15. fejezet

Sziasztok! Holnap irány Lengyelország (osztálykirándulás), így ma hoztam a részt :) Remélem tetszik :* <3


- Kérdezhetek valamit? - fordultam Márk felé az ülésen.
- Hm?
- A baba...szóval, ő is luxen lesz?
- Igen. Teljes mértékben.
- Hmm.
- Megérkeztünk.

- Márk - szóltam, miután lezárta a kocsit, és elindult a kórház felé.
- Igen? - állt meg velem szemben.
- Honnan tudod, hogy ez a Réka nem mondja el Áronnak, hogy itt jártunk?
- Tapasztalatból - vágta rá azonnal, miközben ujjait az enyémre kulcsolta, és elindultunk. A tenyerem bizseregni kezdett ott, ahol egymáshoz értünk.
- Szóval már hoztál hozzá más terhes lányokat is?
- Örülök hogy megmaradt a humorérzéked, de egyébként igen, hoztam hozzá más terhes lányokat is. - Egyáltalán nem gondoltam komolyan kérdést, így döbbenetemben megálltam - Látnod kellene az arcodat - nevetett fel - Zsófi volt az.
- Zsófi terhes volt? - döbbentem le még jobban.
- Igen, tavaly. Elvetette a gyereket.
- Az apa luxen volt?
- Nem, fogalma sem volt arról, hogy mi is Zsófi. Szakítottak, szóval már nem is fogja megtudni.
- Értem - válaszoltam, és bementünk az épületbe.
- Réka azt mondta üljünk le idekint, és majd kijön, ha végez a betegével. - mondta Márk, és mindketten leültünk. 2 perce sem várakoztunk, amikor nyílt az ajtó, és egy kismama után egy gyönyörű fiatal nő lépett ki. Vállig érő, szőke haja volt, a harmincas évei elején járhatott. Valószínűleg ő Réka. Ránk nézett, és a fejével az ajtó felé biccentett, mire mindketten felálltunk, és bementünk utána.
- Márk, Márk, Márk - kezdte - Már megint mibe keveredtél?
- Már megint? Ez úgy hangzott, mintha országos bűnöző lennék.
- Én a nőügyeidre értettem. Szóval te vagy Hanna? - nézett immár rám.
- Igen, én.
- Kárpáti Réka - nyújtotta a kezét.
- Budai Hanna - fogtam vele kezet.
- Márk említette, hogy a teszted pozitív lett. Először is megvizsgállak, rendben?
- Igen - bólintottam, és követtem egy függönnyel takart helyiségbe.
- Te addig ülj le itt. És ne leskelődj! - kacsintott Márkra, mire az elnevette magát. Úgy tűnik, nagyon jó kapcsolat van közöttük.
Miután végeztünk az asztalához mentünk, és megkért, hogy üljünk le.
- Hanna, körülbelül mennyi idős lehet a baba?
- Körülbelül 2 hetes - válaszoltam.
- Értem - motyogta, és leírt valamit egy papírra - Te vagy az a Hanna, akibe nemrég luxen méreg került, nem igaz?
- Igen, én vagyok.
- Akkor szükségünk lesz még néhány vizsgálatra.
- Miért? A méreg árthatott a babának? Alig néhány csepp került a szervezetébe. - mondta Márk.
- Mindent idejében megtudtok. Egyelőre csak feltételezéseim vannak, ugyanis éppen egy kutatás kellős közepén vagyok, ami a luxen-méreggel kapcsolatos. Tudom, hogy most a jövőtök forog kockán, de muszáj türelmesnek lennetek. Holnap mindent elmagyarázok. Mikor tudtok legkorábban idejönni?
- A szüleink semmiképp sem sejthetnek semmit. Így legkorábban suli után, úgy 3 körül. - válaszolta Márk.
- Rendben, akkor holnap találkozunk. - Állt fel, és legnagyobb meglepetésemre megölelt - Vigyázattok magatokra.
- Meglesz - bólintott Márk, és elhagytuk a szobát.

- Mondd meg anyukádnak, hogy holnap suli után elmegyünk valahová. Nem leszünk sokáig.
- Rendben - bólintottam. A házunk előtt álltunk.
- Holnap találkozunk. Vigyázz magadra. - Adott egy puszit a homlokomra.
- Köszönöm. - mondtam - Hogy így reagáltál. A legtöbben valószínűleg otthagytak volna a szarban.
- Ezen nincs mit megköszönnöd. Alap - mosolyodott el halványan, és elköszöntünk egymástól.

14. fejezet

Sziasztok! Itt a 14. fejezet :) Mostantól a fejléc alatti sávban elérhető egy Fejezetek című menüpont, ahol - értelemszerűen - a fejezeteket érhetitek el egyetlen kattintással. Jelen pillanatban a 27. fejezet az utolsó, amit beleírtam, ugyanis mindig az lesz ott az utolsó, amit éppen írok. Ez így nem tudom mennyire érthető, de a lényeg, hogy ott láthatjátok melyik fejezetet írom éppen. Igen, jelenleg a huszonhetediket :)
A következő fejezetet, ha lesz időm, akkor csütörtökön hozom. Ha nem, akkor csak hétfőn. Jó olvasást! :* <3

