2015. április 18., szombat

9. fejezet

Este még gyorsan befejeztem a projektet, és hamar elaludtam, mert nem volt kedvem a történteken rágódni, és ha ébren vagyok, más sem jár az eszemben.
Másnap mindent elmeséltem Lillának.
- Hű, ez...forró - kacsintott rám nevetve.
- Jól van már - dobtam hozzá egy párnát - Mi van a te fiúddal?
- Egy cukorfalat - vigyorodott el - de nem a nyálas értelemben. - És most Lillán volt a sor, hogy beszámoljon a tegnap délutánjáról. Elmondása szerint Adrián újabb randira hívta, így holnap délután is találkoznak majd. Egyébként a fiú végzős, de nem a mi sulinkba jár, szóval még várnom kell, mire megismerhetem.
Anyáék körülbelül 5 perccel Lilla távozása után érkeztek meg. Miután minden cuccot behoztak a kocsiból, elmeséltek az utazás lerövidített változatát, majd végre megtudtam, mi a ma esti programunk. Jobb lett volna, ha leülök.
- Vacsorázni megyünk. Gáborékkal. - Vagyis Márkékkal. Csodálatos. Első döbbenetemben csak bámultam anyára, és igyekeztem feldolgozni az infót. Oké, nem nagy ügy, maximum 2 óra az egész, és megszabadulok tőle. Olyan távol ülök tőle, amennyire csak lehetséges, és rá sem nézek. 
Gyorsan üzentem Lillának, hogy jöjjön át. 
- Baj van ? - kérdezte, amikor bezártam a szobám ajtaját - Nemrég mentem el.
- Vacsorázni megyünk. Márkékkal - sóhajtottam.
- Hoppá - vigyorodott el- Akkor találnunk kell neked valami szexi ruhát - mondta, majd a szekrényemhez lépett, és kivette azt, amiben Zsófi buliján voltam.
- A régi szép emlékek - kacsintott rám.
- Eszedbe se jusson, nem fogom felvenni.
- Jaj már, Hanna....Akkor mit szólsz ehhez? - emelt ki egy gyönyörű piszkosfehér darabot. 
- Ez lesz az - mondom, és felemelem - Mi legyen a hajammal?
- Hmm...mit szólsz egy kontyhoz? Megcsinálom neked.
- Köszi - mosolyodtam el - várjunk....ez nem egy randi, ugye, tudod? Csak egy vacsora a családdal. Nem kell tökéletesnek lennem.
- Mondhatsz, amit akarsz, akkor is ki kell csípned magad. Mert a kapcsolatod Márkkal sok helyre sorolható, de hogy nem a 'család' kifejezéshez az tuti. Szóval vedd fel a ruhát, és hadd csináljam meg a hajad. 
Nem voltam kötekedős kedvemben, így gyorsan átöltöztem, és megvártam, amíg Lilla megcsinálja a hajam, majd a sminkem. Fél hétre készen voltunk.
- Mikor indulunk? - kérdeztem anyát.
- Hm, valaki nagyon csinos - dicsért meg - egyébként mindjárt.
- Akkor én megyek is. Jó szórakozást - ölelt meg Lilla, majd rám kacsintott.
- Persze, meglesz - forgattam a szemem, mire barátnőm csak felnevetett.

