6. fejezet

Lilla felszisszent, Flóra pedig meghökkenve kapott az arcához, amin egy hatalmas piros folt éktelenkedett.
- Mi a fene folyik itt? - lépett be az ofő Márk mögött, aki csak állt az ajtóban, és engem figyelt.
- Megütött! - vágta rá Flóra nyivákolva.
- Mi? Te kezdted!- kontráztam azonnal, mert olyan nincs, hogy ő megússza. Két másodperccel később kiderült, hogy mégis.
- Hanna, azonnal az igazgatóhoz! Alföldi, te is! - Ötletem sem volt, mi köze ehhez Márknak (mármint annyi információ alapján, amit ofő tud), de hamar összeállt a kép, hogyan is kerültek ők a terembe. Márknak volt egy elintézetlen ügye, és épp az igazgatóiba siettek, amikor meghallották Flóra kiabálását.
- És Flóra? - kérdeztem, immár a folyosón.
- Vele később beszélgetek el - érkezett a nem túl kielégítő válasz - várjatok itt - mondta, és bement az irodába.
- Hogy a fenében jött rá? - szegeztem a kérdést Márknak, de az arcából semmit sem lehetett kiolvasni.
- Norbival beszélgettünk rólad, amikor....
- Ti rólam beszéltetek? - vágtam a szavába.
- Nem. Vagyis igen. Először Lilláról volt szó, majd áttértünk rád, de ez lényegtelen. Szóval beszélgettünk, és meghallotta, amikor Norbi kérdezi, hogy beszéltünk-e mióta lefeküdtünk.
- Téged is megütött? - kérdeztem, csak hogy valamivel betöltsem a csendet.
- Nem - mosolyodott el halványan - azonnal hozzád rohant. Sajnálom - halványan rámosolyogtam - Nagyon fáj? - simította meg az arcomat, mire megborzongtam.
- Nem - hajtottam le a fejem, és a következő pillanatban már mehettünk is az igazgatóhoz, aki volt olyan kedves, és két teljes percet szánt ránk. Gyorsan közölte, hogy délután bent kell maradnunk segíteni valami pakolásnál, és ránk parancsolt, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Fogadni mertem volna, fogalma sincs, mit is csináltunk pontosan, maximum az ofő által ledarált változatot ismerte. Mindenesetre lőttek a délutáni terveimnek.

Utolsó óra után Márkkal az igazgatóhoz mentünk, hogy megtudjuk, pontosan mit is kell csinálnunk.
- Van pár doboz a szertárban, azokat hozzátok fel ide - mondta Kata, aki  egyfajta 'ügyintéző' volt a suliban.
- Oké - mondta Márk, majd elindult, én pedig követtem. Megpróbáltam felemelni egy dobozt, ami sokkal nehezebb volt, mint vártam, mire odajött hozzám.
- Majd én. Te vidd ezt - adott a kezembe egy kisebbet, ami sokkal könnyebb volt, ő pedig meglepően könnyedén felemelte a másikat. Csendben pakoltunk, egészen addig, amíg le nem telt az egy óra, amit dolgoznunk kellett.
- Hazaviszlek - jött mellém Márk.
- Nem kell, köszi. Felesleges kitérő lenne - válaszoltam, mert egyrészt tényleg nem akartam, hogy miattam kerüljön, másrészt eszem ágában sincs autókázni vele.
- Tökmindegy, amúgy is hozzátok megyek. Beszélnem kell Áronnal - erre már tényleg nem mondhattam, hogy nem megyek, így beszálltam az autójába.
Egész úton az ablakon bámultam kifelé, és hatalmas szerencse, hogy nem lakunk messze a sulitól. Amikor hazaértünk, már mindenki otthon volt.
- Történt valami? Miért jöttél ilyen későn? Ó, szia Márk - köszönt anya kissé meglepődve, amikor megláttam mögöttem a fiút.
- Szia - köszönt Márk, és adott neki két puszit - Áron itthon van?
- Igen, a dolgozóban van. Nyugodtan menj be hozzá.
- Köszönöm - mondta, majd Dórit is üdvözölte, és bement a szobába.
- Szóval hol is voltatok? - esett nekem anya.
- Ööö, csak bent kellett maradnunk suli után, hogy segítsünk pakolni - mondtam gyorsan, és még csak véletlenül sem akartam közölni a részleteket.
- Értem - ennyi volt a reakciója, és visszament a konyhába. Elindultam a szobám felé, de a dolgozó előtt megtorpantam, ugyanis hangok szűrődtek ki a szobából.
- Nagyon kell vigyáznod, Márk! - hallottam Áron hangját - Tudod nagyon jól, hogy...
- Igen, tudom, nem kell százszor elismételni - vágott a szavába unott hangon Márk - csak hazahoztam. Ebben mi olyan nagy dolog? Inkább örülnöd kellene, hogy próbálok jóban lenni vele.
- Miért hallgatózol? - ijedtemben majdnem felsikítottam, de szerencsére sikerült időben a szám elé kapnom a kezem. Dóri állt mögöttem.
- Én nem hallgatózom - dadogtam - csak elejtettem valamit - feleltem, és úgy tettem, mintha keresnék valamit.
- Akkor jó - mosolygott rám Dóri, majd bement a szobájába.
Hiába próbáltam kiszűrni, hogy miről beszélnek, már nem hallottam semmit. De tudom, hogy rólam volt szó...vajon Áron mire akart kilyukadni? Hogy Márk tartsa távol magát tőlem? De miért?