Ez nem lehet.
Pislogtam hármat, és újra megnéztem. Még mindig két csík van.
Ez egyszerűen..lehetetlen. 17 vagyok, nem lehetek terhes. Főleg nem egy olyan fiútól, akivel nem is vagyunk együtt. Képtelenség.
Rengetegszer hallottam már felelőtlen tinikről, akik egyetlen éjszaka nem voltak elég óvatosak, és az egész életüket tönkretették. De soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek ebben a helyzetben.
A szememet könnyek lepték el, de gyorsan pislogtam párat, mert nem akartam sírni. Még nem. Ha most kiborulok, akkor nem tudok kimenni, márpedig beszélnem kell Márkkal. A tesztet a szekrényemen hagytam, és kisétáltam a szobámból. Alig tettem pár lépést, amikor Márk befordult a szobámhoz vezető folyosóra.
- Mit keresel erre? - kérdeztem, mert akármennyire is örültem hogy nem kell bemennem érte Áronhoz, tudnom kellett, mit keres itt.
- A mosdóba indultam. - A többiek közös fürdőt használnak, de én pár éve kiharcoltam magamnak egy sajátot, mondván, a készüléshez nekem egyedül annyi időre van szükségem, mint nekik hármójuknak összesen.
- Áron hol van?
- Dolga van, mindjárt jön. De te...te sírsz? - A tervem, hogy nem sírok, csak amikor egyedül leszek, nem jött össze, ugyanis a könnyeim folyni kezdtek.
- Beszélnünk kell - ragadtam meg a kezét és bevezettem a szobámba.
- Mi történt? - csukta be maga után az ajtót.
- Mi történt? - kérdeztem kétségbeesetten - Mi történt? Ez történt! - Vágtam hozzá a tesztet. Márk először csak bámult rá pár másodpercig, majd felnézett rám, és azt kérdezte:
- Ez pozitív?
- Igen, az - eredtek el ismét a könnyeim - Mi a francot fogunk most csinálni? - kérdeztem zokogva.
- Először is, nyugodj meg - ölelt át - Kitalálunk valamit - szorított meg, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem, teljesen összekönnyezve a pólóját - Elviszlek orvoshoz. Lehet, hogy hibás volt a teszt, és nem vagy terhes.
- Nem hiszem. Még nem hallottam olyanról, hogy valakinek pozitív lett a tesztje, miközben nem is terhes.
- Akkor is elmegyünk. Most.
- Most? Előbb orvost kell kerítenünk valahonnan. Mert nem megyek olyanhoz, akit anya ismer, ez biztos.
- Van egy megbízható ismerősöm. Ha Anyukád ismeri Rékát, ő akkor sem fog mondani semmit.
- Réka? Ő az aki megvizsgálta a véremet?
- Igen. Ő is luxen. Az orvosi képességei elég....sokszínűek.
- De akkor Áron is ismeri. Nem mehetünk hozzá.
- Mondtam már, hogy megbízható. Szedd össze a cuccod és menjünk. Én szólok anyukádnak. Minden oké lesz - adott egy puszit a homlokomra, és kiment.
Igazából sokkal jobban fogadta, mint vártam. 3 lehetőség van: 1. Totál kiborult, csak nem mutatja 2. Igazából nem is érdekli, és leszarja magasról, mi lesz velem 3. Abortuszt akar. Hogy én mit akarok? Fogalmam sincs.
Gyorsan előkaptam egy táskát, beletettem minden olyan dolgot, amire úgy gondoltam, szükségem lesz. Épp a telefonomat tettem el, amikor Márk visszaért.
- Áronnak közbejött valami, csak később jön haza. Anyukádnak azt mondtam, hogy Lilláékkal találkozunk. Hívd fel és mondd meg neki, hogy menjen el otthonról, és egy ideig ne menjen haza. Kész vagy?
- Mehetünk - kaptam fel a táskám. Elköszöntünk anyától, aki jó szórakozást kívánt. Hát, meglesz.
Amíg Márk hazament az autójáért, kellő távolságból a házunktól felhívtam Lillát, és elmondtam, hogy pozitív lett a teszt. A válasz döbbent csend volt.
- Én...én nem hittem volna hogy tényleg pozitív lesz...mármint, olyan biztos voltál benne, hogy nem vagy terhes..mi lesz most, Hanna?
- Márk orvoshoz visz, és utána fogalmam sincs. Azt mondta, megoldjuk.
- Persze, abortusszal.
- Semmi ilyesmiről nem volt szó. És talán tényleg ez a legjobb megoldás. Mindig is kegyetlen dolognak tartottam az abortuszt, de most, hogy én kerültem ebbe a helyzetbe...néha nincs más megoldás. De ezt nem telefonon akarom megbeszélni. Anyának azt mondtuk, hogy veled találkozunk. Szóval ha lehet, ne menjetek még haza egy darabig, jó?
- Persze, ne aggódj. Hívj fel, amint hazaértetek. Minél hamarabb meg kell ezt beszélnünk.
- Úgy lesz. Puszi - tettem le a telefont egy hatalmas sóhaj kíséretében. Nem sokkal később Márk is megérkezett.
- Minden oké? - kérdezte, amikor beszálltam mellé.
- Persze. Lilla és Adrián elmentek valahová, így az alibi megoldva.
- Adrián?
- Lilla új szerelme.
- Aha. Nem is tudtam, hogy megint van barátja.
- Nem rég jöttek össze. Tulajdonképpen pár órája.
- Értem - a válaszát csend követte. Idegesen mocorogtam, és az ujjaimmal doboltam a combomon.
- Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - néztem Márkra, aki tök nyugodtan várta, hogy a lámpa zöldre váltson.
- Honnan tudod hogy az vagyok?
- Az idegesség legkisebb jelét sem mutatod. Sugárzik belőled a nyugalom. - Márk hatalmasat sóhajtott, mielőtt válaszolt volna.
- Hanna...most mondjam azt, hogy majd felrobbanok az idegtől? Hogy a jövőnk forog kockán? Az megnyugtatna téged? Nézd, találunk majd megoldást. Nyugalom. - hatalmas sóhajjal bólintottam, a lámpa pedig zöldre váltott, és újra elindultunk.

