Márk lassan és mélyen csókolt. Azonnal felnyögtem, amint megéreztem a száját az enyémen. Akkor jöttem rá, hogy mennyire vágytam erre a csókra. A keze a csípőmön volt, és alig volt a testünknek olyan része, ami nem ért össze. A jobb keze felkúszott az arcomra, majd a hajamba túrt. Lassan elhúzódott, de előbb még beszívta az alsó ajkam. Ahogy rám nézett...látszott rajta a színtiszta vágy, és tudtam, hogy rajtam is ugyanez látszódik. Nagyot nyeltem, ő pedig lehajolt, és lassan, érzékien csókolgatni kezdte a nyakamat. Megragadtam a vállát, és akaratomon kívül sóhajok hagyták el a számat. Kívántam őt, és abban a percben nem érdekelt semmi, csak az, hogy mit csinál, és mit fog csinálni velem. Visszatért a számhoz, majd lassan elhúzott a faltól, és csókolózva a szobájába indultunk. Útközben levettem a pólóját, és a földre dobtam. Az ágyához mentünk, felemelt, majd ledobott rá. Én a hátamon feküdtem, ő pedig rajtam. A kezei lassan elkalandoztak, és megtalálták a törülköző csomóját. Lassan kibontotta, kihúzta alólam, és a földre dobta. Tovább csókolóztunk, és pár perc múlva már Márkon se volt ruha. Fogalmam sincs honnan szedte elő, de nála volt az óvszer, amit pár napja vettünk. Végighúzta a nyelvét a nyakamon, majd a fülembe súgott.
- Mondtam, hogy szükségünk lesz arra az óvszerre - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Válaszként csak belemarkoltam a hátába.
Még épp csak világosodott, amikor felkeltem. Az éjjeliszekrényen található óra 3:49-et mutatott. Oldalra fordultam, hogy lássam Márkot, de nem volt sehol. Ez a tény sokkal nagyobb csalódottságot okozott, mint kellett volna.
Átmentem a szobámba, felöltöztem, és lementem a konyhába. Márk a bárszéken ült, előtte egy bögre kávé volt a pulton, arcát a kezébe temette. Azonnal rájöttem, hogy valami nem stimmel.
- Baj van? - álltam meg vele szemben, a pult másik oldalán. Felnézett rám, majd megrázta a fejét. De ez nem egy semmi-baj-sincs fejrázás volt, hanem egy hitetlenkedő, és fáradt fejrázás.
- Semmi. Minden. Ami fent történt, azt felejtsd el. Remélem élvezted, mert többé nem fog megtörténni - állt fel, és lazán elsétált. Én meg csak álltam ott, döbbenten, a sírás határán. Elbotorkáltam egy székhez és lerogytam rá. Ez így nincs rendben. Nem kellene így reagálnom, sőt egyáltalán semmit sem kellene éreznem. Mégis úgy érzem, hogy valamit elvesztettem.
Eszembe jutott, hogy...igen, eszembe jutott, hogy talán szerelmes vagyok Márkba, de nem. Vagyis...
Basszus.
A fenébe.
Bajban vagyok.
Szerelmes vagyok Márkba.
A felismerés úgy jött, mintha fejbevágtak volna. A szívem ezerrel kezdett verni, és úgy éreztem, forog velem a világ. Nagy nehezen feltápászkodtam, és felbotorkáltam az emeletre. Ki kell derítenem mi történt.
Amikor Márk ajtajához értem, hangokat hallottam. Gondolom épp telefonált valakivel.
- Nem, mert elegem van! - hallottam Márk hangját. És nem számítottam rá, de....azét is akivel beszélt. Áron volt az.
- De nem csinálhatod ezt! Elfelejtetted mi történhet? Most a családod élete forog kockán, Márk. Vagy talán elveszítenéd őket érte? Ő többet ér, mint a saját szüleid és testvéreid?
- Részemről befejeztem a beszélgetést. És nem csináltam semmit. Néha ok nélkül gondolsz a rosszra.
- Remélem, Márk, nagyon remélem. A saját érdekedben.
Két másodperc múlva egy csattanást hallottam, majd Márk feltépte az ajtót és kilépett rajta, ezzel majdnem fellökve engem. Egy pillanatig rám nézett, majd elindult, de elkaptam a karját.
- Márk. Beszélnünk kellene.
- Igen, arról hogy a törölköződ még mindig a szobámban van. Tüntesd el és gyere a nappaliba. Folytatnunk kell a kiképzésedet. - Ezzel kitépte magát a kezeim közül, és luxensebességgel tűnt el.
A kezembe temettem az arcom, és visszanyeltem a könnyeimet. Márk nem magától ilyen, abban biztos vagyok. Az a beszélgetés Áronnal...történt valami, amiről én nem tudok.
De ki fogom deríteni, hogy mi az.
És amíg ez megtörténik, elcsábítom Márkot is.
