8. fejezet

Szerdán és csütörtökön semmi lényeges nem történt, Flórát egyszer sem láttam, amit egyáltalán nem bántam. Gondolom Márkot sem akarja látni többé, így az osztályunk környékén sem járt. És az a legrosszabb, hogy tisztában vagyok vele, miattam ment tönkre a kapcsolatuk, még sincs egy fikarcnyi bűntudatom sem.
- Mehetünk? - kérdezte Márk pénteken utolsó óra után.
- Aha, egy perc - mondtam, majd elbúcsúztam Lillától, és beszálltam az autójába. Minél hamarabb elkezdjük a tanulást, annál hamarabb szabadulhatok tőle, így már most hozzánk megyünk.
- Sziasztok - köszönt anya, amikor hazaértünk. Gyors ebéd, és már a szobámban is voltunk, ötletek nélkül.
- Szóval. Először is fel kell sorolnunk a színeket...-kezdtem, amikor anya szólt.
- Igen? - mentem ki a szobámból.
- Indulunk. Holnap délután jövünk. - Adott puszit a fejemre.
- Ilyen hamar? Nem úgy volt, hogy csak vasárnap?
- Igen, de közbe jött nekik valami vasárnapra. És egyébként is, szombatra programunk van.
- Programunk? Mi?
- Hamarosan megtudod - mosolygott rám. Közben Dóri és Áron is elkészültek, így tőlük is elbúcsúztam.
- Szia, Márk - köszönt anya, amikor megláttam mögöttem a fiút.
- Sziasztok - mondta, és megállt mögöttem. Szorosan mögöttem.
Miután anyuék elmentek, nekiláttunk a feladatnak. Délután fél hatra kiszívott aggyal ültünk az ágyamon, körülöttünk a laptopom, nyitott irodalomkönyv, valamint az Ember tragédiája.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem, miután harmadjára is megkordult a gyomrom.
- De, egy kicsit - válaszolta. Lefogadom, hogy legalább olyan éhes volt, mint én.
- Csinálok valami kaját - mondtam, és felálltam - mit kérsz?
- Amit te - állt fel ő is - segítek.
Szótlanul mentünk ki a konyhába. Megálltam a hűtő előtt, és igyekeztem valami normálisat találni, amit el is tudok készíteni,
- Mit szólsz a hotdoghoz?
- Tökéletes - felete halvány mosollyal.
Előhalásztam egy lábast, megtöltöttem vízzel, és a tűzhelyhez léptem. Márk közvetlenül mellém állt, fel kellett emelnem a fejém, hogy lássam az arcát.
- Mit segítsek? - kérdezte.
- Van pár kifli a spájzban. Idehozhatod őket - néztem rá. Pillantásom akartlanul is a szájára tévedt. Talán Lillának mégis igaza van a csókolózással kapcsolatos vágyamat illetően.
20 perccel és pár hot-doggal később a mosogatóba tettem a tányérokat. Amikor megfordultam, Márkkal találtam szemben magam. Pár pillanatig csak figyeltük egymást, majd közelebb hajolt, és vadul megcsókolt. Egyik keze a derekamon pihent, míg a másikkal a hajamba túrt. Én átkaroltam a nyakát, és még közelebb húztam magamhoz. A csók...leírhatatlan volt. Ugyanazt a vágyat éreztem az érintésében, ami bennem is volt.
Márk keze elindult lefelé, és a fenekemen keresztül a combomra tette mindkét kezét, majd felemelt, és a konyhapultra tett. Ő a lábaim közé lépett, és úgy folytattuk a csókolózást. Tippem sincs, mennyi idő telhetett el, amikor felemelte a lábaimat, és a dereka köré kulcsolta. Lassan elindultunk a szobám felé, és csodával határos módon mindenféle baleset nélkül sikerült bejutnunk. Leültetett az ágyam közepére, majd rám mászott. Egyre lejjebb haladt, a nyakamat kezdte csókolgatni, keze pedig a pólóm alá tévedt. Eközben én sem voltam tétlen, lehúztam róla a pólóját és a földre dobtam. Amikor az én pólóm is lekerült, a fejemben megszólalt a vészcsengő, hogy nem kellene mégegyszer ugyanazt a hibát elkövetnem, de hiába akartam eltolni magamtól, a kezem nem engedelmeskedett, így tovább csókolóztunk.
Hirtelen valami zaj csapta meg a fülemet, és beletelt pár másodpercbe, mire rájöttem, hogy a telefonom az. Márk lassan leszállt rólam, én pedig a pólómért nyúltam. Gyorsan magamra kaptam, és felvettem a telefonom.
- Igen? - szóltam bele, és próbáltam nem zihálni.
- Minden oké, Hanna? - szólt bele anya, kicsit aggódó hangon.
- Persze, csak fáradt vagyok - feleltem - baj van?
- Nem, csak tudni akartam, rendben vagy-e.
- Igen, jól vagyok - mondtam, és Márk felé néztem, aki felöltözve ült az ágyamon, háttal nekem - csak fárasztó a házi.
- Értem. Akkor hagylak tanulni, kicsim. Holnap találkozunk.
- Szia - köszöntem el gyorsan.
Márk felállt, és odajött hozzám.
- Én...bocs, elvesztettem a fejem.
- Nem kell bocsánatot kérned. Az én hibám is.
- Akkor....jobb ha megyek. Már majdnem kész vagyunk, szóval...
- Hagyd csak, befejezem - vágtam a szavába.
- Biztos?
- Biztos.
Kikísértem, és amint bezártam mögötte az ajtót, egy elég fura érzés költözött belém. Miért veszítem el ennyire a fejem, ha megcsókol? Biztos vagyok benne, hogy ha anya nem hív, akkor megint lefekszem vele.