13. fejezet

Sziasztok! A tegnapi és a mai napom elég zsúfolt volt, így csak kis késéssel tudtam hozni a részt. Nagyon remélem, hogy tetszik! <3 Jó olvasást!
 :*
Reggel természetesen tovább aludtam, 10 körül keltem. Senki sem volt otthon, Dóri suliban, Anya és Áron az esküvőszervezővel találkoztak. Más esetben, ha egyedül vagyok otthon, általában maximum hangerővel szól a zene, de most inkább csendre vágytam. Folyamatosan a luxeneken kattogott az agyam, pedig nem akartam rájuk gondolni. Tegnap este, elalvás előtt is ez járt a fejemben, és eldöntöttem, hogy úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Mintha nem tudnám, hogy ők mások, mint mi. Vajon anya mióta tudja? Hogy lekössem magam, úgy döntöttem, tanulok. Az írásbelit Lilla hozza délután, a szóbeli pedig egyértelmű, hogy a következő anyag.
Csigalassúsággal telt el a délelőttöm, mire délután háromkor Lilla végre hazaért. Vagyis szó szerint berontott a szobámba, és megölelt.
- Ennyire hiányoztam? - kérdeztem, és viszonoztam az ölelését.
- Nagy hírem van - engedett el egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Mégpedig? - kérdeztem, és felsikítottam, amikor rájöttem - Jártok!
- Igen - ölelt meg ismét.
- Gratulálok - szorítottam meg - Mesélj el mindent!
- Szóval ma a suli előtt várt. Kérdezte, hogy elmehetünk-e valahová, de mondtam, hogy nem alkalmas, mert sietnem kell haza.
- Várj, ugye nem miattam?
- Részben - komorodott el hirtelen - de nem ez volt a fő ok - varázsolt újra mosolyt az arcára, bár ez most kicsit hamis volt - Szóval mondtam hogy máskor szívesen, mire ő azt mondta, hazakísér. Amikor ideértünk, megkérdezte, hogy van-e itthon valaki, én pedig mondtam, hogy nincs. Erre ő hogy akkor senki sem láthat meg minket...és megcsókolt!
- Áá - kiáltottam fel. Úgy tűnik, kiáltgatós kedvemben voltam.
- És megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Én pedig igent mondtam.
- Úgy örülök nektek - öleltem meg ismét.
- Én is, el sem hiszed, mennyire.
Körülbelül fél órát beszélgettünk még Adriánról, amikor Lillának hirtelen eszébe jutott valami, és eltűnt a jókedve.
- Mi az? Baj van?
- Izé..ne nyírj ki, mert a te érdekedben hoztam - állt fel, a táskájához ment, és kivett belőle valamit. - Meg kell csinálnod. Most - nyújtott felém egy...egy terhességi tesztet.
- Megőrültél, Lilla? - pattantam fel - Nem vagyok terhes!
- Hánytál, szédülsz, és láttam a naptáradat. Másfél hete késik.
- Az, hogy késik, nem jelenti azt, hogy terhes vagyok. Mindig is rendszertelen volt.
- Emlékszel még, amikor megkérdeztem, hogy vigyáztatok-e Márkkal? Nem válaszoltál, szóval gondolom nem. Csináld meg, nem halsz bele.
- Fogamzásgátlót szedek.
- Tudod, hogy a tabletta nem 100%-ban megbizható.
- Megjöttünk! - hallottam anya hangját a konyhából.
- Tedd el! - kaptam ki Lilla kezéből a dobozt, és a szekrényem aljára tettem - Nem láthatja meg.
- Meg kell csinálnod, Hanna. Komolyan.
- Meg fogom, nyugi. De most menjünk ki.

Alig pár perce beszélgettünk Anyával, amikor megjelent Áron, Márkkal a nyomában. Most komolyan....ezek nem bírnak ki egy napot egymás nélkül? Egyik nap Áron megy át hozzájuk, másik nap ők jönnek át hozzánk. Ez a luxenlét ennyi problémával járna? Egy gyors üdvözlés után mindketten elhúztak Áron úgynevezett irodájába, Lilla pedig még egyszer eltátogta nekem, hogy 'teszt'.
Lillának viszont mennie kellett, ugyanis találkozót beszélt meg Adriánnal.
- Jó szórakozást - öleltem meg az ajtóban.
- Köszönöm. És ne felejtsd el a...
- Nem felejtem - szakítottam félbe.
- Azonnal üzenj, ha megvan az eredmény. Ha negatív, akkor is.
- Rendben. - forgattam a szemem - Mindenképpen negatív lesz. Nem vagyok terhes.
- Azért jobb, ha megbizonyosodsz róla.
- Oké, oké. Puszilom Adriánt - vigyorogtam, és bezártam az ajtót. A fejemet csóválva mentem be a szobámba, és elővettem a tesztet. A hányinger és a fejfájás kamu, szóval kétlem, hogy pozitív lesz. De ha mégis...még a gondolatba is beleszédültem.
Bementem a fürdőszobámba - szerencsére sajátom van, és csak a szobámból lehet bejutni - és megcsináltam. Elvileg 5-10 percet kell várni az eredményre, így leültem az ágyamra, a tesztet pedig az éjjeliszekrényemre tettem. A telefonom rezgett, ugyanis Lilla üzent, hogy csak sétálni mentek, és küldjek üzit, ha 'gáz van'. Közben úgy gondoltam, letelt az öt perc, így a tesztért nyúltam, de a kezem megállt a levegőben, ugyanis megláttam az eredményt.
Pozitív.
Terhes vagyok.

