2. fejezet

Az út szótlanul telt, ahogy általában, ha csak Áron van velünk, de szerencsére nem volt több 15 percnél. Amikor odaértünk, Márk már kint állt a kicsikkel.
- Sziasztok - köszöntem nekik.
- Cső, lányok. Menjetek be.
- Hanna, várj egy percet - szólt utánam Áron.
- Igen? - sétáltam vissza hozzá, Lilla pedig maradt ugyanott, ahol volt.
- Éjfélre itt vagyok érted.
- Nem kell - vágtam rá azonnal -  Gergő jön értünk.
- Értem. Akkor jó szórakozást - mosolygott rám.
- Köszönöm - próbáltam én is visszamosolyogni, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerült.

Fent pontosan az várt ránk, amire Zsófitól számítottunk. Egyetemisták, pár gimis, azok is minimum 16 évesek. Zsófi sokakkal ellentétben nem hív meg minden második embert, csak a barátait, és a fontosabb arcokat. A csapat egy részét Márknak köszönhetjük, mert rendszerint az ő barátai is jelen vannak. És hogy mi melyik kategóriába tartozunk? Nos, valahol a kettő között. Jóban vagyunk Márkkal és Zsófival is, plusz van az a kis protekciós szál, hogy hamarosan valami mostohaunokatestvér-féleségek leszünk.
Órák teltek el, és én már csak azt vettem észre, hogy Márkkal szemben ültem az ebédlőjükben...egy üveg alkohol társaságában. Fél decis poharak voltak előttünk, és hülye sztorikat meséltünk egymás családjáról.
- Várj, van róla fotóm is.
- Komolyan? - nevettem fel - látnom kell.
- Gyere, megmutatom - mondta, és kézenfogva a szobájába vezetett.
Jártam már ebben a szobában, így nem igazán zavartattam magam, és leültem Márk hatalmas franciaágyára.Fél perccel később ő is lehuppant mellém. Olyan közel volt, hogy a combunk és a karunk szorosan összeért, én pedig két percen belül a vállára hajtottam a fejem és úgy nevettem a képeken. Amikor a végére értünk, Márk maga mellé tette a képeket, de nem állt fel, hanem megsimította az arcomat. Majd megfogta az államat, és gyengéden felemelte a fejem. Úgy tűnt, fel akar állni, de ehelyett lassan és gyengéden megcsókolt. Meg kell hogy mondjam, jól csókol. De még milyen jól! Nem tartott sokáig, és elhúzódott tőlem, de aztán újra megcsókolt, most sokkal erőteljesebben és szenvedélyesebben, én pedig még többet akartam. Te jó ég, azt hiszem, nem vagyok józan!
Teljesen felé fordultam és átkaroltam a nyakát. Igyekeztem minél közelebb húzódni hozzá, és addig ügyeskedtem, amíg az ölébe nem kerültem. Tovább csókolóztunk, egyre hosszabban és szenvedélyesebben. Már itt abba kellett volna hagynom, és hazamennem. De nem tettem. Sőt, amikor a keze a combomra siklott, ahelyett, hogy ellöktem volna magamtól, az ingéhez nyúltam, és elkezdtem kigombolni. Amikor végeztem, végigsimítottam a mellkasán, és megszakítottam a csókot. Muszáj volt látnom a felsőtestét. Basszus, kurva jól nézett ki! Soha nem voltam az a lány, aki elolvadt volna egy fiú jól kidolgozott has- vagy mellizmától, de ma este sok olyan dolgot tettem, ami nem volt megszokott tőlem.
Márk végigsimított a hátamon, és lehúzta a ruha cipzárját. Erre én teljesen megszabadítottam őt az ingétől, és újra megcsókoltam. Keze meztelen hátamat simogatta, majd egyik kezével a hajamba túrt. Lassan felálltam, és kiléptem a ruhámból. Ott álltam előtte melltartóban és bugyiban, szemrebbenés nélkül. Ha nem ittam volna ennyit, akkor valószínűleg nem kicsit lennék zavarban.
Márk ráérősen végignézett rajtam, majd ismét lehúzott magához.
- Gyönyörű vagy - súgta a fülembe. Végigfeküdtem az ágyon, Márk pedig fölém hajolt, és újra csókolózni kezdtünk.
Lefeküdtem vele.

