6. fejezet

Lilla felszisszent, Flóra pedig meghökkenve kapott az arcához, amin egy hatalmas piros folt éktelenkedett.
- Mi a fene folyik itt? - lépett be az ofő Márk mögött, aki csak állt az ajtóban, és engem figyelt.
- Megütött! - vágta rá Flóra nyivákolva.
- Mi? Te kezdted!- kontráztam azonnal, mert olyan nincs, hogy ő megússza. Két másodperccel később kiderült, hogy mégis.
- Hanna, azonnal az igazgatóhoz! Alföldi, te is! - Ötletem sem volt, mi köze ehhez Márknak (mármint annyi információ alapján, amit ofő tud), de hamar összeállt a kép, hogyan is kerültek ők a terembe. Márknak volt egy elintézetlen ügye, és épp az igazgatóiba siettek, amikor meghallották Flóra kiabálását.
- És Flóra? - kérdeztem, immár a folyosón.
- Vele később beszélgetek el - érkezett a nem túl kielégítő válasz - várjatok itt - mondta, és bement az irodába.
- Hogy a fenében jött rá? - szegeztem a kérdést Márknak, de az arcából semmit sem lehetett kiolvasni.
- Norbival beszélgettünk rólad, amikor....
- Ti rólam beszéltetek? - vágtam a szavába.
- Nem. Vagyis igen. Először Lilláról volt szó, majd áttértünk rád, de ez lényegtelen. Szóval beszélgettünk, és meghallotta, amikor Norbi kérdezi, hogy beszéltünk-e mióta lefeküdtünk.
- Téged is megütött? - kérdeztem, csak hogy valamivel betöltsem a csendet.
- Nem - mosolyodott el halványan - azonnal hozzád rohant. Sajnálom - halványan rámosolyogtam - Nagyon fáj? - simította meg az arcomat, mire megborzongtam.
- Nem - hajtottam le a fejem, és a következő pillanatban már mehettünk is az igazgatóhoz, aki volt olyan kedves, és két teljes percet szánt ránk. Gyorsan közölte, hogy délután bent kell maradnunk segíteni valami pakolásnál, és ránk parancsolt, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Fogadni mertem volna, fogalma sincs, mit is csináltunk pontosan, maximum az ofő által ledarált változatot ismerte. Mindenesetre lőttek a délutáni terveimnek.

Utolsó óra után Márkkal az igazgatóhoz mentünk, hogy megtudjuk, pontosan mit is kell csinálnunk.
- Van pár doboz a szertárban, azokat hozzátok fel ide - mondta Kata, aki  egyfajta 'ügyintéző' volt a suliban.
- Oké - mondta Márk, majd elindult, én pedig követtem. Megpróbáltam felemelni egy dobozt, ami sokkal nehezebb volt, mint vártam, mire odajött hozzám.
- Majd én. Te vidd ezt - adott a kezembe egy kisebbet, ami sokkal könnyebb volt, ő pedig meglepően könnyedén felemelte a másikat. Csendben pakoltunk, egészen addig, amíg le nem telt az egy óra, amit dolgoznunk kellett.
- Hazaviszlek - jött mellém Márk.
- Nem kell, köszi. Felesleges kitérő lenne - válaszoltam, mert egyrészt tényleg nem akartam, hogy miattam kerüljön, másrészt eszem ágában sincs autókázni vele.
- Tökmindegy, amúgy is hozzátok megyek. Beszélnem kell Áronnal - erre már tényleg nem mondhattam, hogy nem megyek, így beszálltam az autójába.
Egész úton az ablakon bámultam kifelé, és hatalmas szerencse, hogy nem lakunk messze a sulitól. Amikor hazaértünk, már mindenki otthon volt.
- Történt valami? Miért jöttél ilyen későn? Ó, szia Márk - köszönt anya kissé meglepődve, amikor megláttam mögöttem a fiút.
- Szia - köszönt Márk, és adott neki két puszit - Áron itthon van?
- Igen, a dolgozóban van. Nyugodtan menj be hozzá.
- Köszönöm - mondta, majd Dórit is üdvözölte, és bement a szobába.
- Szóval hol is voltatok? - esett nekem anya.
- Ööö, csak bent kellett maradnunk suli után, hogy segítsünk pakolni - mondtam gyorsan, és még csak véletlenül sem akartam közölni a részleteket.
- Értem - ennyi volt a reakciója, és visszament a konyhába. Elindultam a szobám felé, de a dolgozó előtt megtorpantam, ugyanis hangok szűrődtek ki a szobából.
- Nagyon kell vigyáznod, Márk! - hallottam Áron hangját - Tudod nagyon jól, hogy...
- Igen, tudom, nem kell százszor elismételni - vágott a szavába unott hangon Márk - csak hazahoztam. Ebben mi olyan nagy dolog? Inkább örülnöd kellene, hogy próbálok jóban lenni vele.
- Miért hallgatózol? - ijedtemben majdnem felsikítottam, de szerencsére sikerült időben a szám elé kapnom a kezem. Dóri állt mögöttem.
- Én nem hallgatózom - dadogtam - csak elejtettem valamit - feleltem, és úgy tettem, mintha keresnék valamit.
- Akkor jó - mosolygott rám Dóri, majd bement a szobájába.
Hiába próbáltam kiszűrni, hogy miről beszélnek, már nem hallottam semmit. De tudom, hogy rólam volt szó...vajon Áron mire akart kilyukadni? Hogy Márk tartsa távol magát tőlem? De miért?

