Díj

Sziasztok! A blog szünetel jelenleg, de nemrég megkaptam az első díjamat Lynch Maddisontól, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! <3

Szabályok:

• Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
• Olvasd el annak a blogját akitől a díjat kaptad!
• Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
• Írj 12 dolgot a saját blogodról!
• Válaszolj a díjazó által feltett kérdésekre!
• Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
• Kommentelj annak a blogján egy általad választott fejezethez, hiszen ez mindenkinek visszajelzés! Ez lehet kritika vagy véleményezés, a lényeg, hogy építő jellege legyen.
• Cseréljetek linket!
• Küldd tovább tizenkét embernek a díjat!
• Tedd ki a "plecsnit egy jól látható helyre, hogy az én blogomra vezessen!

12 dolog Lynch Maddison blogjáról:

1. A főszereplőt Margitnak hívják

2. Chris a Maddy becenevet adja neki

3. Davidék Magyarországról költöztek ki New Yorkba

4. A történet elején látogatóba mennek Margitékhoz

5. Chris náluk marad egy ideig

6. Margit orvosnak tanul szülei miatt

7. De inkább az énekelés vonzza

8. Az első részekben Tomiért van oda (és később is)

9. Az első randijukon Tomi átad neki egy borítékot, melyből Margit megtudja hogy őt kérték fel, hogy énekeljen a szalagavatón

10. Margit egy ruhaboltban jön rá hogy Lizi és Márk együtt vannak

11. Margit teljesen kiborult amiért nem mondták el neki,mivel a legjobb barátai

12. Margit zongoraórákat ad egy kislánynak, Cecíliának

12 dolgot a saját blogomról:

1. Ez a második blogom.

2. A Nagy Márk-lázam kellős közepén kezdtem el írni a történetem, ezért lett Márk neve Márk.
3. Hanna vezetékneve viszont nem a Bexi-sorozat miatt lett Budai, szimplán úgy gondoltam, a Budai Hanna egy jó hangzású név.

4. Néhány névvel azonban alaposan mellélőttem. Pontosabban a párosításukkal.
5. Fogalmam sincs hány fejezetes lesz végül a blog, de még tervezek sok mindent, szóval talán a 60-at is elérhetjük, de ki tudja, lehet az 50 sem lesz meg.

6. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik természetfeletti lényről írjak történetet. Nem akartam vámpíros, vagy vérfarkasos blogot, mert szerintem már van elég. Aztán megkaptam a Luxen sorozat 4. részét, és beugrott, hogy írhatnék luxenekről.
7. Lilla és Adrián kapcsolata elég tragikusan fog végződni.
8. A történet végére tervezek valamit, amiért valószínűleg ki fogtok nyírni.:D
9. Hamarosan megismerjük Budai Ádámot, akinek nagyon fontos szerepe lesz majd a történetben. Sőt, már most is jelentősen befolyásolja Márk és Hanna életét.
10. December óta, vagyis már majdnem egy éve írom a történetet. 
11. A blogot azonban csak pár hónappal később, februárban nyitottam meg.

12. Az utolsó, és a legfontosabb, amit direkt a végére hagytam. Ennek a blognak köszönhetően ismertem meg egy lányt, aki mára életem egyik legfontosabb személye. Ő az egyik a három emberből, akiben teljes mértékben megbízom, és a legjobb barátnőmnek mondhatok. Szeretlek Padlizsánom!❤ Ui.: Amikor ezt a bejegyzést írom, te épp életed talán egyik legrosszabb beszélgetésén vagy túl. De remélem tudod, hogy melletted vagyok, és segítek bármiben amiben tudok! ❤ Lehetne már nyár❤❤

Válaszaim Lynch Maddison kérdéseire:

1. Olvastad valaha a blogot? Fogod még ezután is?
A díjnak köszönhetően találtam rá a blogra, szóval előtte nem olvastam. Az előbb fejeztem be, és őszintén szólva, nekem nem igazán jött be a történet, szóval nem hiszem hogy folytatom.

2. Mi a véleményed Margit szüleinek a viselkedésük felől?
Szerintem elég gyerekes ez a fajta viselkedés, amikor a szülő nem tudja elfogadni azt, amit a gyermeke szeretne, és amilyen valójában.

3. Szerinted Margit helyesen cselekszik, hogy nem avatja be a szüleit Karola néni felől?
Lehet velem van a baj, de én nem jöttem rá hogy Karola néninek mégis mi szerepe van a történetben, szóval fogalmam sincs.

4. Mi a véleményed Tomiról?
Én az első perctől kezdve a Team Davidhez tartozom, szóval Tomit nem igazán csípem.

5. Véleményed szerint Margit melyik fiúval illene jobban össze? David, Chris, vagy Tomi? Válaszodat indokold.
David. *-* Margit gyerekkorában szerelmes volt bele, de David nem viszonozta. Tök romantikus lenne, ha most mindketten odalennének a másikért. Na ezt nem tudtam túl értelmesen megfogalmazni, mindegy.