Pár órával később Márk mellkasán ébredtem, meztelenül. Valahonnan kerítettünk egy takarót, de ezen kívül semmi sem fedte a testem. Az éjjeliszekrényen ott volt a telója, így meg tudtam nézni az időt. 2:34. Remek, Lilla már biztosan keres. Fel sem tűnt, hogy nem szól a zene. Gyorsan felöltöztem, és mire végeztem, Márk is felébredt.
- Hanna.
- Igen? - néztem rá kissé idegesen. Soha nem volt még futó kapcsolatom, és fogalmam sincs, mit kellene mondanom. Bocs, de ez csak egy botlás volt. Mi lenne, ha elfelejtenénk? Vagy, tegyek úgy, mintha mi sem történt volna?
- Figyelj. Azt hiszem, hogy... - elhallgatott. Vártam, hogy befejezze, de nem tette.
- Márk, nem kell magyarázkodnod, oké? Tudom, hogy nem jelentett semmit.
- Akkor...haragszol?
- Nem, dehogy. De...nem tehetnénk úgy, mintha nem történt volna semmi?
- Khm. Oké. Nekem jó.
- Akkor...megkeresem Lillát.
A barátnőm a nappaliban volt, Zsófival, Norbival, aki egyébként osztálytársunk volt és Márk legjobb barátja, és néhány emberrel, akiket nem ismertem. Épp üvegeztek, de amikor Lilla meglátott engem, azonnal felállt és megragadta a karomat.
- Hol a fenében voltál? - kérdezte suttogva - hadd ne kelljen elmondanom, mire emlékeztet a hajad. - Bakker, a hajam eszembe sem jutott! Valószínűleg úgy áll, mint a szénakazal.
- Később elmagyarázom. Most tűnjünk el innen. Zsófi! Mi mennénk is, azt hiszem.
- Akár itt is aludhatnátok, Hanna. Elég késő van, nem hiszem, hogy biztonságos lenne.
- Köszi, de Gergő jön értünk.
- Értem. Mindenesetre remélem jól éreztétek magatokat. - mondta, majd megölelt.
- Persze. Örülünk, hogy itt lehettünk - mondta Lilla, majd elkezdett az ajtó felé húzni. Még láttam, hogy Márk lejön a lépcsőn, és egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. De mivel Lilla azonnal tudni akarta, mit csináltam Márkkal, így két másodpercen belül már a házon kívül voltunk.
- Hallgatlak, Hanna. Mit műveltetek ti ketten órákon keresztül? Hm?
- Semmit. Most miért nézel így rám? Inkább hívd fel Gergőt.
- Gergő már elindult. Ők egy ideje megunták a másik bulit, ezért csavarognak valahol. De ez most kicsit sem érdekes, Hanna. Remélem tudod, hogy tisztában vagyok vele, mit csináltatok Márkkal. Csak tőled is hallani akarom - vigyorodott el.
- Jól van már! Oké, lefeküdtünk - sütöttem le a szemem - de nem akarok többet beszélni erről - néztem a szemébe - nem jelentett semmit.
- Te jó ég! Jó volt? Hülye kérdés, tuti hogy jó volt. De mi az, hogy nem jelentett semmit? A hajad, khm, nincs valami jó állapotban, szóval kétlem, hogy...
- Lilla! Mégis mit szeretnél megtudni?
- Váá, basszus, mindent! De azért csak egy bizonyos határig - nevetett fel - de védekeztetek, ugye?
- Mi? Izé, itt van Gergő - hát igen. Persze, hogy nem védekeztünk.

1. fejezet

Itt az első fejezet, bár itt még nem nagyon történik semmi, leginkább csak megismerhetitek a szereplőket :) Jó olvasást :*


