26. fejezet

Sziasztok! Tudom, hogy már nagyon régen nem volt rész, és nem is magyarázkodom. Utálom, amikor nem tudom rendesen hozni a fejezeteket, szóval úgy döntöttem, hogy egy kis időre szüneteltetem a blogot. Megírok előre néhány részt (talán az összeset), szóval később időben tudom majd hozni a részeket. És hogy meddig tart majd a szünet? Fogalmam sincs. Igyekszem minél kevesebb ideig húzni, de nem ígérek semmit. Tényleg sajnálom, de most sem időm, sem kedvem, sem türelmem a bloggal foglalkozni. Hamarosan jelentkezem :* Addig is mindenkinek sok sikert, kitartást és lelkierőt a sulihoz...élvezzétek ki az utolsó hetet!


- Te jó ég - nyöszörögtem, és nem tudtam, mit csináljak. Ha csak az egyik kezem fájt, akkor a másikkal meg tudtam szorítani valamit, de most azt sem tudom mit csináljak, a fájdalomtól meg se tudok szólalni.
- Mindkettő? - kérdezte Márk, és mellém lépett. Válaszként csak bólintani tudtam. - Lélegezz mélyeket - szorította meg a csuklómat - Mindjárt elmúlik.
- Ez mindig ennyire fáj? - kérdeztem, amikor végre elmúlt a fájdalom, és a karmaim is visszahúzódtak.
- Nem, egy idő és sok gyakorlás után nem érzel majd semmit. Fáj még?
- Nem, már nem. A többi képességem elsajátítása is ennyire fog fájni?
- Nem, hacsak a gyorsaság gyakorlása közben nem szaladsz neki valaminek, és nem töröd darabokra magad - erre a kijelentésre akaratlanul is elmosolyodtam. Ezek után egyikünk sem szólt egy szót sem, csak csendben ettünk, már amennyire csendben lehet gabonapelyhet rágni.
- Késő van. Nem hiszem, hogy ma már fogunk gyakorolni, de holnap nem úszod meg.
- Tudom - sóhajtottam. - A karmaimmal kezdjük?
- Igen, aztán amivel szeretnéd, vagy ami jön.
- Körülbelül mennyi időbe fog telni? Amíg megtanulom.
- Ez tőled függ. Ha nagyon kitartó vagy, néhány hét elég. De szeptemberre mindenképp végeznünk kell.
- Értem - bólintottam, és elpakoltam a mosogatógépbe tálakat, mert mindketten befejeztük. - És most?
- Két választásod van. Vagy itthon maradsz, vagy pedig velem jössz.
- Pontosan hová is?
- Csak szétnézni a környéken. És vásárolnunk is kell. Ennyi kaja két luxennek...2 napig sem elég. Ráadásul csak gabonapelyhünk van.
- Akkor menjünk - mosolyogtam és felkaptam a táskámat.

