24. fejezet

Sziasztok! Először is egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, amiért több mint két hétig nem volt rész. Akik személyesen is ismernek, azok tudják, hogy július elején miért nem írtam, azóta pedig nem sokat javult a helyzet, de a lényeg, hogy egyszerűen képtelen vagyok írni. Nem csak emiatt a személyes ügy miatt, hanem egyszerűen ha leülök a gép elé hogy akkor végre írok, nem jut eszembe egy értelmes gondolat sem. Szóval sajnos egy ideig csak körülbelül 2 hetente tudok részt hozni..én tényleg igyekszem, de nem ígérek semmit. Azért remélem még marad olvasója a blognak <3 Puszi.


Döbbentem bámultam a kezemet, és próbáltam felfogni, hogy miért pont most. Áron azt mondta, hogy még több, mint 1 hónapom van! Ez nem lehet normális. El akartam rejteni a kezem, de ismét a kékre festett körmömet láttam, és a fájdalom is elmúlt. Megrémülve ültem ott, amikor megláttam Márkot. Ő is pont akkor fordult felém, így odajött hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte. Gondolom, még mindig döbbentnek tűntem.
- Nem - mondtam remegő hangon - Miből gondoljátok, hogy még van egy hónapom, amíg jelentkeznek a képességeim?
- Eddig egyik átváltozott luxennek sem jött hamarabb. Miért?
- Mert épp most nőttek ki a karmaim! - néztem rá könnybe lábadt szemekkel. - Ez normális?
- Fogalmam sincs - mondta Márk döbbenten. - Menjünk haza - állított fel, amikor a luxen-van-a-közelben érzésem felerősödött, és Márk káromkodott egyet. Oda néztem, ahova ő, és megláttam, hogy egy csapat fiú közeledik felénk.
- Nahát, Márk, jó látni - vigyorodott el az egyikük. Magas volt, de néhány centivel így is kisebb, mint Márk.
- Ja, téged is - fogtak kezet, de Márkon látszott, hogy a pokolba kívánja a srácot.
- Milyen csinos barátnőd van - mért végig engem. A hideg rázott tőle. - De ez nem meglepő, hiszen luxen - vigyorgott rám.
- Ha nem haragszol, épp indultunk. Jó volt látni titeket - eresztett meg egy hamis mosolyt, és már ott sem voltunk.
- Mi volt ez? - kérdeztem, kellő távolságra a fiúktól.
- Minél hamarabb el vinnünk téged innen. Nem vagy biztonságban.
- Miért? És kik voltak ezek? - próbáltam kihúzni valamit Márkból.
- Tudod, vannak luxenek, akik képességek nélkül születtek. Ők képesek elszívni mások erejét, mint például az a srác, akivel beszéltem. Ők megérzik, ha gyenge vagy, Hanna. Nem vagy biztonságban, amíg meg nem tanulod kezelni az erődet. Ha egy ilyen megtalál, gondolkodás nélkül elkap, és elszívja a képességeidet. Budapest hemzseg a képességnélküliektől.
- Csak ideiglenesen kapják meg a képességeket, és utána újabb áldozatot keresnek? Vagy örökre megtartják?
- Örökre megtarthatják. De még így is túl sokan vannak, akiknek nem sikerült elkapniuk senkit. Mostantól nem járkálhatsz egyedül. Mindig legyen veled valaki, oké? Tökmindegy, hogy luxen-e vagy ember, a lényeg, hogy melletted legyen.
- Értettem főnök - dünnyögtem.
- Ne szemtelenkedj - húzott magához a derekamnál fogva, és a kezét pontosan a fenekem fölött pihentette.
- Hé! - szóltam rá.
- Úgy is azt hiszik, hogy a barátnőm vagy - vigyorodott el, mire megráztam a fejem, és én is elmosolyodtam.
Hazaérve elmondtuk Áronnak, hogy megjelent az első képességem.
- Mi? Máris? - kérdezte döbbenten. - De még soha, senkinek sem fejlődött ki ilyen hamar - gondolkodott el - mindenesetre megkérdezem Rékát, hátha tud valamit, amit mi nem. Ami pedig a képességnélkülieket illeti....azonnal el kell hagynotok a várost.
- Mi? - álltam fel. - Nem ér rá a szünetig? Már csak egy hónap.
- Te pedig minden egyes nappal egyre nagyobb veszélybe kerülsz, Hanna. Ha a képességeid elkezdtek kifejlődni, akkor az iskolában is történhetnek esetleges balesetek. Azzal pedig rájöhetnek a létezésünkre, ráadásul akár meg is ölhetsz valakit. Túl veszélyes lenne itt maradnod. Ráadásul...- kezdte, de nem fejezte be a mondatot.
- Ráadásul mi? - kérdeztem.
- Semmi. Felhívom Júliát.
- Milyen Júliát?
- Patakyt.
- És miért is?
- Elintézem, hogy ne kelljen már iskolába mennetek ebben a tanévben.
- Hogy? - esett le az állam a padlóig - És szerinted engedni fogja? - nevettem fel. - Kizárt.
- Ő is luxen.
- A diri is luxen? - döbbentem le mégegyszer. Mi jöhet még?
- Az igazgatónő. És igen, az. Tisztában van vele, hogy mennyire fontos, hogy biztonságban legyél.
- De mi lesz a jegyeinkkel? És mit mondanak a többieknek?
- Majd Júlia kitalál valamit, ezzel ne törődjetek. A jegyeitek pedig...úgy maradnak, ahogy vannak. Sajnálom, de nincs más választásom. És ha nem haragszol, szeretnék beszélni Márkkal. - Ez azt jelenti, hogy velem befejezte, úgyhogy húzzak ki.
Miután bezártam magam után az ajtót, megálltam, hogy hallgatózzak, de nem hallottam semmit. Tényleg, az égvilágon semmit. Hát, nem a hallásom fejlődött, az biztos.
- Hiába próbálkozol - szólalt meg mögöttem, anya, mire ijedtemben elugrottam az ajtótól. - Fejben kommunikálnak.
- Komolyan? - döbbentem le.
- Igen, de csak a született luxenek képesek rá. Úgyhogy ne is álmodj róla - mosolyodott el anya.
- Kár.
- Az - simította meg az arcom. - Elmentek már most, ugye?
- Igen - sóhajtottam, és átöleltem.

