7. fejezet

Márk elég későig maradt nálunk, így anya meghívta vacsorára. Először nem akarta elfogadni, de Áronnal addig győzködték, amíg bele nem ment. Nem beszéltem túl sokat a vacsora alatt, leginkább csak hallgattam, és turkáltam a tányéromon lévő ételt. Nem igazán érdekelt a beszélgetés, amíg Márk magánéletére nem terelődött a szó.
- És, Márk, hogy vagy a lányokkal? Van barátnőd? - kérdezte anya, én meg igyekeztem nem feltűnősködni.
- Nincs - felelte, és egy pillanatra rám nézett.
- Mi történt azzal a lánnyal? Hogy is hívták....Flóra? - kapcsolódott be Áron is.
- Szakítottunk - mondta Márk, én meg éreztem, hogy kezdek elvörösödni.
- Khm. Én befejeztem - mondtam, és felálltam az asztaltól, majd elindultam a tányérommal a konyhába.
- Azt hiszem, nekem is elég volt - pattant fel Márk, és utánam sietett. Egy szó nélkül vettem el az ő tányérját is, és a mosogatóba tettem. Egyikünk sem szólt semmit, visszamentünk az ebédlőbe.

Másnap irodalmon Takács (az irodalomtanár) közölte, hogy következő keddre egy projektet kell készítenünk Az ember tragédiájából, párokban. És mivel névsor szerint haladtunk, így természetesen megint kit kaptam párnak? Na vajon kit? Márkot, ki mást. Mivel egyikünk sem akar suli mellett foglalkozni ezzel, így megbeszéltük, hogy pénteken átjön hozzánk. Alig várom...

Hazaérve anya közölte, hogy pénteken mennek Debrecenbe az egyik barátnőjéhez. Hála Istennek nekem nem muszáj mennem, csak ha akarok. Természetesen eszem ágában sincs egy egész hétvégén keresztül jópofizni. A nőnek van egy velem egyidős lánya, de ki nem állhatom a csajt, szóval kerülöm a találkozást, ahogy csak lehet.
Délután nagyjából megtanultam mindent, aztán átmentem Lilláékhoz. Kivételesen csend volt, mert Gergő nem volt otthon, így nem veszekedtek.
- Nincs kedved sétálni menni? - kérdezte.
- Menjünk - mosolyogtam - végre meleg van - utálom a hideget, így mindig felüdülést jelent a tavasz.
- Emlékszel arra a fiúra, akivel múlthéten futottunk össze? - kérdezte Lilla.
- Azt a tekintet, amivel téged nézett, elég nehéz elfelejteni - nevettem. És tényleg így volt, pár napja a bevásárlóközpontban összefutottunk egy sráccal, többször is, és az egyik alkalommal elkérte Lilla számát.
- Randira hívott - bökte ki Lilla.
- Komolyan? - Ujjongtam.
- Aha - mosolygott - moziba megyünk pénteken.
- Ah! - horkantam fel, mert eszembe jutott a péntek.
- Most mi van? Nem örülsz?
- Persze, hogy örülök, Lilla, csak...reméltem, hogy Norbival átjöttök hozzánk pénteken, hogy együtt csináljuk a projektet. De örülök, hogy randid lesz - mondtam és a csípőmmel meglöktem őt.
- Sajnálom..de nem hiszem, hogy annyira rossz lesz a pénteked. Végülis Márkkal leszel - vigyorgott.
- Épp ez a baj. Anyáék nem lesznek itthon, szóval teljesen egyedül leszünk. Órákon keresztül, és....
- És te félsz, hogy nem tudod visszafogni magad, és lesmárolod - fejezte be helyettem Lilla, bár egyáltalán nem ezt akartam mondani.
- Mi? Nem! Vagyis..nem tudom, oké? Csak utálok kettesben lenni vele. Kínos.
- Aha - mosolygott.
- Szerintem fejezzük be ezt a beszélgetést. Beszéljünk inkább.......a fiúdról.
- Nem a fiúm.
- De az lesz - vigyorogtam rá. Még sétáltunk egy kicsit, majd hazamentünk.