6. Mi az eddigi kedvenc jeleneted?
Bármi, amiben Marigt és David együtt szerepeltek.

7. Mit nem szeretsz benne? Esetleg változtatnál valamit?
Margit és David tuti csókolóznának valamelyikben.

8. Melyik név tetszik jobban, Margit vagy Madison?
Madison. 

9. Mit gondolsz Liz és Márk titokban tartott kapcsolatáról?
Szerintem ha valaki a legjobb barátod, akkor azonnal elmondasz neki mindent a szerelmi ügyeidről, nem pedig titkolod, azt meg főleg nem, ha összejössz valakivel, pláne akkor nem, ha az a valaki történetesen az illető másik legjobb barátja. Abszolút nem értem, miért kellett Margit elől titkolniuk a dolgot. Liz előtt pedig le a kalappal, amiért képes volt egy ilyen dolgot ennyi ideig titokban tartani a legjobb barátnője előtt. Én ha nem mondhatnék el valami fontosat a legjobb barátaimnak, megőrülnék.

10. Szerinted Margit eléri, hogy a szülei elfogadják a zene iránt érzett vonzódását? Válaszodat indokold.
Szerintem igen, mert az úgy lesz happy end. Ismét egy értelmes magyarázat :DD Szerintem a szülei idővel képesek lesznek elfogadni, hogy a lányuk nem az orvosi pályát szeretné választani, mert szeretik Margitot.

11. Melyik számodra a legszimpatikusabb és a legellenszenvesebb szereplő? Miért?
Természetesen David a legszimpatikusabb, valahogy megfogott maga a srác. Úgy igazán ellenszenvesnek nem találtam senkit.

12. Mennyire találó a fejléc és a design a történethez?
A fejléc nagyon tetszik, szerintem tökéletesen illik a sztorihoz. A jobb oldali sáv is nagyon bejön, egyedül a lila háttérrel van bajom. A lila egy másik árnyalata szerintem sokkal jobban mutatna.


Kérdéseim a saját blogommal kapcsolatban:
1. A díjnak köszönhetően el kellett olvasnod a blogot. Hogy tetszett?
2. Fogod továbbra is olvasni?
3. Ki a kedvenc szereplőd? Miért?
4. Szerinted hogyan fog folytatódni a történet?
5. Kedvenc páros?
6. Szerinted ki lehet a történetben a főgonosz?
7. Mi a véleményed Márkról?
8. Kipróbálnád milyen luxennek lenni?
9. Mit gondolsz a desingról?
10. Ha találkozhatnál egy szereplővel, melyik lenne az?
11. Melyik a kedvenc fejezeted?
12. Mi a kedvenc jeleneted?

Díjazottaim:
Live or Die
Akik köztünk járnak
Who says you're not beautiful
A vámpír nem jár egyedül
Középiskolai életem
Felejthetetlen
Nem olvasok túl sok blogot, így csak ők hatan kapják tőlem a díjat:)
Hamarosan hozom a következő fejezetet. Addig is mindenkinek kitartást a sulihoz, főleg a kilencedikes sorstársaknak✋

26. fejezet

Sziasztok! Tudom, hogy már nagyon régen nem volt rész, és nem is magyarázkodom. Utálom, amikor nem tudom rendesen hozni a fejezeteket, szóval úgy döntöttem, hogy egy kis időre szüneteltetem a blogot. Megírok előre néhány részt (talán az összeset), szóval később időben tudom majd hozni a részeket. És hogy meddig tart majd a szünet? Fogalmam sincs. Igyekszem minél kevesebb ideig húzni, de nem ígérek semmit. Tényleg sajnálom, de most sem időm, sem kedvem, sem türelmem a bloggal foglalkozni. Hamarosan jelentkezem :* Addig is mindenkinek sok sikert, kitartást és lelkierőt a sulihoz...élvezzétek ki az utolsó hetet!


- Te jó ég - nyöszörögtem, és nem tudtam, mit csináljak. Ha csak az egyik kezem fájt, akkor a másikkal meg tudtam szorítani valamit, de most azt sem tudom mit csináljak, a fájdalomtól meg se tudok szólalni.
- Mindkettő? - kérdezte Márk, és mellém lépett. Válaszként csak bólintani tudtam. - Lélegezz mélyeket - szorította meg a csuklómat - Mindjárt elmúlik.
- Ez mindig ennyire fáj? - kérdeztem, amikor végre elmúlt a fájdalom, és a karmaim is visszahúzódtak.
- Nem, egy idő és sok gyakorlás után nem érzel majd semmit. Fáj még?
- Nem, már nem. A többi képességem elsajátítása is ennyire fog fájni?
- Nem, hacsak a gyorsaság gyakorlása közben nem szaladsz neki valaminek, és nem töröd darabokra magad - erre a kijelentésre akaratlanul is elmosolyodtam. Ezek után egyikünk sem szólt egy szót sem, csak csendben ettünk, már amennyire csendben lehet gabonapelyhet rágni.
- Késő van. Nem hiszem, hogy ma már fogunk gyakorolni, de holnap nem úszod meg.
- Tudom - sóhajtottam. - A karmaimmal kezdjük?
- Igen, aztán amivel szeretnéd, vagy ami jön.
- Körülbelül mennyi időbe fog telni? Amíg megtanulom.
- Ez tőled függ. Ha nagyon kitartó vagy, néhány hét elég. De szeptemberre mindenképp végeznünk kell.
- Értem - bólintottam, és elpakoltam a mosogatógépbe tálakat, mert mindketten befejeztük. - És most?
- Két választásod van. Vagy itthon maradsz, vagy pedig velem jössz.
- Pontosan hová is?
- Csak szétnézni a környéken. És vásárolnunk is kell. Ennyi kaja két luxennek...2 napig sem elég. Ráadásul csak gabonapelyhünk van.
- Akkor menjünk - mosolyogtam és felkaptam a táskámat.

