33. fejezet

*3 nappal később*
Csoda, hogy Márk nem vette észre, hogy elmentem. Amikor hazaértem, még ugyanolyan mélyen aludt, mint amikor elindultam. Igazából kicsit aggódtam, hogy észreveszi az eltűnésemet, de szerencsére nem tette. Gyorsan felvittem a szobámba a cuccot, és olyan helyre tettem, ahol remélhetőleg nem találja meg.
A napunk ugyanúgy telt mint eddig, folyamatos gyakorlás, egy kis csókolózással vegyítve. A nap végén gyorsan lezuhanyoztam, majd közöltem Márkkal, hogy minél tovább zuhanyozik, annál jobb. Ő erre csak furán nézett rám, és mondott egy 'oké'-t. Igen, nyilván egész zuhanyozás alatt azon gondolkozott, hogy mitől őrültem meg, de szerintem egyáltalán nem számított arra, amit akkor látott, amikor kijött. Egy fekete, testhezálló, pánt nélküli ruha volt rajtam, és el kell ismernem, hogy rohadtul szexi voltam benne.
- Öltözz fel. Lent várlak. - mosolyogtam rá, majd elindultam a konyhába. Öt perc múlva leért a lépcsőn, de azonnal megállt, amikor meglátta mivel készültem. Megterítettem az asztalt, elég ünnepélyesre, és meggyújtottam pár szál gyertyát. A vacsorát csak részben készítettem én, mert nem volt időm napközben. Odasétáltam hozzá és megcsókoltam.
- Boldog szülinapot - mosolyogtam rá, ő pedig szorosan átölelt.
- Hihetetlen vagy - suttogta a fülembe.
- Tudom - nevettem fel.
- 18 vagy, most már azt csinálsz amit akarsz - mosolyogtam rá.
- Tényleg?
- Aha - nevettem.
- És ha meg akarlak erőszakolni? - csúszott le a keze a fenekemre.
- Nem tiltakoznék - hajoltam közelebb, mire megcsókolt.

Reggel kómásan ébredtem, de Márk mellett. Lassan kicsoszogtam a fürdőbe, és magamra tekertem egy törölközőt. Épp egy csatot kerestem amikor bejött Márk és hátulról átkarolta a derekamat.
- Jó reggelt - adott egy puszit.
- Neked is - mosolyogtam rá a tükörből. Felcsatoltam a hajam, majd döbbenten kiáltottam fel.
- Te kiszívtad a nyakam? - kaptam a vöröses lilás folthoz.
-Mhm - motyogta, miközben a vállamat kezdte puszilgatni.
- De normális vagy? És ha a szüleid vagy Áron vagy akárki meglátja? Egyből rájönnek hogy mivel töltjük az időt.
- Nem fogják meglátni - fordított maga felé. Tegyél rá alapozót, vagy púdert, vagy amit szokás. És ne kösd fel a hajad. - próbáltam morcosan nézni rá, de végül elnevettem magam.
- Hihetetlen vagy - ráztam meg a fejem, és lábujjhegyre álltam hogy megcsókolhassam.
- Tudom - suttogta két csók között, mire én csak elmosolyodtam.

Két órával később igazi tömeg alakult ki a nappaliban. Itt voltak Márk szülei és tesói, Anya, Áron, Dóri. Még Lilla és Adrián is benézett. Mindenki Márk születésnapját ünnepelte. Mi pedig a szoba két ellentétes végében telepedtünk le, hogy még csak véletlenül se jöjjenek rá arra, hogy van köztünk valami. Be kellett mutatnom a már megtanult képességeket,de egyébként nem foglalkoztunk túl sokat azzal, hogy miért is vagyunk ott, ahol. Csak jól éreztük magunkat.
Este, miután mindenki elvonult aludni, Lillával kibeszéltünk mindent. Elmeséltem, ami köztem és Márk között van, mindent.
- Ááááááá még mindig nem hiszem el - vigyorgott velem együtt.
- Én sem - sóhajtottam. - De mesélj már te is - csaptam rá a karjára - Adriánnal mizu?
- Nem tudom - ült fel, és elég komor lett az arca.
- Mi az hogy nem tudod? - ültem fel már én is.
- Egyre többet veszekedünk...gyakran bunkózik, és fordul magába. A múltkor eltűnt két napra.
- Mi van? És hol volt?
- Azt mondta összeveszett az anyjával és nem akart beszélni senkivel. Ki az aki ezt beveszi?
- Szerinted megcsal?
- Ja, lehet.. - Hirtelen nem tudtam mit mondjak, mert gyanítottam, hogy mi van a háttérben, és azt is, hogy Lilla nem tud róla.
- Beszélek vele.
- Mi? Ne! Nehogy! Majd én.
- Lilla, nem fogsz vele beszélni. Ismerlek. Nyugi, tudom mit csinálok.
- De nehogy mondj neki bármit arról hogy mit mondtam.
- Nem fogok - mosolyogtam rá.