Fél órával később léptünk be az étterem ajtaján. Az asztalunk 10 személyes volt, 2 oldalon 3, és 2 oldalon 2 székkel. A kicsik hamar helyet szereztek maguknak, az egyik 3 fős oldalon. A másik két oldalra a szülők ültek, így nekünk maradt a másik 3 székes oldal. Nem hiszem el! Zsófi nem tudott eljönni, így kénytelen leszek Márk mellé ülni. Oké, letelepedhetnék úgy, hogy maradjon közöttünk egy szék, de az feltűnne a többieknek, és azt semmiképp nem akartam. 
Végül a középső széket választottam, Márk pedig a bal oldalamon foglalt helyet.  És elkezdődött a szokásos szituáció, amikor vacsorázunk. A felnőttek egymással beszélnek, a kicsik úgyszintén, én pedig általában Márkkal és Zsófival. Viszont most csak az egyikük van itt, ráadásul az, amelyiket minden erőmmel kerülni próbáltam, így inkább a hallgatás mellett döntöttem, és a szalvétámmal szórakoztam. Körülbelül 5 perc telt el így, amikor megéreztem valamit a térdem fölött. Márk keze! Először nem mozdult, majd lassan feljebb húzta a kezét. Ez most szórakozik velem? Nem nézett rám, de láttam rajta, hogy próbálja elfojtani a mosolygást. Még feljebb haladt, már a ruhám szegélye alatt járt, amikor megállt. Ne kérdezzétek, miért nem löktem el magamtól, mert fogalmam sincs, de egyszerűen nem voltam rá képes. Amikor apró köröket kezdett rajzolni az egyik ujjával, be kellett harapnom az ajkam, hogy ne sóhajtsak fel.
Amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, és el akartam lökni a kezét, megérkezett a pincér, így maga Márk hagyta abba amit eddig csinált. Továbbra sem szóltunk egymáshoz, a többiek viszont még tele szájjal is beszélgettek, szóval még kínosabb volt a csend. 
30 perccel később elegem lett az egészből, így közöltem a családdal, hogy levegőznöm kell, mire megkaptam, hogy túl veszélyes sötétedéskor egyedül sétálnom. Ja, mintha még nem csináltam volna ilyet. Végül Márk anyja volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy Márk majd elkísér. Itt jött volna az a rész, amikor azt válaszolom, hogy nem kell fáradnia, inkább nem megyek sehová, de Márk, mintha csak erre a pillanatra várt volna, azonnal felállt. Gondolom ő is alig várta, hogy végre kiszabadulhasson egy kicsit. Így hát kettesben indultunk ki az étteremből.
A levegő már rég lehűlt, viszont egyáltalán nem fáztam. Márkkal lassan sétáltunk el az étteremtől, viszont még továbbra is szó nélkül. A fenébe is, megőrjít ez a csend! Úgy éreztem, muszáj mondanom valamit, így gyors témakeresésbe kezdtem, de Márk gyorsabb volt:
- Befejeztet a projektet? - kérdezte rám sem nézve. A tegnapi tanulásunk említésére eszembe jutott, mi történt (illetve, majdnem történt) köztünk. Hirtelen különös bizsergést éreztem, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha most megcsókolna. Épp sikerült visszatérnem a valóságba, és válaszolni akartam, amikor....
-Basszus! - Márk megragadta a karomat, és behúzott egy sarokba. Éppen egy kisbolt mellett mentünk el, így most annak a falához préselődtem, pontosabban az előttem álló fiú nyomott neki.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Semmi - mondta, de közben az utcát figyelte.
- Kerülünk valakit? - Végre újra rám nézett, de nem mondott semmit. Tekintetem akaratlanul is az ajkára tévedt, és amikor a szemébe néztem, láttam, hogy ő is a számat bámulja. Szótlanul álltunk egymással szemben, miközben a szája alig néhány centiméterre volt az enyémtől.

2015. április 11., szombat

8. fejezet

Szerdán és csütörtökön semmi lényeges nem történt, Flórát egyszer sem láttam, amit egyáltalán nem bántam. Gondolom Márkot sem akarja látni többé, így az osztályunk környékén sem járt. És az a legrosszabb, hogy tisztában vagyok vele, miattam ment tönkre a kapcsolatuk, még sincs egy fikarcnyi bűntudatom sem.
- Mehetünk? - kérdezte Márk pénteken utolsó óra után.
- Aha, egy perc - mondtam, majd elbúcsúztam Lillától, és beszálltam az autójába. Minél hamarabb elkezdjük a tanulást, annál hamarabb szabadulhatok tőle, így már most hozzánk megyünk.
- Sziasztok - köszönt anya, amikor hazaértünk. Gyors ebéd, és már a szobámban is voltunk, ötletek nélkül.
- Szóval. Először is fel kell sorolnunk a színeket...-kezdtem, amikor anya szólt.
- Igen? - mentem ki a szobámból.
- Indulunk. Holnap délután jövünk. - Adott puszit a fejemre.
- Ilyen hamar? Nem úgy volt, hogy csak vasárnap?
- Igen, de közbe jött nekik valami vasárnapra. És egyébként is, szombatra programunk van.
- Programunk? Mi?
- Hamarosan megtudod - mosolygott rám. Közben Dóri és Áron is elkészültek, így tőlük is elbúcsúztam.
- Szia, Márk - köszönt anya, amikor megláttam mögöttem a fiút.
- Sziasztok - mondta, és megállt mögöttem. Szorosan mögöttem.
Miután anyuék elmentek, nekiláttunk a feladatnak. Délután fél hatra kiszívott aggyal ültünk az ágyamon, körülöttünk a laptopom, nyitott irodalomkönyv, valamint az Ember tragédiája.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem, miután harmadjára is megkordult a gyomrom.
- De, egy kicsit - válaszolta. Lefogadom, hogy legalább olyan éhes volt, mint én.
- Csinálok valami kaját - mondtam, és felálltam - mit kérsz?
- Amit te - állt fel ő is - segítek.
Szótlanul mentünk ki a konyhába. Megálltam a hűtő előtt, és igyekeztem valami normálisat találni, amit el is tudok készíteni,
- Mit szólsz a hotdoghoz?
- Tökéletes - felete halvány mosollyal.
Előhalásztam egy lábast, megtöltöttem vízzel, és a tűzhelyhez léptem. Márk közvetlenül mellém állt, fel kellett emelnem a fejém, hogy lássam az arcát.
- Mit segítsek? - kérdezte.
- Van pár kifli a spájzban. Idehozhatod őket - néztem rá. Pillantásom akartlanul is a szájára tévedt. Talán Lillának mégis igaza van a csókolózással kapcsolatos vágyamat illetően.
20 perccel és pár hot-doggal később a mosogatóba tettem a tányérokat. Amikor megfordultam, Márkkal találtam szemben magam. Pár pillanatig csak figyeltük egymást, majd közelebb hajolt, és vadul megcsókolt. Egyik keze a derekamon pihent, míg a másikkal a hajamba túrt. Én átkaroltam a nyakát, és még közelebb húztam magamhoz. A csók...leírhatatlan volt. Ugyanazt a vágyat éreztem az érintésében, ami bennem is volt.
Márk keze elindult lefelé, és a fenekemen keresztül a combomra tette mindkét kezét, majd felemelt, és a konyhapultra tett. Ő a lábaim közé lépett, és úgy folytattuk a csókolózást. Tippem sincs, mennyi idő telhetett el, amikor felemelte a lábaimat, és a dereka köré kulcsolta. Lassan elindultunk a szobám felé, és csodával határos módon mindenféle baleset nélkül sikerült bejutnunk. Leültetett az ágyam közepére, majd rám mászott. Egyre lejjebb haladt, a nyakamat kezdte csókolgatni, keze pedig a pólóm alá tévedt. Eközben én sem voltam tétlen, lehúztam róla a pólóját és a földre dobtam. Amikor az én pólóm is lekerült, a fejemben megszólalt a vészcsengő, hogy nem kellene mégegyszer ugyanazt a hibát elkövetnem, de hiába akartam eltolni magamtól, a kezem nem engedelmeskedett, így tovább csókolóztunk.
Hirtelen valami zaj csapta meg a fülemet, és beletelt pár másodpercbe, mire rájöttem, hogy a telefonom az. Márk lassan leszállt rólam, én pedig a pólómért nyúltam. Gyorsan magamra kaptam, és felvettem a telefonom.
- Igen? - szóltam bele, és próbáltam nem zihálni.
- Minden oké, Hanna? - szólt bele anya, kicsit aggódó hangon.
- Persze, csak fáradt vagyok - feleltem - baj van?
- Nem, csak tudni akartam, rendben vagy-e.
- Igen, jól vagyok - mondtam, és Márk felé néztem, aki felöltözve ült az ágyamon, háttal nekem - csak fárasztó a házi.
- Értem. Akkor hagylak tanulni, kicsim. Holnap találkozunk.
- Szia - köszöntem el gyorsan.
Márk felállt, és odajött hozzám.
- Én...bocs, elvesztettem a fejem.
- Nem kell bocsánatot kérned. Az én hibám is.
- Akkor....jobb ha megyek. Már majdnem kész vagyunk, szóval...
- Hagyd csak, befejezem - vágtam a szavába.
- Biztos?
- Biztos.
Kikísértem, és amint bezártam mögötte az ajtót, egy elég fura érzés költözött belém. Miért veszítem el ennyire a fejem, ha megcsókol? Biztos vagyok benne, hogy ha anya nem hív, akkor megint lefekszem vele.


