24. fejezet

Sziasztok! Először is egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, amiért több mint két hétig nem volt rész. Akik személyesen is ismernek, azok tudják, hogy július elején miért nem írtam, azóta pedig nem sokat javult a helyzet, de a lényeg, hogy egyszerűen képtelen vagyok írni. Nem csak emiatt a személyes ügy miatt, hanem egyszerűen ha leülök a gép elé hogy akkor végre írok, nem jut eszembe egy értelmes gondolat sem. Szóval sajnos egy ideig csak körülbelül 2 hetente tudok részt hozni..én tényleg igyekszem, de nem ígérek semmit. Azért remélem még marad olvasója a blognak <3 Puszi.


Döbbentem bámultam a kezemet, és próbáltam felfogni, hogy miért pont most. Áron azt mondta, hogy még több, mint 1 hónapom van! Ez nem lehet normális. El akartam rejteni a kezem, de ismét a kékre festett körmömet láttam, és a fájdalom is elmúlt. Megrémülve ültem ott, amikor megláttam Márkot. Ő is pont akkor fordult felém, így odajött hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte. Gondolom, még mindig döbbentnek tűntem.
- Nem - mondtam remegő hangon - Miből gondoljátok, hogy még van egy hónapom, amíg jelentkeznek a képességeim?
- Eddig egyik átváltozott luxennek sem jött hamarabb. Miért?
- Mert épp most nőttek ki a karmaim! - néztem rá könnybe lábadt szemekkel. - Ez normális?
- Fogalmam sincs - mondta Márk döbbenten. - Menjünk haza - állított fel, amikor a luxen-van-a-közelben érzésem felerősödött, és Márk káromkodott egyet. Oda néztem, ahova ő, és megláttam, hogy egy csapat fiú közeledik felénk.
- Nahát, Márk, jó látni - vigyorodott el az egyikük. Magas volt, de néhány centivel így is kisebb, mint Márk.
- Ja, téged is - fogtak kezet, de Márkon látszott, hogy a pokolba kívánja a srácot.
- Milyen csinos barátnőd van - mért végig engem. A hideg rázott tőle. - De ez nem meglepő, hiszen luxen - vigyorgott rám.
- Ha nem haragszol, épp indultunk. Jó volt látni titeket - eresztett meg egy hamis mosolyt, és már ott sem voltunk.
- Mi volt ez? - kérdeztem, kellő távolságra a fiúktól.
- Minél hamarabb el vinnünk téged innen. Nem vagy biztonságban.
- Miért? És kik voltak ezek? - próbáltam kihúzni valamit Márkból.
- Tudod, vannak luxenek, akik képességek nélkül születtek. Ők képesek elszívni mások erejét, mint például az a srác, akivel beszéltem. Ők megérzik, ha gyenge vagy, Hanna. Nem vagy biztonságban, amíg meg nem tanulod kezelni az erődet. Ha egy ilyen megtalál, gondolkodás nélkül elkap, és elszívja a képességeidet. Budapest hemzseg a képességnélküliektől.
- Csak ideiglenesen kapják meg a képességeket, és utána újabb áldozatot keresnek? Vagy örökre megtartják?
- Örökre megtarthatják. De még így is túl sokan vannak, akiknek nem sikerült elkapniuk senkit. Mostantól nem járkálhatsz egyedül. Mindig legyen veled valaki, oké? Tökmindegy, hogy luxen-e vagy ember, a lényeg, hogy melletted legyen.
- Értettem főnök - dünnyögtem.
- Ne szemtelenkedj - húzott magához a derekamnál fogva, és a kezét pontosan a fenekem fölött pihentette.
- Hé! - szóltam rá.
- Úgy is azt hiszik, hogy a barátnőm vagy - vigyorodott el, mire megráztam a fejem, és én is elmosolyodtam.
Hazaérve elmondtuk Áronnak, hogy megjelent az első képességem.
- Mi? Máris? - kérdezte döbbenten. - De még soha, senkinek sem fejlődött ki ilyen hamar - gondolkodott el - mindenesetre megkérdezem Rékát, hátha tud valamit, amit mi nem. Ami pedig a képességnélkülieket illeti....azonnal el kell hagynotok a várost.
- Mi? - álltam fel. - Nem ér rá a szünetig? Már csak egy hónap.
- Te pedig minden egyes nappal egyre nagyobb veszélybe kerülsz, Hanna. Ha a képességeid elkezdtek kifejlődni, akkor az iskolában is történhetnek esetleges balesetek. Azzal pedig rájöhetnek a létezésünkre, ráadásul akár meg is ölhetsz valakit. Túl veszélyes lenne itt maradnod. Ráadásul...- kezdte, de nem fejezte be a mondatot.
- Ráadásul mi? - kérdeztem.
- Semmi. Felhívom Júliát.
- Milyen Júliát?
- Patakyt.
- És miért is?
- Elintézem, hogy ne kelljen már iskolába mennetek ebben a tanévben.
- Hogy? - esett le az állam a padlóig - És szerinted engedni fogja? - nevettem fel. - Kizárt.
- Ő is luxen.
- A diri is luxen? - döbbentem le mégegyszer. Mi jöhet még?
- Az igazgatónő. És igen, az. Tisztában van vele, hogy mennyire fontos, hogy biztonságban legyél.
- De mi lesz a jegyeinkkel? És mit mondanak a többieknek?
- Majd Júlia kitalál valamit, ezzel ne törődjetek. A jegyeitek pedig...úgy maradnak, ahogy vannak. Sajnálom, de nincs más választásom. És ha nem haragszol, szeretnék beszélni Márkkal. - Ez azt jelenti, hogy velem befejezte, úgyhogy húzzak ki.
Miután bezártam magam után az ajtót, megálltam, hogy hallgatózzak, de nem hallottam semmit. Tényleg, az égvilágon semmit. Hát, nem a hallásom fejlődött, az biztos.
- Hiába próbálkozol - szólalt meg mögöttem, anya, mire ijedtemben elugrottam az ajtótól. - Fejben kommunikálnak.
- Komolyan? - döbbentem le.
- Igen, de csak a született luxenek képesek rá. Úgyhogy ne is álmodj róla - mosolyodott el anya.
- Kár.
- Az - simította meg az arcom. - Elmentek már most, ugye?
- Igen - sóhajtottam, és átöleltem.