23. fejezet

Sziasztok! Most nem fogtok örülni nekem, de van egy rossz hírem. Jobb oldalt van egy szavazás, ahol eldönthetitek, hogy egy ideig (maximum a nyár végéig) szüneteljen e a blog, vagy pedig legyenek részek, de akkor sajnos nem tudom rendszeresen hozni őket, csak úgy 8-10 naponta. Pár hete úgy gondoltam, hogy tudom tartani a heti két fejezetet, de sajnos semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Tényleg nagyon sajnálom, de most nem tudok 100%-osan a blogra koncentrálni. Azért remélem a fejezet elnyeri a tetszéseteket :)
Ui.: A Facebookos csoportba valószínűleg teszek majd ki kis részleteket, de csak a szünet esetén :)


Miután Áronnal is beszélgetnem kellett, lefeküdtem aludni. Teljesen kimerültnek kellett volna éreznem magam, de igazából semmi bajom nem volt. Mondjuk ettől függetlenül hamar elaludtam.
Mint megtudtam, a képességeimet még egy darabig nem tudom majd használni. Legalább 2 hónap, mire előjön az első, így a suliban nem tudok semmit sem elszúrni. Az évzáró után pedig Márkkal vidékre kell mennem, hogy megtanuljam kezelni a dolgokat. Igazából nagyon várom már, mert minél hamarabb szeretném kipróbálni a képességeimet. És arra is kiváncsi vagyok, melyik érzékszervem lett erősebb.

*3 héttel később*

Ma van az utolsó tanítási nap az érettségi szünet előtt.  Amikor felkeltem, megdörzsöltem a szemem, és kimásztam az ágyból. De abban a pillanatban, amikor felálltam, zuhantam is vissza, ugyanis megszédültem, és a fejem elképesztően kezdett fájni. Épp újra meg akartam próbálkozni a felállással, amikor elmúlt. Mintha csak benyomtak volna egy gombot, a fájdalom azonnal eltűnt, és újra jól voltam. Ebben a pillanatban megkordult a gyomrom. Csak az éhség miatt volt.
Gyorsan megreggeliztem, felöltöztem, sminkeltem és lófarokba kötöttem a hajam. Lilla a házunk előtt várt rám. Bármit is mondott anya, Lillának elmondtam, ami történt. Szerintem még mindig emészti, hogy a legjobb barátnője nem ember.
A suliba vezető úton Adriánról beszélgettünk, akit hetek óta nem láttam. Hétfőn érettségizik, szóval ezt nem is csodálom.
A nap hihetetlenül gyorsan és lazán telt el. Utolsó óra után Lillával elindultunk hazafelé, amikor megéreztem azt az ismerős érzést, amit az utóbbi időben minden nap. Tulajdonképpen akkor, ha luxen van a közelemben. Azt hittem, Márk van mögöttünk, de megfordulva nem láttam senkit. Azonban amikor visszafordítottam a fejem, megláttam előttünk Adriánt. Rajta kívül senki sem volt a közelünkben, így döbbentem bámultam a legjobb barátnőm barátjára. Ő is luxen. Amikor odaért hozzánk, egy gyors köszönés után rövid csókot adott Lillának, majd tágra nyílt szemekkel vizslatott engem. Ő is észrevette.
- Nincs kedvetek beülni valahová? - kérdezte, és újra Lillára nézett.
. De mehetünk - vigyorgott a barátnőm. - De nem kellene tanulnod?
- Egész héten tanultam, és még itt az egész hétvége. Egy óra pihenésbe nem halok bele.
Így tehát elindultunk. A hozzánk közeli fagyizóba mentünk. Alig pár perce ültünk ott, amikor Lilla kiment a mosdóba. Éreztem, hogy Adrián csak erre a pillanatra várt.
- Mióta? - szegezte nekem a kérdést.
- Mit mióta? - játszottam a bambát.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Láttam, hogy néztél rám, amikor találkoztunk. Mióta?
- Nemrég - bámultam a fagyimat. - És te? - néztem fel az előttem ülő fiúra - Született luxen vagy?
- Igen. - Itt egy kis csend állt be, aztán egyszerre szólaltunk meg.
- Lilla tudja?
- Apád tud róla? Nem, Lillának még nem mondtam el.
- Évek óta nem beszéltem az apámmal. Miért kellene elmondanom neki? Szerintem azt se tudja, hogy létezünk egyáltalán. - Adrián válaszként csak egy fura grimaszt vágott.
- Elmondtad Lillának?
- Igen, el. Te is megtehetnéd. Vagy nem bízol benne? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- De igen. Szeretem őt, Hanna, de nem akarom kitenni ennek az egésznek. Túl veszélyes.
- Veszélyes? - kérdeztem furán, de ebben a pillanatban megérkezett Lilla, és másról kezdtünk el beszélni. Hirtelen megint erős fájdalom hasított a fejembe. Fájdalmas grimaszt vágtam, amit Lilla is észrevett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Csak kicsit fáj a fejem - álltam fel, de alig bírtam talpon maradni. - Jobb lesz, ha hazamegyek.
- Elkísérlek - állt fel Lilla, a nyomában pedig Adrián is.
- Nem, dehogy! Ti ketten szépen itt maradtok, és élvezitek az együtt töltött időt. Egy ideig nem lesz alkalmatok találkozni. - Mosolyogtam, és elbúcsúztam mindkettőjüktől.
Elmúlt a fejfájásom, és lassan sétáltam hazafelé, amikor a vállam kezdett fájni. A fájdalom lassan végighaladt az egész jobb karomon, nekem pedig le kellett ülnöm. Végül az ujjaim kezdtek fájni, de csak a jobb kezemen. Leültem egy padra, és amikor megint a kezemre néztem, a körmeim eltűntek, és a helyükön hatalmas karmok voltak. Az első képességem.