5. fejezet

Hazaérve csak Dórit találtam otthon, mert, mint kiderült, anya vásárolni ment Áronnal.
- Szia - adtam egy puszit a fejére - mit csinálsz?
- Házit - eresztett el egy hatalmas sóhajt, amiből azonnal tudtam, hogy bármit csinálna szívesebben, mint ezt.
- Van kedved fagyizni? - jutott hirtelen eszembe.
- Van - mosolyodott el - de anya ki fog akadni, ha megtudja. Szerinte túl hideg van hozzá.
- De anya most nincs itthon. És egyébként is, meleg van. Na, gyere.
Általában nem szoktam olyan dolgokra biztatni Dórit, ami anyának nem tetszik, de néha tehetünk kivételt. A házunktól nem messze van egy fagyizó, így miután választottunk, le is ültünk egy háromszemélyes asztalhoz, egymással szembe. Imádom ezt a helyet, tökéletes rálátás nyílik a Dunára. Még csak 1-2 perce ücsörögtünk ott, amikor megláttam egy ismerős alakot.
- Sziasztok - mosolygott ránk.
- Szia - köszöntünk vissza - Leülsz? - kérdeztem, bár csak szimpla udvariasságból, ugyanis semmire sem vágytam kevésbe, mint hármasban ücsörögni vele és a húgommal.
- Ha nem gond...
- Nem - vágta rá azonnal Dóri, így Márk helyet is foglalt a harmadik széken
- Vársz valakit? - kérdeztem, mert szinte biztos voltam benne, hogy a barátnőjével találkozik.
- Nem - nézett rám mosolyogva, és kanalazni kezdte a fagyiját.
Először kicsit kellemetlen volt a beszélgetés, legalábbis számomra, de később igyekeztem bekapcsolódni, és végül teljesen feloldódtam, mint általában, amikor hosszabb ideig vagyok Márk közelében. Legalább másfél óra telt el bármiféle probléma nélkül. De sajnos amikor egyszer felnéztem, és megláttam a közeledő Flórát, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Márknak semmi sem tűnt fel, egészen addig, amíg a barátnője oda nem jött hozzánk, és egy hatalmas műmosoly keretében üdvözölt minket. Igyekeztem nem bunkónak tűnni, de azonnal felálltam.
- Azt hiszem, mi mennénk is. Dórinak még tanulnia kell - hárítottam, és egy határozott pillantást lövelltem a húgom felé, aki erre szintén felállt.
- Azért jól éreztem magam - nézett rám Márk, én pedig nem tudtam, hogy ennek most örüljek-e vagy sem. Mindenesetre motyogtam valami 'én is' félét, majd gyorsan elköszöntem és igyekeztem minél hamarabb a látótávolságukon kívülre kerülni.
- Miért jöttünk el? - kérdezte Dóri, amikor már nem hallhattak minket - és ki ez a lány?
- Ő Flóra, Márk barátnője - válaszoltam.
- Aha - nézett fel rám, de ez nem a szokásos 'aha' volt, hanem a 'szóóóval ezért van ez/az' aha - szóval nem bírod.
- Nem mondtam.
- De attól még utálhatod.
- Inkább maradjunk annál, hogy nem bírom. És lezártuk a témát. - Dóri még próbálkozott egy-két kérdéssel, de mindet hárítottam. Hihetetlen, hogy mire képes egy 8 éves fantáziája.
Amikor hazaértünk, anya szerencsére még nem volt sehol, így nem derült ki a kis 'akciónk'.

Mindig is utáltam a hétfőt, de ez a mai különösen borzalmas volt. És akkor még enyhén fogalmaztam.
Először is, reggel esett ez eső, ami miatt majdnem teljesen eláztam, mire a sulihoz értünk, esernyő ide vagy oda. Ezen kívül első két órában semmi különös nem történt. Második óra után Márk kivonult a teremből, míg én a helyemen maradtam Lillával. Körülbelül a szünet fele telhetett el, amikor elindultunk a büfébe, azonban az ajtón kilépve szembe találtam magam az elég dühösnek látszó Flórával. A folyosón senki sem volt, mindenki az udvaron tanyázott, a termünkben is minimális volt a létszám. Flóra megragadta a karomat,és behúzott a terembe, és becsapta maga után az ajtót. Ha szemmel ölni lehetne, már rég kinyírt volna.
- Komolyan úgy gondoltad, hogy sosem jövök rá? - kiabált, mire még az utolsó padban alvó Kristóf is felnézett. Szinte már előre tudtam, mi következik - Lefeküdtél a pasimmal! - sziszegte, és mire észbe kaptam, tenyere hatalmasat csattant az arcomon. Márk ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a terembe, nyomában az osztályfőnökkel, akiről fogalmam sincs, hogy pusztán véletlenül került-e ide, vagy a zaj miatt jött be. Mindkettőre elég nagy esély van.
Egy pillanatig megdöbbenve kaptam levegő után, majd gondolkodás nélkül ütöttem vissza.