2015. április 4., szombat

7. fejezet

Márk elég későig maradt nálunk, így anya meghívta vacsorára. Először nem akarta elfogadni, de Áronnal addig győzködték, amíg bele nem ment. Nem beszéltem túl sokat a vacsora alatt, leginkább csak hallgattam, és turkáltam a tányéromon lévő ételt. Nem igazán érdekelt a beszélgetés, amíg Márk magánéletére nem terelődött a szó.
- És, Márk, hogy vagy a lányokkal? Van barátnőd? - kérdezte anya, én meg igyekeztem nem feltűnősködni.
- Nincs - felelte, és egy pillanatra rám nézett.
- Mi történt azzal a lánnyal? Hogy is hívták....Flóra? - kapcsolódott be Áron is.
- Szakítottunk - mondta Márk, én meg éreztem, hogy kezdek elvörösödni.
- Khm. Én befejeztem - mondtam, és felálltam az asztaltól, majd elindultam a tányérommal a konyhába.
- Azt hiszem, nekem is elég volt - pattant fel Márk, és utánam sietett. Egy szó nélkül vettem el az ő tányérját is, és a mosogatóba tettem. Egyikünk sem szólt semmit, visszamentünk az ebédlőbe.

Másnap irodalmon Takács (az irodalomtanár) közölte, hogy következő keddre egy projektet kell készítenünk Az ember tragédiájából, párokban. És mivel névsor szerint haladtunk, így természetesen megint kit kaptam párnak? Na vajon kit? Márkot, ki mást. Mivel egyikünk sem akar suli mellett foglalkozni ezzel, így megbeszéltük, hogy pénteken átjön hozzánk. Alig várom...