- Nem mondtad még el Lillának, mi? - támadtam le Adriánt a folyosón.
- Halkabban már! - szólt rám.
- Miért bunkózol vele? Meg eltűnsz napokra? Inkább csak mondd el neki az igazat! Az előbb odalent végignézte, ahogy karmaim nőnek. Tudja hogy mit tudnak a luxenek. Mondd el neki!
- Hanna, nem tudsz mindent, egyáltalán nem tudsz még szinte semmit a luxenekről! Az, hogy mire vagyunk képesek, az csak a töredéke annak amit tudnod kellene végre. Lillának is jobb, ha nem tudja. Nem kellene ennél jobban belekeverni őt ebbe az ügybe.
- Miről beszélsz?
- Kérdezd a barátodat.
- A mi...-döbbentem le.
- Nem vagyok vak, én rájöttem. A többiek nem hiszem, de ha bárki is látta hogyan figyelgetitek egymást félpercenként, annak tuti leesett. Ennek sem lesz jó vége. Csak bajba kevered Márkot. Meg a családját. Álljatok le, amíg még lehet - ezzel otthagyott egyedül a folyosón.

Sziasztok! Nagyon nagyon régen volt új fejezet, és bejegyzést is nagyon régen írtam már, de úgy gondoltam illene nem befejezetlenül hagyni a blogot. Viszont így visszanézve nagyon gyenge történet, és azt sem tudom hogy lennének-e még olyanok akiket érdekelne egy esetleges folytatás. Ezért oldalt megtaláltok egy szavazást, hogy ti szeretnétek-e új fejezeteket. :) Ezek legkorábban nyáron kerülnének fel, mert jelenleg nem nagyon van időm írni.
Szavazzatok, hamarosan jövök. :)