4. fejezet

Megtorpantam, mire Lilla is felnézett, és meglátta Márkot, amint valamit nagyon keres egy fekete hajú lány szájában. Hát, őszintén, nem erre számítottam. Lilla aggódva nézett rám, de valószínűleg nem talált rajtam semmit, ami okot adna erre, ugyanis nem voltam féltékeny. Igaz, egyáltalán nem számítottam arra, hogy két nappal később egy másik csajjal látom majd, de legyen. Megbeszéltük, hogy elfelejtjük, és nem akadhatok ki.
- Menjünk be most, vagy...
- Bemennek. Gyere, menjünk - ragadtam meg a karját. Igyekeztünk úgy haladni, hogy mögöttük maradjunk. Az aulába érve odajött hozzánk Norbi, akinek sürgősen szüksége volt egy angolházira. Amíg a táskámban kutattam az angolcuccom után, Lilla érdekes beszélgetésbe elegyedett Norbival.
- Ki ez a csaj Márkkal? Nem tűnik ismerősnek...új? - Hm, nem rossz próbálkozás.
- Tizedikes, és nem új, bár én sem láttam sokszor. Flórának hívják.
- Flóra - motyogtam az orrom alatt, még mindig a füzetet keresve.
- Márk barátnője - tette hozzá Norbi, abban a pillanatban, amikor megtaláltam a házit.
- A barátnője? - visszhangozta Lilla - Mióta?
- Két-három hete. Azt hittem, tudtok róla.
- Ööö, izé, még nem. De sietünk, szóval - próbáltam kinyögni valamit. Gyorsan odaadtam neki a füzetemet és elindultam az emeletre.
- Hanna, várj már! - sietett utánam Lilla, akit a nagy felindulásban magam mögött hagytam - nem azt mondtad, hogy nem érdekel a csaj? - kérdezte, amikor mellém ért.
- Felfogtad amit Norbi mondott, Lilla? - csattantam fel. - A barátnője! Legalább két hete! Tudtommal a mi kis akciónk még csak két napja volt.
- Au. - esett le Lillának is a tény, miszerint Márk megcsalta velem a barátnőjét - És most? Elmondod neki, hogy tudsz róla?
- Nem hiszem - fújtam ki a levegőt - nem akarok balhét. Remélhetőleg ez a csaj is csak egy pár hetes kaland, mint a többi. Nem igazán szeretném, ha 20 év múlva, egy szép karácsonyon kiderülne, hogy lefeküdtem a Flóra férjével, amikor jártak a gimiben.
Továbbindultunk a termünk felé. Reméltem, hogy a párocskánk azóta szétrebbent, és mindenki a saját osztályában van, de sajnos ez nem jött be. Ugyanis a termünk előtt álltak, kéz a kézben, Márk szemben velem, a csaj pedig nekem háttal. Az volt a tervem, hogy gyorsan bemegyek a terembe, de Márk meglátott, és azt hiszem, láthatta rajtam a dühöt, mert mondott valamit a lánynak, és elindult felém. A csaj értetlenkedve bámult rám, Lilla pedig behúzott a terembe.
- Hanna, beszélhetünk? - kérdezte Márk, de a barátnője még mindig ott állt az ajtóban.
- Nincs miről beszélnünk - indultam el, de elkapta a karomat, és kicsit távolabb húzott Flórácskától.
- Kérlek, hadd magyarázzam meg!
- Ezen nincs mit megmagyarázni, Márk! Ha barátnőd volt, mi a fenéért feküdtél le velem? Hm?
- Féltékeny vagy? - nézett rám meglepetten.
- Nem, egyáltalán nem vagyok az. De szerinted mégis hogy nézzek ennek a lánynak a szemébe, úgy, hogy tudom, én vagyok az, akivel megcsaltad?
- Sajnálom.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned. - Megfordultam, és bementem a terembe.
- Na mi volt? Innen tökéletesen láttalak titeket, de a szájról olvasás művészetét sajnos még nem sikerült elsajátítanom.
- Meg akarta magyarázni, de nem hagytam. Semmi lényeges.
- Ne már, Hanna. Szó szerint mit mondott? - Elmeséltem neki a kétperces csevejünket, de mire befejeztem, bejött a tanár és kezdődhetett a matek. Igen, elég nagy szívás a hetet egyből matekkal kezdeni.
A második óránk irodalom volt az osztályfőnökünkkel, Szilágyi Andreával.
- Nos, kedves 11/A! Mint tudjátok, pénteken tartjuk a szokásos Tavasz-napot. - Ja, igen, a Tavasz-nap. Fogalmam sincs, miért pont Tavasz-nap lett a neve, de ez egy megszokott rendezvény az iskolánkban. Minden évben, március végén tartunk egy napot, ahol különböző idióta feladatokat kell elvégeznünk. Abszolút értelmetlen tevékenység, az elmúlt két évben rosszabbnál rosszabb ötleteik voltak, ráadásul kötelező a részvétel.  - És az idei egy kicsit más lesz, mint a többi - Aha, persze, minden évben ezt mondják.
- Párokban lesztek, és egy rejtvényt kell majd megoldanotok. Reggel, a beszéd után minden pár kap egy-egy borítékot, benne a feladvánnyal. Ha megfejtettétek, benne lesz az utasítás, és tudjátok majd, mit kell tennetek. A leggyorsabb csapat lesz a győztes. A párokat pedig már beosztottam, pillanat, és előkeresem. - Csodálatos. Ez sem lesz jobb, mint a többi.
-Szóval - kezdte el sorolni a párokat - Molnár Lilla-Lőrincz Norbert. Budai Hanna-Alföldi Márk. - Hogy mi? Döbbenten néztem Márkra, aki épp ugyanebben a pillanatban fordította felém a fejét. Szinte azonnal elkaptam a pillantásom, és inkább a mellettem ülő Lillára néztem, aki elég feltűnően vigyorgott.
- Remélem Norbi miatt örülsz ennyire.
- Persze - felelte továbbra is vigyorogva.
A hét további része eseménytelenül telt. Igyekeztem elkerülni Flórát és Márkot, vagy épp a kettőt együtt.
Péntek reggel próbáltam fejfájást színlelni, de természetesen nem jött össze, így nem kerülhettem el ezt a csodálatos napot. Az igazgató szokásos szövegelése után megkaptuk a borítékokat, és pontosan fél kilenckor mindenki hozzáláthatott a feladathoz, ami, mondanom sem kell, óriási hülyeség volt. Az utolsó része okozott kisebb nehézséget, amikor is el kellett érnünk a plafonról csüngő madzagon lévő utolsó borítékot. Márknak majdnem sikerült leszednie, de nem érte el, ráadásul segédeszközt sem használhattunk.
- Várj, felemellek - szólt Márk, és a keze már a derekamon volt. Meglepően könnyen kerültem a magasba, és így már könnyen elértem a borítékot, amiből kiderült, hogy mi voltunk az elsők, így az osztályunk kapja a jutalom tortát. Na, végre valami értelmes dolog.
- Jó csapat vagyunk - mosolygott rám Márk olyan édesen, hogy muszáj volt nekem is elvigyorodnom. Amikor kiléptünk az ajtón, több pár is indult volna befelé, mire felmutatta a borítékot, jelezve, hogy késő. Csalódott sóhajokat hallattak, de aztán megérkeztek az osztálytársaink, akik kiabálva fogadták a jutalom hírét. Ezután megkaptuk az édességet, és miután 10 perc alatt elfogyott, indulhattunk haza.