5. fejezet

Hazaérve csak Dórit találtam otthon, mert, mint kiderült, anya vásárolni ment Áronnal.
- Szia - adtam egy puszit a fejére - mit csinálsz?
- Házit - eresztett el egy hatalmas sóhajt, amiből azonnal tudtam, hogy bármit csinálna szívesebben, mint ezt.
- Van kedved fagyizni? - jutott hirtelen eszembe.
- Van - mosolyodott el - de anya ki fog akadni, ha megtudja. Szerinte túl hideg van hozzá.
- De anya most nincs itthon. És egyébként is, meleg van. Na, gyere.
Általában nem szoktam olyan dolgokra biztatni Dórit, ami anyának nem tetszik, de néha tehetünk kivételt. A házunktól nem messze van egy fagyizó, így miután választottunk, le is ültünk egy háromszemélyes asztalhoz, egymással szembe. Imádom ezt a helyet, tökéletes rálátás nyílik a Dunára. Még csak 1-2 perce ücsörögtünk ott, amikor megláttam egy ismerős alakot.
- Sziasztok - mosolygott ránk.
- Szia - köszöntünk vissza - Leülsz? - kérdeztem, bár csak szimpla udvariasságból, ugyanis semmire sem vágytam kevésbe, mint hármasban ücsörögni vele és a húgommal.
- Ha nem gond...
- Nem - vágta rá azonnal Dóri, így Márk helyet is foglalt a harmadik széken
- Vársz valakit? - kérdeztem, mert szinte biztos voltam benne, hogy a barátnőjével találkozik.
- Nem - nézett rám mosolyogva, és kanalazni kezdte a fagyiját.
Először kicsit kellemetlen volt a beszélgetés, legalábbis számomra, de később igyekeztem bekapcsolódni, és végül teljesen feloldódtam, mint általában, amikor hosszabb ideig vagyok Márk közelében. Legalább másfél óra telt el bármiféle probléma nélkül. De sajnos amikor egyszer felnéztem, és megláttam a közeledő Flórát, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Márknak semmi sem tűnt fel, egészen addig, amíg a barátnője oda nem jött hozzánk, és egy hatalmas műmosoly keretében üdvözölt minket. Igyekeztem nem bunkónak tűnni, de azonnal felálltam.
- Azt hiszem, mi mennénk is. Dórinak még tanulnia kell - hárítottam, és egy határozott pillantást lövelltem a húgom felé, aki erre szintén felállt.
- Azért jól éreztem magam - nézett rám Márk, én pedig nem tudtam, hogy ennek most örüljek-e vagy sem. Mindenesetre motyogtam valami 'én is' félét, majd gyorsan elköszöntem és igyekeztem minél hamarabb a látótávolságukon kívülre kerülni.
- Miért jöttünk el? - kérdezte Dóri, amikor már nem hallhattak minket - és ki ez a lány?
- Ő Flóra, Márk barátnője - válaszoltam.
- Aha - nézett fel rám, de ez nem a szokásos 'aha' volt, hanem a 'szóóóval ezért van ez/az' aha - szóval nem bírod.
- Nem mondtam.
- De attól még utálhatod.
- Inkább maradjunk annál, hogy nem bírom. És lezártuk a témát. - Dóri még próbálkozott egy-két kérdéssel, de mindet hárítottam. Hihetetlen, hogy mire képes egy 8 éves fantáziája.
Amikor hazaértünk, anya szerencsére még nem volt sehol, így nem derült ki a kis 'akciónk'.

