2016. november 26., szombat

32. fejezet

- Szóval velem akarsz lenni?
- Nem tudom.
- Nem tudod? Viccelsz velem? Olyan nincs hogy nem tudod.
- Ez..bonyolult, Hanna.
- Dehogy bonyolult! Vagy szeretsz, vagy nem. Ezen nincs mit túlbonyolítani.
- Ha ebbe most belemegyünk, neked lesz rosszabb.
- Semmi sem rosszabb annál, minthogy kétségek között hagyj.
- Oké. Akkor elmondom. Igen, veled akarok lenni, jobban akarom ezt, mint bármi mást. De nem tehetjük. Nem lehet, érted? Ha összejönnénk...azért nagyon nagy árat kellene fizetnünk. Vagyis inkább csak nekem, és a családomnak. Sajnálom, de nem hagyhatom, hogy bajuk essen.
- Bajuk? Mégis mi bajuk lehetne? - nevettem el magam, mert csak arra tudtam gondolni, hogy Márk is ugyanazt szeretné, amit én.
- Mindent meg fogsz tudni. De én nem mondhatom el.
- Akkor mégis ki fogja elmondani? Ez a mi ügyünk.
- Jobb lett volna ha nem mondok semmit - rázta meg  fejét, és elfordította a fejét.
- Dehogyis. Nagyon is jól tetted hogy elmondtad. És tudod...önző vagyok. De a családod most nincs itt. Senki sincs itt, csak mi. - Miközben beszéltem, egyre közelebb húzódtam Márkhoz, míg már annyira közel álltam hozzá, hogy összesimult a mellkasunk. Időközben elindult a rádióban Demi Lovato Cool for the summer-je.
„Don't tell your mother
Kiss one another
Die for each other.”
Amikor a második sorhoz értünk, lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Márk azonnal a derekamra csúsztatta a kezét, és a konyhapultnak lökött. Szinte felfaltuk egymást, de még mielőtt bármi történhetett volna, Márk megszakította a csókot, de nem hagytam hogy megszólaljon.
- Csak amíg haza nem megyünk. Utána békén hagyjuk és elfelejtjük egymást. - Márk felemelte a fejét, majd sóhajtott egy hatalmasat. Aztán újra rám nézett, és mélyen megcsókolt.
- Ezt igennek veszem - vigyorogtam rá, majd folytattuk a smárolást. Végül a szobájában kötöttünk ki, az ágyon. Csak feküdtünk egymás mellett, a fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig a hajamat simogatta. Egész nap így voltunk, csókolóztunk, beszélgettünk. Délután sikerült lerángatnom a medencéhez, szóval végre azt is kipróbáltuk. Azt hiszem, mondhatom, hogy ez egy tökéletes nap volt. Nem tagadom, reménykedtem benne, hogy az éjszakát is..khm, együtt töltjük, de persze nekem köszönhetően ez nem jött össze. Ott rontottam el, hogy megtaláltam azt az üveg vodkát a szekrényben.
- Ohóóó, nézd már mit találtam - vittem be a nappaliba. Márk épp tévézett.
- Inni akarsz, szivi?
- Miért ne? - vontam meg a vállam. Alapból nem vagyok egy nagy piás, de most csábított a gondolat, hogy igyak.
- Akarsz játszani?
- Játszani? - nevetett fel Márk, és elvette az egyik üveget.
- Aha. Van egy csomó piás játék. Csak az a szar hogy ketten vagyunk.
- Én ezt nem tartom olyan rossznak - hajolt le és csókolt meg.
Végül felelsz vagy merszeztünk, és a végére elég...perverz kérdések jöttek fel, ami elég bizarr, tekintve, hogy együtt vagyunk. Együtt vagyunk. Olyan hihetetlen ezt kimondani...
- Egyedül is fel tudok menni - próbáltam magam kiszakítani Márk szorításából, de nem ment.
- Dehogy tudsz. Nem kellett volna hagynom hogy ennyit igyál.
- Alig ittam.
- Hogyne. Hol akarsz aludni?
- Ágyban. - feleltem kicsit durcásan.
- Akkor az enyémben - kapott az ölébe.
- Tegyél le - nevettem fel.
- Itt? - állt meg a szoba közepén.
- Tudod hogy értettem, na - nevettem. Lerakott az ágyra, majd befeküdt mellém, én pedig ismét a mellkasára hajtottam a fejem.
- Olyan puha mellkasod van - gondolkoztam hangosan. Ássatok el. - Ami fura, mert kurva izmos vagy..azt hittem keményebb. - Márk csak nevetett ezen. Én pedig inkább elsüllyednék.
- Aludj inkább - adott egy puszit a homlokomra.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon tetszik ez a sorozat. Folytatod? Ha igen mikor?

    VálaszTörlés
  2. Szia! Koszonom szepen!☺️ Tettem ki egy szavazást errol, hogy szeretnetek-e ha lenne folytatás. Mindjart kiteszek egy bejegyzést amiben kifejtem hogy miert gondoltam arra, hogy esetleg nem kellene folytatnom. Viszont ha lesznek uj részek, valoszinuleg csak nyaron fognak felkerulni, vagy esetleg 2-3 het mulva.

    VálaszTörlés