3. fejezet

 Sziasztok! A fejezetben lesz majd egy jelenet, ami kicsit furának tűnhet (sőt, az is :D) de a történet során magyarázatot kaptok majd rá. Jó olvasást :*

A hazaút szótlanul telt, amit igazából most nem is bántam. Elmerültem az éjszakai városban, és hiába próbáltam másra gondolni, mindig beugrottak képek Márkról. Inkább nem részletezem, hogy milyenek.
Hazaérve próbáltam észrevétlenül bemenni a szobámba, mert még csak véletlenül sem szerettem volna beszélni senkivel. De a tervem nem jött össze, ugyanis összefutottam Áronnal és Eszterrel, akik minden jel szerint a konyhába indultak.
- Sziasztok - köszöntem, és igyekeztem két lépéssel a szobámban teremni, de Eszter odajött hozzám, és megölelt. Furcsa, de az ikreknél sokkal inkább érzem azt, hogy hamarosan egy családhoz fogunk tartozni. Eszter gyakran jön át Dórihoz, és olyankor általában én figyelek rájuk. Talán emiatt érzem szorosabbnak a kapcsolatunkat, mint például Zsófival.
- Szia, cukorfalat - pusziltam meg a homlokát.
- Olyan illatod van, mint Márknak - közölte rám nézve. Te jó ég!
- Ööö...izé...szerintem csak úgy érzed. Nem voltam annyit Márk közelében, hogy olyan illatom legyen, mint neki - próbáltam kinyögni valami elfogadható választ erre az elég fura kijelentésre. Amikor felnéztem, Áron elég furcsa tekintettel nézett rám. Gyanakvóan? Igen, azt hiszem.
- Lehet - vonta meg a vállát a kislány - mindegy, nem fontos. Megyek, lefekszem.
- Jó éjszakát. Neked is, Áron.
- Hanna! - erre megtorpantam és visszafordultam.
- Igen? - Áron elindult felém, és alig pár lépésre tőlem megállt.
- Mi van Márk és közted?
- Semmi. Miért kérdezed? - Valójában tényleg semmi. Leszámítva a ma estét, de azt meg nem történtnek nyilvánítottuk, szóval nem számít. Hosszas hallgatás után azt hittem, nem hisz nekem, és újabb kérdéseket fontolgat, de legnagyobb meglepetésemre elnevette magát.
- Rendben. Ha te mondod....Menj aludni, késő van.
- Oké. Jó éjt! - Siettem be a szobámba.

