10. fejezet

Néhány másodpercig hezitáltam, aztán kicsit közelebb húzódtam hozzá, várva a reakcióját. Pillanatokkal később egyszerre estünk egymásnak. Bár ha jobban belegondolok, erre nem mondhatjuk azt, hogy egymásnak estünk, hiszen az eddigiekkel ellentétben Márk most gyengéden csókolt meg.
Aztán egyre szenvedélyesebbé vált, én pedig lassan a hajába túrtam. Végül eltoltam magamtól, és a szemébe néztem.
- Jó kis figyelemelterelés - mondtam.
- De azért élvezted - vigyorodott el.
- Idióta - forgattam a szemem - szóval, kit kerülünk?
- Senkit - vonta meg a vállát.
- Persze, majd el is hiszem. Szóval? Azok után, hogy konkrétan a számban próbáltad elrejteni magad, megérdemlem, hogy legalább azzal tisztában legyek, ki az, akivel ennyire nem akarsz összefutni.
- Oké - sóhajtott fel - van....egy ismerősöm. Igazából semmi fontos..csak most nem volt kedvem beszélni vele. És ha ő egyszer elkezd csevegni...idefagytunk volna. Nem fázol? - hazudik. Túl gyorsan váltott témát.
- Nem, nem fázom. Viszont indulhatunk vissza, mert még a végén itt hagynak bennünket- indultam el, és úgy tettem, mintha bevettem volna a rizsáját a kamu ismerősről.

Amint visszaértünk, indultunk haza, mert Gábornak és Áronnak sürgős dolga akadt. Majdnem hangosan felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, mert alig vártam, hogy végre hazamenjek és lefeküdjek.

Vasárnap reggel hozzám képest hajnalban keltem, ugyanis már 9-kor ébren voltam. Úgy terveztem, hogy reggeli után visszafekszem az ágyba, és sorozatot nézek. Persze ez nem jött össze, ugyanis Áron közölte, hogy átmegy Márkékhoz, és nekem is mennem kell.
- Nekem? Miért?
- Márk annyit mondott, hogy vidd az irodalomcuccod és a pendriveot, amin a dolgozatotok van. Többet nem tudok.
Igazából nem értem, miért akar még mindig a projekttel foglalkozni, hiszen megmondtam, hogy már megcsináltam. Ennek ellenére egy hatalmas sóhajjal felálltam és bementem, hogy elkészüljek. Pontban 10-kor Márkék ajtaja előtt álltunk.
- Sziasztok - nyitott ajtót Gábor - Hanna, Márk a szobájában vár. Mi elmegyünk Áronnal, de hamarosan visszajövünk.
- Rendben - mondtam, és elindultam Márkhoz. Épp az ágyán ült, ölében a laptopjával.
- Szia - dobtam le a táskám a fotelba.
- Cső - köszönt, és abbahagyta, amit csinált- tudom, hogy azt mondtad kész vagy, de gondoltam azért segítek, ha kell még.
- Már csak nyomtatnom kell. Szóval majdnem kész.
- Oké, azt elintézhetjük itt is - állt fel.
Az apja irodájába mentünk le, mert csak ott tudunk nyomtatni. Azonban legnagyobb szerencsétlenségünkre a nyomtató bedöglött, és Márk próbálta kitalálni, hogy mi lehet a probléma, egyelőre sikertelenül.
- Talán a...- nem tudtam elmondani a véleményem, ugyanis a csengő félbeszakított - Hagyd csak, kinyitom.
- Köszi - mondta Márk felém se nézve.

Nem tudom mire számítottam, kit találok majd az ajtóban, de erre nem számítottam, az tuti.
- Ööö, szia - mondtam.
- Hali - lépett be a házba, és végigmért - Márk?
- Itt vagyok - jött ki Márk, de azt hiszem, ő sem számított Flórára - Mit keresel itt?
- Igazából hozzád jöttem. Beszélnünk kellene.
- Nincs miről. Jobb lenne, ha elmennél.
- Ugyan már - lépett beljebb- dumálhatnánk. Hármasban.
- Hármasban? - visszhangoztam, mert nem hittem a fülemnek.
- Ja, miért ne. Márk, hoznál egy kis vizet? Megszomjaztam az úton.
- Pillanat - mondta, és magunkra hagyott minket. Csodás.
- Nagyon jól figyelj rám - lépett közelebb hozzám Flóra - Ő az enyém. Az volt, és az is marad, akárhogy is próbálkozol.
- Mi? Én nem...
- Nem kell a duma arról, hogy te semmit nem akarsz tőle, és hasonlók - egyre közelített hozzám - egy hülye ribanc vagy, akit móresre kellene tanítani. Tudod mit? Majd én megteszem - mondta egyenesen az arcomba bámulva.
Minden olyan gyorsan történt....a döbbenettől alig tudtam mozdulni, így csigalassúsággal kezdtem hátrálni, de már késő volt. Flóra felemelte a jobb kezét, a körmei természetellenesen vastagok és nagyok voltak. Olyan volt...mintha karmai lennének. Egyetlen gyors mozdulattal a karomba vájt, felszakítva a bőrömet. Fájdalom hasított a karomba, és valami különös kábultság lett úrrá rajtam, és összeestem. Márk visszatért a konyhából, és hallottam, ahogy elejti a poharat, ami a padlóra érve apró darabokra törik.
- Mi a franc történt? - rohant oda hozzám, letérdelt, és felemelte a sebesült karomat. - A kurva életbe, Flóra! Mit képzeltél? Elment az eszed? - Márk ordított, és a hangjában egyszerre volt düh és kétségbeesés is.
A szemhéjam lassan lecsukódott, de hallottam, ahogy nyílik az ajtó, és Áron azt kérdezi, mi történt.
- Nem változhat át - szólt kétségbeesetten Márk.
Ez volt az utolsó dolog, amit hallottam, mielőtt elnyelt volna a sötétség.