Szombat van. El sem hiszem, hogy végre eltelt ez a rohadt hét. Minden egyes nap témazárók, röpdolgozatok, felelések. Úgy látszik, a mai telihold a tanárokat is megőrjítette. Március van, tehát ezen kívül semmi különösebb okuk nem lehetett rá, a féléven már rég túl vagyunk, a tavaszi szünetig pedig még van pár hét.
Egy kicsit rólam. Budai Hanna vagyok, tizenegyedikes, átlagos gimis. A suliban természetesen nem én vagyok a tápláléklánc csúcsán, de azért szép kis baráti köröm van. Jelenleg a szinglik felhőtlen életét élem és nem is vágyom semmilyen kapcsolatra.
Apám lelépett, amikor 11 voltam, és azóta sem hallottunk felőle. Állítólag vidékre költözött, de azt is hallottam, hogy külföldön van. Az eltűnése után rengetegen jöttek hozzánk, nem tudták, mit tegyenek, mert apám valami cég vezetője volt. Aztán végül volt olyan kedves, és tájékoztatta az embereit, hogy hogyan tovább. A vállalat (vagy mi) végül a nagybátyám kezébe került, de még mindig nem voltak hajlandóak elárulni, mitől is olyan titkos ez az egész. Van egy olyan sejtésem, hogy anya tud róla, de igazából nem érdekel annyira, hogy meg is kérdezzem.
A húgom, Dóri  8 éves. Róla nem sok mesélnivaló van. Annyi elég, hogy (a többiek szerint) szinte a pontos hasonmásom, és imádom őt. 2 éves volt, amikor anyu egyedül maradt velünk, és azóta úgy érzem, sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk. Persze ő ebből nyilván semmire sem emlékszik, de én tudom, mennyire nem akartam kistestvért, és miután megszületett, utáltam, hogy éjszakánként felsír, és órákig nem képes abbahagyni.
Anya. Jelenlegi nevén Orsós Anita, jövendőbeli nevén Alföldi Áronné. Áron anya barátja, vagyis, tavaly nyár óta a vőlegénye. Három éve találkoztak, mert az Áron unokahúga és unokaöccse ugyanabba az oviba jártak, ahová Dóri is. A fickó életében először ment a gyerekekért, és fogalma sem volt, melyik terem az övék. És természetesen kitől kért segítséget? Anyától, akivel később összefutottak, randizni kezdtek, blablabla. Igazából még mindig nem sikerült annyira megkedvelnem Áront, de rajta vagyok az ügyön. Komolyan, tényleg semmi baj nincs vele, de valahogy mégis olyan...furcsa. Mint akinek van valami sötét titka, amit nem akarsz megtudni..oké, oké, talán túl sok filmet néztem.
És ha már a család bemutatásánál tartunk, akkor Áronról is beszélnem kell valamennyit, mert nemsokára hivatalosan is családtag lesz. Szóval Áronnak nincs még gyereke, de egyszer már volt házas. A válás okát nem tudom, de valahogy nem érzek késztetést, hogy megtudjam, szegény nő miért döntött a válás mellett. Van egy bátyja és egy húga is. A nő neve Nóra, és külföldön él, szóval eddig kétszer találkoztunk, viszont a férfit, Gábort elég sűrűn látom. Részben azért, mert nagyon szoros kapcsolat van közöttük, szinte minden nap találkoznak, és részben mert a fia, Márk az osztályomba jár. Kicsit furcsa, hogy Márk és én hamarosan úgymond egy családhoz fogunk tartozni, mert soha nem úgy tekintettem rá, mint a jövendőbeli mostohaapám unokaöccsére, hanem mint egy osztálytársra, barátra. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ha nyáron eszébe jut, hogy 'átugrom a nagybátyámhoz' akkor az tulajdonképpen azt jelenti, hogy nálunk jön.
És bár nem családtag, de mindenképp meg kell említenem a legjobb barátnőmet, Lillát. Azóta ismerem, mióta a mellettük lévő házba költöztünk, tehát születésem óta. Van egy bátyja, Gergő, akivel napi szinten összevesznek valami hatalmas hülyeségen, ami után Lilla nálam dühöng, majd addig marad, amíg csak lehet. Egyébként fiúja jelen pillanatban neki sincs, így mindketten lelkesen készülődtünk Márk nővérének a házibulijára, ami ma este lesz.
- Megjöttem - hallottam a hangját délután két órakor.
- Lilla, két óra van. Tehát a buliig van még hat teljes óránk, és szerintem akkor is bőven van időnk elkészülni, ha két óra múlva kezdünk hozzá.
- Oké, de én még azt sem tudom miben menjek. Szerinted miért vannak nálam ezek? - kérdezte, és egy hatalmas kupac ruhára mutatott, ami az ágyamon hevert.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha felhívsz, hogy menjek át hozzátok?
- Nem, mert a te ruháidat is látni akarom. Ha szeretnéd, kölcsön adhatom valamelyiket, de cserébe fel akarom próbálni a tieidet is.
- Csak felpróbálni? - mosolyogtam.
- Igen. Aztán pedig kiharcolni, hogy fel is vehessem - mosolygott vissza.
- Szerintem nem kell mondanom, hol találod a ruháimat. - Hát igen, Lillának csak ennyi kellett.
- Juujj, ez az a cuki ruha, amit együtt vettünk? Ez meg amit tőlem kaptál. És ez...ezt még nem láttam. Honnan van?
- Tuti, hogy mutattam már. Szülinapomra kaptam.
- Azt hiszem, dereng valami. De tuti, hogy ezt kell felvenned - emelt ki a szekrényből egy fekete darabot. Testhezálló volt, és jóval a térdem fölött végződött. Ritkán hordtam, nem igazán volt alkalmam felvenni.
- Már nem is emlékeztem rá - vettem el tőle - meglátjuk, hogy áll.
- Jaj Hanna, mintha lenne olyan ruha, ami neked nem áll jól - Forgatta a szemét.
- Most miért? Ebben például nagy a fenekem - emeltem fel egy előnytelen barnát.
- Ettől függetlenül ha elmegyünk vásárolni, az esetek többségében sokkal hamarabb találsz ruhát, mint én.
- Inkább hadd lássam a te ruháidat - kezdtem el keresgélni a nagy kupacban. Komolyan, hogy bírt ennyi ruhát átcipelni?