Reggel, vagyis inkább délben, amikor felkeltem, két nem fogadott hívásom is volt, mindkettő Lillától, természetesen. Így gyorsan felöltöztem, és küldtem neki egy SMS-t, hogy jöjjön át. A konyhába menet összefutottam anyával és Dórival is.
- Jó reggelt - mondtam, és a hűtőhöz sétáltam.
- Szép napot - köszönt anya.
- Eszterék?
- Már rég elmentek, Márk jött értük.
- Márk itt volt? - akkora lendülettel fordultam meg, hogy leejtettem a kezemben tartott gabonapelyhes dobozt.
- Igen. Kértük, hogy maradjon még egy kicsit, de azt mondta, siet.
- Szerintem egy lánnyal találkozott - mosolygott Dóri.
- Miből gondolod? - próbáltam a lehető legsemlegesebb hangon megszólalni, és fogalmam sincs, miért esett ennyire nehezemre.
- Úgy nézett ki mint aki randira készül. És sietett is.
- Hm, tényleg ki volt öltözve, de ez nem jelenti azt, hogy egy lánnyal találkozott, kicsim - mondta anya - Milyen jó lenne, ha találna végre egy barátnőt, ugye, Hannus?
- Aha, persze - fintorogtam háttal állva nekik. Tíz másodpercen belül Lilla is megérkezett, így bevonultunk a szobámba.

- Kérsz? - kérdeztem, a gabonapelyhemre mutatva.
- Nem, köszi. A normális emberek már ebédeltek.
- Akkor valószínűleg éhes vagy - Lilla nem értékelte a poénomat, ami, valljuk be, tényleg elég gyengére sikeredett.
- Inkább térjünk a lényegre - ült le az ágyamra - Miért jár hozzátok Márk? Találkoztatok?
- A testvéreiért jött, édesem. És nem, nem találkoztunk. Most keltem.
- Kár. Pedig milyen romantikus jelenetet hozhattatok volna össze! Képzeld el, hogy egész éjszaka rád gondol, reggel pedig átjön, és elmondja, nagyon is sokat jelentett neki ami történt, meg persze hogy szeret, aztán csókolóztok, és...
- Nem láttál te mostanában túl sok szerelmes filmet? - szakítottam félbe.
- Nem, csak élénk a fantáziám - mosolygott - de komolyan, gondolj bele. Nem örülnél neki, ha kiderülne, hogy érez irántad valamit?
- Nem igazán - vontam meg a vállam - én sem érzek iránta semmit, szóval jó ez így úgy, ahogy van.

Hétfő reggel elég nehezen keltem, nem csak a fáradtság és a szokásos iskolaundor miatt, hanem mert ideges voltam. Tudtam, hogy egyszer úgyis találkoznom kell Márkkal, de akkor is  gyomorgörccsel indultam suliba. Lilla igyekezett megnyugtatni, mondanom sem kell, nem sok sikerrel. A sulihoz közeledve próbáltam magam felkészíteni a látványra, ami majd az osztályteremben vár. Csakhogy ez a látvány 10 másodperc múlva előttem volt, ugyanis a suli előtt ott állt Márk....egy lánnyal csókolózva.

2. fejezet

Az út szótlanul telt, ahogy általában, ha csak Áron van velünk, de szerencsére nem volt több 15 percnél. Amikor odaértünk, Márk már kint állt a kicsikkel.
- Sziasztok - köszöntem nekik.
- Cső, lányok. Menjetek be.
- Hanna, várj egy percet - szólt utánam Áron.
- Igen? - sétáltam vissza hozzá, Lilla pedig maradt ugyanott, ahol volt.
- Éjfélre itt vagyok érted.
- Nem kell - vágtam rá azonnal -  Gergő jön értünk.
- Értem. Akkor jó szórakozást - mosolygott rám.
- Köszönöm - próbáltam én is visszamosolyogni, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerült.

