5. fejezet

Hazaérve csak Dórit találtam otthon, mert, mint kiderült, anya vásárolni ment Áronnal.
- Szia - adtam egy puszit a fejére - mit csinálsz?
- Házit - eresztett el egy hatalmas sóhajt, amiből azonnal tudtam, hogy bármit csinálna szívesebben, mint ezt.
- Van kedved fagyizni? - jutott hirtelen eszembe.
- Van - mosolyodott el - de anya ki fog akadni, ha megtudja. Szerinte túl hideg van hozzá.
- De anya most nincs itthon. És egyébként is, meleg van. Na, gyere.
Általában nem szoktam olyan dolgokra biztatni Dórit, ami anyának nem tetszik, de néha tehetünk kivételt. A házunktól nem messze van egy fagyizó, így miután választottunk, le is ültünk egy háromszemélyes asztalhoz, egymással szembe. Imádom ezt a helyet, tökéletes rálátás nyílik a Dunára. Még csak 1-2 perce ücsörögtünk ott, amikor megláttam egy ismerős alakot.
- Sziasztok - mosolygott ránk.
- Szia - köszöntünk vissza - Leülsz? - kérdeztem, bár csak szimpla udvariasságból, ugyanis semmire sem vágytam kevésbe, mint hármasban ücsörögni vele és a húgommal.
- Ha nem gond...
- Nem - vágta rá azonnal Dóri, így Márk helyet is foglalt a harmadik széken
- Vársz valakit? - kérdeztem, mert szinte biztos voltam benne, hogy a barátnőjével találkozik.
- Nem - nézett rám mosolyogva, és kanalazni kezdte a fagyiját.
Először kicsit kellemetlen volt a beszélgetés, legalábbis számomra, de később igyekeztem bekapcsolódni, és végül teljesen feloldódtam, mint általában, amikor hosszabb ideig vagyok Márk közelében. Legalább másfél óra telt el bármiféle probléma nélkül. De sajnos amikor egyszer felnéztem, és megláttam a közeledő Flórát, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Márknak semmi sem tűnt fel, egészen addig, amíg a barátnője oda nem jött hozzánk, és egy hatalmas műmosoly keretében üdvözölt minket. Igyekeztem nem bunkónak tűnni, de azonnal felálltam.
- Azt hiszem, mi mennénk is. Dórinak még tanulnia kell - hárítottam, és egy határozott pillantást lövelltem a húgom felé, aki erre szintén felállt.
- Azért jól éreztem magam - nézett rám Márk, én pedig nem tudtam, hogy ennek most örüljek-e vagy sem. Mindenesetre motyogtam valami 'én is' félét, majd gyorsan elköszöntem és igyekeztem minél hamarabb a látótávolságukon kívülre kerülni.
- Miért jöttünk el? - kérdezte Dóri, amikor már nem hallhattak minket - és ki ez a lány?
- Ő Flóra, Márk barátnője - válaszoltam.
- Aha - nézett fel rám, de ez nem a szokásos 'aha' volt, hanem a 'szóóóval ezért van ez/az' aha - szóval nem bírod.
- Nem mondtam.
- De attól még utálhatod.
- Inkább maradjunk annál, hogy nem bírom. És lezártuk a témát. - Dóri még próbálkozott egy-két kérdéssel, de mindet hárítottam. Hihetetlen, hogy mire képes egy 8 éves fantáziája.
Amikor hazaértünk, anya szerencsére még nem volt sehol, így nem derült ki a kis 'akciónk'.

Mindig is utáltam a hétfőt, de ez a mai különösen borzalmas volt. És akkor még enyhén fogalmaztam.
Először is, reggel esett ez eső, ami miatt majdnem teljesen eláztam, mire a sulihoz értünk, esernyő ide vagy oda. Ezen kívül első két órában semmi különös nem történt. Második óra után Márk kivonult a teremből, míg én a helyemen maradtam Lillával. Körülbelül a szünet fele telhetett el, amikor elindultunk a büfébe, azonban az ajtón kilépve szembe találtam magam az elég dühösnek látszó Flórával. A folyosón senki sem volt, mindenki az udvaron tanyázott, a termünkben is minimális volt a létszám. Flóra megragadta a karomat,és behúzott a terembe, és becsapta maga után az ajtót. Ha szemmel ölni lehetne, már rég kinyírt volna.
- Komolyan úgy gondoltad, hogy sosem jövök rá? - kiabált, mire még az utolsó padban alvó Kristóf is felnézett. Szinte már előre tudtam, mi következik - Lefeküdtél a pasimmal! - sziszegte, és mire észbe kaptam, tenyere hatalmasat csattant az arcomon. Márk ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a terembe, nyomában az osztályfőnökkel, akiről fogalmam sincs, hogy pusztán véletlenül került-e ide, vagy a zaj miatt jött be. Mindkettőre elég nagy esély van.
Egy pillanatig megdöbbenve kaptam levegő után, majd gondolkodás nélkül ütöttem vissza.