22. fejezet

Sziasztok! Tudom hogy későn hoztam, de itt a fejezet. Remélem tetszik <3 :)

Úgy éreztem, forog velem a világ. Ilyen nincs.
- Nem csak akkor válhatsz luxenné, ha méreg jut a szervezetedbe. Nem véletlenül nem gyógyítunk embereket. Ettől is átváltozhatsz, és a te esetedben nem kis mértékűről van szó. Teljesen biztos, hogy most már te is luxen vagy. - Csak bámultam a takarómat, és ezer gondolat futott át az agyamon. Más lettem. Nem vagyok többé ember. Márkra néztem, aki viszonozta a pillantásomat. Úgy éreztem, hogy beszélnem kell vele, méghozzá most azonnal.
- Beszélhetnék egy kicsit Márkkal? - kérdeztem körbenézve a többieken. Szerintem nem erre a reakcióra számítottak, de mindenki elhagyta a szobámat. Lerúgtam a takarómat és kimásztam az ágyból. Márk azonnal felállt.
- Ne kelj fel - fogta meg a karom.
- Jól vagyok. Tényleg - mosolyogtam rá halványan. Mindketten hallgattunk, miközben Márk az arcomat fürkészte.
- Sajnálom - mondta végül.
- Mit? - Néztem rá értetlenül.
- Átváltoztattalak. Mostantól soha nem lesz ugyanolyan az életed. Sajnálom, Hanna.
- Mi? Megmentettél, Márk. Az, hogy átváltoztam, eltörpül amellett, hogy megmentettél. Ha te nem lennél, most én sem állnék itt. - néztem mélyen a szemébe, majd kis hezitálás után szorosan átöleltem. Márk viszonozta az ölelést, és az állát a fejemre támasztotta.
- Egyébként pedig - néztem fel rá - nem lehet olyan rossz luxennek lenni. Kifejezetten jól érzem magam - mosolyogtam rá, mire ő is megvillantott egy halvány mosolyt.
- Akkor nem haragszol? - kérdezte újra elkomorodva.
- Dehogy haragszom - válaszoltam - eszedbe ne jusson mégegyszer, hogy hibáztatlak ezért. Megmentettél, és ezért soha nem lehetek elég hálás neked.
Ezek után megkértem mindenkit, hogy egy kicsit hagyjanak magamra. Tudom, hogy most beszélnünk kellene, de először magamban kell helyre raknom a dolgokat. Hogy örülök-e ennek az egésznek? Természetesen nem. Igazából fogalmam sincs, mit gondoljak. Nem akartam ezt, de már nem lehet visszacsinálni. Akaratlanul is egy könnycsepp gördült le az arcomon, de azonnal letöröltem. Inkább örülnöm kellene, hogy életben vagyok, nem pedig sírnom. Biztos vagyok benne, hogy emberek tízezrei vágynak a képességeimre.
- Hogy vagy? - jött be anya. A szeme vörös volt a sírástól.
- Jól - mosolyogtam rá. Eldöntöttem, hogy pozitívan kezelem a dolgot.
- Biztos? Nem fáj semmid? Nem vagy rosszul?
- Nem, tényleg semmi bajom. Tulajdonképpen jobban érzem magam, mint előtte. - És ez igaz is volt. Nem mondom, hogy majd kicsattantam az erőtől, de éreztem, hogy többre vagyok képes.
- Hanna..mit gondolsz? Erről az egészről? - ült le mellém az ágyamra. A takarómat kezdtem piszkálni.
- Igazából nem tudom. Annyira nem lehet vészes, nem igaz? Erősebb lettem. Ez azért nem hátrány.
- Egészen pontosan mennyit tudsz a luxenekről?
- Erősebbek mint mi. Vagyis, mint az emberek. És tudok néhány képességről...a gyorsaságról, a gyógyításról, és a méregről. És talán néhány érzékszervük élesebb mint az embereké.
- Igen, minden luxennek más, ez teljesen véletlenszerű. Ez minden, amiről tudsz?
- Igen, ez minden.
- Hanna...rengeteget kell még tanulnod, és nem lesz egyszerű. Sem fizikailag, sem lelkileg. Amint vége az iskolának, Márkkal vidékre mentek. Ő fog kiképezni.
- Kiképezni? Mi ez, katonai szövetség?
- Nem, Hanna, nem az, de fogalmad sincs, mi vár rád. Senki, ismétlem, senki sem tudhatja meg, hogy mi történt veled. Luxen vagy, más luxenek is érzik ezt. De nem beszélhetsz nekik semmiről, világos? Arról főleg nem, hogy ki vagy, vagy hogy hogyan változtál át.
- Én is érzem, ha egy másik luxen van a közelemben?
- Igen, érzed.
- És honnan tudsz te ennyit?
- Ezt is meg fogod tudni. Ha felkészültél.
- Ha felkészültem? Én tökéletesen fel vagyok készülve - ezen mi olyan nagy dolog? Lefogadom, hogy Áron mesélte el neki. Erre miért kell felkészülnöm?
- Azt te csak hiszed. Pihenj, és nagyon vigyázz magadra. A suliban mindig maradj Márk közelében, rendben?
- Igen - forgattam a szemem. Titkolnak előlem valamit, ebben egészen biztos vagyok.