***

- Márk, erre nincs szükségünk.
- De igen.
- Nem!
- De igen!
- Tedd már vissza! Mondom hogy nem kell! - morogtam égővörös fejjel, miközben egy csomag óvszert pakolgattunk. Márk a bevásárlókocsiba, én vissza a polcra.
- Hanna - nézett rám Márk - kell. Mi van, ha nem bírsz magaddal, és rám veted magad?
- Mi? - ráztam meg a fejem, és kínomban már nevettem - Márk, tedd már vissza azt a rohadt csomagot, és menjünk!
- Akkor is megvesszük - indult el, ezúttal a kezében tartva az óvszert.
- Nem hiszem el - forgattam a szemem, és utána indultam.
Már majdnem mindent beolvasott az eladó, amikor a csomagocskánk került a kezébe. Először rám nézett, majd Márkra, majd megint rám. Á, kicsit sem volt kínos.
- Most örülsz? - kérdeztem, amikor kiléptünk az áruházból. - Az a nő tökre megbámult minket!
- És? Legalább látott valami érdekeset is ma.
- Két óvszert vásároló kamaszt?
- Nem. Engem - nevetett fel, én meg megforgattam a szemem.
Egyébként egy csomó hozzávalót vettünk, mindenféle kajához, ami csak eszünkbe jutott. Azonban volt itt egy kis probléma.
- Márk! - mondtam, amikor beültem az autóba és bekötöttem magam.
- Hm?
- Oké, hogy megvettük a hozzávalókat, de...ki fog főzni?
- Te - válaszolta, miközben elindultunk.
- Én? - kérdeztem vissza döbbenten.
- Aha. Te vagy a nő, nem?
- Hé! Néhány órája még azt mondtad, hogy kitűnő szakács vagy.
- Igen. Kitűnően tudok gabonapelyhet készíteni - mondta, és mindkettőnkből kitört a nevetés. - Egyébként ketten megoldjuk valahogy - mosolyodott el.
- Oké - mosolyogtam én is.
8 után néhány perccel értünk haza. Vásárlás után még felderítettük a környéket. Áronnak igaza volt, legalább 3 kilométeren belül ez az egyetlen ház. Alföldiék nagyon szerethetik a magányt, ha a semmi közepére építettek házat.
Úgy gondoltam, nem árt egy kis pihenés, így gyorsan lezuhanyoztam. Amikor végeztem, Márk a nappaliban ült és tévét nézett.
- Lefekszem - mondtam neki a lépcsőnél állva. - Jó éjt.
- Neked is - mondta, én pedig felmentem a szobámba, de nem tudtam aludni. Bekapcsoltam a laptopomat és írtam Lillának egy üzit, hogy a ház gyönyörű, és hamarosan küldök néhány képet is. Hallottam, amint Márk bemegy a fürdőbe, és ha kiálltam a folyosóra, a víz csobogását is hallottam. Lezártam a gépem, és betakaróztam, de nem tudtam kiverni a fejemből a képet, amint Márk és én a zuhany alatt csókolózunk.

25. fejezet

A diri (bocsánat, igazgatónő) tényleg beleegyezett, hogy hamarabb befejezzük ezt a tanévet. Sőt, másnap még meg is látogatott, hogy biztosítson róla, mindenben támogat. Na, ezt sem gondoltam volna.
Mindenesetre az elmúlt héten a főbb tantárgyakból magoltam, ugyanis év végi témazárót kellett írnunk. Csodás.
- Hová is megyünk egészen pontosan? - kérdeztem Áront, miközben behúztam a bőröndöm cipzárját.
- Szegedtől néhány kilométerre van egy nyaralónk. A 3 kilométeres körzetben nem él senki, így nem fognak zavarni titeket.
- Értem. De miért pont Márk jön velem?
- Mert...Gábornak és nekem muszáj itt maradnunk. Nem mehetünk. Baj, hogy Márkkal kell menned?
- Nem, csak kicsit fura, hogy csak így elengedtek. Mindketten kiskorúak vagyunk.
- Tudom, de nincs választásunk. Egyébként pedig bízunk bennetek. Remélem nem hiába. - nézett rám szigorúan.
- Nem, dehogy.
- Remek. - adott egy puszit a fejemre, és kiment.

Reggel elbúcsúztunk mindenkitől. Márk családjától, anyáéktól, Lillától, Adriántól..mindenkitől, aki számított, és aki tudta, hova megyünk. Legalább hatszor hallgattuk végig ugyanazt a tanácsözönt. Mit csináljunk, mit ne csináljunk. Végül 10 körül indultunk el, Márk vezetett. Az út nagy részében mindketten hallgattunk, és a rádió volt bekapcsolva. Nagyjából félúton lehettünk Budapest és Szeged között, amikor éles fájdalom hasított az ujjaimba.
- Áú - nyögtem fel. Az elmúlt napokban semmi bajom nem volt. Réka azt mondta, vizsgálja az átalakult luxenek képességeinek kialakulását, így még mindig nem tudjuk, rossz-e, hogy nekem máris elkezdődött.
- Megint? - pillantott rám Márk.
- Igen - motyogtam összeszorított fogakkal.
- Álljak meg?
- Nem kell - vettem mély levegőt - mindjárt elmúlik.
- Biztos?
- Igen - fújtam ki hosszan a levegőt. - Elmúlt - sóhajtottam.