Hazaérve anya közölte, hogy pénteken mennek Debrecenbe az egyik barátnőjéhez. Hála Istennek nekem nem muszáj mennem, csak ha akarok. Természetesen eszem ágában sincs egy egész hétvégén keresztül jópofizni. A nőnek van egy velem egyidős lánya, de ki nem állhatom a csajt, szóval kerülöm a találkozást, ahogy csak lehet.
Délután nagyjából megtanultam mindent, aztán átmentem Lilláékhoz. Kivételesen csend volt, mert Gergő nem volt otthon, így nem veszekedtek.
- Nincs kedved sétálni menni? - kérdezte.
- Menjünk - mosolyogtam - végre meleg van - utálom a hideget, így mindig felüdülést jelent a tavasz.
- Emlékszel arra a fiúra, akivel múlthéten futottunk össze? - kérdezte Lilla.
- Azt a tekintet, amivel téged nézett, elég nehéz elfelejteni - nevettem. És tényleg így volt, pár napja a bevásárlóközpontban összefutottunk egy sráccal, többször is, és az egyik alkalommal elkérte Lilla számát.
- Randira hívott - bökte ki Lilla.
- Komolyan? - Ujjongtam.
- Aha - mosolygott - moziba megyünk pénteken.
- Ah! - horkantam fel, mert eszembe jutott a péntek.
- Most mi van? Nem örülsz?
- Persze, hogy örülök, Lilla, csak...reméltem, hogy Norbival átjöttök hozzánk pénteken, hogy együtt csináljuk a projektet. De örülök, hogy randid lesz - mondtam és a csípőmmel meglöktem őt.
- Sajnálom..de nem hiszem, hogy annyira rossz lesz a pénteked. Végülis Márkkal leszel - vigyorgott.
- Épp ez a baj. Anyáék nem lesznek itthon, szóval teljesen egyedül leszünk. Órákon keresztül, és....
- És te félsz, hogy nem tudod visszafogni magad, és lesmárolod - fejezte be helyettem Lilla, bár egyáltalán nem ezt akartam mondani.
- Mi? Nem! Vagyis..nem tudom, oké? Csak utálok kettesben lenni vele. Kínos.
- Aha - mosolygott.
- Szerintem fejezzük be ezt a beszélgetést. Beszéljünk inkább.......a fiúdról.
- Nem a fiúm.
- De az lesz - vigyorogtam rá. Még sétáltunk egy kicsit, majd hazamentünk.

2015. március 28., szombat

6. fejezet

Lilla felszisszent, Flóra pedig meghökkenve kapott az arcához, amin egy hatalmas piros folt éktelenkedett.
- Mi a fene folyik itt? - lépett be az ofő Márk mögött, aki csak állt az ajtóban, és engem figyelt.
- Megütött! - vágta rá Flóra nyivákolva.
- Mi? Te kezdted!- kontráztam azonnal, mert olyan nincs, hogy ő megússza. Két másodperccel később kiderült, hogy mégis.
- Hanna, azonnal az igazgatóhoz! Alföldi, te is! - Ötletem sem volt, mi köze ehhez Márknak (mármint annyi információ alapján, amit ofő tud), de hamar összeállt a kép, hogyan is kerültek ők a terembe. Márknak volt egy elintézetlen ügye, és épp az igazgatóiba siettek, amikor meghallották Flóra kiabálását.
- És Flóra? - kérdeztem, immár a folyosón.
- Vele később beszélgetek el - érkezett a nem túl kielégítő válasz - várjatok itt - mondta, és bement az irodába.
- Hogy a fenében jött rá? - szegeztem a kérdést Márknak, de az arcából semmit sem lehetett kiolvasni.
- Norbival beszélgettünk rólad, amikor....
- Ti rólam beszéltetek? - vágtam a szavába.
- Nem. Vagyis igen. Először Lilláról volt szó, majd áttértünk rád, de ez lényegtelen. Szóval beszélgettünk, és meghallotta, amikor Norbi kérdezi, hogy beszéltünk-e mióta lefeküdtünk.
- Téged is megütött? - kérdeztem, csak hogy valamivel betöltsem a csendet.
- Nem - mosolyodott el halványan - azonnal hozzád rohant. Sajnálom - halványan rámosolyogtam - Nagyon fáj? - simította meg az arcomat, mire megborzongtam.
- Nem - hajtottam le a fejem, és a következő pillanatban már mehettünk is az igazgatóhoz, aki volt olyan kedves, és két teljes percet szánt ránk. Gyorsan közölte, hogy délután bent kell maradnunk segíteni valami pakolásnál, és ránk parancsolt, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Fogadni mertem volna, fogalma sincs, mit is csináltunk pontosan, maximum az ofő által ledarált változatot ismerte. Mindenesetre lőttek a délutáni terveimnek.

