2015. június 6., szombat

16. fejezet

16. fejezet...tudom, hogy ezek nem éppen a történelem legjobb fejezetei, de remélhetőleg a következő fejezetek már jobbak lesznek :) Jó olvasást :*


Bementem, és köszöntem a többieknek, majd felhívtam Lillát. Amint beértünk a szobámba, szorosan átölelt, én pedig megint sírva fakadtam.
- Nem hiszem el - zokogtam.
- Nyugodj meg - simogatta a hátam - nem azt mondtad, hogy Márk jól fogadta?
- De igen - húzódtam el - de attól...attól én még nem akarom ezt a gyereket! - mondtam ki végre, ami egész nap ott motoszkált a tudatalattimban, de nem akartam tudomást venni róla - Nem vagyok még elég idős ehhez. Képtelen vagyok felnevelni egy gyereket, Lilla.
- El akarod vetetni? - kérdezte, és leült mellém az ágyamra.
- Nem tudom, fogalmam sincs - töröltem meg a szemem.
- Mit mondott neked pontosan Márk?
- Hogy majd kitalálunk valamit. De előbb megvárjuk a vizsgálat eredményét.
- A teszt kimutatta, hogy terhes vagy. Mire kellett a vizsgálat?
- A nőgyógyász javasolta.
- Aha - bólintott Lilla kissé bizonytalanul. Elég késő volt már, így gyorsan hazament, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.

Egész délelőtt ideges voltam, a suliban se tudtam koncentrálni. Alig vártam, hogy végre kicsöngessenek utolsó óráról.
- Mehetünk? - jött oda a padomhoz Márk.
- Persze, egy pillanat - válaszoltam, és megöleltem Lillát.
- Írj ha hazaértetek - mondta, és elég szúrós pillantást vetett Márkra.
- Látom, Lilla haragszik rám - mondta Márk, miközben a kocsijához sétáltunk.
- Én nem tudok róla. Talán egy kicsit, de ez csak a minimum.
- A minimum?
- Igen. Ha Adrián teherbe ejtené, én is haragudnék rá, tök mindegy, mit csinálna.
- Aha. Szóval ez ilyen lány dolog - mosolyodott el.
- Úgy is mondhatjuk.

Fogalmam sem volt, miért kellettek a vizsgálatok, ezért ha lehet, még idegesebb voltam, mint tegnap. Sokkal többet kellett várnunk, így idegességemben Márk kezét szorongattam. Az egész szituáció egyszerűen...szürreális volt. Sokkal könnyebb volt feldolgozni azt, hogy természetfeletti lények élnek köztünk, mint azt, hogy Márkkal kézen fogva ülök a nőgyógyásznál, és terhes vagyok. És minél többször gondoltam a jövőmre, egyre biztosabb voltam benne, hogy nem akarom ezt a gyereket. Tudom, hogy szívtelenül hangzik, de én még egyáltalán nem készültem fel arra, ami rám vár. Márkkal, vagy nélküle, de nem tudnám felnevelni.
Végre kinyílt az ajtó, és Réka behívott minket.
- Üljetek le - intett az asztala előtt lévő székekre - Elég sok minden derült ki a vizsgálatokból, szóval kérlek, hallgassatok végig. - Válaszként csak mindketten bólintottunk. - Mint már mondtam nektek, épp a luxen-mérget vizsgálom. Nemrég rájöttem, hogy a méreg úgynevezett HCG-hormont tartalmaz, mely a terhesség kimutatására szolgál. Mivel a méreg tegnapra nem ürült ki a szervezetedből, az is előfordulhat, hogy csak a méreg miatt lett pozitív a teszted. Persze az is könnyen lehet, hogy tényleg terhes vagy. A tegnapi vizsgálat eredménye igazolja a HCG jelenlétét a szerveztetben, azonban amikor megvizsgáltalak, nem érzékeltem semmit. De ez is lehet amiatt, hogy még túl korai a terhességed. A legjobb az lenne, ha most elvégeznél egy gyorstesztet.
- Rendben - álltam fel, és elvettem a tesztet. Úton a mosdóba a hallottakat emésztettem. Nem éltem bele magam, de reménykedtem a negatív eredményben. Gyorsan megcsináltam a tesztet, és visszamentem. Amíg az eredményre vártunk, Réka mesélt még egy kicsit a kutatásairól. Fél percenként néztem a tesztre, és a sokadik ilyen alkalommal végre megláttam az eredményt.

7 megjegyzés:

  1. Kegyetlen vagy, remélem tudod!:D Nagyon jó, már várom a folytatást!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt dicséretnek veszem, hiszen ez volt a célom :DD és köszönöm <3 Szombaton hozom :)

      Törlés
  2. Eszméletlen jól írsz!! Nagyon tetszik a sztori. Remélem hamar kint lesz a kövi. :) Csak így tovább!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm <3 Örülök hogy tetszik :D Szombaton hozom :)

      Törlés
  3. Őstehetség vagy!Amúgy szombat van! ;D

    VálaszTörlés
  4. Imádlak. Majdnem meg haltam Erdèlyben. Belement a busz egy árokba. Grat Robi bá'.
    Imádlak. Nagyon tetszett.
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uh, az durva. Emlékezetes kirándulás..De ugye nem lett baja senkinek? :O És köszi <3 :)

      Törlés