21. fejezet

*Márk szemszöge*

Már egy ideje kerestem Hannát, és legalább harmadjára hívtam, amikor meghallottam a csengőhangját valahonnan az erdő belsejéből, így elindultam a hang irányába. Flóra folytonos motyogásának köszönhetően nagyon hamar megtaláltam, de így is túl későn.
- Mi a..- suttogtam döbbenettel vegyes rémülettel. - Azonnal engedd el! - rángattam le Flórát Hanna mozdulatlan testéről.
- Úristen - térdeltem le Hanna mellé. - Alig van pulzusa - suttogtam.
- Elkéstél, Márk - vigyorodott el gonoszul. - Megöltem! - mutatott rá.
- Most azonnal tűnj innen a francba! - álltam fel, és a kezemet a torkára fontam - De ezt nem fogod megúszni. Ezért megfizetsz, ezt garantálom!
Újra letérdeltem Hanna mellé, és azonnal hívtam Áront. 20 másodpercen belül ott volt, apámmal együtt.
- Mi a franc történt? - rohant oda Áron, és ő is letérdelt.
- Flóra megőrült.
- Ez..nem fogja túlélni - motyogta Áron.
- De túlélheti - néztem rá.
- Tudom, mire gondolsz, Márk, de nem tehetjük. Anita megölne, nem is beszélve Budairól. Belegondoltál mi történne, ha Ádám rájönne, mit tettünk a lányával? És egyébként is, nézz rá, Márk. Egy egészséges embernek is kis esélye van a túlélésre. Hát még neki.
- De attól még megpróbálhatjuk. - néztem a nagybátyámra, és igyekeztem elfojtani a dühömet. Nem adhatja fel ilyen könnyen!
- Márk, nincs értelme - kezdte apám is, mire a kezemet Hanna sebére tettem. Meg kell próbálnom. Minden erőmmel a sebre koncentráltam, és arra, ahogyan begyógyul. Még soha nem gyógyítottam ekkora sebesülést. Az sem biztos, hogy egyáltalán lehetséges.

***

Már legalább háromnegyed órája próbálom megmenteni Hannát, és az erőm erősen fogy. A leghosszabb gyógyításom 7 percig tartott. Áron és apa nem hiszik, hogy meg tudom csinálni, de én kitartok. A végsőkig elmegyek, csakhogy visszahozzam Hannát.

Újabb hosszú percek telnek el, én pedig egyre kevésbé bírom, de már csak apró forradások maradtak a sebekből. Azonban Hanna még mindig nem ébredt fel, ami nagyon nem jó jel. Tovább próbálkozom, de érzem, hogy a végső forrásaimat használom.
- Márk, hagyd abba. Előfordulhat, hogy csak később ébred fel, de ennél többet nem tehetsz. Csak magadnak ártasz. - Apa hangja távolinak tűnik, de igaza van. Ennél jobban már nem tudom meggyógyítani. Ha néhány órán belül felébred, akkor megérte, de ha nem...akkor elvesztettük. Örökre.

***

Mivel a szállodába nem vihettük vissza Hannát, Áron úgy döntött, hogy hazaviszi.
- Veletek megyek - hoztam ki a Hanna, és a saját cuccomat is.
- Biztos vagy benne? - kérdezte anya.
- Igen. Anita jön?
- Igen, itt vagyok - jött ki Anita. A szeme vörös volt a sírástól, és látszott rajta, hogy elképesztően kivan.
Hazafelé Áron ultragyorsan hajtott. Hátul ültem, Hanna feje pedig az ölemben volt. Nem kelt fel az egy órás út alatt.
Hazaérve Hannát a szobájába vittük. Áron Anitát próbálta vigasztalni, aki igyekezett visszatartani a könnyeit, de időnként nem sikerült. Idegörlő fél óra után Hanna mocorogni kezdett. Sikerült. Megmentettem. Hanna pislogott párat, és megpróbált felülni, de nem sikerült neki.
- Ne mozogj - tette a karjára a kezét Anita hatalmas mosollyal az arcán. - El sem hiszem hogy túlélted - ölelte át a lányát.
- Mi..mi történt? Emlékszem, hogy...
- Majd később megbeszéljük, inkább pihenj - mondta Áron.