12. fejezet

Sziasztok! Először is, lezárult a szavazás. 23-an szavaztatok, amin nagyon meglepődtem, mert nem hittem volna, hogy ennyi olvasója van a blognak :) Köszönöm <3 17 olvasó szerint Hanna átváltozott, hatan viszont arra szavaztatok, hogy nem. Kinek van igaza? A fejezetből kiderül ;)


Márk pár másodpercig hallgatott, majd kitéptem a kezéből a papírt, mert nem bírtam a feszültséget.
- Negatív - mondta, még mielőtt elolvashattam volna. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, de nem én voltam az egyetlen a szobában.
- Beszélhetnék egy kicsit Áronnal? - néztem Márkra, aki rögtön értette a célzást.
- Persze - állt fel, és kiment a szobából.
- Anya tudja? - kérdeztem dühösen.
- Igen - nézett rám Áron, és leült a székre, amin az előbb Márk volt - mindenről tud.
- És..nekünk miért nem mondtátok el? Nincs jogunk megtudni, hogy kivel élünk együtt? Hogy ki szeretne az apánk lenni? - kiabálni akartam, de nem ment.
- El akartuk mondani, de nem most. Dóri még nagyon kicsi, az sem biztos, hogy értené...
- Ha neki nem - vágtam a szavába - legalább nekem elmondhattátok volna! De hagyjuk, nem akarok beszélni erről. Anyával sem. Elmondhatod neki, mi történt, de többé egy szót sem akarok hallani a ma délutánról - feleltem, és felálltam. Vagyis csak megpróbáltam.
- Mit csinálsz? - kapta el a karom, mert majdnem elestem.
- Hazamegyek - válaszoltam, és sikerült megtartanom az egyensúlyomat.
- Hazamegyünk. Ne gondold, hogy hagylak egyedül elmenni.
- Nincs szükségem díszkíséretre - rántottam el a karom - egyedül is haza tudok menni.
- Ugyanabban a házban élünk, és mára már mindent elintéztem Gáborral. És egyébként is, nem engednélek el egyedül. - Válaszként csak a szememet forgattam, és kimentem a szobából.

***

Hazaérve senkit sem találtunk otthon, mert anya elvitte Dórit az egyik osztálytársához. Lassan elindultam a szobám felé, mert alig vártam, hogy lefeküdjek, de Áron utánam szólt.
- Holnap itthon maradsz. A luxen-méreg nagyon erős, és még gyenge vagy. Menj, feküdj le, és ne nagyon csinálj semmi megerőltetőt, mert pihenned kell.
- Rendben - mondtam, és folytattam az utam a kuckóm felé.
Körülbelül fél óra unalom után áthívtam Lillát. Minden vágyam az volt, hogy elmeséljem mindazt, ami ma velem történt, de úgy döntöttem, jobb, ha nem tudja, legalábbis egyelőre nem. Így előálltam egy mesével arról, hogy hánytam, és fáj a fejem, amiből természetesen egyik sem igaz.
- Hánytál? Kitől kaptad el? Az osztályban mindenki makkegészséges, ahogy itthon is. Voltál orvosnál?
- Nem, miért mentem volna? Ennyibe még senki sem halt bele - Lilla hümmögött egyet, de nem szólt semmit.
- Mi az?
- Semmi.
- Lilla, nem vagyok könyörgős kedvemben.
- Majd elmondom, nyugi. - mosolygott rám.
- Adriánnal kapcsolatos? - vigyorogtam rá.
- Nem - nevette el magát.
Lilla csak késő délután ment haza. Miután anyáék hazajöttek, hiába ellenkeztem korábban, nem kerülhettem el a beszélgetést anyával. Így amikor Dóri elaludt, édes hármasban ültünk a konyhaasztalnál.
- Mindent tudok - néztem anyára.
- Mármint miről?
- A luxenekről - válaszolt helyettem Áron. Anya teljesen ledermedt, és amint magához tért a sokkból, azonnal felpattant.
- Mi az, hogy mindent tudsz? Ki mondta el neked? - A tekintete össze-vissza járt köztem és Áron között.
- Egy luxen lány, Flóra megmarta Hannát, balesetből - erre odakaptam a fejem, és már nyitottam a számat, hogy ellenkezzek, de rájöttem, hogy sokkal jobban járok ezzel a verzióval, mert ha az igazat mondanám, akkor az is kiderülne, hogy lefeküdtem Márkkal. Anya arca teljesen elfehéredett, és visszahuppant a székére.
- Ez...ugye nem?
- Nem - mondta Áron - nem változott át. - Anya egy hatalmasat sóhajtott.
- Hála az égnek. - kapott a szívéhez.
- Miért nem mondtátok el? Jogom lett volna tudni.
- Igen, tudom, Hanna, de úgy gondoltuk, várunk még. Nem tudtuk, mit szólnátok hozzá.
- Így inkább úgy kellett megtudnom, hogy én is majdnem azzá váltam. Tudnom kellett volna. Decemberben 18 leszek, nem vagyok már kislány, megértettem volna. Most is értem, csak...rosszul esik, hogy nem bíztatok bennem eléggé ahhoz, hogy ezt elmondjátok nekem.
- Sajnálom - nézett rám anya, amikor felálltam.
- Én is. - mondtam, mire anya is felállt. - De nem haragszom, vagy ilyesmi. Csak..nem így kellett volna megtudnom.
- Tudom - ölelt meg anya.