Utolsó óra után Márkkal az igazgatóhoz mentünk, hogy megtudjuk, pontosan mit is kell csinálnunk.
- Van pár doboz a szertárban, azokat hozzátok fel ide - mondta Kata, aki  egyfajta 'ügyintéző' volt a suliban.
- Oké - mondta Márk, majd elindult, én pedig követtem. Megpróbáltam felemelni egy dobozt, ami sokkal nehezebb volt, mint vártam, mire odajött hozzám.
- Majd én. Te vidd ezt - adott a kezembe egy kisebbet, ami sokkal könnyebb volt, ő pedig meglepően könnyedén felemelte a másikat. Csendben pakoltunk, egészen addig, amíg le nem telt az egy óra, amit dolgoznunk kellett.
- Hazaviszlek - jött mellém Márk.
- Nem kell, köszi. Felesleges kitérő lenne - válaszoltam, mert egyrészt tényleg nem akartam, hogy miattam kerüljön, másrészt eszem ágában sincs autókázni vele.
- Tökmindegy, amúgy is hozzátok megyek. Beszélnem kell Áronnal - erre már tényleg nem mondhattam, hogy nem megyek, így beszálltam az autójába.
Egész úton az ablakon bámultam kifelé, és hatalmas szerencse, hogy nem lakunk messze a sulitól. Amikor hazaértünk, már mindenki otthon volt.
- Történt valami? Miért jöttél ilyen későn? Ó, szia Márk - köszönt anya kissé meglepődve, amikor megláttam mögöttem a fiút.
- Szia - köszönt Márk, és adott neki két puszit - Áron itthon van?
- Igen, a dolgozóban van. Nyugodtan menj be hozzá.
- Köszönöm - mondta, majd Dórit is üdvözölte, és bement a szobába.
- Szóval hol is voltatok? - esett nekem anya.
- Ööö, csak bent kellett maradnunk suli után, hogy segítsünk pakolni - mondtam gyorsan, és még csak véletlenül sem akartam közölni a részleteket.
- Értem - ennyi volt a reakciója, és visszament a konyhába. Elindultam a szobám felé, de a dolgozó előtt megtorpantam, ugyanis hangok szűrődtek ki a szobából.
- Nagyon kell vigyáznod, Márk! - hallottam Áron hangját - Tudod nagyon jól, hogy...
- Igen, tudom, nem kell százszor elismételni - vágott a szavába unott hangon Márk - csak hazahoztam. Ebben mi olyan nagy dolog? Inkább örülnöd kellene, hogy próbálok jóban lenni vele.
- Miért hallgatózol? - ijedtemben majdnem felsikítottam, de szerencsére sikerült időben a szám elé kapnom a kezem. Dóri állt mögöttem.
- Én nem hallgatózom - dadogtam - csak elejtettem valamit - feleltem, és úgy tettem, mintha keresnék valamit.
- Akkor jó - mosolygott rám Dóri, majd bement a szobájába.
Hiába próbáltam kiszűrni, hogy miről beszélnek, már nem hallottam semmit. De tudom, hogy rólam volt szó...vajon Áron mire akart kilyukadni? Hogy Márk tartsa távol magát tőlem? De miért?

2015. március 21., szombat

5. fejezet

Hazaérve csak Dórit találtam otthon, mert, mint kiderült, anya vásárolni ment Áronnal.
- Szia - adtam egy puszit a fejére - mit csinálsz?
- Házit - eresztett el egy hatalmas sóhajt, amiből azonnal tudtam, hogy bármit csinálna szívesebben, mint ezt.
- Van kedved fagyizni? - jutott hirtelen eszembe.
- Van - mosolyodott el - de anya ki fog akadni, ha megtudja. Szerinte túl hideg van hozzá.
- De anya most nincs itthon. És egyébként is, meleg van. Na, gyere.
Általában nem szoktam olyan dolgokra biztatni Dórit, ami anyának nem tetszik, de néha tehetünk kivételt. A házunktól nem messze van egy fagyizó, így miután választottunk, le is ültünk egy háromszemélyes asztalhoz, egymással szembe. Imádom ezt a helyet, tökéletes rálátás nyílik a Dunára. Még csak 1-2 perce ücsörögtünk ott, amikor megláttam egy ismerős alakot.
- Sziasztok - mosolygott ránk.
- Szia - köszöntünk vissza - Leülsz? - kérdeztem, bár csak szimpla udvariasságból, ugyanis semmire sem vágytam kevésbe, mint hármasban ücsörögni vele és a húgommal.
- Ha nem gond...
- Nem - vágta rá azonnal Dóri, így Márk helyet is foglalt a harmadik széken
- Vársz valakit? - kérdeztem, mert szinte biztos voltam benne, hogy a barátnőjével találkozik.
- Nem - nézett rám mosolyogva, és kanalazni kezdte a fagyiját.
Először kicsit kellemetlen volt a beszélgetés, legalábbis számomra, de később igyekeztem bekapcsolódni, és végül teljesen feloldódtam, mint általában, amikor hosszabb ideig vagyok Márk közelében. Legalább másfél óra telt el bármiféle probléma nélkül. De sajnos amikor egyszer felnéztem, és megláttam a közeledő Flórát, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Márknak semmi sem tűnt fel, egészen addig, amíg a barátnője oda nem jött hozzánk, és egy hatalmas műmosoly keretében üdvözölt minket. Igyekeztem nem bunkónak tűnni, de azonnal felálltam.
- Azt hiszem, mi mennénk is. Dórinak még tanulnia kell - hárítottam, és egy határozott pillantást lövelltem a húgom felé, aki erre szintén felállt.
- Azért jól éreztem magam - nézett rám Márk, én pedig nem tudtam, hogy ennek most örüljek-e vagy sem. Mindenesetre motyogtam valami 'én is' félét, majd gyorsan elköszöntem és igyekeztem minél hamarabb a látótávolságukon kívülre kerülni.
- Miért jöttünk el? - kérdezte Dóri, amikor már nem hallhattak minket - és ki ez a lány?
- Ő Flóra, Márk barátnője - válaszoltam.
- Aha - nézett fel rám, de ez nem a szokásos 'aha' volt, hanem a 'szóóóval ezért van ez/az' aha - szóval nem bírod.
- Nem mondtam.
- De attól még utálhatod.
- Inkább maradjunk annál, hogy nem bírom. És lezártuk a témát. - Dóri még próbálkozott egy-két kérdéssel, de mindet hárítottam. Hihetetlen, hogy mire képes egy 8 éves fantáziája.
Amikor hazaértünk, anya szerencsére még nem volt sehol, így nem derült ki a kis 'akciónk'.