***

- Márk, erre nincs szükségünk.
- De igen.
- Nem!
- De igen!
- Tedd már vissza! Mondom hogy nem kell! - morogtam égővörös fejjel, miközben egy csomag óvszert pakolgattunk. Márk a bevásárlókocsiba, én vissza a polcra.
- Hanna - nézett rám Márk - kell. Mi van, ha nem bírsz magaddal, és rám veted magad?
- Mi? - ráztam meg a fejem, és kínomban már nevettem - Márk, tedd már vissza azt a rohadt csomagot, és menjünk!
- Akkor is megvesszük - indult el, ezúttal a kezében tartva az óvszert.
- Nem hiszem el - forgattam a szemem, és utána indultam.
Már majdnem mindent beolvasott az eladó, amikor a csomagocskánk került a kezébe. Először rám nézett, majd Márkra, majd megint rám. Á, kicsit sem volt kínos.
- Most örülsz? - kérdeztem, amikor kiléptünk az áruházból. - Az a nő tökre megbámult minket!
- És? Legalább látott valami érdekeset is ma.
- Két óvszert vásároló kamaszt?
- Nem. Engem - nevetett fel, én meg megforgattam a szemem.
Egyébként egy csomó hozzávalót vettünk, mindenféle kajához, ami csak eszünkbe jutott. Azonban volt itt egy kis probléma.
- Márk! - mondtam, amikor beültem az autóba és bekötöttem magam.
- Hm?
- Oké, hogy megvettük a hozzávalókat, de...ki fog főzni?
- Te - válaszolta, miközben elindultunk.
- Én? - kérdeztem vissza döbbenten.
- Aha. Te vagy a nő, nem?
- Hé! Néhány órája még azt mondtad, hogy kitűnő szakács vagy.
- Igen. Kitűnően tudok gabonapelyhet készíteni - mondta, és mindkettőnkből kitört a nevetés. - Egyébként ketten megoldjuk valahogy - mosolyodott el.
- Oké - mosolyogtam én is.
8 után néhány perccel értünk haza. Vásárlás után még felderítettük a környéket. Áronnak igaza volt, legalább 3 kilométeren belül ez az egyetlen ház. Alföldiék nagyon szerethetik a magányt, ha a semmi közepére építettek házat.
Úgy gondoltam, nem árt egy kis pihenés, így gyorsan lezuhanyoztam. Amikor végeztem, Márk a nappaliban ült és tévét nézett.
- Lefekszem - mondtam neki a lépcsőnél állva. - Jó éjt.
- Neked is - mondta, én pedig felmentem a szobámba, de nem tudtam aludni. Bekapcsoltam a laptopomat és írtam Lillának egy üzit, hogy a ház gyönyörű, és hamarosan küldök néhány képet is. Hallottam, amint Márk bemegy a fürdőbe, és ha kiálltam a folyosóra, a víz csobogását is hallottam. Lezártam a gépem, és betakaróztam, de nem tudtam kiverni a fejemből a képet, amint Márk és én a zuhany alatt csókolózunk.

25. fejezet

A diri (bocsánat, igazgatónő) tényleg beleegyezett, hogy hamarabb befejezzük ezt a tanévet. Sőt, másnap még meg is látogatott, hogy biztosítson róla, mindenben támogat. Na, ezt sem gondoltam volna.
Mindenesetre az elmúlt héten a főbb tantárgyakból magoltam, ugyanis év végi témazárót kellett írnunk. Csodás.
- Hová is megyünk egészen pontosan? - kérdeztem Áront, miközben behúztam a bőröndöm cipzárját.
- Szegedtől néhány kilométerre van egy nyaralónk. A 3 kilométeres körzetben nem él senki, így nem fognak zavarni titeket.
- Értem. De miért pont Márk jön velem?
- Mert...Gábornak és nekem muszáj itt maradnunk. Nem mehetünk. Baj, hogy Márkkal kell menned?
- Nem, csak kicsit fura, hogy csak így elengedtek. Mindketten kiskorúak vagyunk.
- Tudom, de nincs választásunk. Egyébként pedig bízunk bennetek. Remélem nem hiába. - nézett rám szigorúan.
- Nem, dehogy.
- Remek. - adott egy puszit a fejemre, és kiment.

Reggel elbúcsúztunk mindenkitől. Márk családjától, anyáéktól, Lillától, Adriántól..mindenkitől, aki számított, és aki tudta, hova megyünk. Legalább hatszor hallgattuk végig ugyanazt a tanácsözönt. Mit csináljunk, mit ne csináljunk. Végül 10 körül indultunk el, Márk vezetett. Az út nagy részében mindketten hallgattunk, és a rádió volt bekapcsolva. Nagyjából félúton lehettünk Budapest és Szeged között, amikor éles fájdalom hasított az ujjaimba.
- Áú - nyögtem fel. Az elmúlt napokban semmi bajom nem volt. Réka azt mondta, vizsgálja az átalakult luxenek képességeinek kialakulását, így még mindig nem tudjuk, rossz-e, hogy nekem máris elkezdődött.
- Megint? - pillantott rám Márk.
- Igen - motyogtam összeszorított fogakkal.
- Álljak meg?
- Nem kell - vettem mély levegőt - mindjárt elmúlik.
- Biztos?
- Igen - fújtam ki hosszan a levegőt. - Elmúlt - sóhajtottam.