11. fejezet

Sziasztok! Itt is az új rész :) Most hamarabb hoztam, mert nem vagyok benne biztos, hogy holnap vagy szombaton lesz rá időm. Remélem tetszik :* A következő fejezet pénteken jön. Jó olvasást!

Ui.: Akik még nem iratkoztak fel, vagy még nem csatlakoztak a Facebook-csoportba, azok tegyék meg most :)

*Márk szemszöge*

Ez nem történhet meg...Flórának teljesen elment az esze.
- Márk, mi a fenét csináltatok? - Áron úgy rohant oda hozzám, mint egy őrült.
- Kérdezd őt - intettem a fejemmel Flóra felé.
- Mégis mi a fenét gondoltál? - esett neki apám - Tudod, hogy Hanna kinek a lánya? Van fogalmad róla mi történik, ha átváltoztattad?
- Nem, Gábor, fogalmam sincs, és nem is érdekel. Remélem sikerült elég mérget juttatom a szervezetébe ahhoz, hogy ne élje túl az átváltozást - és ezzel Flóra kirohant a lakásból.
- Tennünk kell valamit - emelem fel Hannát, és a szobámba megyünk.

*Hanna szemszöge*

Amikor magamhoz tértem, a  halántékomban tompa lüktetést éreztem, és nem tudtam kinyitni a szemem. Halvány emlékeim voltak arról, hogy mi történt, de nem emlékeztem pontosan. Nehezen sikerült kinyitnom a szemem. Márk szobájában voltam, ő pedig a lábamnál ült, könyökeit a combjára támasztotta, és a tenyereivel eltakarta az arcát.
- Márk? - szólaltam meg - Mi történt? - megpróbálkoztam a felüléssel is, de nem igazán ment.
- Jól vagy? - állt fel azonnal, és közelebb jött.
- Ja, azt hiszem. De...egészen pontosan mi is történt?
- Ezt majd később elmagyarázom. Most szólok Áronnak.
 - Várj - emeltem fel a fejem, amennyire csak tudtam.
- Mindjárt jövök - mondta, majd kiment a szobából. Lassan kezdtek visszatérni az emlékképek. Flóra, és a karmai, aztán a szédülés...azok a karmok nem emberiek voltak, ez egészen biztos.
Soha nem hittem a természetfeletti lényekben, de az 100%, hogy amit láttam, nem emberi volt.