Mindig is utáltam a hétfőt, de ez a mai különösen borzalmas volt. És akkor még enyhén fogalmaztam.
Először is, reggel esett ez eső, ami miatt majdnem teljesen eláztam, mire a sulihoz értünk, esernyő ide vagy oda. Ezen kívül első két órában semmi különös nem történt. Második óra után Márk kivonult a teremből, míg én a helyemen maradtam Lillával. Körülbelül a szünet fele telhetett el, amikor elindultunk a büfébe, azonban az ajtón kilépve szembe találtam magam az elég dühösnek látszó Flórával. A folyosón senki sem volt, mindenki az udvaron tanyázott, a termünkben is minimális volt a létszám. Flóra megragadta a karomat,és behúzott a terembe, és becsapta maga után az ajtót. Ha szemmel ölni lehetne, már rég kinyírt volna.
- Komolyan úgy gondoltad, hogy sosem jövök rá? - kiabált, mire még az utolsó padban alvó Kristóf is felnézett. Szinte már előre tudtam, mi következik - Lefeküdtél a pasimmal! - sziszegte, és mire észbe kaptam, tenyere hatalmasat csattant az arcomon. Márk ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a terembe, nyomában az osztályfőnökkel, akiről fogalmam sincs, hogy pusztán véletlenül került-e ide, vagy a zaj miatt jött be. Mindkettőre elég nagy esély van.
Egy pillanatig megdöbbenve kaptam levegő után, majd gondolkodás nélkül ütöttem vissza.