Másfél órával később, miután egy csomó ruhát felpróbáltunk, a legtöbbet a másik cuccaiból, mindketten megtaláltuk a tökéletes darabot. Az enyém az volt, amit Lilla szemelt ki nekem, ő pedig egy sötétkék ruhát választott, de végül a saját ruhái közül. Ezután pár ékszer, cipő, hajvasalás és smink után készen is álltunk, hogy belevessük magunkat az éjszakába. Na nem mintha akkora partyállatok lennénk, csak osztálytársak bulijába megyünk, és ha iszunk, akkor csak mértékkel. Leszámítva azt a homályos esetet tavaly júliusban, amire inkább nem akarok emlékezni.
- Mehetünk? - kérdeztem Lillát, aki még mindig valami karkötő után kajtatott a szobámban.
- Pillanat - mondta - Á, végre megvan.
- Melyiket kerested?
- A szíveset. Annyira szép.
- Na jó, menjünk. Áron elvisz minket kocsival.
- Várj, ő is ott lesz?
- Nem, de átmegy Márkékhoz, mert az ikreket elhozza ide - Márk 7 éves tesóiról van szó, Eszterről és Milánról. Imádnivaló gyerekek.
- Ide? És a szüleik?
- Vidékre mentek valami távoli rokon temetésére, vagy valami ilyesmi. Szerinted miért pont ma tart bulit Zsófi?
- Ja, logikus - válaszolta, miközben kimentünk a nappaliba.

Prológus

A szobában, melybe alig néhány perccel ezelőtt került a fiú, elég sötét volt. Hangok szűrődtek be kintről.
- Vigyétek az 1-esbe. Addig megkeresem a lányomat és azt a seggfejt aki vele van. - mondta egy férfi. A fiú úgy gondolta, hogy ő lehet ennek az egész helynek a vezetője.
- Uram, a 146-ost újra elkapták. Mi legyen vele?
- Keress neki egy cellát. Később elintézem. - Az egyik ajtó kinyílt, majd hangos csattanással bezárult. A férfi elment.
Alig telt el fél perc, és világos lett a szobában. A fiú értetlenül nézett fel a három érkezőre. Fekete egyenruhát viseltek, kesztyűt, és fegyvereik voltak. Az egyik gonoszul elvigyorodott.
- Felállni! Végre megkapod azt, ami a magadfajtáknak jár! - A másik két fickó felrángatta őt a földről. Nem értett semmit. Mégis mit tett, amiért ide került?
A másik szoba, ahová vitték, teljesen fehér volt, bútorok nélkül. A helyiségben 3 ember állt. Kettejüket ismerte.
- Márk.....mi folyik itt? - kérdezte a fiatalabb fiút, aki nem nézett rá, de egyik kezét ökölbe szorította, a másikkal egy lányét fogta, aki lehajtott fejjel sírt, és a padlót nézte.
- Sajnálom - mondta Márk, és végre felnézett - nem tehetek semmit.
- Miről beszélsz? Mi az, hogy nem tehetsz semmit? Mi ellen?
- Mindjárt megtudod - szólalt meg most a felnőtt férfi. Ugyanaz, aki azt mondta, hogy ide hozzák be. Aki a lányáért indult.
- Hanna, ő a te....
- Kuss legyen! Valaki, csinálja! Most! - Egy férfi felemelte a fegyverét, és lőtt. A fiú holtan esett össze.
A lány a mellette álló fiúhoz bújt, és zokogásban tört ki.