mert akármennyire is örültem hogy nem kell bemennem érte Áronhoz, tudnom kellett, mit keres itt.
- A mosdóba indultam. - A többiek közös fürdőt használnak, de én pár éve kiharcoltam magamnak egy sajátot, mondván, a készüléshez nekem egyedül annyi időre van szükségem, mint nekik hármójuknak összesen.
- Áron hol van?
- Dolga van, mindjárt jön. De te...te sírsz? - A tervem, hogy nem sírok, csak amikor egyedül leszek, nem jött össze, ugyanis a könnyeim folyni kezdtek.
- Beszélnünk kell - ragadtam meg a kezét és bevezettem a szobámba.
- Mi történt? - csukta be maga után az ajtót.
- Mi történt? - kérdeztem kétségbeesetten - Mi történt? Ez történt! - Vágtam hozzá a tesztet. Márk először csak bámult rá pár másodpercig, majd felnézett rám, és azt kérdezte:
- Ez pozitív?
- Igen, az - eredtek el ismét a könnyeim - Mi a francot fogunk most csinálni? - kérdeztem zokogva.
- Először is, nyugodj meg - ölelt át - Kitalálunk valamit - szorított meg, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem, teljesen összekönnyezve a pólóját - Elviszlek orvoshoz. Lehet, hogy hibás volt a teszt, és nem vagy terhes.
- Nem hiszem. Még nem hallottam olyanról, hogy valakinek pozitív lett a tesztje, miközben nem is terhes.
- Akkor is elmegyünk. Most.
- Most? Előbb orvost kell kerítenünk valahonnan. Mert nem megyek olyanhoz, akit anya ismer, ez biztos.
- Van egy megbízható ismerősöm. Ha Anyukád ismeri Rékát, ő akkor sem fog mondani semmit.
- Réka? Ő az aki megvizsgálta a véremet?
- Igen. Ő is luxen. Az orvosi képességei elég....sokszínűek.
- De akkor Áron is ismeri. Nem mehetünk hozzá.
- Mondtam már, hogy megbízható. Szedd össze a cuccod és menjünk. Én szólok anyukádnak. Minden oké lesz - adott egy puszit a homlokomra, és kiment.
Igazából sokkal jobban fogadta, mint vártam. 3 lehetőség van: 1. Totál kiborult, csak nem mutatja 2. Igazából nem is érdekli, és leszarja magasról, mi lesz velem 3. Abortuszt akar. Hogy én mit akarok? Fogalmam sincs.
Gyorsan előkaptam egy táskát, beletettem minden olyan dolgot, amire úgy gondoltam, szükségem lesz. Épp a telefonomat tettem el, amikor Márk visszaért.
- Áronnak közbejött valami, csak később jön haza. Anyukádnak azt mondtam, hogy Lilláékkal találkozunk. Hívd fel és mondd meg neki, hogy menjen el otthonról, és egy ideig ne menjen haza. Kész vagy?
- Mehetünk - kaptam fel a táskám. Elköszöntünk anyától, aki jó szórakozást kívánt. Hát, meglesz.
Amíg Márk hazament az autójáért, kellő távolságból a házunktól felhívtam Lillát, és elmondtam, hogy pozitív lett a teszt. A válasz döbbent csend volt.
- Én...én nem hittem volna hogy tényleg pozitív lesz...mármint, olyan biztos voltál benne, hogy nem vagy terhes..mi lesz most, Hanna?
- Márk orvoshoz visz, és utána fogalmam sincs. Azt mondta, megoldjuk.
- Persze, abortusszal.
- Semmi ilyesmiről nem volt szó. És talán tényleg ez a legjobb megoldás. Mindig is kegyetlen dolognak tartottam az abortuszt, de most, hogy én kerültem ebbe a helyzetbe...néha nincs más megoldás. De ezt nem telefonon akarom megbeszélni. Anyának azt mondtuk, hogy veled találkozunk. Szóval ha lehet, ne menjetek még haza egy darabig, jó?
- Persze, ne aggódj. Hívj fel, amint hazaértetek. Minél hamarabb meg kell ezt beszélnünk.
- Úgy lesz. Puszi - tettem le a telefont egy hatalmas sóhaj kíséretében. Nem sokkal később Márk is megérkezett.
- Minden oké? - kérdezte, amikor beszálltam mellé.
- Persze. Lilla és Adrián elmentek valahová, így az alibi megoldva.
- Adrián?
- Lilla új szerelme.
- Aha. Nem is tudtam, hogy megint van barátja.
- Nem rég jöttek össze. Tulajdonképpen pár órája.
- Értem - a válaszát csend követte. Idegesen mocorogtam, és az ujjaimmal doboltam a combomon.
- Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - néztem Márkra, aki tök nyugodtan várta, hogy a lámpa zöldre váltson.
- Honnan tudod hogy az vagyok?
- Az idegesség legkisebb jelét sem mutatod. Sugárzik belőled a nyugalom. - Márk hatalmasat sóhajtott, mielőtt válaszolt volna.
- Hanna...most mondjam azt, hogy majd felrobbanok az idegtől? Hogy a jövőnk forog kockán? Az megnyugtatna téged? Nézd, találunk majd megoldást. Nyugalom. - hatalmas sóhajjal bólintottam, a lámpa pedig zöldre váltott, és újra elindultunk.