2015. március 14., szombat

4. fejezet

Megtorpantam, mire Lilla is felnézett, és meglátta Márkot, amint valamit nagyon keres egy fekete hajú lány szájában. Hát, őszintén, nem erre számítottam. Lilla aggódva nézett rám, de valószínűleg nem talált rajtam semmit, ami okot adna erre, ugyanis nem voltam féltékeny. Igaz, egyáltalán nem számítottam arra, hogy két nappal később egy másik csajjal látom majd, de legyen. Megbeszéltük, hogy elfelejtjük, és nem akadhatok ki.
- Menjünk be most, vagy...
- Bemennek. Gyere, menjünk - ragadtam meg a karját. Igyekeztünk úgy haladni, hogy mögöttük maradjunk. Az aulába érve odajött hozzánk Norbi, akinek sürgősen szüksége volt egy angolházira. Amíg a táskámban kutattam az angolcuccom után, Lilla érdekes beszélgetésbe elegyedett Norbival.
- Ki ez a csaj Márkkal? Nem tűnik ismerősnek...új? - Hm, nem rossz próbálkozás.
- Tizedikes, és nem új, bár én sem láttam sokszor. Flórának hívják.
- Flóra - motyogtam az orrom alatt, még mindig a füzetet keresve.
- Márk barátnője - tette hozzá Norbi, abban a pillanatban, amikor megtaláltam a házit.
- A barátnője? - visszhangozta Lilla - Mióta?
- Két-három hete. Azt hittem, tudtok róla.
- Ööö, izé, még nem. De sietünk, szóval - próbáltam kinyögni valamit. Gyorsan odaadtam neki a füzetemet és elindultam az emeletre.
- Hanna, várj már! - sietett utánam Lilla, akit a nagy felindulásban magam mögött hagytam - nem azt mondtad, hogy nem érdekel a csaj? - kérdezte, amikor mellém ért.
- Felfogtad amit Norbi mondott, Lilla? - csattantam fel. - A barátnője! Legalább két hete! Tudtommal a mi kis akciónk még csak két napja volt.
- Au. - esett le Lillának is a tény, miszerint Márk megcsalta velem a barátnőjét - És most? Elmondod neki, hogy tudsz róla?
- Nem hiszem - fújtam ki a levegőt - nem akarok balhét. Remélhetőleg ez a csaj is csak egy pár hetes kaland, mint a többi. Nem igazán szeretném, ha 20 év múlva, egy szép karácsonyon kiderülne, hogy lefeküdtem a Flóra férjével, amikor jártak a gimiben.
Továbbindultunk a termünk felé. Reméltem, hogy a párocskánk azóta szétrebbent, és mindenki a saját osztályában van, de sajnos ez nem jött be. Ugyanis a termünk előtt álltak, kéz a kézben, Márk szemben velem, a csaj pedig nekem háttal. Az volt a tervem, hogy gyorsan bemegyek a terembe, de Márk meglátott, és azt hiszem, láthatta rajtam a dühöt, mert mondott valamit a lánynak, és elindult felém. A csaj értetlenkedve bámult rám, Lilla pedig behúzott a terembe.
- Hanna, beszélhetünk? - kérdezte Márk, de a barátnője még mindig ott állt az ajtóban.
- Nincs miről beszélnünk - indultam el, de elkapta a karomat, és kicsit távolabb húzott Flórácskától.
- Kérlek, hadd magyarázzam meg!
- Ezen nincs mit megmagyarázni, Márk! Ha barátnőd volt, mi a fenéért feküdtél le velem? Hm?
- Féltékeny vagy? - nézett rám meglepetten.
- Nem, egyáltalán nem vagyok az. De szerinted mégis hogy nézzek ennek a lánynak a szemébe, úgy, hogy tudom, én vagyok az, akivel megcsaltad?
- Sajnálom.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned. - Megfordultam, és bementem a terembe.
- Na mi volt? Innen tökéletesen láttalak titeket, de a szájról olvasás művészetét sajnos még nem sikerült elsajátítanom.
- Meg akarta magyarázni, de nem hagytam. Semmi lényeges.
- Ne már, Hanna. Szó szerint mit mondott? - Elmeséltem neki a kétperces csevejünket, de mire befejeztem, bejött a tanár és kezdődhetett a matek. Igen, elég nagy szívás a hetet egyből matekkal kezdeni.
A második óránk irodalom volt az osztályfőnökünkkel, Szilágyi Andreával.
- Nos, kedves 11/A! Mint tudjátok, pénteken tartjuk a szokásos Tavasz-napot. - Ja, igen, a Tavasz-nap. Fogalmam sincs, miért pont Tavasz-nap lett a neve, de ez egy megszokott rendezvény az iskolánkban. Minden évben, március végén tartunk egy napot, ahol különböző idióta feladatokat kell elvégeznünk. Abszolút értelmetlen tevékenység, az elmúlt két évben rosszabbnál rosszabb ötleteik voltak, ráadásul kötelező a részvétel.  - És az idei egy kicsit más lesz, mint a többi - Aha, persze, minden évben ezt mondják.
- Párokban lesztek, és egy rejtvényt kell majd megoldanotok. Reggel, a beszéd után minden pár kap egy-egy borítékot, benne a feladvánnyal. Ha megfejtettétek, benne lesz az utasítás, és tudjátok majd, mit kell tennetek. A leggyorsabb csapat lesz a győztes. A párokat pedig már beosztottam, pillanat, és előkeresem. - Csodálatos. Ez sem lesz jobb, mint a többi.
-Szóval - kezdte el sorolni a párokat - Molnár Lilla-Lőrincz Norbert. Budai Hanna-Alföldi Márk. - Hogy mi? Döbbenten néztem Márkra, aki épp ugyanebben a pillanatban fordította felém a fejét. Szinte azonnal elkaptam a pillantásom, és inkább a mellettem ülő Lillára néztem, aki elég feltűnően vigyorgott.
- Remélem Norbi miatt örülsz ennyire.
- Persze - felelte továbbra is vigyorogva.
A hét további része eseménytelenül telt. Igyekeztem elkerülni Flórát és Márkot, vagy épp a kettőt együtt.
Péntek reggel próbáltam fejfájást színlelni, de természetesen nem jött össze, így nem kerülhettem el ezt a csodálatos napot. Az igazgató szokásos szövegelése után megkaptuk a borítékokat, és pontosan fél kilenckor mindenki hozzáláthatott a feladathoz, ami, mondanom sem kell, óriási hülyeség volt. Az utolsó része okozott kisebb nehézséget, amikor is el kellett érnünk a plafonról csüngő madzagon lévő utolsó borítékot. Márknak majdnem sikerült leszednie, de nem érte el, ráadásul segédeszközt sem használhattunk.
- Várj, felemellek - szólt Márk, és a keze már a derekamon volt. Meglepően könnyen kerültem a magasba, és így már könnyen elértem a borítékot, amiből kiderült, hogy mi voltunk az elsők, így az osztályunk kapja a jutalom tortát. Na, végre valami értelmes dolog.
- Jó csapat vagyunk - mosolygott rám Márk olyan édesen, hogy muszáj volt nekem is elvigyorodnom. Amikor kiléptünk az ajtón, több pár is indult volna befelé, mire felmutatta a borítékot, jelezve, hogy késő. Csalódott sóhajokat hallattak, de aztán megérkeztek az osztálytársaink, akik kiabálva fogadták a jutalom hírét. Ezután megkaptuk az édességet, és miután 10 perc alatt elfogyott, indulhattunk haza.