Kora délután érkeztünk meg a házba. Házba? Inkább palotába. Áronék tuti rengeteg pénzt öltek bele...modern stílusú volt és hatalmas. Hátul parkosított kerttel, és....medencével! Kezdem azt hinni, hogy megnyertem a főnyereményt. Másfél hónappal hamarabb fejeztem be a sulit, ez a ház, és még Márk is...mondjuk utóbbival fogalmam sincs, hogy állunk, de legalább itt van.
- Íme a kiképzőtáborod - mosolygott rám Márk, amikor kiszálltunk.
- Jobbat elképzelni sem tudnék - mosolyogtam vissza. Kiszedtük a csomagokat, és elindultam a bőröndömmel, de Márk kikapta a kezemből.
- Majd én viszem.
- Már én is luxen vagyok, emlékszel? - vigyorogtam rá. - Elbírom.
- Attól, hogy luxen vagy, még lehetek úriember - vette el újra a cuccomat.
- Úriember? - nevettem fel.
- Az - kacsintott rám, és elindult a házba. Megfogtam egy kisebb csomagot, és utána indultam. A házba belépve egyszerűen elakadt a lélegzetem. Gyönyörű volt. Az előszobából a nappaliba jutottunk. A nappali mellett volt a konyha és az ebédlő, amik nem voltak fallal elválasztva. Az ajtótól jobbra egy lépcső vezetett fel a felső szintre, ahol gondolom a szobák vannak.
- Ez....elképesztő - néztem körbe.
- Tudom. Imádom ezt a helyet. Mindjárt megmutatom a szobádat, csak behozom a többi cuccott. - Persze, hogy nem volt elég egy bőrönd. Hiszen azt sem tudom mennyi időre jöttünk! Márk után indultam, és ezúttal nem hagytam, hogy ő cipelje be helyettem. Lehet, hogy az elmúlt egy hónapban egyik képességem sem fejlődött ki (teljesen), de erősebb lettem, az biztos. Egyáltalán nem okozott gondot a bőröndöm becipelése, sőt, igazából pehelykönnyűnek éreztem. Amikor minden csomag a házban volt, Márk beállt a garázsba a kocsival, majd megmutatta a szobámat. Közvetlenül az övével szemben. Hát, ez érdekes lesz.
Egyébként a szobám is gyönyörű volt, de saját fürdőszoba nélkül. Ami azt jelenti, hogy Márkkal kell egy fürdőszobán osztoznom.
Elrendeztem a cuccaimat, kipakoltam a bőröndből, és hasonlók. Amikor végeztem, fáradtan rogytam le az ágyamra, és megkordult a gyomrom.
- Szeretnél enni? - kérdezte Márk, az ajtómban állva. Észre sem vettem, hogy bejött.
- Farkas éhes vagyok - álltam fel.
- Hallom - nevetett fel.
- Hé! Alig lehetett hallani.
- Mondd ezt egy luxenfülnek - mutatott a sajátjára.
- Akkor...a füled a legfejlettebb érzékszerved? - oké, ez elég hülyén hangzott.
- Igen - mosolyodott el. - Mehetünk?
- Persze - indultam el mellette - és mit eszünk?
- Gabonapelyhet. Jelenleg ez minden, amivel szolgálhatok.
- Te vagy az év mesterszakácsa.
- Ne is mondd. Már nem férnek el a kitüntetéseim - vigyorgott, miközben elővette a tejet és a gabonapelyhet, amiket otthonról hoztunk. Elővettem két tálat, és elkészítettük ezt a borzasztóan laktató ebédet, már ha lehet egy délután 4 órai étkezést ebédnek nevezni. Végül leültünk egymással szemben, és épp hogy csak elkezdtem enni, amikor a kanál kiesett a kezemből, és megint jött a fájdalom. De ezúttal a bal ujjaim is le akartak szakadni a helyükről.