13. fejezet

Sziasztok! A tegnapi és a mai napom elég zsúfolt volt, így csak kis késéssel tudtam hozni a részt. Nagyon remélem, hogy tetszik! <3 Jó olvasást!
 :*
Reggel természetesen tovább aludtam, 10 körül keltem. Senki sem volt otthon, Dóri suliban, Anya és Áron az esküvőszervezővel találkoztak. Más esetben, ha egyedül vagyok otthon, általában maximum hangerővel szól a zene, de most inkább csendre vágytam. Folyamatosan a luxeneken kattogott az agyam, pedig nem akartam rájuk gondolni. Tegnap este, elalvás előtt is ez járt a fejemben, és eldöntöttem, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Mintha nem tudnám, hogy ők mások, mint mi. Vajon anya mióta tudja? Hogy lekössem magam, úgy döntöttem, tanulok. Az írásbelit Lilla hozza délután, a szóbeli pedig egyértelmű, hogy a következő anyag.
Csigalassúsággal telt el a délelőttöm, mire délután háromkor Lilla végre hazaért. Vagyis szó szerint berontott a szobámba, és megölelt.
- Ennyire hiányoztam? - kérdeztem, és viszonoztam az ölelését.
- Nagy hírem van - engedett el egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Mégpedig? - kérdeztem, és felsikítottam, amikor rájöttem - Jártok!
- Igen - ölelt meg ismét.
- Gratulálok - szorítottam meg - Mesélj el mindent!
- Szóval ma a suli előtt várt. Kérdezte, hogy elmehetünk-e valahová, de mondtam, hogy nem alkalmas, mert sietnem kell haza.
- Várj, ugye nem miattam?
- Részben - komorodott el hirtelen - de nem ez volt a fő ok - varázsolt újra mosolyt az arcára, bár ez most kicsit hamis volt - Szóval mondtam hogy máskor szívesen, mire ő azt mondta, hazakísér. Amikor ideértünk, megkérdezte, hogy van-e itthon valaki, én pedig mondtam, hogy nincs. Erre ő hogy akkor senki sem láthat meg minket...és megcsókolt!
- Áá - kiáltottam fel. Úgy tűnik, kiáltgatós kedvemben voltam.
- És megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Én pedig igent mondtam.
- Úgy örülök nektek - öleltem meg ismét.
- Én is, el sem hiszed, mennyire.
Körülbelül fél órát beszélgettünk még Adriánról, amikor Lillának hirtelen eszébe jutott valami, és eltűnt a jókedve.
- Mi az? Baj van?
- Izé..ne nyírj ki, mert a te érdekedben hoztam - állt fel, a táskájához ment, és kivett belőle valamit. - Meg kell csinálnod. Most - nyújtott felém egy...egy terhességi tesztet.
- Megőrültél, Lilla? - pattantam fel - Nem vagyok terhes!
- Hánytál, szédülsz, és láttam a naptáradat. Másfél hete késik.
- Az, hogy késik, nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Mindig is rendszertelen volt.
- Emlékszel még, amikor megkérdeztem, hogy vigyáztatok-e Márkkal? Nem válaszoltál, szóval gondolom nem. Csináld meg, nem halsz bele.
- Fogamzásgátlót szedek.
- Tudod, hogy a tabletta nem 100%-ban megbizható.
- Megjöttünk! - hallottam anya hangját a konyhából.
- Tedd el! - kaptam ki Lilla kezéből a dobozt, és a szekrényem aljára tettem - Nem láthatja meg.
- Meg kell csinálnod, Hanna. Komolyan.
- Meg fogom, nyugi. De most menjünk ki.

Alig pár perce beszélgettünk Anyával, amikor megjelent Áron, Márkkal a nyomában. Most komolyan....ezek nem bírnak ki egy napot egymás nélkül? Egyik nap Áron megy át hozzájuk, másik nap ők jönnek át hozzánk. Ez a luxenlét ennyi problémával járna? Egy gyors üdvözlés után mindketten elhúztak Áron úgynevezett irodájába, Lilla pedig még egyszer eltátogta nekem, hogy 'teszt'.
Lillának viszont mennie kellett, ugyanis találkozót beszélt meg Adriánnal.
- Jó szórakozást - öleltem meg az ajtóban.
- Köszönöm. És ne felejtsd el a...
- Nem felejtem - szakítottam félbe.
- Azonnal üzenj, ha megvan az eredmény. Ha negatív, akkor is.
- Rendben. - forgattam a szemem - Mindenképpen negatív lesz. Nem vagyok terhes.
- Azért jobb, ha megbizonyosodsz róla.
- Oké, oké. Puszilom Adriánt - vigyorogtam, és bezártam az ajtót. A fejemet csóválva mentem be a szobámba, és elővettem a tesztet. A hányinger és a fejfájás kamu, szóval kétlem, hogy pozitív lesz. De ha mégis...még a gondolatba is beleszédültem.
Bementem a fürdőszobámba - szerencsére sajátom van, és csak a szobámból lehet bejutni - és megcsináltam. Elvileg 5-10 percet kell várni az eredményre, így leültem az ágyamra, a tesztet pedig az éjjeliszekrényemre tettem. A telefonom rezgett, ugyanis Lilla üzent, hogy csak sétálni mentek, és küldjek üzit, ha 'gáz van'. Közben úgy gondoltam, letelt az öt perc, így a tesztért nyúltam, de a kezem megállt a levegőben, ugyanis megláttam az eredményt.
Pozitív.
Terhes vagyok.