Kora délután érkeztünk meg a házba. Házba? Inkább palotába. Áronék tuti rengeteg pénzt öltek bele...modern stílusú volt és hatalmas. Hátul parkosított kerttel, és....medencével! Kezdem azt hinni, hogy megnyertem a főnyereményt. Másfél hónappal hamarabb fejeztem be a sulit, ez a ház, és még Márk is...mondjuk utóbbival fogalmam sincs, hogy állunk, de legalább itt van.
- Íme a kiképzőtáborod - mosolygott rám Márk, amikor kiszálltunk.
- Jobbat elképzelni sem tudnék - mosolyogtam vissza. Kiszedtük a csomagokat, és elindultam a bőröndömmel, de Márk kikapta a kezemből.
- Majd én viszem.
- Már én is luxen vagyok, emlékszel? - vigyorogtam rá. - Elbírom.
- Attól, hogy luxen vagy, még lehetek úriember - vette el újra a cuccomat.
- Úriember? - nevettem fel.
- Az - kacsintott rám, és elindult a házba. Megfogtam egy kisebb csomagot, és utána indultam. A házba belépve egyszerűen elakadt a lélegzetem. Gyönyörű volt. Az előszobából a nappaliba jutottunk. A nappali mellett volt a konyha és az ebédlő, amik nem voltak fallal elválasztva. Az ajtótól jobbra egy lépcső vezetett fel a felső szintre, ahol gondolom a szobák vannak.
- Ez....elképesztő - néztem körbe.
- Tudom. Imádom ezt a helyet. Mindjárt megmutatom a szobádat, csak behozom a többi cuccott. - Persze, hogy nem volt elég egy bőrönd. Hiszen azt sem tudom mennyi időre jöttünk! Márk után indultam, és ezúttal nem hagytam, hogy ő cipelje be helyettem. Lehet, hogy az elmúlt egy hónapban egyik képességem sem fejlődött ki (teljesen), de erősebb lettem, az biztos. Egyáltalán nem okozott gondot a bőröndöm becipelése, sőt, igazából pehelykönnyűnek éreztem. Amikor minden csomag a házban volt, Márk beállt a garázsba a kocsival, majd megmutatta a szobámat. Közvetlenül az övével szemben. Hát, ez érdekes lesz.
Egyébként a szobám is gyönyörű volt, de saját fürdőszoba nélkül. Ami azt jelenti, hogy Márkkal kell egy fürdőszobán osztoznom.
Elrendeztem a cuccaimat, kipakoltam a bőröndből, és hasonlók. Amikor végeztem, fáradtan rogytam le az ágyamra, és megkordult a gyomrom.
- Szeretnél enni? - kérdezte Márk, az ajtómban állva. Észre sem vettem, hogy bejött.
- Farkas éhes vagyok - álltam fel.
- Hallom - nevetett fel.
- Hé! Alig lehetett hallani.
- Mondd ezt egy luxenfülnek - mutatott a sajátjára.
- Akkor...a füled a legfejlettebb érzékszerved? - oké, ez elég hülyén hangzott.
- Igen - mosolyodott el. - Mehetünk?
- Persze - indultam el mellette - és mit eszünk?
- Gabonapelyhet. Jelenleg ez minden, amivel szolgálhatok.
- Te vagy az év mesterszakácsa.
- Ne is mondd. Már nem férnek el a kitüntetéseim - vigyorgott, miközben elővette a tejet és a gabonapelyhet, amiket otthonról hoztunk. Elővettem két tálat, és elkészítettük ezt a borzasztóan laktató ebédet, már ha lehet egy délután 4 órai étkezést ebédnek nevezni. Végül leültünk egymással szemben, és épp hogy csak elkezdtem enni, amikor a kanál kiesett a kezemből, és megint jött a fájdalom. De ezúttal a bal ujjaim is le akartak szakadni a helyükről.

24. fejezet

Sziasztok! Először is egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, amiért több mint két hétig nem volt rész. Akik személyesen is ismernek, azok tudják, hogy július elején miért nem írtam, azóta pedig nem sokat javult a helyzet, de a lényeg, hogy egyszerűen képtelen vagyok írni. Nem csak emiatt a személyes ügy miatt, hanem egyszerűen ha leülök a gép elé hogy akkor végre írok, nem jut eszembe egy értelmes gondolat sem. Szóval sajnos egy ideig csak körülbelül 2 hetente tudok részt hozni..én tényleg igyekszem, de nem ígérek semmit. Azért remélem még marad olvasója a blognak <3 Puszi.