32. fejezet

- Szóval velem akarsz lenni?
- Nem tudom.
- Nem tudod? Viccelsz velem? Olyan nincs hogy nem tudod.
- Ez..bonyolult, Hanna.
- Dehogy bonyolult! Vagy szeretsz, vagy nem. Ezen nincs mit túlbonyolítani.
- Ha ebbe most belemegyünk, neked lesz rosszabb.
- Semmi sem rosszabb annál, minthogy kétségek között hagyj.
- Oké. Akkor elmondom. Igen, veled akarok lenni, jobban akarom ezt, mint bármi mást. De nem tehetjük. Nem lehet, érted? Ha összejönnénk...azért nagyon nagy árat kellene fizetnünk. Vagyis inkább csak nekem, és a családomnak. Sajnálom, de nem hagyhatom, hogy bajuk essen.
- Bajuk? Mégis mi bajuk lehetne? - nevettem el magam, mert csak arra tudtam gondolni, hogy Márk is ugyanazt szeretné, amit én.
- Mindent meg fogsz tudni. De én nem mondhatom el.
- Akkor mégis ki fogja elmondani? Ez a mi ügyünk.
- Jobb lett volna ha nem mondok semmit - rázta meg  fejét, és elfordította a fejét.
- Dehogyis. Nagyon is jól tetted hogy elmondtad. És tudod...önző vagyok. De a családod most nincs itt. Senki sincs itt, csak mi. - Miközben beszéltem, egyre közelebb húzódtam Márkhoz, míg már annyira közel álltam hozzá, hogy összesimult a mellkasunk. Időközben elindult a rádióban Demi Lovato Cool for the summer-je.
„Don't tell your mother
Kiss one another
Die for each other.”
Amikor a második sorhoz értünk, lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. Márk azonnal a derekamra csúsztatta a kezét, és a konyhapultnak lökött. Szinte felfaltuk egymást, de még mielőtt bármi történhetett volna, Márk megszakította a csókot, de nem hagytam hogy megszólaljon.
- Csak amíg haza nem megyünk. Utána békén hagyjuk és elfelejtjük egymást. - Márk felemelte a fejét, majd sóhajtott egy hatalmasat. Aztán újra rám nézett, és mélyen megcsókolt.
- Ezt igennek veszem - vigyorogtam rá, majd folytattuk a smárolást. Végül a szobájában kötöttünk ki, az ágyon. Csak feküdtünk egymás mellett, a fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig a hajamat simogatta. Egész nap így voltunk, csókolóztunk, beszélgettünk. Délután sikerült lerángatnom a medencéhez, szóval végre azt is kipróbáltuk. Azt hiszem, mondhatom, hogy ez egy tökéletes nap volt. Nem tagadom, reménykedtem benne, hogy az éjszakát is..khm, együtt töltjük, de persze nekem köszönhetően ez nem jött össze. Ott rontottam el, hogy megtaláltam azt az üveg vodkát a szekrényben.
- Ohóóó, nézd már mit találtam - vittem be a nappaliba. Márk épp tévézett.
- Inni akarsz, szivi?
- Miért ne? - vontam meg a vállam. Alapból nem vagyok egy nagy piás, de most csábított a gondolat, hogy igyak.
- Akarsz játszani?
- Játszani? - nevetett fel Márk, és elvette az egyik üveget.
- Aha. Van egy csomó piás játék. Csak az a szar hogy ketten vagyunk.
- Én ezt nem tartom olyan rossznak - hajolt le és csókolt meg.
Végül felelsz vagy merszeztünk, és a végére elég...perverz kérdések jöttek fel, ami elég bizarr, tekintve, hogy együtt vagyunk. Együtt vagyunk. Olyan hihetetlen ezt kimondani...
- Egyedül is fel tudok menni - próbáltam magam kiszakítani Márk szorításából, de nem ment.
- Dehogy tudsz. Nem kellett volna hagynom hogy ennyit igyál.
- Alig ittam.
- Hogyne. Hol akarsz aludni?
- Ágyban. - feleltem kicsit durcásan.
- Akkor az enyémben - kapott az ölébe.
- Tegyél le - nevettem fel.
- Itt? - állt meg a szoba közepén.
- Tudod hogy értettem, na - nevettem. Lerakott az ágyra, majd befeküdt mellém, én pedig ismét a mellkasára hajtottam a fejem.
- Olyan puha mellkasod van - gondolkoztam hangosan. Ássatok el. - Ami fura, mert kurva izmos vagy..azt hittem keményebb. - Márk csak nevetett ezen. Én pedig inkább elsüllyednék.
- Aludj inkább - adott egy puszit a homlokomra.

