2015. május 17., vasárnap

13. fejezet

Sziasztok! A tegnapi és a mai napom elég zsúfolt volt, így csak kis késéssel tudtam hozni a részt. Nagyon remélem, hogy tetszik! <3 Jó olvasást!
 :*
Reggel természetesen tovább aludtam, 10 körül keltem. Senki sem volt otthon, Dóri suliban, Anya és Áron az esküvőszervezővel találkoztak. Más esetben, ha egyedül vagyok otthon, általában maximum hangerővel szól a zene, de most inkább csendre vágytam. Folyamatosan a luxeneken kattogott az agyam, pedig nem akartam rájuk gondolni. Tegnap este, elalvás előtt is ez járt a fejemben, és eldöntöttem, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Mintha nem tudnám, hogy ők mások, mint mi. Vajon anya mióta tudja? Hogy lekössem magam, úgy döntöttem, tanulok. Az írásbelit Lilla hozza délután, a szóbeli pedig egyértelmű, hogy a következő anyag.
Csigalassúsággal telt el a délelőttöm, mire délután háromkor Lilla végre hazaért. Vagyis szó szerint berontott a szobámba, és megölelt.
- Ennyire hiányoztam? - kérdeztem, és viszonoztam az ölelését.
- Nagy hírem van - engedett el egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Mégpedig? - kérdeztem, és felsikítottam, amikor rájöttem - Jártok!
- Igen - ölelt meg ismét.
- Gratulálok - szorítottam meg - Mesélj el mindent!
- Szóval ma a suli előtt várt. Kérdezte, hogy elmehetünk-e valahová, de mondtam, hogy nem alkalmas, mert sietnem kell haza.
- Várj, ugye nem miattam?
- Részben - komorodott el hirtelen - de nem ez volt a fő ok - varázsolt újra mosolyt az arcára, bár ez most kicsit hamis volt - Szóval mondtam hogy máskor szívesen, mire ő azt mondta, hazakísér. Amikor ideértünk, megkérdezte, hogy van-e itthon valaki, én pedig mondtam, hogy nincs. Erre ő hogy akkor senki sem láthat meg minket...és megcsókolt!
- Áá - kiáltottam fel. Úgy tűnik, kiáltgatós kedvemben voltam.
- És megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Én pedig igent mondtam.
- Úgy örülök nektek - öleltem meg ismét.
- Én is, el sem hiszed, mennyire.
Körülbelül fél órát beszélgettünk még Adriánról, amikor Lillának hirtelen eszébe jutott valami, és eltűnt a jókedve.
- Mi az? Baj van?
- Izé..ne nyírj ki, mert a te érdekedben hoztam - állt fel, a táskájához ment, és kivett belőle valamit. - Meg kell csinálnod. Most - nyújtott felém egy...egy terhességi tesztet.
- Megőrültél, Lilla? - pattantam fel - Nem vagyok terhes!
- Hánytál, szédülsz, és láttam a naptáradat. Másfél hete késik.
- Az, hogy késik, nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Mindig is rendszertelen volt.
- Emlékszel még, amikor megkérdeztem, hogy vigyáztatok-e Márkkal? Nem válaszoltál, szóval gondolom nem. Csináld meg, nem halsz bele.
- Fogamzásgátlót szedek.
- Tudod, hogy a tabletta nem 100%-ban megbizható.
- Megjöttünk! - hallottam anya hangját a konyhából.
- Tedd el! - kaptam ki Lilla kezéből a dobozt, és a szekrényem aljára tettem - Nem láthatja meg.
- Meg kell csinálnod, Hanna. Komolyan.
- Meg fogom, nyugi. De most menjünk ki.

Alig pár perce beszélgettünk Anyával, amikor megjelent Áron, Márkkal a nyomában. Most komolyan....ezek nem bírnak ki egy napot egymás nélkül? Egyik nap Áron megy át hozzájuk, másik nap ők jönnek át hozzánk. Ez a luxenlét ennyi problémával járna? Egy gyors üdvözlés után mindketten elhúztak Áron úgynevezett irodájába, Lilla pedig még egyszer eltátogta nekem, hogy 'teszt'.
Lillának viszont mennie kellett, ugyanis találkozót beszélt meg Adriánnal.
- Jó szórakozást - öleltem meg az ajtóban.
- Köszönöm. És ne felejtsd el a...
- Nem felejtem - szakítottam félbe.
- Azonnal üzenj, ha megvan az eredmény. Ha negatív, akkor is.
- Rendben. - forgattam a szemem - Mindenképpen negatív lesz. Nem vagyok terhes.
- Azért jobb, ha megbizonyosodsz róla.
- Oké, oké. Puszilom Adriánt - vigyorogtam, és bezártam az ajtót. A fejemet csóválva mentem be a szobámba, és elővettem a tesztet. A hányinger és a fejfájás kamu, szóval kétlem, hogy pozitív lesz. De ha mégis...még a gondolatba is beleszédültem.
Bementem a fürdőszobámba - szerencsére sajátom van, és csak a szobámból lehet bejutni - és megcsináltam. Elvileg 5-10 percet kell várni az eredményre, így leültem az ágyamra, a tesztet pedig az éjjeliszekrényemre tettem. A telefonom rezgett, ugyanis Lilla üzent, hogy csak sétálni mentek, és küldjek üzit, ha 'gáz van'. Közben úgy gondoltam, letelt az öt perc, így a tesztért nyúltam, de a kezem megállt a levegőben, ugyanis megláttam az eredményt.
Pozitív.
Terhes vagyok.

3 megjegyzés:

  1. Na ne erre nagyon nem számítottam. Mi törtènik vele, ha luxenes a baba? A vèrkèpèből nem lehetett látni? Mit fog most csinálni? Ezt, meg hogyan asszem rosszabbul vagyok mint voltam. Kellett a betegsègemet fokoznod. Minden blog vagy törtènet amit olvasok mimdegyikben terhes a csaj majdnem na ne már mi ez a gyerek mánia mindenhol... bár jó tèna jól lehet erről írni. Jó èjt nagyon várom a kövit.

    VálaszTörlés
  2. Én sem számítottam erre. Basszus! Hozd a kövit mert kiakadok miattad :P Amúgy nagyon jóó 😍❤:3

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindkettőtöknek :D <3 Szerintem szombaton hozom a következőt, amiből minden kiderül ;) :*

    VálaszTörlés