Döbbentem bámultam a kezemet, és próbáltam felfogni, hogy miért pont most. Áron azt mondta, hogy még több, mint 1 hónapom van! Ez nem lehet normális. El akartam rejteni a kezem, de ismét a kékre festett körmömet láttam, és a fájdalom is elmúlt. Megrémülve ültem ott, amikor megláttam Márkot. Ő is pont akkor fordult felém, így odajött hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte. Gondolom, még mindig döbbentnek tűntem.
- Nem - mondtam remegő hangon - Miből gondoljátok, hogy még van egy hónapom, amíg jelentkeznek a képességeim?
- Eddig egyik átváltozott luxennek sem jött hamarabb. Miért?
- Mert épp most nőttek ki a karmaim! - néztem rá könnybe lábadt szemekkel. - Ez normális?
- Fogalmam sincs - mondta Márk döbbenten. - Menjünk haza - állított fel, amikor a luxen-van-a-közelben érzésem felerősödött, és Márk káromkodott egyet. Oda néztem, ahova ő, és megláttam, hogy egy csapat fiú közeledik felénk.
- Nahát, Márk, jó látni - vigyorodott el az egyikük. Magas volt, de néhány centivel így is kisebb, mint Márk.
- Ja, téged is - fogtak kezet, de Márkon látszott, hogy a pokolba kívánja a srácot.
- Milyen csinos barátnőd van - mért végig engem. A hideg rázott tőle. - De ez nem meglepő, hiszen luxen - vigyorgott rám.
- Ha nem haragszol, épp indultunk. Jó volt látni titeket - eresztett meg egy hamis mosolyt, és már ott sem voltunk.
- Mi volt ez? - kérdeztem, kellő távolságra a fiúktól.
- Minél hamarabb el vinnünk téged innen. Nem vagy biztonságban.
- Miért? És kik voltak ezek? - próbáltam kihúzni valamit Márkból.
- Tudod, vannak luxenek, akik képességek nélkül születtek. Ők képesek elszívni mások erejét, mint például az a srác, akivel beszéltem. Ők megérzik, ha gyenge vagy, Hanna. Nem vagy biztonságban, amíg meg nem tanulod kezelni az erődet. Ha egy ilyen megtalál, gondolkodás nélkül elkap, és elszívja a képességeidet. Budapest hemzseg a képességnélküliektől.
- Csak ideiglenesen kapják meg a képességeket, és utána újabb áldozatot keresnek? Vagy örökre megtartják?
- Örökre megtarthatják. De még így is túl sokan vannak, akiknek nem sikerült elkapniuk senkit. Mostantól nem járkálhatsz egyedül. Mindig legyen veled valaki, oké? Tökmindegy, hogy luxen-e vagy ember, a lényeg, hogy melletted legyen.
- Értettem főnök - dünnyögtem.
- Ne szemtelenkedj - húzott magához a derekamnál fogva, és a kezét pontosan a fenekem fölött pihentette.
- Hé! - szóltam rá.
- Úgy is azt hiszik, hogy a barátnőm vagy - vigyorodott el, mire megráztam a fejem, és én is elmosolyodtam.
Hazaérve elmondtuk Áronnak, hogy megjelent az első képességem.
- Mi? Máris? - kérdezte döbbenten. - De még soha, senkinek sem fejlődött ki ilyen hamar - gondolkodott el - mindenesetre megkérdezem Rékát, hátha tud valamit, amit mi nem. Ami pedig a képességnélkülieket illeti....azonnal el kell hagynotok a várost.
- Mi? - álltam fel. - Nem ér rá a szünetig? Már csak egy hónap.
- Te pedig minden egyes nappal egyre nagyobb veszélybe kerülsz, Hanna. Ha a képességeid elkezdtek kifejlődni, akkor az iskolában is történhetnek esetleges balesetek. Azzal pedig rájöhetnek a létezésünkre, ráadásul akár meg is ölhetsz valakit. Túl veszélyes lenne itt maradnod. Ráadásul...- kezdte, de nem fejezte be a mondatot.
- Ráadásul mi? - kérdeztem.
- Semmi. Felhívom Júliát.
- Milyen Júliát?
- Patakyt.
- És miért is?
- Elintézem, hogy ne kelljen már iskolába mennetek ebben a tanévben.
- Hogy? - esett le az állam a padlóig - És szerinted engedni fogja? - nevettem fel. - Kizárt.
- Ő is luxen.
- A diri is luxen? - döbbentem le mégegyszer. Mi jöhet még?
- Az igazgatónő. És igen, az. Tisztában van vele, hogy mennyire fontos, hogy biztonságban legyél.
- De mi lesz a jegyeinkkel? És mit mondanak a többieknek?
- Majd Júlia kitalál valamit, ezzel ne törődjetek. A jegyeitek pedig...úgy maradnak, ahogy vannak. Sajnálom, de nincs más választásom. És ha nem haragszol, szeretnék beszélni Márkkal. - Ez azt jelenti, hogy velem befejezte, úgyhogy húzzak ki.
Miután bezártam magam után az ajtót, megálltam, hogy hallgatózzak, de nem hallottam semmit. Tényleg, az égvilágon semmit. Hát, nem a hallásom fejlődött, az biztos.
- Hiába próbálkozol - szólalt meg mögöttem, anya, mire ijedtemben elugrottam az ajtótól. - Fejben kommunikálnak.
- Komolyan? - döbbentem le.
- Igen, de csak a született luxenek képesek rá. Úgyhogy ne is álmodj róla - mosolyodott el anya.
- Kár.
- Az - simította meg az arcom. - Elmentek már most, ugye?
- Igen - sóhajtottam, és átöleltem.