31. fejezet

Kirohantam az udvarra, abban a reményben, hogy így majd meg tudom határozni a tűz pontos helyét, de sehol nem láttam füstöt. Azonban Márk a teraszon ült, és mereven nézett maga elé.
- Márk! - rohantam oda hozzá. - Segítenünk kell rajtuk!
- Mi? Mégis kiken?
- Nem tudom, de hallom őket, hallom ahogy sikítanak..-eredtek el a könnyeim.
- Máris? - döbbent le Márk, és végre felállt.
- Mit máris?
- Menjünk be.
- Nem! Segítenünk kell.
- De nem tudunk, Hanna! Ez...a füled. A hallásod a következő képességed. Akár kilométerekre is lehetnek, bármelyik irányban. Semmit sem tehetünk.
- Olyan nincs! Én..én ezt nem bírom..egyszerűen borzalmas. - Úgy éreztem, megszakad a szívem. Valahol egy lány épp most veszti életét, és én nem tehetek semmit. Márk megfogta a kezem, és lassan bevezetett a nappaliba. Leült a kanapéra, és engem is maga után húzott. Feltettem a lábaimat, és hozzábújtam Márkhoz.
- Tudom hogy rossz - kezdte simogatni a hajam. - De ki kell bírnod. Hamarosan elmúlik...- simogatott továbbra is, én pedig folyamatosan zokogtam, mert újabb hangokat hallottam. Valahol elgázoltak egy fiút, és valaki épp most halt meg egy kórházban. Csak rossz dolgokat hallottam, és a végén úgy éreztem, megőrülök. Márk végig magához szorított, és folyamatosan beszélt hozzám, de néha képtelen voltam rá figyelni.
Reggel a kanapén keltem fel, Márk vállán. Ő már fent volt, és az arcomat simogatta. Ezen meglepődtem, de különösebben nem foglalkoztam vele.
- Hogy vagy?
- Jobban. Már nem hallom őket. Hogy fogjuk kezelni ezt?
- Igazából erre nincs semmi módszer...egy idő után elmúlik, és csak akkor hallod ha szeretnéd. Ez mind jön majd ösztönösen, nem lehet tanítani. - Felsóhajtottam, majd megdörzsöltem a szemem.
- Csinálok reggelit - álltam fel.
- Segítek - jött utánam. Ő bekapcsolta a rádiót, én pedig előkerestem mindent, ami a gofrihoz szükséges, Márk pedig csendben segített. Azt hittem nem fog mondani semmit, amikor hirtelen megszólalt.
- Sajnálom amit a múltkor mondtam. Tudom, hogy nem így kellett volna viselkednem azok után ami történt...de mi nem lehetünk együtt. - Nem néztem rá, amikor megszólaltam, csak csendben kevertem tovább a tésztát.
- Miért nem?
- Bonyolult - támaszkodott háttal a konyhapultnak.
- Van időnk hogy elmagyarázd.
- De nem tehetem - dörzsölte meg az arcát. Itt már abbahagytam a kevergetést, és felé fordultam.
- Felhozod a témát, de nem mondasz semmit. Inkább akkor már maradj csendben. De könyörgöm Márk...olyan nincs hogy nem mondhatod el. Rajtam kívül nincs senki akinek több joga van megtudni, hogy miért nem akarsz velem lenni.
- Nem azt mondtam hogy nem akarok veled lenni, hanem azt, hogy nem lehetünk együtt.
- Szóval velem akarsz lenni? - akadtam meg a mondandója első felén.

30. fejezet

Jézus, hol kezdjem. Elképesztően hosszú és nehéz volt ez az egy év, hogy mik történtek velem azt inkább nem sorolom, mert egyrészt nem hiszem hogy bárkit érdekel, másrészt pedig főleg magánéleti dolgokról van szó. A lényeg, hogy emiatt nem tudtam az írásra koncentrálni, és el is hanyagoltam a blogot, de most megint itt vagyok, és hozom az utolsó részeket. Még mindig nem fejeztem be teljesen, és még mindig nem tudom mennyit fogok tudni kihozni a történetből, vagy hogy van e még egyáltalán valaki, akit érdekel az egész sztori. Ha van ilyen, akkor nagyon szépen köszönöm neki a türelmet, hiszen már tényleg nagyon hosszú ideje váratlak titeket. De nem is beszélek többet, íme az új fejezet! :D