Mindig is utáltam a hétfőt, de ez a mai különösen borzalmas volt. És akkor még enyhén fogalmaztam.
Először is, reggel esett ez eső, ami miatt majdnem teljesen eláztam, mire a sulihoz értünk, esernyő ide vagy oda. Ezen kívül első két órában semmi különös nem történt. Második óra után Márk kivonult a teremből, míg én a helyemen maradtam Lillával. Körülbelül a szünet fele telhetett el, amikor elindultunk a büfébe, azonban az ajtón kilépve szembe találtam magam az elég dühösnek látszó Flórával. A folyosón senki sem volt, mindenki az udvaron tanyázott, a termünkben is minimális volt a létszám. Flóra megragadta a karomat,és behúzott a terembe, és becsapta maga után az ajtót. Ha szemmel ölni lehetne, már rég kinyírt volna.
- Komolyan úgy gondoltad, hogy sosem jövök rá? - kiabált, mire még az utolsó padban alvó Kristóf is felnézett. Szinte már előre tudtam, mi következik - Lefeküdtél a pasimmal! - sziszegte, és mire észbe kaptam, tenyere hatalmasat csattant az arcomon. Márk ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a terembe, nyomában az osztályfőnökkel, akiről fogalmam sincs, hogy pusztán véletlenül került-e ide, vagy a zaj miatt jött be. Mindkettőre elég nagy esély van.
Egy pillanatig megdöbbenve kaptam levegő után, majd gondolkodás nélkül ütöttem vissza.