23. fejezet

Sziasztok! Most nem fogtok örülni nekem, de van egy rossz hírem. Jobb oldalt van egy szavazás, ahol eldönthetitek, hogy egy ideig (maximum a nyár végéig) szüneteljen e a blog, vagy pedig legyenek részek, de akkor sajnos nem tudom rendszeresen hozni őket, csak úgy 8-10 naponta. Pár hete úgy gondoltam, hogy tudom tartani a heti két fejezetet, de sajnos semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Tényleg nagyon sajnálom, de most nem tudok 100%-osan a blogra koncentrálni. Azért remélem a fejezet elnyeri a tetszéseteket :)
Ui.: A Facebookos csoportba valószínűleg teszek majd ki kis részleteket, de csak a szünet esetén :)


Miután Áronnal is beszélgetnem kellett, lefeküdtem aludni. Teljesen kimerültnek kellett volna éreznem magam, de igazából semmi bajom nem volt. Mondjuk ettől függetlenül hamar elaludtam.
Mint megtudtam, a képességeimet még egy darabig nem tudom majd használni. Legalább 2 hónap, mire előjön az első, így a suliban nem tudok semmit sem elszúrni. Az évzáró után pedig Márkkal vidékre kell mennem, hogy megtanuljam kezelni a dolgokat. Igazából nagyon várom már, mert minél hamarabb szeretném kipróbálni a képességeimet. És arra is kiváncsi vagyok, melyik érzékszervem lett erősebb.

*3 héttel később*

Ma van az utolsó tanítási nap az érettségi szünet előtt.  Amikor felkeltem, megdörzsöltem a szemem, és kimásztam az ágyból. De abban a pillanatban, amikor felálltam, zuhantam is vissza, ugyanis megszédültem, és a fejem elképesztően kezdett fájni. Épp újra meg akartam próbálkozni a felállással, amikor elmúlt. Mintha csak benyomtak volna egy gombot, a fájdalom azonnal eltűnt, és újra jól voltam. Ebben a pillanatban megkordult a gyomrom. Csak az éhség miatt volt.
Gyorsan megreggeliztem, felöltöztem, sminkeltem és lófarokba kötöttem a hajam. Lilla a házunk előtt várt rám. Bármit is mondott anya, Lillának elmondtam, ami történt. Szerintem még mindig emészti, hogy a legjobb barátnője nem ember.
A suliba vezető úton Adriánról beszélgettünk, akit hetek óta nem láttam. Hétfőn érettségizik, szóval ezt nem is csodálom.
A nap hihetetlenül gyorsan és lazán telt el. Utolsó óra után Lillával elindultunk hazafelé, amikor megéreztem azt az ismerős érzést, amit az utóbbi időben minden nap. Tulajdonképpen akkor, ha luxen van a közelemben. Azt hittem, Márk van mögöttünk, de megfordulva nem láttam senkit. Azonban amikor visszafordítottam a fejem, megláttam előttünk Adriánt. Rajta kívül senki sem volt a közelünkben, így döbbentem bámultam a legjobb barátnőm barátjára. Ő is luxen. Amikor odaért hozzánk, egy gyors köszönés után rövid csókot adott Lillának, majd tágra nyílt szemekkel vizslatott engem. Ő is észrevette.
- Nincs kedvetek beülni valahová? - kérdezte, és újra Lillára nézett.
. De mehetünk - vigyorgott a barátnőm. - De nem kellene tanulnod?
- Egész héten tanultam, és még itt az egész hétvége. Egy óra pihenésbe nem halok bele.
Így tehát elindultunk. A hozzánk közeli fagyizóba mentünk. Alig pár perce ültünk ott, amikor Lilla kiment a mosdóba. Éreztem, hogy Adrián csak erre a pillanatra várt.
- Mióta? - szegezte nekem a kérdést.
- Mit mióta? - játszottam a bambát.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Láttam, hogy néztél rám, amikor találkoztunk. Mióta?
- Nemrég - bámultam a fagyimat. - És te? - néztem fel az előttem ülő fiúra - Született luxen vagy?
- Igen. - Itt egy kis csend állt be, aztán egyszerre szólaltunk meg.
- Lilla tudja?
- Apád tud róla? Nem, Lillának még nem mondtam el.
- Évek óta nem beszéltem az apámmal. Miért kellene elmondanom neki? Szerintem azt se tudja, hogy létezünk egyáltalán. - Adrián válaszként csak egy fura grimaszt vágott.
- Elmondtad Lillának?
- Igen, el. Te is megtehetnéd. Vagy nem bízol benne? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- De igen. Szeretem őt, Hanna, de nem akarom kitenni ennek az egésznek. Túl veszélyes.
- Veszélyes? - kérdeztem furán, de ebben a pillanatban megérkezett Lilla, és másról kezdtünk el beszélni. Hirtelen megint erős fájdalom hasított a fejembe. Fájdalmas grimaszt vágtam, amit Lilla is észrevett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Csak kicsit fáj a fejem - álltam fel, de alig bírtam talpon maradni. - Jobb lesz, ha hazamegyek.
- Elkísérlek - állt fel Lilla, a nyomában pedig Adrián is.
- Nem, dehogy! Ti ketten szépen itt maradtok, és élvezitek az együtt töltött időt. Egy ideig nem lesz alkalmatok találkozni. - Mosolyogtam, és elbúcsúztam mindkettőjüktől.
Elmúlt a fejfájásom, és lassan sétáltam hazafelé, amikor a vállam kezdett fájni. A fájdalom lassan végighaladt az egész jobb karomon, nekem pedig le kellett ülnöm. Végül az ujjaim kezdtek fájni, de csak a jobb kezemen. Leültem egy padra, és amikor megint a kezemre néztem, a körmeim eltűntek, és a helyükön hatalmas karmok voltak. Az első képességem.