2015. március 7., szombat

3. fejezet

 Sziasztok! A fejezetben lesz majd egy jelenet, ami kicsit furának tűnhet (sőt, az is :D) de a történet során magyarázatot kaptok majd rá. Jó olvasást :*

A hazaút szótlanul telt, amit igazából most nem is bántam. Elmerültem az éjszakai városban, és hiába próbáltam másra gondolni, mindig beugrottak képek Márkról. Inkább nem részletezem, hogy milyenek.
Hazaérve próbáltam észrevétlenül bemenni a szobámba, mert még csak véletlenül sem szerettem volna beszélni senkivel. De a tervem nem jött össze, ugyanis összefutottam Áronnal és Eszterrel, akik minden jel szerint a konyhába indultak.
- Sziasztok - köszöntem, és igyekeztem két lépéssel a szobámban teremni, de Eszter odajött hozzám, és megölelt. Furcsa, de az ikreknél sokkal inkább érzem azt, hogy hamarosan egy családhoz fogunk tartozni. Eszter gyakran jön át Dórihoz, és olyankor általában én figyelek rájuk. Talán emiatt érzem szorosabbnak a kapcsolatunkat, mint például Zsófival.
- Szia, cukorfalat - pusziltam meg a homlokát.
- Olyan illatod van, mint Márknak - közölte rám nézve. Te jó ég!
- Ööö...izé...szerintem csak úgy érzed. Nem voltam annyit Márk közelében, hogy olyan illatom legyen, mint neki - próbáltam kinyögni valami elfogadható választ erre az elég fura kijelentésre. Amikor felnéztem, Áron elég furcsa tekintettel nézett rám. Gyanakvóan? Igen, azt hiszem.
- Lehet - vonta meg a vállát a kislány - mindegy, nem fontos. Megyek, lefekszem.
- Jó éjszakát. Neked is, Áron.
- Hanna! - erre megtorpantam és visszafordultam.
- Igen? - Áron elindult felém, és alig pár lépésre tőlem megállt.
- Mi van Márk és közted?
- Semmi. Miért kérdezed? - Valójában tényleg semmi. Leszámítva a ma estét, de azt meg nem történtnek nyilvánítottuk, szóval nem számít. Hosszas hallgatás után azt hittem, nem hisz nekem, és újabb kérdéseket fontolgat, de legnagyobb meglepetésemre elnevette magát.
- Rendben. Ha te mondod....Menj aludni, késő van.
- Oké. Jó éjt! - Siettem be a szobámba.

Reggel, vagyis inkább délben, amikor felkeltem, két nem fogadott hívásom is volt, mindkettő Lillától, természetesen. Így gyorsan felöltöztem, és küldtem neki egy SMS-t, hogy jöjjön át. A konyhába menet összefutottam anyával és Dórival is.
- Jó reggelt - mondtam, és a hűtőhöz sétáltam.
- Szép napot - köszönt anya.
- Eszterék?
- Már rég elmentek, Márk jött értük.
- Márk itt volt? - akkora lendülettel fordultam meg, hogy leejtettem a kezemben tartott gabonapelyhes dobozt.
- Igen. Kértük, hogy maradjon még egy kicsit, de azt mondta, siet.
- Szerintem egy lánnyal találkozott - mosolygott Dóri.
- Miből gondolod? - próbáltam a lehető legsemlegesebb hangon megszólalni, és fogalmam sincs, miért esett ennyire nehezemre.
- Úgy nézett ki mint aki randira készül. És sietett is.
- Hm, tényleg ki volt öltözve, de ez nem jelenti azt, hogy egy lánnyal találkozott, kicsim - mondta anya - Milyen jó lenne, ha találna végre egy barátnőt, ugye, Hannus?
- Aha, persze - fintorogtam háttal állva nekik. Tíz másodpercen belül Lilla is megérkezett, így bevonultunk a szobámba.

- Kérsz? - kérdeztem, a gabonapelyhemre mutatva.
- Nem, köszi. A normális emberek már ebédeltek.
- Akkor valószínűleg éhes vagy - Lilla nem értékelte a poénomat, ami, valljuk be, tényleg elég gyengére sikeredett.
- Inkább térjünk a lényegre - ült le az ágyamra - Miért jár hozzátok Márk? Találkoztatok?
- A testvéreiért jött, édesem. És nem, nem találkoztunk. Most keltem.
- Kár. Pedig milyen romantikus jelenetet hozhattatok volna össze! Képzeld el, hogy egész éjszaka rád gondol, reggel pedig átjön, és elmondja, nagyon is sokat jelentett neki ami történt, meg persze hogy szeret, aztán csókolóztok, és...
- Nem láttál te mostanában túl sok szerelmes filmet? - szakítottam félbe.
- Nem, csak élénk a fantáziám - mosolygott - de komolyan, gondolj bele. Nem örülnél neki, ha kiderülne, hogy érez irántad valamit?
- Nem igazán - vontam meg a vállam - én sem érzek iránta semmit, szóval jó ez így úgy, ahogy van.

Hétfő reggel elég nehezen keltem, nem csak a fáradtság és a szokásos iskolaundor miatt, hanem mert ideges voltam. Tudtam, hogy egyszer úgyis találkoznom kell Márkkal, de akkor is  gyomorgörccsel indultam suliba. Lilla igyekezett megnyugtatni, mondanom sem kell, nem sok sikerrel. A sulihoz közeledve próbáltam magam felkészíteni a látványra, ami majd az osztályteremben vár. Csakhogy ez a látvány 10 másodperc múlva előttem volt, ugyanis a suli előtt ott állt Márk....egy lánnyal csókolózva.