4. fejezet

Megtorpantam, mire Lilla is felnézett, és meglátta Márkot, amint valamit nagyon keres egy fekete hajú lány szájában. Hát, őszintén, nem erre számítottam. Lilla aggódva nézett rám, de valószínűleg nem talált rajtam semmit, ami okot adna erre, ugyanis nem voltam féltékeny. Igaz, egyáltalán nem számítottam arra, hogy két nappal később egy másik csajjal látom majd, de legyen. Megbeszéltük, hogy elfelejtjük, és nem akadhatok ki.
- Menjünk be most, vagy...
- Bemennek. Gyere, menjünk - ragadtam meg a karját. Igyekeztünk úgy haladni, hogy mögöttük maradjunk. Az aulába érve odajött hozzánk Norbi, akinek sürgősen szüksége volt egy angolházira. Amíg a táskámban kutattam az angolcuccom után, Lilla érdekes beszélgetésbe elegyedett Norbival.
- Ki ez a csaj Márkkal? Nem tűnik ismerősnek...új? - Hm, nem rossz próbálkozás.
- Tizedikes, és nem új, bár én sem láttam sokszor. Flórának hívják.
- Flóra - motyogtam az orrom alatt, még mindig a füzetet keresve.
- Márk barátnője - tette hozzá Norbi, abban a pillanatban, amikor megtaláltam a házit.
- A barátnője? - visszhangozta Lilla - Mióta?
- Két-három hete. Azt hittem, tudtok róla.
- Ööö, izé, még nem. De sietünk, szóval - próbáltam kinyögni valamit. Gyorsan odaadtam neki a füzetemet és elindultam az emeletre.
- Hanna, várj már! - sietett utánam Lilla, akit a nagy felindulásban magam mögött hagytam - nem azt mondtad, hogy nem érdekel a csaj? - kérdezte, amikor mellém ért.
- Felfogtad amit Norbi mondott, Lilla? - csattantam fel. - A barátnője! Legalább két hete! Tudtommal a mi kis akciónk még csak két napja volt.
- Au. - esett le Lillának is a tény, miszerint Márk megcsalta velem a barátnőjét - És most? Elmondod neki, hogy tudsz róla?
- Nem hiszem - fújtam ki a levegőt - nem akarok balhét. Remélhetőleg ez a csaj is csak egy pár hetes kaland, mint a többi. Nem igazán szeretném, ha 20 év múlva, egy szép karácsonyon kiderülne, hogy lefeküdtem a Flóra férjével, amikor jártak a gimiben.
Továbbindultunk a termünk felé. Reméltem, hogy a párocskánk azóta szétrebbent, és mindenki a saját osztályában van, de sajnos ez nem jött be. Ugyanis a termünk előtt álltak, kéz a kézben, Márk szemben velem, a csaj pedig nekem háttal. Az volt a tervem, hogy gyorsan bemegyek a terembe, de Márk meglátott, és azt hiszem, láthatta rajtam a dühöt, mert mondott valamit a lánynak, és elindult felém. A csaj értetlenkedve bámult rám, Lilla pedig behúzott a terembe.
- Hanna, beszélhetünk? - kérdezte Márk, de a barátnője még mindig ott állt az ajtóban.
- Nincs miről beszélnünk - indultam el, de elkapta a karomat, és kicsit távolabb húzott Flórácskától.
- Kérlek, hadd magyarázzam meg!
- Ezen nincs mit megmagyarázni, Márk! Ha barátnőd volt, mi a fenéért feküdtél le velem? Hm?
- Féltékeny vagy? - nézett rám meglepetten.
- Nem, egyáltalán nem vagyok az. De szerinted mégis hogy nézzek ennek a lánynak a szemébe, úgy, hogy tudom, én vagyok az, akivel megcsaltad?
- Sajnálom.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned. - Megfordultam, és bementem a terembe.
- Na mi volt? Innen tökéletesen láttalak titeket, de a szájról olvasás művészetét sajnos még nem sikerült elsajátítanom.
- Meg akarta magyarázni, de nem hagytam. Semmi lényeges.
- Ne már, Hanna. Szó szerint mit mondott? - Elmeséltem neki a kétperces csevejünket, de mire befejeztem, bejött a tanár és kezdődhetett a matek. Igen, elég nagy szívás a hetet egyből matekkal kezdeni.
A második óránk irodalom volt az osztályfőnökünkkel, Szilágyi Andreával.
- Nos, kedves 11/A! Mint tudjátok, pénteken tartjuk a szokásos Tavasz-napot. - Ja, igen, a Tavasz-nap. Fogalmam sincs, miért pont Tavasz-nap lett a neve, de ez egy megszokott rendezvény az iskolánkban. Minden évben, március végén tartunk egy napot, ahol különböző idióta feladatokat kell elvégeznünk. Abszolút értelmetlen tevékenység, az elmúlt két évben rosszabbnál rosszabb ötleteik voltak, ráadásul kötelező a részvétel.  - És az idei egy kicsit más lesz, mint a többi - Aha, persze, minden évben ezt mondják.
- Párokban lesztek, és egy rejtvényt kell majd megoldanotok. Reggel, a beszéd után minden pár kap egy-egy borítékot, benne a feladvánnyal. Ha megfejtettétek, benne lesz az utasítás, és tudjátok majd, mit kell tennetek. A leggyorsabb csapat lesz a győztes. A párokat pedig már beosztottam, pillanat, és előkeresem. - Csodálatos. Ez sem lesz jobb, mint a többi.
-Szóval - kezdte el sorolni a párokat - Molnár Lilla-Lőrincz Norbert. Budai Hanna-Alföldi Márk. - Hogy mi? Döbbenten néztem Márkra, aki épp ugyanebben a pillanatban fordította felém a fejét. Szinte azonnal elkaptam a pillantásom, és inkább a mellettem ülő Lillára néztem, aki elég feltűnően vigyorgott.
- Remélem Norbi miatt örülsz ennyire.
- Persze - felelte továbbra is vigyorogva.
A hét további része eseménytelenül telt. Igyekeztem elkerülni Flórát és Márkot, vagy épp a kettőt együtt.
Péntek reggel próbáltam fejfájást színlelni, de természetesen nem jött össze, így nem kerülhettem el ezt a csodálatos napot. Az igazgató szokásos szövegelése után megkaptuk a borítékokat, és pontosan fél kilenckor mindenki hozzáláthatott a feladathoz, ami, mondanom sem kell, óriási hülyeség volt. Az utolsó része okozott kisebb nehézséget, amikor is el kellett érnünk a plafonról csüngő madzagon lévő utolsó borítékot. Márknak majdnem sikerült leszednie, de nem érte el, ráadásul segédeszközt sem használhattunk.
- Várj, felemellek - szólt Márk, és a keze már a derekamon volt. Meglepően könnyen kerültem a magasba, és így már könnyen elértem a borítékot, amiből kiderült, hogy mi voltunk az elsők, így az osztályunk kapja a jutalom tortát. Na, végre valami értelmes dolog.
- Jó csapat vagyunk - mosolygott rám Márk olyan édesen, hogy muszáj volt nekem is elvigyorodnom. Amikor kiléptünk az ajtón, több pár is indult volna befelé, mire felmutatta a borítékot, jelezve, hogy késő. Csalódott sóhajokat hallattak, de aztán megérkeztek az osztálytársaink, akik kiabálva fogadták a jutalom hírét. Ezután megkaptuk az édességet, és miután 10 perc alatt elfogyott, indulhattunk haza.

