Itt a 28. fejezet, remélem itt vagytok még:) <3
Kinyitottam a szemem. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, de aztán kitisztult a látásom, és felemeltem a fejem. Még mindig Márk vállán feküdtem, a nappaliban. Felöltözve.
Az egész csak egy álom volt.
Nem csókolóztunk, nem feküdtünk le. Még csak a szobámba sem vitt fel.
Márkra néztem, aki szintén a szemét dörzsölgette. Ezek szerint ő is elaludhatott.
- Már sötétedik. Mára befejeztük - mondta, én pedig szó nélkül bólintottam. Túlságosan kimerült voltam.
- Jó éjszakát - álltam fel, és ásítva a szobámba indultam.
- Neked is - mondta Márk, és ő is felment a szobájába.
Reggel nehezen keltem fel, hiszen tudtam mi vár rám. A szokásos reggeli teendők után ismét leültünk gyakorolni, de hogy feldobjam a hangulatot, a konyhában telepedtem le, az asztalon, Márk pedig velem szemben egy széken. Óránként tartottunk pihenőt, és az egyik szünet kicsit elhúzódott, mert Márknak megbeszélnivalója akadt Áronnal. Márk a szobájában Skypeolt Áronnal, én pedig írtam Lillának, mivel tudtam hogy suliban van, így nem hívhattam fel. Unalmamban a körmömet vizsgáltam, és megállapítottam, hogy ráférne egy újrafestés, mert a babakék körömlakkom már elég sok helyen lepattogzott. Szinte észre sem vettem, hogy megint a karmokkal próbálkozom. Szépen lassan engedtem őket, és semmi sem történt. Mármint, kinőttek a karmaim, de fájdalom nélkül! Megcsináltam! El sem hiszem...két napja csináltuk az egészet, de máris úgy éreztem, hogy soha nem fog sikerülni. Megcsíptem magam, és miután megbizonyosodtam róla, hogy nem álmodom ismét, lepattantam az asztalról, hogy közöljem Márkkal a jó hírt. De amikor megfordultam, láttam hogy épp lefelé jön a lépcsőről. Abban a pillanatban értem hozzá, amikor az utolsó lépcsőfokról is lelépett, és a nyakába ugrottam. Szorosan átöleltem, és nem törődtem az érzéssel, ami elárasztott. Elengedtem, és hatalmas vigyorral az arcomon néztem rá.
- Megcsináltam, Márk! - vigyorogtam tovább, és előtte is bemutattam a mutatványom - Egyáltalán nem fáj, érted? Azt hittem soha nem tudom megcsinálni.
- Nagyon ügyes vagy - húzott magához Márk vigyorogva, és ezúttal ő ölelt meg engem. - Tudtam hogy menni fog - suttogta a fülembe, amitől libabőrös lettem.
- Persze - húzódtam el. - És most?
- Pihenjünk - huppant le a kanapéra, én pedig elnevettem magam. - De előbb be kell mennem a városba. Hozzak valamit?
Egyértelmű volt, hogy Márk nem akar magával vinni, ami igazából kicsit rossz érzést keltett bennem, de legyűrtem, és elmosolyodtam.
- Igazából...-sétáltam oda a hűtőhöz - azt hiszem minden megvan. Szóval nem kell semmi.
- Oké - kapta fel a slusszkulcsot. - Ne szedd szét a házat - mosolygott rám.
- Igyekszem - mosolyogtam vissza.
Hatalmas sóhajjal ültem le a kanapéra. Az elmúlt napok...mintha nem is velem történtek volna meg. Néhány hónapja ha bárki azt állítja, hogy majd itt leszek, Márkkal, és éppen a természetfeletti erőmet tanulom használni...napokig rajta röhögtem volna. Persze ez még csak a kezdet. Ami ezután jött....rosszabb volt, mint amit el tudtam képzelni.
De nem volt kedvem ezen gondolkodni, szóval felálltam, és valami elfoglaltság után kutattam. A nappaliban lévő újságtartóban találtam egy receptújságot, és úgy döntöttem, sütök valamit. Nem vagyok ötcsillagos szakácsnő, de azért néhány ételt el tudok készíteni. Kipakoltam mindent, ami úgy gondoltam, hogy szükséges a sajtos croissanthoz, kerestem egy kötényt, bekapcsoltam a rádiót, és nekifogtam a dolgoknak. Persze mondanom sem kell, épp hogy belefogtam, hazaért Márk.
- Megjöttem - lépett be a házba, de a szó végét elég halkan mondta, mert meglátott. - Te meg mit csinálsz? - jött közelebb röhögve.
- Ne már, nem vicces. Sütök neked, te meg kiröhögsz - tettettem sértődöttséget.
- Csak nem számítottam erre - nevetett. - Segítsek? - erre én nevettem fel.
- Te? Sütöttél már valaha?
- Mondtam már, hogy jól tudok főzni. Főzni, sütni, ugyanaz. - mosolyodott el, és összelisztezte az orromat. Erre én szórtam egy adagot a pólójára. A rádióban elkezdődött Shawn Mendes Don't want your love-ja, ő pedig lenézett a pólójára, majd felvont szemöldökkel és félmosollyal rám nézett.
- Ezt kihívásnak veszem - vigyorodott el, és a következő pillanatban egy marék lisztet szórt rám. Döbbenten nézem a ruhámra, és azonnal visszavágtam. Mindent összeliszteztünk, a bútorokat, a padlót, de főleg magunkat. Amikor elfogyott az egy csomag liszt, a félig összegyúrt croissant tészta következett. Össze-vissza rohangáltunk, és dobáltuk egymást. A végére már fájt az arcom és a hasam a sok nevetéstől.
- Azt hiszem le kellene zuhanyoznunk - mondta Márk. Ő az egyik kanapén feküdt, én a másikon.
- Aha, nem ártana.
- Verseny?
- Mármint hogy ki lesz a gyorsabb?
- Aha - nézett rám magabiztosan.
- Márk, nő vagyok. Nem tudok gyorsan zuhanyozni.
- Azért próbáld meg - vigyorgott, és felrohant a lépcsőn. Vagyis, inkább száguldott. Konkrétan az egyik pillanatban még ott állt, a másikban meg már nem láttam.
- Hé! Ez nem ér! Kiáltottam utána, és elkezdtem felvonszolni magam a lépcsőn. Bezárkóztam a fürdőmbe, nagyot sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy akkor is én nyerek.
Rekordgyorsasággal végeztem, de amikor kiszálltam a kabinból, rájöttem, hogy nem hoztam be magammal tiszta ruhát. Mivel egészen biztos voltam benne, hogy Márk még nincs kész, magamra tekertem egy törülközőt, leengedtem a hajam, és kiléptem a fürdőszobából. Legnagyobb meglepetésemre azonban Márk ott állt a fürdőszoba előtt. Felöltözve.
- Én nyertem - vigyorgott.
- Ez nem ér! Életemben nem voltam még ilyen gyors! Lezuhanyoztál egyáltalán? - léptem hozzá közelebb.
- Persze - mosolygott. Már egészen előttem állt. Lassan lehervadt a mosoly az arcáról, ahogy végigmért. Nem volt szégyenlős, ráérősen futtatta végig rajtam a tekintetét.
- Tetszik? - kérdeztem, és vigyorogni akartam, de csak egyre szaporábban vettem a levegőt. Márk szorosan hozzám simult, és nekinyomott a falnak.
- Szerinted? - kérdezte, én pedig elmosolyodtam.
- Csókolj meg - néztem a szemébe, ő pedig engedelmeskedett.