22. fejezet

Sziasztok! Tudom hogy későn hoztam, de itt a fejezet. Remélem tetszik <3 :)

Úgy éreztem, forog velem a világ. Ilyen nincs.
- Nem csak akkor válhatsz luxenné, ha méreg jut a szervezetedbe. Nem véletlenül nem gyógyítunk embereket. Ettől is átváltozhatsz, és a te esetedben nem kis mértékűről van szó. Teljesen biztos, hogy most már te is luxen vagy. - Csak bámultam a takarómat, és ezer gondolat futott át az agyamon. Más lettem. Nem vagyok többé ember. Márkra néztem, aki viszonozta a pillantásomat. Úgy éreztem, hogy beszélnem kell vele, méghozzá most azonnal.
- Beszélhetnék egy kicsit Márkkal? - kérdeztem körbenézve a többieken. Szerintem nem erre a reakcióra számítottak, de mindenki elhagyta a szobámat. Lerúgtam a takarómat és kimásztam az ágyból. Márk azonnal felállt.
- Ne kelj fel - fogta meg a karom.
- Jól vagyok. Tényleg - mosolyogtam rá halványan. Mindketten hallgattunk, miközben Márk az arcomat fürkészte.
- Sajnálom - mondta végül.
- Mit? - Néztem rá értetlenül.
- Átváltoztattalak. Mostantól soha nem lesz ugyanolyan az életed. Sajnálom, Hanna.
- Mi? Megmentettél, Márk. Az, hogy átváltoztam, eltörpül amellett, hogy megmentettél. Ha te nem lennél, most én sem állnék itt. - néztem mélyen a szemébe, majd kis hezitálás után szorosan átöleltem. Márk viszonozta az ölelést, és az állát a fejemre támasztotta.
- Egyébként pedig - néztem fel rá - nem lehet olyan rossz luxennek lenni. Kifejezetten jól érzem magam - mosolyogtam rá, mire ő is megvillantott egy halvány mosolyt.
- Akkor nem haragszol? - kérdezte újra elkomorodva.
- Dehogy haragszom - válaszoltam - eszedbe ne jusson mégegyszer, hogy hibáztatlak ezért. Megmentettél, és ezért soha nem lehetek elég hálás neked.
Ezek után megkértem mindenkit, hogy egy kicsit hagyjanak magamra. Tudom, hogy most beszélnünk kellene, de először magamban kell helyre raknom a dolgokat. Hogy örülök-e ennek az egésznek? Természetesen nem. Igazából fogalmam sincs, mit gondoljak. Nem akartam ezt, de már nem lehet visszacsinálni. Akaratlanul is egy könnycsepp gördült le az arcomon, de azonnal letöröltem. Inkább örülnöm kellene, hogy életben vagyok, nem pedig sírnom. Biztos vagyok benne, hogy emberek tízezrei vágynak a képességeimre.
- Hogy vagy? - jött be anya. A szeme vörös volt a sírástól.
- Jól - mosolyogtam rá. Eldöntöttem, hogy pozitívan kezelem a dolgot.
- Biztos? Nem fáj semmid? Nem vagy rosszul?
- Nem, tényleg semmi bajom. Tulajdonképpen jobban érzem magam, mint előtte. - És ez igaz is volt. Nem mondom, hogy majd kicsattantam az erőtől, de éreztem, hogy többre vagyok képes.
- Hanna..mit gondolsz? Erről az egészről? - ült le mellém az ágyamra. A takarómat kezdtem piszkálni.
- Igazából nem tudom. Annyira nem lehet vészes, nem igaz? Erősebb lettem. Ez azért nem hátrány.
- Egészen pontosan mennyit tudsz a luxenekről?
- Erősebbek mint mi. Vagyis, mint az emberek. És tudok néhány képességről...a gyorsaságról, a gyógyításról, és a méregről. És talán néhány érzékszervük élesebb mint az embereké.
- Igen, minden luxennek más, ez teljesen véletlenszerű. Ez minden, amiről tudsz?
- Igen, ez minden.
- Hanna...rengeteget kell még tanulnod, és nem lesz egyszerű. Sem fizikailag, sem lelkileg. Amint vége az iskolának, Márkkal vidékre mentek. Ő fog kiképezni.
- Kiképezni? Mi ez, katonai szövetség?
- Nem, Hanna, nem az, de fogalmad sincs, mi vár rád. Senki, ismétlem, senki sem tudhatja meg, hogy mi történt veled. Luxen vagy, más luxenek is érzik ezt. De nem beszélhetsz nekik semmiről, világos? Arról főleg nem, hogy ki vagy, vagy hogy hogyan változtál át.
- Én is érzem, ha egy másik luxen van a közelemben?
- Igen, érzed.
- És honnan tudsz te ennyit?
- Ezt is meg fogod tudni. Ha felkészültél.
- Ha felkészültem? Én tökéletesen fel vagyok készülve - ezen mi olyan nagy dolog? Lefogadom, hogy Áron mesélte el neki. Erre miért kell felkészülnöm?
- Azt te csak hiszed. Pihenj, és nagyon vigyázz magadra. A suliban mindig maradj Márk közelében, rendben?
- Igen - forgattam a szemem. Titkolnak előlem valamit, ebben egészen biztos vagyok.