*Hanna szemszöge*

Fogalmam sincs, hogy mi történt. Azt hittem, Flóra megölt, de nem, még mindig itt vagyok. Áron azt mondta, pihenjek, és altatót is adott. Fogalmam sincs mennyi időre dőltem ki, de már sötét van odakint. Mindenesetre különösen jól érzem magam. Erősnek.
- Elmondanátok végre, hogy miért nem haltam meg? - néztem körbe a szobában lévőkön, vagyis anyán, Áronon, Márkon, és Gáboron. Katával visszahozták a kicsiket, Dóri most Márkéknál van.
- Reggelizni készültünk - kezdte Áron - és mivel nem vetted fel a telefont, Márk elindult, hogy megkeressen - ha csörgött is a telefonom, nem vettem észre. - Ő talált rád és Flórára. Flóra elmenekült, de már keressük. Ezt nem fogja megúszni. Szóval Márk megtalált, és meggyógyított. - Óvatosan Márkra pillantottam, aki csak ült a fotelemben, és nézett maga elé. Túléltem, nem? Akkor ő miért nem örül?
- Elképesztő, hogy most itt vagy - folytatta Áron. - Nem hallottam még senkiről, akit sikerült meggyógyítani egy ekkora sebesülés után - mosolyodott el halványan. - Viszont...-hallgatott el.
- Viszont? - kérdeztem.
- Átváltoztál. Ezúttal teljesen biztos.

20. fejezet

Sziasztok! Nos, a mai egy nagyon fontos fejezet. Legalábbis szerintem :D Kíváncsi vagyok a véleményetekre, remélem tetszik :) Puszi :*


Reggel fél nyolckor keltem. Megdörzsöltem a szemem, és Márkra néztem, aki még mindig aludt, így ügyelve arra, hogy ne keltsek zajt, kiszedtem a ruhámat a bőröndömből és a fürdőbe mentem felöltözni. Mire mindennel végeztem, Márk is felébredt.
- Jó reggelt - köszöntem, amint visszamentem az ágyamhoz.
- Reggelt - ásított egyet. - Hány óra van?
- Nyolc múlt.
- A többiek?
- Fogalmam sincs, nemrég keltem.
Márk álmosan kikereste a cuccát, és ő is elment felöltözni. Amíg bent volt, kinéztem a folyosóra, és épp elkaptam anyát, amint kilép a szobájukból.
- Szia. - köszöntem.
- Jó reggelt.
- A többiek?
- Áron ébren, Dóri alszik, szerintem az ikrek is. Korán van még, szerintem egy ideig aludni fognak.
- Akkor szétnézek a hátsó udvaron, amíg felébrednek.
- Rendben - mosolygott rám, és tovább ment, én pedig visszamentem a szobámba.
- Hová mész? - kérdezte Márk, amikor a telefonommal a kezemben elindultam kifelé.
- Szétnézek odakint.
- Jó szórakozást - mosolygott, én pedig válaszként rámosolyogtam, és kimentem.
Egyenesen a kicsit parkosított részre mentem, ami hátul volt. Néhány percig gyönyörködtem, majd észrevettem egy kis ösvényt, ami egy erdős területre vezet. A fák elég nagy távolságra voltak, és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy ez is a szállodához tartozik, bár fogalmam sem volt, mi köze van egy erdőnek egy szállodához. Mindenesetre az út mentén virágokat ültettek, így úgy gondoltam, nem lehet veszélyes, szóval elindultam. Elkövetve ezzel életem legnagyobb hibáját.

Lassan sétálgattam, és élveztem az erdő csendjét. Egy lélek sem volt arrafelé, legalábbis én nem vettem észre senkit. És mivel elfelejtkeztem arról, hogy a luxenek hangtalanul közlekednek, és senki sem figyelmeztetett, hogy az erdőkben bosszúszomjas luxenek járnak, nyugisan folytattam az utamat.
- Hogy lehetsz ennyire ostoba? - hallottam egy hangot magam mögül, mire ijedtemben összerezzentem, és megperdültem a tengelyem körül. Ő mégis hogy került ide?
- Mit keresel itt?
- Tényleg, Hanna, nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű préda leszel. De komolyan, hatalmas szívességet tettél nekem azzal, hogy idejöttél. Senki sem vesz észre, és még a nyomokat sem kell eltüntetnem. Hát lehetne ennél szebb napunk? - kérdezte hatalmas mosollyal az arcán.
- Mi a francról beszélsz, Flóra? - kérdeztem, mert bár elég egyértelmű volt, amit mondott, én mégsem értettem.
- Tudod, alig néhány hete tudsz a létezésemről, de máris több gondot okoztál nekem, mint bárki más a világon - jött hozzám közelebb, mire én meg hátrálni kezdtem. - Viszont ne aggódj. Nem vagyok megbocsátó típus.
- Te komolyan beteg vagy - néztem rá. - Körülbelül háromszor beszéltünk egymással. Mégis mivel ártottam neked? Lefeküdtem Márkkal, ezt elismerem, de nem tudtam, hogy jártok! És ez nem csak az én hibám.
- Tönkretetted a kapcsolatomat Márkkal, ezzel együtt a jövőmet is elbasztad. Ezt még lenyeltem volna. Vagyis, majdnem. Ezért akartalak átváltoztatni, hogy szenvedj, de ez sajnos nem jött össze. - eresztette ki újra a karmait, én pedig csak álltam ott, méterekre tőle. Talán még lett volna esélyem. Talán elmenekülhettem volna.
- Flóra, mit akarsz tőlem?
- Hallgass! - csattant fel. - Most én beszélek! Miattad történt velem minden! Apám meghalt. 2 napja találtak rá. - csendesítette le a hangját.
- Flóra, én sa..
- Ne merd azt mondani, hogy sajnálod! Mert egyáltalán nem sajnálod! Minden az apád műve, és ezt te is tudod! De miért, hm? Mégis mit tettünk? Az apámnak megállapodása volt a tiéddel...akkor miért? Fogadjunk, hogy eljárt neki a szád! Elmondtad, hogy át akartalak változtatni, és ezért ő így büntetett!
- Fogalmam sincs miről beszélsz! Évek óta nem beszéltem az apámmal!
- Ne hazudj nekem! - kiáltotta, és egy pillanat alatt a mögöttem lévő fához csapódtam, a nyakamon Flóra kezeivel. - Mindenért te fogsz megfizetni - fordított meg, és hiába ellenkeztem, ő luxen volt. Sokkal erősebb nálam. - És én a szenvedésed minden percét élvezni fogom - suttogta, és végigsimított a karomon egy...egy késsel. A pánik eluralkodott rajtam. Flóra sokkal erősebb nálam, egészen biztosan nem szabadulhatok ki.
- Esküszöm, hogy nem tudom miről beszélsz - kezdtem, de már megint félbeszakított.
- Nem érdekel a hülyeséged, Hanna. Megfizetsz - és alig két másodperccel később megéreztem az első szúrást. Fájdalmamban felnyögtem, és egyszerűen nem hittem el. Vége van, Flóra meg fog ölni, ebben biztos voltam. - Na, jó érzés? - nevetett fel. - Csak az a baj, hogy így nem látom ahogy szenvedsz. - mondta, majd elengedett, én pedig a földre zuhantam. Szédültem és alig tudtam nyitva tartani a szemem. Flóra a hátamra fordított, és ráült a lábaimra. Vigyorogva nézegette a kést, mielőtt újra belémdöfte volna. És újra. És újra, és újra, amíg már nem éreztem egyiket sem, csak a kifröccsenő vérem cuppanását hallottam. Fogalmam sem volt, hogy lehettem még magamnál, vagy egyáltalán hogy lehettem még életben.
Oldalra fordítottam a fejem. Márk volt az utolsó, amit láttam, mielőtt örökre lehunytam a szemem.