Fent pontosan az várt ránk, amire Zsófitól számítottunk. Egyetemisták, pár gimis, azok is minimum 16 évesek. Zsófi sokakkal ellentétben nem hív meg minden második embert, csak a barátait, és a fontosabb arcokat. A csapat egy részét Márknak köszönhetjük, mert rendszerint az ő barátai is jelen vannak. És hogy mi melyik kategóriába tartozunk? Nos, valahol a kettő között. Jóban vagyunk Márkkal és Zsófival is, plusz van az a kis protekciós szál, hogy hamarosan valami mostohaunokatestvér-féleségek leszünk.
Órák teltek el, és én már csak azt vettem észre, hogy Márkkal szemben ültem az ebédlőjükben...egy üveg alkohol társaságában. Fél decis poharak voltak előttünk, és hülye sztorikat meséltünk egymás családjáról.
- Várj, van róla fotóm is.
- Komolyan? - nevettem fel - látnom kell.
- Gyere, megmutatom - mondta, és kézenfogva a szobájába vezetett.
Jártam már ebben a szobában, így nem igazán zavartattam magam, és leültem Márk hatalmas franciaágyára.Fél perccel később ő is lehuppant mellém. Olyan közel volt, hogy a combunk és a karunk szorosan összeért, én pedig két percen belül a vállára hajtottam a fejem és úgy nevettem a képeken. Amikor a végére értünk, Márk maga mellé tette a képeket, de nem állt fel, hanem megsimította az arcomat. Majd megfogta az államat, és gyengéden felemelte a fejem. Úgy tűnt, fel akar állni, de ehelyett lassan és gyengéden megcsókolt. Meg kell hogy mondjam, jól csókol. De még milyen jól! Nem tartott sokáig, és elhúzódott tőlem, de aztán újra megcsókolt, most sokkal erőteljesebben és szenvedélyesebben, én pedig még többet akartam. Te jó ég, azt hiszem, nem vagyok józan!
Teljesen felé fordultam és átkaroltam a nyakát. Igyekeztem minél közelebb húzódni hozzá, és addig ügyeskedtem, amíg az ölébe nem kerültem. Tovább csókolóztunk, egyre hosszabban és szenvedélyesebben. Már itt abba kellett volna hagynom, és hazamennem. De nem tettem. Sőt, amikor a keze a combomra siklott, ahelyett, hogy ellöktem volna magamtól, az ingéhez nyúltam, és elkezdtem kigombolni. Amikor végeztem, végigsimítottam a mellkasán, és megszakítottam a csókot. Muszáj volt látnom a felsőtestét. Basszus, kurva jól nézett ki! Soha nem voltam az a lány, aki elolvadt volna egy fiú jól kidolgozott has- vagy mellizmától, de ma este sok olyan dolgot tettem, ami nem volt megszokott tőlem.
Márk végigsimított a hátamon, és lehúzta a ruha cipzárját. Erre én teljesen megszabadítottam őt az ingétől, és újra megcsókoltam. Keze meztelen hátamat simogatta, majd egyik kezével a hajamba túrt. Lassan felálltam, és kiléptem a ruhámból. Ott álltam előtte melltartóban és bugyiban, szemrebbenés nélkül. Ha nem ittam volna ennyit, akkor valószínűleg nem kicsit lennék zavarban.
Márk ráérősen végignézett rajtam, majd ismét lehúzott magához.
- Gyönyörű vagy - súgta a fülembe. Végigfeküdtem az ágyon, Márk pedig fölém hajolt, és újra csókolózni kezdtünk.
Lefeküdtem vele.

Pár órával később Márk mellkasán ébredtem, meztelenül. Valahonnan kerítettünk egy takarót, de ezen kívül semmi sem fedte a testem. Az éjjeliszekrényen ott volt a telója, így meg tudtam nézni az időt. 2:34. Remek, Lilla már biztosan keres. Fel sem tűnt, hogy nem szól a zene. Gyorsan felöltöztem, és mire végeztem, Márk is felébredt.
- Hanna.
- Igen? - néztem rá kissé idegesen. Soha nem volt még futó kapcsolatom, és fogalmam sincs, mit kellene mondanom. Bocs, de ez csak egy botlás volt. Mi lenne, ha elfelejtenénk? Vagy, tegyek úgy, mintha mi sem történt volna?
- Figyelj. Azt hiszem, hogy... - elhallgatott. Vártam, hogy befejezze, de nem tette.
- Márk, nem kell magyarázkodnod, oké? Tudom, hogy nem jelentett semmit.
- Akkor...haragszol?
- Nem, dehogy. De...nem tehetnénk úgy, mintha nem történt volna semmi?
- Khm. Oké. Nekem jó.
- Akkor...megkeresem Lillát.
A barátnőm a nappaliban volt, Zsófival, Norbival, aki egyébként osztálytársunk volt és Márk legjobb barátja, és néhány emberrel, akiket nem ismertem. Épp üvegeztek, de amikor Lilla meglátott engem, azonnal felállt és megragadta a karomat.
- Hol a fenében voltál? - kérdezte suttogva - hadd ne kelljen elmondanom, mire emlékeztet a hajad. - Bakker, a hajam eszembe sem jutott! Valószínűleg úgy áll, mint a szénakazal.
- Később elmagyarázom. Most tűnjünk el innen. Zsófi! Mi mennénk is, azt hiszem.
- Akár itt is aludhatnátok, Hanna. Elég késő van, nem hiszem, hogy biztonságos lenne.
- Köszi, de Gergő jön értünk.
- Értem. Mindenesetre remélem jól éreztétek magatokat. - mondta, majd megölelt.
- Persze. Örülünk, hogy itt lehettünk - mondta Lilla, majd elkezdett az ajtó felé húzni. Még láttam, hogy Márk lejön a lépcsőn, és egy pillanatra összeakadt a tekintetünk. De mivel Lilla azonnal tudni akarta, mit csináltam Márkkal, így két másodpercen belül már a házon kívül voltunk.
- Hallgatlak, Hanna. Mit műveltetek ti ketten órákon keresztül? Hm?
- Semmit. Most miért nézel így rám? Inkább hívd fel Gergőt.
- Gergő már elindult. Ők egy ideje megunták a másik bulit, ezért csavarognak valahol. De ez most kicsit sem érdekes, Hanna. Remélem tudod, hogy tisztában vagyok vele, mit csináltatok Márkkal. Csak tőled is hallani akarom - vigyorodott el.
- Jól van már! Oké, lefeküdtünk - sütöttem le a szemem - de nem akarok többet beszélni erről - néztem a szemébe - nem jelentett semmit.
- Te jó ég! Jó volt? Hülye kérdés, tuti hogy jó volt. De mi az, hogy nem jelentett semmit? A hajad, khm, nincs valami jó állapotban, szóval kétlem, hogy...
- Lilla! Mégis mit szeretnél megtudni?
- Váá, basszus, mindent! De azért csak egy bizonyos határig - nevetett fel - de védekeztetek, ugye?
- Mi? Izé, itt van Gergő - hát igen. Persze, hogy nem védekeztünk.