Szándékosan figyelmen kívül hagytam a kérését, és eszemben sem volt kihozni a törölközőmet a szobájából. Összeszedtem magam, és lesétáltam a nappaliba.
- Mi a következő? - kérdeztem, és a karomat összefontam a mellkasomon.
- Mivel átváltoztatott luxen vagy, a fénnyel nem tudsz bánni. Így hátravan még a gyorsaság, és az érzékszerved, de az utóbbi majd magától jelentkezik. Szóval a gyorsaság.
- Várj, már csak két dolog van hátra? Akkor mire fel ez a nagy hűhó?
- Ez a fizikai kiképzés. Aztán.. - itt Márk sóhajtott egy hatalmasat - majd megtudod.
- Most akarom tudni.
- Mondom, majd megtudod. Egyáltalán nem vagy felkészülve, és..
- Miért ismételgeti ezt mindenki? - emeltem fel kissé a hangom. - Később megtudod, Hanna. Nem vagy még felkészülve. Azok után, hogy luxen lettem, mindenre fel vagyok készülve.
- De erre nem! Ha ez az egész kitudódik, olyan dolgokkal kell majd szembenézned, amit lelkileg nagyon nehéz lesz elviselned! Te jó ég, semmit sem tudsz, szóval hagyd, hogy előbb felkészítselek, és aztán majd megtudsz mindent!
- Egyszerűen..egyszerűen nem értem. Mi lehet ekkora nagy dolog?
- Igazából még nem egészen biztos hogy valóra válik az, amire számítunk. De igazából..szinte teljesen biztos. Hagyjuk ezt, Hanna. Szóval a gyorsaságot a kertben fogjuk gyakorolni. Gyere.
Hatalmas sóhajjal utána indultam.
- Tényleg itt akarod csinálni? - kérdeztem a kertbe kilépve, mert bár nem volt rekkenő hőség, biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül izzadni fogunk, mint a ló.
- Hacsak nem akarsz a falnak menni...
- Oké, értem. Mit csináljak?
- Állj ide- mutatott maga mellé. - És most nézd hogyan csinálom. - Ezzel eltűnt, és a következő pillanatban méterekkel odébb tűnt fel.
- Oké, ebből nem láttam semmit. Inkább magyarázd el.
- A lényeg, hogy koncentrálj. Képzeld el, ahogy egyik pillanatban még itt vagy, a másikban meg már ott.
- Mégis hogyan, ha fogalmam sincs hogy az milyen?
- Te jó ég Hanna - csóválta meg a fejét, és mögém lépett. Kezét a derekamra tette, és csak annyit vettem észre, hogy a következő pillanatban már a kert másik végében álltunk. - Mostmár tudod milyen. Ugyanúgy kell csinálnod, mintha futnál. Csak ne félj használni az erődet.
- Rendben - motyogtam, és elkezdtem futni. Azonban ez szó szerint futás volt, emberi tempóban.
- Nem adsz bele mindent - jött mellém Márk.
- De igen!
- Nem, Hanna. Félsz, hogy nem tudsz megállni, és összetöröd magad. Először csak egy kicsikét menj gyorsabban, így könnyen meg tudsz állni.
Ezután megmutatta, én pedig próbáltam utánozni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Este hét körül hagytuk abba, de már mindketten teljesen izzadtak voltunk. Gyors zuhany után fáradtan dőltem az ágyba. Méghogy a luxenek nem fáradnak....

***

- Ne! - Riadok fel hajnalban. Sírás és sikítás. És még több sírás. Hallom, hogy valaki azt kiáltja, hogy hozzanak még vizet. Valaki a mentőket hívja. Valaki egy lány nevet ordít. Amint rájövök mi történt, azonnal kipattanok az ágyból, és átrohanok a Márk szobájába, ám legnagyobb meglepetésemre ő nincs sehol. Lerohanok a nappaliba, de semmi. A sírás egyre hangosabb, tűzoltók sehol. Meg kell mentenem őket.

Sziasztok!
Lehet picit elkéstem ezzel a bejegyzéssel, de mindig úgy gondoltam, hogy lesz időm és kedvem új részt hozni, de ez sosem jött össze. Nem fogom befejezetlenül hagyni a történetet, ez egészen biztos. Nyáron felkerülnek az utolsó részek, addig is (még több) türelmet szeretnék kérni tőletek. És köszönöm azoknak, akik még mindig itt vannak és olvassák a történetet. És nagyon sajnálom, hogy így elhanyagoltam a blogot, de ez sajnos most így alakult. Nyáron jelentkezem, addig is kitartást mindenkinek a sulihoz és a munkához! :) <3