19. fejezet

Otthagyott.
Komolyan, így nézett rám, és ezek után csak úgy otthagyott.
Megráztam a fejem, kerestem egy törölközőt, és a többiek után indultam. Egész délután fürödtem és napoztam. Néha a kicsikkel voltam a gyerekmedencében, néha pedig úsztam egyet a mélyvizesben, de a forróvizesbe nem mentem, ugyanis épp elég meleg volt alapból is.
Este egy gyors átöltözés után megvacsoráztunk a szálloda éttermében, majd mindenki ment a saját szobájába. Közös megegyezés alapján először Márk ment fürödni, hogy aztán én kedvemre ülhessek a kádban akár holnap reggelig. Tényleg gyorsan végzett, én pedig felkaptam a cuccom és bevonultam. A kádat teleengedtem, és beletettem mindent, amit csak találtam - habfürdőt, különböző illóolajokat, sőt, még rózsaszirmokat is! Épp nyakig elmerültem a habokban, amikor kopogást hallottam.
- Bejöhetek? - hallottam Márk fojtott hangját a túloldalról.
- Nem - kiabáltam vissza.
- Remek - nyílt ki az ajtó, és lépett be Márk elégedett mosollyal az arcán.
- Megőrültél? - kiáltottam fel azonnal, és igyekeztem minél több habot magamra húzni, bár eddig is tökéletesen takart.
- Csak elfelejtettem fogat mosni - vigyorgott rám a tükörből.
- És nem tudtad megvárni, amíg végzek?
- Nem, mert aludni akarok, és ki tudja mikor végzel.
- Siess! - forgattam a szemem.
- Oké - nevetett fel fogkefével a szájában. Esküszöm, hogy direkt csigalassan mosott fogat! Minden egyes fogát legalább háromszor átsúrolta, többször öblített szájvízzel. Szemét!
- Kész vagy már?! - szólaltam meg, amikor elegem lett.
- Igen - villantott rám egy mosolyt.
- Akkor húzzál kifelé!
- Nyugi, cica - kacsintott egyet, és kiment. Akármennyire is volt idegesítő ez a kis akciója, muszáj volt mosolyognom rajta.
Ezek után már nem sokáig fürödtem. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, és hasonlók. Arra számítottam, hogy mire kimegyek, Márk már aludni fog. De nem, ehelyett az ágyán ült, és tévét nézett.
- Nem azt mondtad, hogy álmos vagy? - kérdeztem, miközben elpakoltam a használt ruhámat.
- Meggondoltam magam - vont vállat.
- Meggondoltad magad? Komolyan? - dobtam hozzá egy párnát. Mire egyet pislogtam, már mögöttem állt.
- Szexi vagy, amikor dühös vagy. - suttogta a fülembe, de nem ért hozzám. A szavai hallatán megborzongtam.
- Menj a francba - morogtam az orrom alatt, és elkezdtem pakolni, de Márk a csípőmre tette az egyik kezét. Lassan megfordított, így vele szemben álltam. Egy hosszú másodpercig egymás szemébe néztünk, mielőtt megszólaltam.
- Vedd le rólam a kezed - mondtam, mire válaszként egy gúnyos mosolyt kaptam, és azt, hogy egy szempillantás alatt a fal és Márk között találtam magam. Utálom a szupergyorsaságot!
- És ha nem? - kérdezte közelebb hajolva, és a csípőmre tette a másik kezét is. Lassan elindult felfelé, majd vissza, elérve ezzel, hogy szaporábban vegyem a levegőt - Úgy nézel rám, mint aki mindjárt felfal. Felőlem oké, csak össze kellene tolnunk az ágyakat. Úgy kényelmesebb - vigyorodott el kajánul.
- Mi van? - esett le az állam.
- Ha csókolózunk, az mindig az ágyban végződik.
- Remek. Akkor ez nem csók lesz - suttogtam, és a pólójánál magamhoz húztam.
Mint mindig, most is teljesen elvarázsolt, amit Márk az ajkaival művelt.Először lassan csókolt, szenvedélyesen, aztán gyorsan és durván. Végül, amikor már egyikünk sem kapott levegőt, elhúzódott tőlem, és lassú vigyorra húzta a száját.
- Imádom a nem-csókokat. De azt hiszem jobb lesz, ha most lefekszünk - döbbent arckifejezésem láttán még szélesebben mosolygott - mindenki a saját ágyába - kacsintott még egy utolsót, majd befeküdt az ágyába, én pedig még mindig csak álltam ott, a falnál, és egy hang sem jött ki a torkomon. -  Jó éjt, Hanna. - mondta, és lekapcsolta a saját villanyát. Én is odabotorkáltam a saját fekhelyemhez, lekapcsoltam a villanyt, és megpróbáltam aludni, de nem igazán sikerült. Akármi is legyen Márk és köztem, egészen biztos, hogy nem csak barátság. Ezen rágódva aludtam el, és úgy gondoltam, hogy ez lesz a legnagyobb gondom még egy ideig. Aha, persze. Akkor még nem sejtettem, hogy a holnapi lesz életem legmeghatározóbb napja.