1. fejezet

Itt az első fejezet, bár itt még nem nagyon történik semmi, leginkább csak megismerhetitek a szereplőket :) Jó olvasást :*


Szombat van. El sem hiszem, hogy végre eltelt ez a rohadt hét. Minden egyes nap témazárók, röpdolgozatok, felelések. Úgy látszik, a mai telihold a tanárokat is megőrjítette. Március van, tehát ezen kívül semmi különösebb okuk nem lehetett rá, a féléven már rég túl vagyunk, a tavaszi szünetig pedig még van pár hét.
Egy kicsit rólam. Budai Hanna vagyok, tizenegyedikes, átlagos gimis. A suliban természetesen nem én vagyok a tápláléklánc csúcsán, de azért szép kis baráti köröm van. Jelenleg a szinglik felhőtlen életét élem és nem is vágyom semmilyen kapcsolatra.
Apám lelépett, amikor 11 voltam, és azóta sem hallottunk felőle. Állítólag vidékre költözött, de azt is hallottam, hogy külföldön van. Az eltűnése után rengetegen jöttek hozzánk, nem tudták, mit tegyenek, mert apám valami cég vezetője volt. Aztán végül volt olyan kedves, és tájékoztatta az embereit, hogy hogyan tovább. A vállalat (vagy mi) végül a nagybátyám kezébe került, de még mindig nem voltak hajlandóak elárulni, mitől is olyan titkos ez az egész. Van egy olyan sejtésem, hogy anya tud róla, de igazából nem érdekel annyira, hogy meg is kérdezzem.
A húgom, Dóri  8 éves. Róla nem sok mesélnivaló van. Annyi elég, hogy (a többiek szerint) szinte a pontos hasonmásom, és imádom őt. 2 éves volt, amikor anyu egyedül maradt velünk, és azóta úgy érzem, sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk. Persze ő ebből nyilván semmire sem emlékszik, de én tudom, mennyire nem akartam kistestvért, és miután megszületett, utáltam, hogy éjszakánként felsír, és órákig nem képes abbahagyni.
Anya. Jelenlegi nevén Orsós Anita, jövendőbeli nevén Alföldi Áronné. Áron anya barátja, vagyis, tavaly nyár óta a vőlegénye. Három éve találkoztak, mert az Áron unokahúga és unokaöccse ugyanabba az oviba jártak, ahová Dóri is. A fickó életében először ment a gyerekekért, és fogalma sem volt, melyik terem az övék. És természetesen kitől kért segítséget? Anyától, akivel később összefutottak, randizni kezdtek, blablabla. Igazából még mindig nem sikerült annyira megkedvelnem Áront, de rajta vagyok az ügyön. Komolyan, tényleg semmi baj nincs vele, de valahogy mégis olyan...furcsa. Mint akinek van valami sötét titka, amit nem akarsz megtudni..oké, oké, talán túl sok filmet néztem.
És ha már a család bemutatásánál tartunk, akkor Áronról is beszélnem kell valamennyit, mert nemsokára hivatalosan is családtag lesz. Szóval Áronnak nincs még gyereke, de egyszer már volt házas. A válás okát nem tudom, de valahogy nem érzek késztetést, hogy megtudjam, szegény nő miért döntött a válás mellett. Van egy bátyja és egy húga is. A nő neve Nóra, és külföldön él, szóval eddig kétszer találkoztunk, viszont a férfit, Gábort elég sűrűn látom. Részben azért, mert nagyon szoros kapcsolat van közöttük, szinte minden nap találkoznak, és részben mert a fia, Márk az osztályomba jár. Kicsit furcsa, hogy Márk és én hamarosan úgymond egy családhoz fogunk tartozni, mert soha nem úgy tekintettem rá, mint a jövendőbeli mostohaapám unokaöccsére, hanem mint egy osztálytársra, barátra. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ha nyáron eszébe jut, hogy 'átugrom a nagybátyámhoz' akkor az tulajdonképpen azt jelenti, hogy nálunk jön.
És bár nem családtag, de mindenképp meg kell említenem a legjobb barátnőmet, Lillát. Azóta ismerem, mióta a mellettük lévő házba költöztünk, tehát születésem óta. Van egy bátyja, Gergő, akivel napi szinten összevesznek valami hatalmas hülyeségen, ami után Lilla nálam dühöng, majd addig marad, amíg csak lehet. Egyébként fiúja jelen pillanatban neki sincs, így mindketten lelkesen készülődtünk Márk nővérének a házibulijára, ami ma este lesz.
- Megjöttem - hallottam a hangját délután két órakor.
- Lilla, két óra van. Tehát a buliig van még hat teljes óránk, és szerintem akkor is bőven van időnk elkészülni, ha két óra múlva kezdünk hozzá.
- Oké, de én még azt sem tudom miben menjek. Szerinted miért vannak nálam ezek? - kérdezte, és egy hatalmas kupac ruhára mutatott, ami az ágyamon hevert.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha felhívsz, hogy menjek át hozzátok?
- Nem, mert a te ruháidat is látni akarom. Ha szeretnéd, kölcsön adhatom valamelyiket, de cserébe fel akarom próbálni a tieidet is.
- Csak felpróbálni? - mosolyogtam.
- Igen. Aztán pedig kiharcolni, hogy fel is vehessem - mosolygott vissza.
- Szerintem nem kell mondanom, hol találod a ruháimat. - Hát igen, Lillának csak ennyi kellett.
- Juujj, ez az a cuki ruha, amit együtt vettünk? Ez meg amit tőlem kaptál. És ez...ezt még nem láttam. Honnan van?
- Tuti, hogy mutattam már. Szülinapomra kaptam.
- Azt hiszem, dereng valami. De tuti, hogy ezt kell felvenned - emelt ki a szekrényből egy fekete darabot. Testhezálló volt, és jóval a térdem fölött végződött. Ritkán hordtam, nem igazán volt alkalmam felvenni.
- Már nem is emlékeztem rá - vettem el tőle - meglátjuk, hogy áll.
- Jaj Hanna, mintha lenne olyan ruha, ami neked nem áll jól - Forgatta a szemét.
- Most miért? Ebben például nagy a fenekem - emeltem fel egy előnytelen barnát.
- Ettől függetlenül ha elmegyünk vásárolni, az esetek többségében sokkal hamarabb találsz ruhát, mint én.
- Inkább hadd lássam a te ruháidat - kezdtem el keresgélni a nagy kupacban. Komolyan, hogy bírt ennyi ruhát átcipelni?