Márk rekordgyorsasággal tért vissza, nyomában Áronnal, akinél...akinél injekciós cuccok voltak, és egy tasak. Nem nehéz kitalálni, hogy nekem szánják őket.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Áron, és odasétált mellém.
- Csodásan. De ez mire kell? - böktem a kezében tartott dolgokra.
- Vért fogunk venni tőled. Márk majd mindent elmagyaráz, de most az a legfontosabb, hogy ezzel minél hamarabb készen legyünk.
- Mi? - ültem fel - Megőrültetek? Mire kell nektek a vérem?
- Nyugodj meg - ült le mellém Márk - Mindent elmagyarázok, de ezen minél előbb túl kell esnünk. Az életed forog kockán - ez az utolsó mondat elég volt arra, hogy befogjam a szám, és tegyem, amit mondanak. Amikor végeztünk, Áron felállt, és Márkhoz lépett.
- Ezt elviszem Rékának, hogy vizsgálja meg. Ha bármilyen jelet látsz, azonnal szólj.
- Rendben - mondta Márk, és becsukta utána az ajtót. Fogott egy széket, az ágy mellé tette, és leült rá - Szóval - sóhajtott egyet - tudom, hogy millió kérdésed van az elmúlt két órával kapcsolatban, de kérlek, hallgass végig. Tudom, hogy ami mondok, lehetetlennek tűnik majd, de nem az. Hallottál már a luxenekről?
- A luxenekről? - visszhangoztam - A földönkívüliekről Jennifer L. Armentrout könyvéből?
- Fogalmam sincs, ki az, de a luxenek nem földönkívüliek. Van róluk pár legenda, de ettől függetlenül alig néhányan hallottak már rólunk. Igazából valószínűleg ennek köszönhető, hogy az emberiség 95%-ának fogalma sincs arról, hogy létezünk.
- Léteztek? Ez azt jelenti, hogy...
- Hogy luxen vagyok - fejezte be helyettem a mondatot Márk, én pedig a döbbenettől nem tudtam mozdulni. Egyszerűen...ilyen csak a filmekben vagy a könyvekben létezik. Nincsenek természetfeletti lények, sem vámpírok, sem vérfarkasok, de még luxenek sem. Ők csak Jennifer L. Armentrout fantáziájának a szüleményei.
- Nem hiszek neked.
- Nem? Akkor nézz a karodra - megtettem, és igen, még mindig ott volt a karcolás halvány nyoma.
- Miért gyógyult be ilyen hamar? - simítottam végig a sebeken.
- Mert meggyógyítottalak. Ez is egy luxen-képesség.
- Márk, ez..
- Mondtam, hogy hallgass végig! - szakított félbe - Szóval. Ott tartottam, hogy az emberek előbb hisznek a vámpírok vagy a vérfarkasok létezésének, mint a luxenekének. De igazából nincsenek se vámpírok, se vérfarkasok. Csak mi. Igazából jobb is, mert ezerszer jobb képességeink vannak - mosolyodott el halványan.
- Például?
Márk lassan felemelte a tenyerét. Először egy apró szikra pattant, majd Márk tenyere olyan fényesen kezdett el világítani, hogy majdnem el kellett fordítanom a fejemet.
- Most már hiszel nekem?
- Muszáj lesz - sóhajtottam, bár igazából még nem fogtam fel a dolgot. Kicsit úgy éreztem, mintha álmodnék - Mit tudsz még?
- Vannak érzékszerveink, amik jobban működnek az emberekénél, ez luxenenként változó. Gyógyíthatunk embereket, de csak bizonyos mértékig. Ha túl nagy hatás éri az embert, az....következményekkel járhat. Akárcsak az, ha megkarmolunk valakit - felemelte a jobb kezét, és a körmei ugyanúgy elvastagodtak, akárcsak Flórának - Mérget tartalmaz.
- Várj. Ez azt jelenti, hogy Flóra mérget juttatott a szervezetembe?
- Igen. És ha sikerült elérnie a célját, akkor..te is átváltozol.
- Tessék? - döbbentem le - Most ugye csak viccelsz?
- Bárcsak viccelnék - rázta meg a fejét - Áronnak ezért kellett a véred. Ha elkezdődött az átváltozás, akkor a DNS-ed is megváltozott, ami a vérvizsgálattal kimutatható.
- Mennyi rá az esély, hogy átváltozom?
- Igazából hatalmas. 80%.
- 80%? Ez...én..de...mi lesz ha átváltozom?
- Áron és én mindent megteszünk, hogy ez ne történjen meg. De ha mégis...ebbe jobb, ha nem megyünk bele.
Csend telepedett ránk, amikor eszembe jutott még valami.
- Áron is....luxen?
- Igen, ő is, ahogy anyám és apám is, vagyis az egész családom.
- Anya tud róla? - Márk egy kicsit elhallgatott, mielőtt válaszolt volna.
- Nem tudom. Lehetséges. - És ebben a pillanatban kinyílt a szoba ajtaja, és Áron lépett be rajta, kezében egy borítékkal.
- Megvan az eredmény - adta oda Márknak a borítékot.
- Ha negatív, akkor tovább élheted az életed úgy, ahogyan eddig is. De ha pozitív...akkor már semmi sem lesz ugyanolyan. - Ezzel egyetlen mozdulattal feltépte a borítékot.

10. fejezet

Néhány másodpercig hezitáltam, aztán kicsit közelebb húzódtam hozzá, várva a reakcióját. Pillanatokkal később egyszerre estünk egymásnak. Bár ha jobban belegondolok, erre nem mondhatjuk azt, hogy egymásnak estünk, hiszen az eddigiekkel ellentétben Márk most gyengéden csókolt meg.
Aztán egyre szenvedélyesebbé vált, én pedig lassan a hajába túrtam. Végül eltoltam magamtól, és a szemébe néztem.
- Jó kis figyelemelterelés - mondtam.
- De azért élvezted - vigyorodott el.
- Idióta - forgattam a szemem - szóval, kit kerülünk?
- Senkit - vonta meg a vállát.
- Persze, majd el is hiszem. Szóval? Azok után, hogy konkrétan a számban próbáltad elrejteni magad, megérdemlem, hogy legalább azzal tisztában legyek, ki az, akivel ennyire nem akarsz összefutni.
- Oké - sóhajtott fel - van....egy ismerősöm. Igazából semmi fontos..csak most nem volt kedvem beszélni vele. És ha ő egyszer elkezd csevegni...idefagytunk volna. Nem fázol? - hazudik. Túl gyorsan váltott témát.
- Nem, nem fázom. Viszont indulhatunk vissza, mert még a végén itt hagynak bennünket- indultam el, és úgy tettem, mintha bevettem volna a rizsáját a kamu ismerősről.

Amint visszaértünk, indultunk haza, mert Gábornak és Áronnak sürgős dolga akadt. Majdnem hangosan felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, mert alig vártam, hogy végre hazamenjek és lefeküdjek.