21. fejezet

*Márk szemszöge*

Már egy ideje kerestem Hannát, és legalább harmadjára hívtam, amikor meghallottam a csengőhangját valahonnan az erdő belsejéből, így elindultam a hang irányába. Flóra folytonos motyogásának köszönhetően nagyon hamar megtaláltam, de így is túl későn.
- Mi a..- suttogtam döbbenettel vegyes rémülettel. - Azonnal engedd el! - rángattam le Flórát Hanna mozdulatlan testéről.
- Úristen - térdeltem le Hanna mellé. - Alig van pulzusa - suttogtam.
- Elkéstél, Márk - vigyorodott el gonoszul. - Megöltem! - mutatott rá.
- Most azonnal tűnj innen a francba! - álltam fel, és a kezemet a torkára fontam - De ezt nem fogod megúszni. Ezért megfizetsz, ezt garantálom!
Újra letérdeltem Hanna mellé, és azonnal hívtam Áront. 20 másodpercen belül ott volt, apámmal együtt.
- Mi a franc történt? - rohant oda Áron, és ő is letérdelt.
- Flóra megőrült.
- Ez..nem fogja túlélni - motyogta Áron.
- De túlélheti - néztem rá.
- Tudom, mire gondolsz, Márk, de nem tehetjük. Anita megölne, nem is beszélve Budairól. Belegondoltál mi történne, ha Ádám rájönne, mit tettünk a lányával? És egyébként is, nézz rá, Márk. Egy egészséges embernek is kis esélye van a túlélésre. Hát még neki.
- De attól még megpróbálhatjuk. - néztem a nagybátyámra, és igyekeztem elfojtani a dühömet. Nem adhatja fel ilyen könnyen!
- Márk, nincs értelme - kezdte apám is, mire a kezemet Hanna sebére tettem. Meg kell próbálnom. Minden erőmmel a sebre koncentráltam, és arra, ahogyan begyógyul. Még soha nem gyógyítottam ekkora sebesülést. Az sem biztos, hogy egyáltalán lehetséges.

***

Már legalább háromnegyed órája próbálom megmenteni Hannát, és az erőm erősen fogy. A leghosszabb gyógyításom 7 percig tartott. Áron és apa nem hiszik, hogy meg tudom csinálni, de én kitartok. A végsőkig elmegyek, csakhogy visszahozzam Hannát.

Újabb hosszú percek telnek el, én pedig egyre kevésbé bírom, de már csak apró forradások maradtak a sebekből. Azonban Hanna még mindig nem ébredt fel, ami nagyon nem jó jel. Tovább próbálkozom, de érzem, hogy a végső forrásaimat használom.
- Márk, hagyd abba. Előfordulhat, hogy csak később ébred fel, de ennél többet nem tehetsz. Csak magadnak ártasz. - Apa hangja távolinak tűnik, de igaza van. Ennél jobban már nem tudom meggyógyítani. Ha néhány órán belül felébred, akkor megérte, de ha nem...akkor elvesztettük. Örökre.

***

Mivel a szállodába nem vihettük vissza Hannát, Áron úgy döntött, hogy hazaviszi.
- Veletek megyek - hoztam ki a Hanna, és a saját cuccomat is.
- Biztos vagy benne? - kérdezte anya.
- Igen. Anita jön?
- Igen, itt vagyok - jött ki Anita. A szeme vörös volt a sírástól, és látszott rajta, hogy elképesztően kivan.
Hazafelé Áron ultragyorsan hajtott. Hátul ültem, Hanna feje pedig az ölemben volt. Nem kelt fel az egy órás út alatt.
Hazaérve Hannát a szobájába vittük. Áron Anitát próbálta vigasztalni, aki igyekezett visszatartani a könnyeit, de időnként nem sikerült. Idegörlő fél óra után Hanna mocorogni kezdett. Sikerült. Megmentettem. Hanna pislogott párat, és megpróbált felülni, de nem sikerült neki.
- Ne mozogj - tette a karjára a kezét Anita hatalmas mosollyal az arcán. - El sem hiszem hogy túlélted - ölelte át a lányát.
- Mi..mi történt? Emlékszem, hogy...
- Majd később megbeszéljük, inkább pihenj - mondta Áron.

*Hanna szemszöge*

Fogalmam sincs, hogy mi történt. Azt hittem, Flóra megölt, de nem, még mindig itt vagyok. Áron azt mondta, pihenjek, és altatót is adott. Fogalmam sincs mennyi időre dőltem ki, de már sötét van odakint. Mindenesetre különösen jól érzem magam. Erősnek.
- Elmondanátok végre, hogy miért nem haltam meg? - néztem körbe a szobában lévőkön, vagyis anyán, Áronon, Márkon, és Gáboron. Katával visszahozták a kicsiket, Dóri most Márkéknál van.
- Reggelizni készültünk - kezdte Áron - és mivel nem vetted fel a telefont, Márk elindult, hogy megkeressen - ha csörgött is a telefonom, nem vettem észre. - Ő talált rád és Flórára. Flóra elmenekült, de már keressük. Ezt nem fogja megúszni. Szóval Márk megtalált, és meggyógyított. - Óvatosan Márkra pillantottam, aki csak ült a fotelemben, és nézett maga elé. Túléltem, nem? Akkor ő miért nem örül?
- Elképesztő, hogy most itt vagy - folytatta Áron. - Nem hallottam még senkiről, akit sikerült meggyógyítani egy ekkora sebesülés után - mosolyodott el halványan. - Viszont...-hallgatott el.
- Viszont? - kérdeztem.
- Átváltoztál. Ezúttal teljesen biztos.