Másfél órával később, miután egy csomó ruhát felpróbáltunk, a legtöbbet a másik cuccaiból, mindketten megtaláltuk a tökéletes darabot. Az enyém az volt, amit Lilla szemelt ki nekem, ő pedig egy sötétkék ruhát választott, de végül a saját ruhái közül. Ezután pár ékszer, cipő, hajvasalás és smink után készen is álltunk, hogy belevessük magunkat az éjszakába. Na nem mintha akkora partyállatok lennénk, csak osztálytársak bulijába megyünk, és ha iszunk, akkor csak mértékkel. Leszámítva azt a homályos esetet tavaly júliusban, amire inkább nem akarok emlékezni.
- Mehetünk? - kérdeztem Lillát, aki még mindig valami karkötő után kajtatott a szobámban.
- Pillanat - mondta - Á, végre megvan.
- Melyiket kerested?
- A szíveset. Annyira szép.
- Na jó, menjünk. Áron elvisz minket kocsival.
- Várj, ő is ott lesz?
- Nem, de átmegy Márkékhoz, mert az ikreket elhozza ide - Márk 7 éves tesóiról van szó, Eszterről és Milánról. Imádnivaló gyerekek.
- Ide? És a szüleik?
- Vidékre mentek valami távoli rokon temetésére, vagy valami ilyesmi. Szerinted miért pont ma tart bulit Zsófi?
- Ja, logikus - válaszolta, miközben kimentünk a nappaliba.

Prológus

A szobában, melybe alig néhány perccel ezelőtt került a fiú, elég sötét volt. Hangok szűrődtek be kintről.
- Vigyétek az 1-esbe. Addig megkeresem a lányomat és azt a seggfejt aki vele van. - mondta egy férfi. A fiú úgy gondolta, hogy ő lehet ennek az egész helynek a vezetője.
- Uram, a 146-ost újra elkapták. Mi legyen vele?
- Keress neki egy cellát. Később elintézem. - Az egyik ajtó kinyílt, majd hangos csattanással bezárult. A férfi elment.
Alig telt el fél perc, és világos lett a szobában. A fiú értetlenül nézett fel a három érkezőre. Fekete egyenruhát viseltek, kesztyűt, és fegyvereik voltak. Az egyik gonoszul elvigyorodott.
- Felállni! Végre megkapod azt, ami a magadfajtáknak jár! - A másik két fickó felrángatta őt a földről. Nem értett semmit. Mégis mit tett, amiért ide került?
A másik szoba, ahová vitték, teljesen fehér volt, bútorok nélkül. A helyiségben 3 ember állt. Kettejüket ismerte.
- Márk.....mi folyik itt? - kérdezte a fiatalabb fiút, aki nem nézett rá, de egyik kezét ökölbe szorította, a másikkal egy lányét fogta, aki lehajtott fejjel sírt, és a padlót nézte.
- Sajnálom - mondta Márk, és végre felnézett - nem tehetek semmit.
- Miről beszélsz? Mi az, hogy nem tehetsz semmit? Mi ellen?
- Mindjárt megtudod - szólalt meg most a felnőtt férfi. Ugyanaz, aki azt mondta, hogy ide hozzák be. Aki a lányáért indult.
- Hanna, ő a te....
- Kuss legyen! Valaki, csinálja! Most! - Egy férfi felemelte a fegyverét, és lőtt. A fiú holtan esett össze.
A lány a mellette álló fiúhoz bújt, és zokogásban tört ki.