11. fejezet

Sziasztok! Itt is az új rész :) Most hamarabb hoztam, mert nem vagyok benne biztos, hogy holnap vagy szombaton lesz rá időm. Remélem tetszik :* A következő fejezet pénteken jön. Jó olvasást!

Ui.: Akik még nem iratkoztak fel, vagy még nem csatlakoztak a Facebook-csoportba, azok tegyék meg most :)

*Márk szemszöge*

Ez nem történhet meg...Flórának teljesen elment az esze.
- Márk, mi a fenét csináltatok? - Áron úgy rohant oda hozzám, mint egy őrült.
- Kérdezd őt - intettem a fejemmel Flóra felé.
- Mégis mi a fenét gondoltál? - esett neki apám - Tudod, hogy Hanna kinek a lánya? Van fogalmad róla mi történik, ha átváltoztattad?
- Nem, Gábor, fogalmam sincs, és nem is érdekel. Remélem sikerült elég mérget juttatom a szervezetébe ahhoz, hogy ne élje túl az átváltozást - és ezzel Flóra kirohant a lakásból.
- Tennünk kell valamit - emelem fel Hannát, és a szobámba megyünk.

*Hanna szemszöge*

Amikor magamhoz tértem, a  halántékomban tompa lüktetést éreztem, és nem tudtam kinyitni a szemem. Halvány emlékeim voltak arról, hogy mi történt, de nem emlékeztem pontosan. Nehezen sikerült kinyitnom a szemem. Márk szobájában voltam, ő pedig a lábamnál ült, könyökeit a combjára támasztotta, és a tenyereivel eltakarta az arcát.
- Márk? - szólaltam meg - Mi történt? - megpróbálkoztam a felüléssel is, de nem igazán ment.
- Jól vagy? - állt fel azonnal, és közelebb jött.
- Ja, azt hiszem. De...egészen pontosan mi is történt?
- Ezt majd később elmagyarázom. Most szólok Áronnak.
 - Várj - emeltem fel a fejem, amennyire csak tudtam.
- Mindjárt jövök - mondta, majd kiment a szobából. Lassan kezdtek visszatérni az emlékképek. Flóra, és a karmai, aztán a szédülés...azok a karmok nem emberiek voltak, ez egészen biztos.
Soha nem hittem a természetfeletti lényekben, de az 100%, hogy amit láttam, nem emberi volt.

Márk rekordgyorsasággal tért vissza, nyomában Áronnal, akinél...akinél injekciós cuccok voltak, és egy tasak. Nem nehéz kitalálni, hogy nekem szánják őket.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Áron, és odasétált mellém.
- Csodásan. De ez mire kell? - böktem a kezében tartott dolgokra.
- Vért fogunk venni tőled. Márk majd mindent elmagyaráz, de most az a legfontosabb, hogy ezzel minél hamarabb készen legyünk.
- Mi? - ültem fel - Megőrültetek? Mire kell nektek a vérem?
- Nyugodj meg - ült le mellém Márk - Mindent elmagyarázok, de ezen minél előbb túl kell esnünk. Az életed forog kockán - ez az utolsó mondat elég volt arra, hogy befogjam a szám, és tegyem, amit mondanak. Amikor végeztünk, Áron felállt, és Márkhoz lépett.
- Ezt elviszem Rékának, hogy vizsgálja meg. Ha bármilyen jelet látsz, azonnal szólj.
- Rendben - mondta Márk, és becsukta utána az ajtót. Fogott egy széket, az ágy mellé tette, és leült rá - Szóval - sóhajtott egyet - tudom, hogy millió kérdésed van az elmúlt két órával kapcsolatban, de kérlek, hallgass végig. Tudom, hogy ami mondok, lehetetlennek tűnik majd, de nem az. Hallottál már a luxenekről?
- A luxenekről? - visszhangoztam - A földönkívüliekről Jennifer L. Armentrout könyvéből?
- Fogalmam sincs, ki az, de a luxenek nem földönkívüliek. Van róluk pár legenda, de ettől függetlenül alig néhányan hallottak már rólunk. Igazából valószínűleg ennek köszönhető, hogy az emberiség 95%-ának fogalma sincs arról, hogy létezünk.
- Léteztek? Ez azt jelenti, hogy...
- Hogy luxen vagyok - fejezte be helyettem a mondatot Márk, én pedig a döbbenettől nem tudtam mozdulni. Egyszerűen...ilyen csak a filmekben vagy a könyvekben létezik. Nincsenek természetfeletti lények, sem vámpírok, sem vérfarkasok, de még luxenek sem. Ők csak Jennifer L. Armentrout fantáziájának a szüleményei.
- Nem hiszek neked.
- Nem? Akkor nézz a karodra - megtettem, és igen, még mindig ott volt a karcolás halvány nyoma.
- Miért gyógyult be ilyen hamar? - simítottam végig a sebeken.
- Mert meggyógyítottalak. Ez is egy luxen-képesség.
- Márk, ez..
- Mondtam, hogy hallgass végig! - szakított félbe - Szóval. Ott tartottam, hogy az emberek előbb hisznek a vámpírok vagy a vérfarkasok létezésének, mint a luxenekének. De igazából nincsenek se vámpírok, se vérfarkasok. Csak mi. Igazából jobb is, mert ezerszer jobb képességeink vannak - mosolyodott el halványan.
- Például?
Márk lassan felemelte a tenyerét. Először egy apró szikra pattant, majd Márk tenyere olyan fényesen kezdett el világítani, hogy majdnem el kellett fordítanom a fejemet.
- Most már hiszel nekem?
- Muszáj lesz - sóhajtottam, bár igazából még nem fogtam fel a dolgot. Kicsit úgy éreztem, mintha álmodnék - Mit tudsz még?
- Vannak érzékszerveink, amik jobban működnek az emberekénél, ez luxenenként változó. Gyógyíthatunk embereket, de csak bizonyos mértékig. Ha túl nagy hatás éri az embert, az....következményekkel járhat. Akárcsak az, ha megkarmolunk valakit - felemelte a jobb kezét, és a körmei ugyanúgy elvastagodtak, akárcsak Flórának - Mérget tartalmaz.
- Várj. Ez azt jelenti, hogy Flóra mérget juttatott a szervezetembe?
- Igen. És ha sikerült elérnie a célját, akkor..te is átváltozol.
- Tessék? - döbbentem le - Most ugye csak viccelsz?
- Bárcsak viccelnék - rázta meg a fejét - Áronnak ezért kellett a véred. Ha elkezdődött az átváltozás, akkor a DNS-ed is megváltozott, ami a vérvizsgálattal kimutatható.
- Mennyi rá az esély, hogy átváltozom?
- Igazából hatalmas. 80%.
- 80%? Ez...én..de...mi lesz ha átváltozom?
- Áron és én mindent megteszünk, hogy ez ne történjen meg. De ha mégis...ebbe jobb, ha nem megyünk bele.
Csend telepedett ránk, amikor eszembe jutott még valami.
- Áron is....luxen?
- Igen, ő is, ahogy anyám és apám is, vagyis az egész családom.
- Anya tud róla? - Márk egy kicsit elhallgatott, mielőtt válaszolt volna.
- Nem tudom. Lehetséges. - És ebben a pillanatban kinyílt a szoba ajtaja, és Áron lépett be rajta, kezében egy borítékkal.
- Megvan az eredmény - adta oda Márknak a borítékot.
- Ha negatív, akkor tovább élheted az életed úgy, ahogyan eddig is. De ha pozitív...akkor már semmi sem lesz ugyanolyan. - Ezzel egyetlen mozdulattal feltépte a borítékot.