Vasárnap reggel hozzám képest hajnalban keltem, ugyanis már 9-kor ébren voltam. Úgy terveztem, hogy reggeli után visszafekszem az ágyba, és sorozatot nézek. Persze ez nem jött össze, ugyanis Áron közölte, hogy átmegy Márkékhoz, és nekem is mennem kell.
- Nekem? Miért?
- Márk annyit mondott, hogy vidd az irodalomcuccod és a pendriveot, amin a dolgozatotok van. Többet nem tudok.
Igazából nem értem, miért akar még mindig a projekttel foglalkozni, hiszen megmondtam, hogy már megcsináltam. Ennek ellenére egy hatalmas sóhajjal felálltam és bementem, hogy elkészüljek. Pontban 10-kor Márkék ajtaja előtt álltunk.
- Sziasztok - nyitott ajtót Gábor - Hanna, Márk a szobájában vár. Mi elmegyünk Áronnal, de hamarosan visszajövünk.
- Rendben - mondtam, és elindultam Márkhoz. Épp az ágyán ült, ölében a laptopjával.
- Szia - dobtam le a táskám a fotelba.
- Cső - köszönt, és abbahagyta, amit csinált- tudom, hogy azt mondtad kész vagy, de gondoltam azért segítek, ha kell még.
- Már csak nyomtatnom kell. Szóval majdnem kész.
- Oké, azt elintézhetjük itt is - állt fel.
Az apja irodájába mentünk le, mert csak ott tudunk nyomtatni. Azonban legnagyobb szerencsétlenségünkre a nyomtató bedöglött, és Márk próbálta kitalálni, hogy mi lehet a probléma, egyelőre sikertelenül.
- Talán a...- nem tudtam elmondani a véleményem, ugyanis a csengő félbeszakított - Hagyd csak, kinyitom.
- Köszi - mondta Márk felém se nézve.

Nem tudom mire számítottam, kit találok majd az ajtóban, de erre nem számítottam, az tuti.
- Ööö, szia - mondtam.
- Hali - lépett be a házba, és végigmért - Márk?
- Itt vagyok - jött ki Márk, de azt hiszem, ő sem számított Flórára - Mit keresel itt?
- Igazából hozzád jöttem. Beszélnünk kellene.
- Nincs miről. Jobb lenne, ha elmennél.
- Ugyan már - lépett beljebb- dumálhatnánk. Hármasban.
- Hármasban? - visszhangoztam, mert nem hittem a fülemnek.
- Ja, miért ne. Márk, hoznál egy kis vizet? Megszomjaztam az úton.
- Pillanat - mondta, és magunkra hagyott minket. Csodás.
- Nagyon jól figyelj rám - lépett közelebb hozzám Flóra - Ő az enyém. Az volt, és az is marad, akárhogy is próbálkozol.
- Mi? Én nem...
- Nem kell a duma arról, hogy te semmit nem akarsz tőle, és hasonlók - egyre közelített hozzám - egy hülye ribanc vagy, akit móresre kellene tanítani. Tudod mit? Majd én megteszem - mondta egyenesen az arcomba bámulva.
Minden olyan gyorsan történt....a döbbenettől alig tudtam mozdulni, így csigalassúsággal kezdtem hátrálni, de már késő volt. Flóra felemelte a jobb kezét, a körmei természetellenesen vastagok és nagyok voltak. Olyan volt...mintha karmai lennének. Egyetlen gyors mozdulattal a karomba vájt, felszakítva a bőrömet. Fájdalom hasított a karomba, és valami különös kábultság lett úrrá rajtam, és összeestem. Márk visszatért a konyhából, és hallottam, ahogy elejti a poharat, ami a padlóra érve apró darabokra törik.
- Mi a franc történt? - rohant oda hozzám, letérdelt, és felemelte a sebesült karomat. - A kurva életbe, Flóra! Mit képzeltél? Elment az eszed? - Márk ordított, és a hangjában egyszerre volt düh és kétségbeesés is.
A szemhéjam lassan lecsukódott, de hallottam, ahogy nyílik az ajtó, és Áron azt kérdezi, mi történt.
- Nem változhat át - szólt kétségbeesetten Márk.
Ez volt az utolsó dolog, amit hallottam, mielőtt elnyelt volna a sötétség.

9. fejezet

Este még gyorsan befejeztem a projektet, és hamar elaludtam, mert nem volt kedvem a történteken rágódni, és ha ébren vagyok, más sem jár az eszemben.

Másnap mindent elmeséltem Lillának.

- Hű, ez...forró - kacsintott rám nevetve.

- Jól van már - dobtam hozzá egy párnát - Mi van a te fiúddal?

- Egy cukorfalat - vigyorodott el - de nem a nyálas értelemben. - És most Lillán volt a sor, hogy beszámoljon a tegnap délutánjáról. Elmondása szerint Adrián újabb randira hívta, így holnap délután is találkoznak majd. Egyébként a fiú végzős, de nem a mi sulinkba jár, szóval még várnom kell, mire megismerhetem.

Anyáék körülbelül 5 perccel Lilla távozása után érkeztek meg. Miután minden cuccot behoztak a kocsiból, elmeséltek az utazás lerövidített változatát, majd végre megtudtam, mi a ma esti programunk. Jobb lett volna, ha leülök.

- Vacsorázni megyünk. Gáborékkal. - Vagyis Márkékkal. Csodálatos. Első döbbenetemben csak bámultam anyára, és igyekeztem feldolgozni az infót. Oké, nem nagy ügy, maximum 2 óra az egész, és megszabadulok tőle. Olyan távol ülök tőle, amennyire csak lehetséges, és rá sem nézek. 

Gyorsan üzentem Lillának, hogy jöjjön át. 

- Baj van ? - kérdezte, amikor bezártam a szobám ajtaját - Nemrég mentem el.

- Vacsorázni megyünk. Márkékkal - sóhajtottam.