3. fejezet

 Sziasztok! A fejezetben lesz majd egy jelenet, ami kicsit furának tűnhet (sőt, az is :D) de a történet során magyarázatot kaptok majd rá. Jó olvasást :*

A hazaút szótlanul telt, amit igazából most nem is bántam. Elmerültem az éjszakai városban, és hiába próbáltam másra gondolni, mindig beugrottak képek Márkról. Inkább nem részletezem, hogy milyenek.
Hazaérve próbáltam észrevétlenül bemenni a szobámba, mert még csak véletlenül sem szerettem volna beszélni senkivel. De a tervem nem jött össze, ugyanis összefutottam Áronnal és Eszterrel, akik minden jel szerint a konyhába indultak.
- Sziasztok - köszöntem, és igyekeztem két lépéssel a szobámban teremni, de Eszter odajött hozzám, és megölelt. Furcsa, de az ikreknél sokkal inkább érzem azt, hogy hamarosan egy családhoz fogunk tartozni. Eszter gyakran jön át Dórihoz, és olyankor általában én figyelek rájuk. Talán emiatt érzem szorosabbnak a kapcsolatunkat, mint például Zsófival.
- Szia, cukorfalat - pusziltam meg a homlokát.
- Olyan illatod van, mint Márknak - közölte rám nézve. Te jó ég!
- Ööö...izé...szerintem csak úgy érzed. Nem voltam annyit Márk közelében, hogy olyan illatom legyen, mint neki - próbáltam kinyögni valami elfogadható választ erre az elég fura kijelentésre. Amikor felnéztem, Áron elég furcsa tekintettel nézett rám. Gyanakvóan? Igen, azt hiszem.
- Lehet - vonta meg a vállát a kislány - mindegy, nem fontos. Megyek, lefekszem.
- Jó éjszakát. Neked is, Áron.
- Hanna! - erre megtorpantam és visszafordultam.
- Igen? - Áron elindult felém, és alig pár lépésre tőlem megállt.
- Mi van Márk és közted?
- Semmi. Miért kérdezed? - Valójában tényleg semmi. Leszámítva a ma estét, de azt meg nem történtnek nyilvánítottuk, szóval nem számít. Hosszas hallgatás után azt hittem, nem hisz nekem, és újabb kérdéseket fontolgat, de legnagyobb meglepetésemre elnevette magát.
- Rendben. Ha te mondod....Menj aludni, késő van.
- Oké. Jó éjt! - Siettem be a szobámba.

