12. fejezet

Sziasztok! Először is, lezárult a szavazás. 23-an szavaztatok, amin nagyon meglepődtem, mert nem hittem volna, hogy ennyi olvasója van a blognak :) Köszönöm <3 17 olvasó szerint Hanna átváltozott, hatan viszont arra szavaztatok, hogy nem. Kinek van igaza? A fejezetből kiderül ;)


Márk pár másodpercig hallgatott, majd kitéptem a kezéből a papírt, mert nem bírtam a feszültséget.
- Negatív - mondta, még mielőtt elolvashattam volna. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, de nem én voltam az egyetlen a szobában.
- Beszélhetnék egy kicsit Áronnal? - néztem Márkra, aki rögtön értette a célzást.
- Persze - állt fel, és kiment a szobából.
- Anya tudja? - kérdeztem dühösen.
- Igen - nézett rám Áron, és leült a székre, amin az előbb Márk volt - mindenről tud.
- És..nekünk miért nem mondtátok el? Nincs jogunk megtudni, hogy kivel élünk együtt? Hogy ki szeretne az apánk lenni? - kiabálni akartam, de nem ment.
- El akartuk mondani, de nem most. Dóri még nagyon kicsi, az sem biztos, hogy értené...
- Ha neki nem - vágtam a szavába - legalább nekem elmondhattátok volna! De hagyjuk, nem akarok beszélni erről. Anyával sem. Elmondhatod neki, mi történt, de többé egy szót sem akarok hallani a ma délutánról - feleltem, és felálltam. Vagyis csak megpróbáltam.
- Mit csinálsz? - kapta el a karom, mert majdnem elestem.
- Hazamegyek - válaszoltam, és sikerült megtartanom az egyensúlyomat.
- Hazamegyünk. Ne gondold, hogy hagylak egyedül elmenni.
- Nincs szükségem díszkíséretre - rántottam el a karom - egyedül is haza tudok menni.
- Ugyanabban a házban élünk, és mára már mindent elintéztem Gáborral. És egyébként is, nem engednélek el egyedül. - Válaszként csak a szememet forgattam, és kimentem a szobából.

***

Hazaérve senkit sem találtunk otthon, mert anya elvitte Dórit az egyik osztálytársához. Lassan elindultam a szobám felé, mert alig vártam, hogy lefeküdjek, de Áron utánam szólt.
- Holnap itthon maradsz. A luxen-méreg nagyon erős, és még gyenge vagy. Menj, feküdj le, és ne nagyon csinálj semmi megerőltetőt, mert pihenned kell.
- Rendben - mondtam, és folytattam az utam a kuckóm felé.
Körülbelül fél óra unalom után áthívtam Lillát. Minden vágyam az volt, hogy elmeséljem mindazt, ami ma velem történt, de úgy döntöttem, jobb, ha nem tudja, legalábbis egyelőre nem. Így előálltam egy mesével arról, hogy hánytam, és fáj a fejem, amiből természetesen egyik sem igaz.
- Hánytál? Kitől kaptad el? Az osztályban mindenki makkegészséges, ahogy itthon is. Voltál orvosnál?
- Nem, miért mentem volna? Ennyibe még senki sem halt bele - Lilla hümmögött egyet, de nem szólt semmit.
- Mi az?
- Semmi.
- Lilla, nem vagyok könyörgős kedvemben.
- Majd elmondom, nyugi. - mosolygott rám.
- Adriánnal kapcsolatos? - vigyorogtam rá.
- Nem - nevette el magát.
Lilla csak késő délután ment haza. Miután anyáék hazajöttek, hiába ellenkeztem korábban, nem kerülhettem el a beszélgetést anyával. Így amikor Dóri elaludt, édes hármasban ültünk a konyhaasztalnál.
- Mindent tudok - néztem anyára.
- Mármint miről?
- A luxenekről - válaszolt helyettem Áron. Anya teljesen ledermedt, és amint magához tért a sokkból, azonnal felpattant.
- Mi az, hogy mindent tudsz? Ki mondta el neked? - A tekintete össze-vissza járt köztem és Áron között.
- Egy luxen lány, Flóra megmarta Hannát, balesetből - erre odakaptam a fejem, és már nyitottam a számat, hogy ellenkezzek, de rájöttem, hogy sokkal jobban járok ezzel a verzióval, mert ha az igazat mondanám, akkor az is kiderülne, hogy lefeküdtem Márkkal. Anya arca teljesen elfehéredett, és visszahuppant a székére.
- Ez...ugye nem?
- Nem - mondta Áron - nem változott át. - Anya egy hatalmasat sóhajtott.
- Hála az égnek. - kapott a szívéhez.
- Miért nem mondtátok el? Jogom lett volna tudni.
- Igen, tudom, Hanna, de úgy gondoltuk, várunk még. Nem tudtuk, mit szólnátok hozzá.
- Így inkább úgy kellett megtudnom, hogy én is majdnem azzá váltam. Tudnom kellett volna. Decemberben 18 leszek, nem vagyok már kislány, megértettem volna. Most is értem, csak...rosszul esik, hogy nem bíztatok bennem eléggé ahhoz, hogy ezt elmondjátok nekem.
- Sajnálom - nézett rám anya, amikor felálltam.
- Én is. - mondtam, mire anya is felállt. - De nem haragszom, vagy ilyesmi. Csak..nem így kellett volna megtudnom.
- Tudom - ölelt meg anya.