29. fejezet

Márk lassan és mélyen csókolt. Azonnal felnyögtem, amint megéreztem a száját az enyémen. Akkor jöttem rá, hogy mennyire vágytam erre a csókra. A keze a csípőmön volt, és alig volt a testünknek olyan része, ami nem ért össze. A jobb keze felkúszott az arcomra, majd a hajamba túrt. Lassan elhúzódott, de előbb még beszívta az alsó ajkam. Ahogy rám nézett...látszott rajta a színtiszta vágy, és tudtam, hogy rajtam is ugyanez látszódik. Nagyot nyeltem, ő pedig lehajolt, és lassan, érzékien csókolgatni kezdte a nyakamat. Megragadtam a vállát, és akaratomon kívül sóhajok hagyták el a számat. Kívántam őt, és abban a percben nem érdekelt semmi, csak az, hogy mit csinál, és mit fog csinálni velem. Visszatért a számhoz, majd lassan elhúzott a faltól, és csókolózva a szobájába indultunk. Útközben levettem a pólóját, és a földre dobtam. Az ágyához mentünk, felemelt, majd ledobott rá. Én a hátamon feküdtem, ő pedig rajtam. A kezei lassan elkalandoztak, és megtalálták a törülköző csomóját. Lassan kibontotta, kihúzta alólam, és a földre dobta. Tovább csókolóztunk, és pár perc múlva már Márkon se volt ruha. Fogalmam sincs honnan szedte elő, de nála volt az óvszer, amit pár napja vettünk. Végighúzta a nyelvét a nyakamon, majd a fülembe súgott.
- Mondtam, hogy szükségünk lesz arra az óvszerre - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Válaszként csak belemarkoltam a hátába.

Még épp csak világosodott, amikor felkeltem. Az éjjeliszekrényen található óra 3:49-et mutatott. Oldalra fordultam, hogy lássam Márkot, de nem volt sehol. Ez a tény sokkal nagyobb csalódottságot okozott, mint kellett volna.
Átmentem a szobámba, felöltöztem, és lementem a konyhába. Márk a bárszéken ült, előtte egy bögre kávé volt a pulton, arcát a kezébe temette. Azonnal rájöttem, hogy valami nem stimmel.
- Baj van? - álltam meg vele szemben, a pult másik oldalán. Felnézett rám, majd megrázta a fejét. De ez nem egy semmi-baj-sincs fejrázás volt, hanem egy hitetlenkedő, és fáradt fejrázás.
- Semmi. Minden. Ami fent történt, azt felejtsd el. Remélem élvezted, mert többé nem fog megtörténni - állt fel, és lazán elsétált. Én meg csak álltam ott, döbbenten, a sírás határán. Elbotorkáltam egy székhez és lerogytam rá. Ez így nincs rendben. Nem kellene így reagálnom, sőt egyáltalán semmit sem kellene éreznem. Mégis úgy érzem, hogy valamit elvesztettem.
Eszembe jutott, hogy...igen, eszembe jutott, hogy talán szerelmes vagyok Márkba, de nem. Vagyis...
Basszus.
A fenébe.
Bajban vagyok.
Szerelmes vagyok Márkba.
A felismerés úgy jött, mintha fejbevágtak volna. A szívem ezerrel kezdett verni, és úgy éreztem, forog velem a világ. Nagy nehezen feltápászkodtam, és felbotorkáltam az emeletre. Ki kell derítenem mi történt.
Amikor Márk ajtajához értem, hangokat hallottam. Gondolom épp telefonált valakivel.
- Nem, mert elegem van! - hallottam Márk hangját. És nem számítottam rá, de....azét is akivel beszélt. Áron volt az.
- De nem csinálhatod ezt! Elfelejtetted mi történhet? Most a családod élete forog kockán, Márk. Vagy talán elveszítenéd őket érte? Ő többet ér, mint a saját szüleid és testvéreid?
- Részemről befejeztem a beszélgetést. És nem csináltam semmit. Néha ok nélkül gondolsz a rosszra.
- Remélem, Márk, nagyon remélem. A saját érdekedben.
Két másodperc múlva egy csattanást hallottam, majd Márk feltépte az ajtót és kilépett rajta, ezzel majdnem fellökve engem. Egy pillanatig rám nézett, majd elindult, de elkaptam a karját.
- Márk. Beszélnünk kellene.
- Igen, arról hogy a törölköződ még mindig a szobámban van. Tüntesd el és gyere a nappaliba. Folytatnunk kell a kiképzésedet. - Ezzel kitépte magát a kezeim közül, és luxensebességgel tűnt el.
A kezembe temettem az arcom, és visszanyeltem a könnyeimet. Márk nem magától ilyen, abban biztos vagyok. Az a beszélgetés Áronnal...történt valami, amiről én nem tudok.
De ki fogom deríteni, hogy mi az.
És amíg ez megtörténik, elcsábítom Márkot is.