6. fejezet

Lilla felszisszent, Flóra pedig meghökkenve kapott az arcához, amin egy hatalmas piros folt éktelenkedett.
- Mi a fene folyik itt? - lépett be az ofő Márk mögött, aki csak állt az ajtóban, és engem figyelt.
- Megütött! - vágta rá Flóra nyivákolva.
- Mi? Te kezdted!- kontráztam azonnal, mert olyan nincs, hogy ő megússza. Két másodperccel később kiderült, hogy mégis.
- Hanna, azonnal az igazgatóhoz! Alföldi, te is! - Ötletem sem volt, mi köze ehhez Márknak (mármint annyi információ alapján, amit ofő tud), de hamar összeállt a kép, hogyan is kerültek ők a terembe. Márknak volt egy elintézetlen ügye, és épp az igazgatóiba siettek, amikor meghallották Flóra kiabálását.
- És Flóra? - kérdeztem, immár a folyosón.
- Vele később beszélgetek el - érkezett a nem túl kielégítő válasz - várjatok itt - mondta, és bement az irodába.
- Hogy a fenében jött rá? - szegeztem a kérdést Márknak, de az arcából semmit sem lehetett kiolvasni.
- Norbival beszélgettünk rólad, amikor....
- Ti rólam beszéltetek? - vágtam a szavába.
- Nem. Vagyis igen. Először Lilláról volt szó, majd áttértünk rád, de ez lényegtelen. Szóval beszélgettünk, és meghallotta, amikor Norbi kérdezi, hogy beszéltünk-e mióta lefeküdtünk.
- Téged is megütött? - kérdeztem, csak hogy valamivel betöltsem a csendet.
- Nem - mosolyodott el halványan - azonnal hozzád rohant. Sajnálom - halványan rámosolyogtam - Nagyon fáj? - simította meg az arcomat, mire megborzongtam.
- Nem - hajtottam le a fejem, és a következő pillanatban már mehettünk is az igazgatóhoz, aki volt olyan kedves, és két teljes percet szánt ránk. Gyorsan közölte, hogy délután bent kell maradnunk segíteni valami pakolásnál, és ránk parancsolt, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Fogadni mertem volna, fogalma sincs, mit is csináltunk pontosan, maximum az ofő által ledarált változatot ismerte. Mindenesetre lőttek a délutáni terveimnek.

Utolsó óra után Márkkal az igazgatóhoz mentünk, hogy megtudjuk, pontosan mit is kell csinálnunk.
- Van pár doboz a szertárban, azokat hozzátok fel ide - mondta Kata, aki  egyfajta 'ügyintéző' volt a suliban.
- Oké - mondta Márk, majd elindult, én pedig követtem. Megpróbáltam felemelni egy dobozt, ami sokkal nehezebb volt, mint vártam, mire odajött hozzám.
- Majd én. Te vidd ezt - adott a kezembe egy kisebbet, ami sokkal könnyebb volt, ő pedig meglepően könnyedén felemelte a másikat. Csendben pakoltunk, egészen addig, amíg le nem telt az egy óra, amit dolgoznunk kellett.
- Hazaviszlek - jött mellém Márk.
- Nem kell, köszi. Felesleges kitérő lenne - válaszoltam, mert egyrészt tényleg nem akartam, hogy miattam kerüljön, másrészt eszem ágában sincs autókázni vele.
- Tökmindegy, amúgy is hozzátok megyek. Beszélnem kell Áronnal - erre már tényleg nem mondhattam, hogy nem megyek, így beszálltam az autójába.
Egész úton az ablakon bámultam kifelé, és hatalmas szerencse, hogy nem lakunk messze a sulitól. Amikor hazaértünk, már mindenki otthon volt.
- Történt valami? Miért jöttél ilyen későn? Ó, szia Márk - köszönt anya kissé meglepődve, amikor megláttam mögöttem a fiút.
- Szia - köszönt Márk, és adott neki két puszit - Áron itthon van?
- Igen, a dolgozóban van. Nyugodtan menj be hozzá.
- Köszönöm - mondta, majd Dórit is üdvözölte, és bement a szobába.
- Szóval hol is voltatok? - esett nekem anya.
- Ööö, csak bent kellett maradnunk suli után, hogy segítsünk pakolni - mondtam gyorsan, és még csak véletlenül sem akartam közölni a részleteket.
- Értem - ennyi volt a reakciója, és visszament a konyhába. Elindultam a szobám felé, de a dolgozó előtt megtorpantam, ugyanis hangok szűrődtek ki a szobából.
- Nagyon kell vigyáznod, Márk! - hallottam Áron hangját - Tudod nagyon jól, hogy...
- Igen, tudom, nem kell százszor elismételni - vágott a szavába unott hangon Márk - csak hazahoztam. Ebben mi olyan nagy dolog? Inkább örülnöd kellene, hogy próbálok jóban lenni vele.
- Miért hallgatózol? - ijedtemben majdnem felsikítottam, de szerencsére sikerült időben a szám elé kapnom a kezem. Dóri állt mögöttem.
- Én nem hallgatózom - dadogtam - csak elejtettem valamit - feleltem, és úgy tettem, mintha keresnék valamit.
- Akkor jó - mosolygott rám Dóri, majd bement a szobájába.
Hiába próbáltam kiszűrni, hogy miről beszélnek, már nem hallottam semmit. De tudom, hogy rólam volt szó...vajon Áron mire akart kilyukadni? Hogy Márk tartsa távol magát tőlem? De miért?