18. fejezet

Sziasztok! Ma lezárult a közvélemény-kutatás, 56 szavazat érkezett :) A szavazatok megoszlása a következő:
Hétfő, csütörtök: 8 (14%)

Kedd, péntek: 12 (21%)

Szerda, szombat: 35 (62%)

Csütörtök, vasárnap: 1 (1%)

Tehát a részek szerdánként és szombatonként érkeznek majd, de csak júliustól. Nem húzom tovább a dolgokat, itt a fejezet. Remélem tetszik :) <3

Az elképesztően hosszú, 6 napos szünetre nem terveztem mást, mint otthon ülni, filmezni, enni és aludni. Persze természetesen miért is lenne úgy, ahogy én terveztem? Anya már az első reggel közölte, hogy készüljek, mert másnap indulunk a hegyekbe. 3 napos kirándulás, természetesen Márkékkal. Fogalmam sincs, minek köszönhetem azt a nagy 'szerencsét', hogy mindig megtalálom a Márkhoz vezető utat, de valahogy mindig összejön.

Szóval áthívtam Lillát, és együtt pakolni kezdtünk. 3 napra megyünk a Mátrába, így nem kell annyira sok cucc. Persze soha nem bírom ki, hogy csak annyi ruhát vigyek, ami minimálisan szükséges. Már majdnem befejeztem a pakolást, amikor Lilla a legszexibb fehérneműmet is a bőröndömre dobta.

- Ezt meg mire? - emeltem fel a darabokat.

- 3 teljes napon keresztül össze leszel zárva Márkkal. Gondolod, hogy kibírod anélkül, hogy nekiesnél? 

- Még szép, hogy kibírom! Egyszer megtörtént, és kész. Mindenki követ el hibákat.

- Majdnem kétszer. És egyébként is, nem hiszem, hogy akkora hiba lett volna, ha majdnem másodszor is beadtad a derekad. De akárhogy is legyen, nem árt, ha nálad van. Néha nagyon jól jön az ilyesmi - mosolyodott el, miközben a padlót nézte.

- Tényleg? Nem akarsz nekem elmesélni valamit?

- Öööööö - vigyorgott.

- Jajj Lilla - vigyorogtam - totál belezúgtál Adriánba, mi?

- Eléggé - mosolyodott el.

Másnap reggel 6-kor a telefonom csörömpölése ébresztett fel. Nagy nehezen felkeltem, és felöltöztem. Szerencsére tegnap este már kikészítettem mindent, így csak magamra kellett kapkodnom a cuccaimat. A többiek lázasan készülődtek, míg én zombiként kivánszorogtam, és megreggeliztem. Úgy látszik, rajtam kívül mindenki izgatott volt az utazás miatt, de én nem vágytam másra, csak egy kis pihenésre, amit tutira nem fogok megkapni. Az Alföldi egy örökmozgó család, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a luxenek nehezebben fáradnak el. Jó nekik.

Másfél órával később úton is voltunk Mátrafüredre. Két autóval mentünk, Gáborék előttünk, mi pedig utánuk. Legnagyobb sajnálatomra Zsófi megint nem tudott eljönni - jó neki - így megint nem lesz kivel beszélgetnem. Csodás. Mármint, igaz, hogy a gyerekek lekötnek, de az mégsem ugyanaz.

Negyed tíz körül értünk a szállásra, ami - legnagyobb meglepetésemre - egy ötcsillagos szálloda volt. Kitűnő anyagi helyzetben vagyunk, de azért annyira nem vagyunk gazdagok, hogy mindezt megengedhessük magunknak.

- Mi ez a hely? - kérdeztem.

- Gáborral kaptunk ide egy utat 10 főre.

- Kaptatok? Mégis kitől? És miért?

- A főnöktől. Idén 10 éve, hogy ott dolgozunk. Ez a jutalmunk, vagy mi. - Huhh, ez aztán egy bőkezű főnök. De nem volt kedvem kötekedni, így nem szóltam semmit.