- Hoppá - vigyorodott el- Akkor találnunk kell neked valami szexi ruhát - mondta, majd a szekrényemhez lépett, és kivette azt, amiben Zsófi buliján voltam.

- A régi szép emlékek - kacsintott rám.

- Eszedbe se jusson, nem fogom felvenni.

- Jaj már, Hanna....Akkor mit szólsz ehhez? - emelt ki egy gyönyörű piszkosfehér darabot. 

- Ez lesz az - mondom, és felemelem - Mi legyen a hajammal?

- Hmm...mit szólsz egy kontyhoz? Megcsinálom neked.

- Köszi - mosolyodtam el - várjunk....ez nem egy randi, ugye, tudod? Csak egy vacsora a családdal. Nem kell tökéletesnek lennem.

- Mondhatsz, amit akarsz, akkor is ki kell csípned magad. Mert a kapcsolatod Márkkal sok helyre sorolható, de hogy nem a 'család' kifejezéshez az tuti. Szóval vedd fel a ruhát, és hadd csináljam meg a hajad. 

Nem voltam kötekedős kedvemben, így gyorsan átöltöztem, és megvártam, amíg Lilla megcsinálja a hajam, majd a sminkem. Fél hétre készen voltunk.

- Mikor indulunk? - kérdeztem anyát.

- Hm, valaki nagyon csinos - dicsért meg - egyébként mindjárt.

- Akkor én megyek is. Jó szórakozást - ölelt meg Lilla, majd rám kacsintott.

- Persze, meglesz - forgattam a szemem, mire barátnőm csak felnevetett.

Fél órával később léptünk be az étterem ajtaján. Az asztalunk 10 személyes volt, 2 oldalon 3, és 2 oldalon 2 székkel. A kicsik hamar helyet szereztek maguknak, az egyik 3 fős oldalon. A másik két oldalra a szülők ültek, így nekünk maradt a másik 3 székes oldal. Nem hiszem el! Zsófi nem tudott eljönni, így kénytelen leszek Márk mellé ülni. Oké, letelepedhetnék úgy, hogy maradjon közöttünk egy szék, de az feltűnne a többieknek, és azt semmiképp nem akartam. 

Végül a középső széket választottam, Márk pedig a bal oldalamon foglalt helyet.  És elkezdődött a szokásos szituáció, amikor vacsorázunk. A felnőttek egymással beszélnek, a kicsik úgyszintén, én pedig általában Márkkal és Zsófival. Viszont most csak az egyikük van itt, ráadásul az, amelyiket minden erőmmel kerülni próbáltam, így inkább a hallgatás mellett döntöttem, és a szalvétámmal szórakoztam. Körülbelül 5 perc telt el így, amikor megéreztem valamit a térdem fölött. Márk keze! Először nem mozdult, majd lassan feljebb húzta a kezét. Ez most szórakozik velem? Nem nézett rám, de láttam rajta, hogy próbálja elfojtani a mosolygást. Még feljebb haladt, már a ruhám szegélye alatt járt, amikor megállt. Ne kérdezzétek, miért nem löktem el magamtól, mert fogalmam sincs, de egyszerűen nem voltam rá képes. Amikor apró köröket kezdett rajzolni az egyik ujjával, be kellett harapnom az ajkam, hogy ne sóhajtsak fel.

Amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, és el akartam lökni a kezét, megérkezett a pincér, így maga Márk hagyta abba amit eddig csinált. Továbbra sem szóltunk egymáshoz, a többiek viszont még tele szájjal is beszélgettek, szóval még kínosabb volt a csend. 

30 perccel később elegem lett az egészből, így közöltem a családdal, hogy levegőznöm kell, mire megkaptam, hogy túl veszélyes sötétedéskor egyedül sétálnom. Ja, mintha még nem csináltam volna ilyet. Végül Márk anyja volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy Márk majd elkísér. Itt jött volna az a rész, amikor azt válaszolom, hogy nem kell fáradnia, inkább nem megyek sehová, de Márk, mintha csak erre a pillanatra várt volna, azonnal felállt. Gondolom ő is alig várta, hogy végre kiszabadulhasson egy kicsit. Így hát kettesben indultunk ki az étteremből.

A levegő már rég lehűlt, viszont egyáltalán nem fáztam. Márkkal lassan sétáltunk el az étteremtől, viszont még továbbra is szó nélkül. A fenébe is, megőrjít ez a csend! Úgy éreztem, muszáj mondanom valamit, így gyors témakeresésbe kezdtem, de Márk gyorsabb volt:

- Befejeztet a projektet? - kérdezte rám sem nézve. A tegnapi tanulásunk említésére eszembe jutott, mi történt (illetve, majdnem történt) köztünk. Hirtelen különös bizsergést éreztem, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha most megcsókolna. Épp sikerült visszatérnem a valóságba, és válaszolni akartam, amikor....

-Basszus! - Márk megragadta a karomat, és behúzott egy sarokba. Éppen egy kisbolt mellett mentünk el, így most annak a falához préselődtem, pontosabban az előttem álló fiú nyomott neki.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Semmi - mondta, de közben az utcát figyelte.

- Kerülünk valakit? - Végre újra rám nézett, de nem mondott semmit. Tekintetem akaratlanul is az ajkára tévedt, és amikor a szemébe néztem, láttam, hogy ő is a számat bámulja. Szótlanul álltunk egymással szemben, miközben a szája alig néhány centiméterre volt az enyémtől.