Reggel, vagyis inkább délben, amikor felkeltem, két nem fogadott hívásom is volt, mindkettő Lillától, természetesen. Így gyorsan felöltöztem, és küldtem neki egy SMS-t, hogy jöjjön át. A konyhába menet összefutottam anyával és Dórival is.
- Jó reggelt - mondtam, és a hűtőhöz sétáltam.
- Szép napot - köszönt anya.
- Eszterék?
- Már rég elmentek, Márk jött értük.
- Márk itt volt? - akkora lendülettel fordultam meg, hogy leejtettem a kezemben tartott gabonapelyhes dobozt.
- Igen. Kértük, hogy maradjon még egy kicsit, de azt mondta, siet.
- Szerintem egy lánnyal találkozott - mosolygott Dóri.
- Miből gondolod? - próbáltam a lehető legsemlegesebb hangon megszólalni, és fogalmam sincs, miért esett ennyire nehezemre.
- Úgy nézett ki mint aki randira készül. És sietett is.
- Hm, tényleg ki volt öltözve, de ez nem jelenti azt, hogy egy lánnyal találkozott, kicsim - mondta anya - Milyen jó lenne, ha találna végre egy barátnőt, ugye, Hannus?
- Aha, persze - fintorogtam háttal állva nekik. Tíz másodpercen belül Lilla is megérkezett, így bevonultunk a szobámba.

- Kérsz? - kérdeztem, a gabonapelyhemre mutatva.
- Nem, köszi. A normális emberek már ebédeltek.
- Akkor valószínűleg éhes vagy - Lilla nem értékelte a poénomat, ami, valljuk be, tényleg elég gyengére sikeredett.
- Inkább térjünk a lényegre - ült le az ágyamra - Miért jár hozzátok Márk? Találkoztatok?
- A testvéreiért jött, édesem. És nem, nem találkoztunk. Most keltem.
- Kár. Pedig milyen romantikus jelenetet hozhattatok volna össze! Képzeld el, hogy egész éjszaka rád gondol, reggel pedig átjön, és elmondja, nagyon is sokat jelentett neki ami történt, meg persze hogy szeret, aztán csókolóztok, és...
- Nem láttál te mostanában túl sok szerelmes filmet? - szakítottam félbe.
- Nem, csak élénk a fantáziám - mosolygott - de komolyan, gondolj bele. Nem örülnél neki, ha kiderülne, hogy érez irántad valamit?
- Nem igazán - vontam meg a vállam - én sem érzek iránta semmit, szóval jó ez így úgy, ahogy van.

Hétfő reggel elég nehezen keltem, nem csak a fáradtság és a szokásos iskolaundor miatt, hanem mert ideges voltam. Tudtam, hogy egyszer úgyis találkoznom kell Márkkal, de akkor is  gyomorgörccsel indultam suliba. Lilla igyekezett megnyugtatni, mondanom sem kell, nem sok sikerrel. A sulihoz közeledve próbáltam magam felkészíteni a látványra, ami majd az osztályteremben vár. Csakhogy ez a látvány 10 másodperc múlva előttem volt, ugyanis a suli előtt ott állt Márk....egy lánnyal csókolózva.