Miután kerestünk valmi parkolóhelyet, először is elkértük a recepcióstól a szobák kulcsait.

- Rendben, 3 szoba van - szólalt meg Gábor - egy  négyágyas, egy háromágyas, és egy kétágyas. Ki hol szeretne aludni? - A kicsik ragaszkodtak hozzá, hogy a szüleikkel aludhassanak. Ami tökéletesen megoldható volt, ugyanis a négyágyasban elfért Gábor, Kata (Márk anyja) és az ikrek, a háromágyasban pedig Anyáék és Dóri. A probléma csak az volt, hogy így egy szobában kell aludnom Márkkal. Amit nem akartam.

- Hanna, Márk, ha nektek jó, akkor ti kapjátok a két ágyas szobát. - Tiltakozni akartam valami kifogással, de Márk megelőzött.

- Rendben. 

- Akkor mehetünk is a csomagokért. - és ezzel már végleg elúszott az esélyem a tiltakozásra.

A szobánk hatalmas volt, és gyönyörű. A két ágy külön-külön majdnem akkora volt, mint egy franciaágy, két ember is simán elfért volna rajta. Legalább leesni nem fogok. Az ágyakkal szemben volt egy komód, rajta egy hatalmas TV-vel. Az ajtótól balra nyílt a gyönyörű fürdőszobánk egy hatalmas sarkos káddal, két zuhanyzóval, és hasonlókkal. Mégis ami leginkább megfogott az egészben, és amit a belépésünkkor legelőször megláttam, az az ajtóval szemben lévő hatalmas ablak volt. A plafontól a padlóig ért, és csaknem az egész falat beterítette. És a kilátás...az valami elképesztő volt. A távolban látszottak a hegyek, és egy kisebb falu is látható volt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire magasan vagyunk. 

Odalent megbeszéltük, hogy mindenki kap 1 órát a kipakolásra, aztán a medencénél találkozunk. Anya és Kata minden napra eltervezték, hogy mit fogunk csinálni, a mai napra esett a strandolás. Ami tökéletes volt, ugyanis hiába jártunk április közepén, és voltunk a hegyekben, júliust megszégyenítő hőség volt. Holnap szétnézünk a környéken, holnapután pedig hazafelé menet megállunk Gödöllőn.

Nyaraláskor vagy kiránduláskor soha nem szoktam kipakolni, mert mindig félek, hogy otthagyok valamit, így nem kellett pakolnom. Igazából Márk sem foglalkozott ezzel, ledobta a bőröndjét a földre, majd elterült az ágyán, és telefonozni kezdett. Én jobb híján a gondolataimba merültem, és írtam Lillának. Mivel unatkoztam, és nem volt kedvem internetezni, úgy döntöttem, szétnézek az udvaron. Mint az egész hotel, ez is gyönyörű volt. Mindenhol virágok és fák voltak, és a legnagyobb része füvesítve volt. 3 medencét láttam, egyet gyerekeknek, egy mélyvizeset és egy forróvízeset. Hiába volt április, és hiába volt tavaszi szünet, nem voltak túl sokan, aminek nagyon örültem, ugyanis utálom a nagy tömeget. Igazából a kis túrám nem tartott sokáig, fél órán belül újra a szobánkban voltam. Úgy gondoltam, ideje átöltözni, így megkerestem a bikinimet, és megkértem Márkot, hogy ha lehet, egy időre kerülje el a fürdőszobát, mire csak egy vigyort kaptam válaszul. A biztonság kedvéért magamra zártam az ajtót.

A bikinim zöldeskék volt, és pántnélküli, szexi dekoltázzsal. Igazából eleinte kicsit zavarban voltam benne, de Lilla közölte velem, hogy kussoljak, mert ha valaki úgy néz ki, mint én, akkor nyugodtan mutogassam, mim van. Igen, általában ő szokott felrázni az önbizalomhiányból. Így hát magabiztosan indultam ki a fürdőből, de ez az önbizalom 2 ok miatt párolgott el nagyon gyorsan. Az egyik, hogy én igenis zavarban vagyok Márk előtt, mondhat Lilla bármit, a másik pedig, hogy amíg bent voltam, Márk is átöltözött, így nem volt rajta más, csak egy fürdőalsó. Amikor kiléptem épp a pólóját tette bele a bőröndbe, de azonnal rám nézett. Lassan végigmért, majd mielőtt bármit is észrevehettem volna, előttem állt, és a falhoz szorított, pontosabban nem ért hozzám, csak olyan közel volt, hogy kénytelen voltam a falhoz simulni. Hé, senki sem szólt, hogy ezek szupergyorsak is!

- Mi a...- kezdtem, de nem fejeztem be a mondatot.

- Ó, nem említettem, hogy hihetetlenül gyorsan tudok járni? - kérdezte ártatlan vigyorral az arcán.

- Nem, ezt az egyet elfelejtetted. - Fontam össze a karom a mellkasom előtt, mire Márk lenézett. Amikor újra feltekintett, tüzet láttam a szemében. Pár másodpercig csak figyeltük egymást. A jelenet kísértetiesen emlékeztetett arra az estére, amikor Alföldiékkel vacsoráztunk. És igen, azt akartam, hogy ugyanúgy folytatódjon. Hogy megcsókoljon. De a pillanatot egy kopogás szakította félbe.

- Márk, kész vagytok? - kérdezte Kata, de szerencsére nem nyitott be.

- Igen, máris megyünk - nézett Márk előbb az ajtóra, majd rám. Lassú félmosolyra húzta a száját, és elhúzódott tőlem.